Vadászat
In memoriam – Török István
In memoriam – Török István
Török István 1953-2025 Fekete István Öreg naptár című művében így ír az elmúlásról:
„Odakint éjszaka van már: hallgatnak a fák, elült a szél a sötétség dús párnáján, elpihentek a száraz levelek; halkan becsukta öreg naptárját az emlékezet is, és csak az idő ballag a végtelenség néma országútján.”
A somogyvári temetőben azon a csendes februári délelőttön megállt az idő. A téli nap még bágyadtan tűzött, de nem volt egy felhő sem az égen, ami zavarta volna a simogató napsugarakat. Néma csend honolt, pedig sok-sok ember gyűlt össze, hogy végső búcsút vegyen a családfőtől, baráttól, kollégától, a Vadásztól, Török Istvántól.
A gyász színeit viselő hozzátartozók, a vadászok zöldben kalappal, és a tiroli népviseletbe felöltözött osztrák kürtösök egyaránt megrendülten álltak a békés somogyi lankák között meghúzódó település kegyeleti helyén, nem értve és el sem fogadva a hirtelen jött ítéletet.

Fotó: OMVK
Török István mindannyiunk megdöbbenésére hirtelen távozott közülünk. Ismét szegényebb lett a szakmánk egy kiváló kollégával, ahogy az ismeretlen vadászmező egy ízig-vérig hivatásos vadásszal újfent csak gazdagodott. Ha belegondolok, hogy mennyien teljesítenek már odaát szolgálatot, akkor valójában Ő csak a többséghez csatlakozott. Tette mindezt annak ellenére, hogy emberi megnyilvánulásai, kivételes és következetes szakmai meglátásai, vadszeretete okán nem a többség véleményét osztotta soha, hanem a saját, sokszor másokéval is szembe helyezkedő, tiszta, szakmai értékrendjét követte. Olyan egyenestörzsű, szikár szálfa volt a somogyi erdőkben, aki bátran dacolt a legnagyobb viharban is, a bármekkora és bármilyen irányból fújó széllel is.
Török Pista – ahogy mindannyian ismertük – 1953. november 26-án született értelmiségi családban Budapesten, budai gyerekként mégis a természet szeretete, az erdők és mezők csodája, a vadállomány vonzotta. Először a Balatonkörnyéki Szabadság Vadásztársaságnál majd a Gamási Artemis Vadásztársaságnál volt hivatásos vadász. 1997-től 2021-ig a Tuskósi Vadász Egyesület fővadásza és szakmai irányítója volt, munkája során olyan legendákkal dolgozhatott együtt, mint dr. Bay Béla olimpiai bajnok, a vívósport legendás alakja. Pályafutása a kiváló minőségű Külső-somogyi gímszarvassal fonódott össze, amelynek megőrzése, kezelése és védelme határozta meg szakmai ars poétikáját. Számtalan kiváló agancsos került terítékre segítségével az évtizedek alatt, ahogy az általa szervezett vaddisznóhajtások is csak öregbítették a Tuskósi vadászterület hírnevét.
Társadalmi szerepvállalása okán a hivatásos vadászok napi problémájának ismerete, és szakmai elismertségük hiányának megfogalmazójaként a vadászati közéletben is vállalt feladatot: 2005-2009 között az Országos Magyar Vadászkamara Somogy megyei Területi Szervezetének hivatásos vadász alelnöke volt. Többek között alelnöksége alatt valósult meg a régóta vágyott „Hivatásos vadászok I. Országos Szakmai Konferenciája” Gödöllőn, vagy került megrendezésre a hivatásos vadászok megyei válogatóversenye. Érdekképviseleti tevékenységében az elnökségen belül is prioritásként kezelte a – különösen a vadásztársaságoknál szolgálatot teljesítő – hivatásos vadászok mindennapos problémáit.
Szakmai munkájának elismeréséül 2007-ben a Somogy Megyei Vadászok Szövetsége felterjesztésével Nimród Vadászérem kitüntetésben részesült, 2015-ben vadásztársasági felterjesztés alapján és a Somogy Megyei Vadászok Szövetsége ajánlásával Hubertusz Kereszt Arany Fokozata kitüntetést kapott.
Az élethosszig való tanulás híveként, felnőttként szerzett vadgazdamérnöki diplomát Debrecenben, mindezt azért, hogy megkérdőjelezhetetlenül, a gyakorlati és elméleti tudásnak mennél szélesebb körű birtokában, azokat ötvözve, hitelesen tudja képviselni a hazai vadgazdálkodás érdekeit. Nyugdíjas éveiben is aktívan tanult és dolgozott: igazságügyi szakértői minősítést szerzett. A több évtizedes szakmai gyakorlaton nyugvó tapasztalatai, emberi kvalitásai, pártatlan, lelkiismeretes hozzáállása hamar a szakértők élvonalába emelte személyét. Folyamatos önképzés jellemezte a tevékenységét, a rohanó világgal járó technológiai kihívásokat sikeresen teljesítve, magas szinten művelte a szakértői munkát is.
Szerencsés ember volt, mert a szakmája egyben a hivatása is volt és ezt letagadni sem tudta. Egy vadásztársa úgy jellemezte búcsúztatójában, hogy a társaságon belül neki a vad volt az első, mindenekelőtti és bármi egyéb csak ezután következett.
Életműve, elért eredményei nem maradnak nyom nélkül, szakmáját, hivatását szeretett lánya viszi tovább, akiért apaként bármit megtett volna, és akire rendkívül büszke volt. Nyomán Kinga járja tovább az általa kitaposott cserkészutat, hasznosítja az átadott tudást a somogyi vad és vadgazdálkodás érdekében: lehetne-e ennél szebb apai örökség?
Emléke a szívünkben él tovább, és mindig eleven lesz a tuskósi szeptemberbe beleharsogó szarvasbika hangjában, ahogy az Öreg cserfánál kialakított kegyeleti hely meghittségében is. Legyen ott mindig egy csokor mezei virág, vagy tölgygally, így őrizzük Török István emlékét.
Isten nyugtassa Vadásztársunkat!
Forrás: OMVK
Vadászat
Már mobilalkalmazáson is rögzíthetik a szakértők az amerikai szőlőkabóca észleléseket
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) országos Károsító-monitoring rendszere új funkcióval bővült.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) országos Károsító-monitoring rendszere új funkcióval bővült. Mostantól a szőlő aranyszínű sárgaság (FD) betegség terjesztésért felelős amerikai szőlőkabóca előfordulási adatai és fejlődési alakjai már Android alapú mobilalkalmazáson keresztül is bejelenthetőek. A fejlesztés révén a szakemberek a terepi észleléseket közvetlenül, azonnal rögzíthetik a rendszerben.

Fotó: NÉBIH
Az amerikai szőlőkabóca a szőlő aranyszínű sárgaság betegség fő terjesztője. A károsító elleni védekezés megfelelő időzítése kulcsfontosságú a betegség terjedésének megakadályozásában. Már az L2-L3-es lárvastádiumtól indokolt lehet a rovarölő szeres védekezés, az L3-as fejlettségű lárvák akár a fitoplazma terjesztésére is képesek. A hatékony növényvédelmi beavatkozásokhoz elengedhetetlenek a naprakész információk, amiben jelentős segítséget nyújtanak a Nébih országos Károsító-monitoring rendszerében rögzített szemleadatok. A felületre a következő szervezetek szakemberei tölthetnek fel adatokat: a kormányhivatalok, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, a kutatóintézetek, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
A rendszer új, kiegészítő elemeként a napokban élesített mobilalkalmazás lehetővé teszi, hogy a terepen dolgozó szakemberek azonnal rögzítsék a szemlék tapasztalatait. Az applikációba belépni kizárólag a webes felületen regisztrált és jóváhagyott felhasználók tudnak. Ezáltal a szőlősgazdák a legfrissebb adatok alapján tervezhetik a növényvédelmi kezeléseket. Az Android alapú applikáció használatával tehát a szakértők hozzájárulnak a gyorsabb információátadáshoz, a hatékonyabb előrejelzéshez és a szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó fitoplazma elleni eredményesebb védekezéshez.
Forrás: NÉBIH
Tudomány
KITEKINTŐ: Szerbia – Bemutatták a „Hunting Dictionary” mobilalkalmazást
Ingyenesen letölthető Androidra és iOS-re a Hunting Dictionary, az Erasmus+ SHUNTDIEM projekt többnyelvű vadászati és vadászati turisztikai szótáralkalmazása.
A digitalizáció és a nemzetközi együttműködés egyre fontosabb szerepet játszik a vadászat és a vadászati turizmus fejlődésében. Ennek szellemében, az Erasmus+ SHUNTDIEM projekt keretében fejlesztették ki a Hunting Dictionary mobilalkalmazást, amely egy egyedülálló, többnyelvű szótár vadászok, hallgatók, szakemberek, turisztikai dolgozók, valamint mindazok számára, akik vadászattal, vadgazdálkodással és vadászati turizmussal foglalkoznak – tájékoztatták az Agro Jagert Szerbiában.

Dr. Milosava Matejevic PhD, a Novi Sadi Egyetem docense, aki felvállalta és irányítja a Szerb Vadászszövetségen belül a fiatalok edukálásást. Fotó: Agro Jager
Ingyenesen letölthető Androidra és iOS-re
Az alkalmazás immár hivatalosan is ingyenesen letölthető Android- és iOS-eszközökre. A felhasználók gyorsan és egyszerűen hozzáférhetnek a vadászat és a vadászati turizmus szakterminológiájához, akár irodában, tanteremben vagy éppen terepen tartózkodnak.
Nemzetközi együttműködésben készült
Az alkalmazás tartalma a SHUNTDIEM projektben részt vevő partnerintézmények együttműködésével jött létre: a prágai Erdészeti Kar, az Újvidéki Egyetem Természettudományi és Matematikai Kara – Földrajzi, Turisztikai és Szállodaipari Tanszék –, a zágrábi Agrártudományi Kar, valamint a szaloniki Erdészeti Kar közreműködésével.
Törődjön kedvencével! Kattintson a képre és ismerje meg a legújabb termékeket!
Széles körű vadászati szakterminológia
Az alkalmazás alapját egy többnyelvű szótár képezi, amely a vadászat és a vadászati turizmus szempontjából számos fontos szakterület terminológiáját foglalja magában.
A felhasználók olyan kifejezéseket találhatnak benne, amelyek a vadfajokra, élőhelyekre és tájakra, fegyverekre és vadászati biztonságra, vadászati módokra, vadászati felszerelésekre és ruházatra, vadászkutyákra, trófeákra, vadászati létesítményekre, vadgazdálkodásra és jogszabályi előírásokra, valamint az utazásra és a vadászati turizmusra vonatkoznak.
Nyolc nyelven érhető el
Jelenleg az alkalmazásban nyolc nyelven érhetők el fordítások: angolul, németül, csehül, szerbül, horvátul, görögül, magyarul és finnül.
Az angol nyelv szolgál a kifejezések keresésének és fordításának alapjául, a következő időszakban pedig a tartalom további bővítését és új nyelvek bevonását tervezik.

A nyolc nyelvű szótár letöltve, internet kapcsolat nélkül is működik!
Internetkapcsolat nélkül is használható
Dr. Milosava Matejević, a szerb projektcsapat vezetője szerint az alkalmazás egyik legjelentősebb előnye, hogy internetkapcsolat nélkül is használható.
A letöltést követően a felhasználók a szótárhoz olyan területeken is hozzáférhetnek, ahol nincs mobilhálózati jel. Ez különösen fontos a vadászterületeken, erdőségekben és más távoli terepeken való tartózkodás során.
Ez a funkció megbízható társsá teszi az alkalmazást nemcsak a vadászati tevékenységek során, hanem az oktatásban, a szakmai továbbképzésben és a nemzetközi együttműködésekben is.
Megbízható ablakot keres Novi Sad környékén? Kattintson a képre és nézze meg az Instagramon a cég munkáit!
A SHUNTDIEM projekt egyik fontos eredménye
A „Hunting Dictionary” mobilalkalmazás fejlesztése a SHUNTDIEM projekt egyik legjelentősebb eredménye. A projekt célja az oktatás, a digitális készségek és a nemzetközi együttműködés fejlesztése a vadászati turizmus területén.
Azáltal, hogy megkönnyíti a szakterminológia megértését és hatékonyabb kommunikációt tesz lehetővé a különböző országokból érkező felhasználók között, ez az eszköz hozzájárul a fenntartható vadászati turizmus fejlődéséhez, a tudásmegosztáshoz és a szakmai kapcsolatok európai szintű erősítéséhez.

Érdemes a Play Áruházban véleményezni az alkalmazást, hiszen a fejlesztők folyamatosan frissítik és javítják az alkalmazást.
Folyamatos fejlesztés várható
A projekt mögött álló csapat a jövőben is folytatja az alkalmazás fejlesztését: frissíti a tartalmakat, új kifejezéseket és nyelveket ad hozzá, valamint figyelembe veszi a felhasználók javaslatait és tapasztalatait.
Többnyelvű vadászati szótár a zsebben
Töltse le a Hunting Dictionary alkalmazást, és vigye magával a többnyelvű vadászati szótárat – bárhová is vezesse útja, tanulmányai vagy vadászati tevékenységei.
Dejan Dzakula
Lov i jos ponesto & Agro Jager News

Kattintson a képre és töltse le telefonjára, tablettjéra az alkalmazást és kommunikáljon bátran idegen nyelvterületen is.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ: Románia – Orvvadászat gyanúja merült fel a sportvadász egyesület vezetője ellen
Orvvadászat gyanúja miatt indított nyomozást az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság
Rendőrségi ellenőrzés során vaddisznóhúst találtak abban az autóban, amelyben Nicolae Deme, az Arad Megyei Vadász- és Sporthorgász Egyesület (AJVPS) igazgatója is utazott – erősítette meg az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.
A kisjenői rendőrök a DN 79A jelzésű országúton, Nagypél térségében állítottak meg egy járművet, amelyben egy 65 éves sofőr és egy 68 éves utas (utóbbi az AJVPS vezetője) tartózkodott. A jármű átvizsgálásakor két vaddisznótól származó hús került elő, amelyet a hatóságok lefoglaltak és a megyei állategészségügyi igazgatósághoz szállítottak vizsgálatra.

A fénykép illusztráció. Fotó: Orbán Orsolya – Krónika
A rendőrség közlése szerint a hús eredetét elemzik, és az eredmények függvényében döntenek a szükséges jogi lépésekről. Deme megerősítette, hogy a hús a járműben volt, de tagadta, hogy bármilyen vadászaton részt vett volna.
„A hús egy magyarországi, Balaton környéki vadásztársaságtól származik. Látogatóban voltunk, és a sofőrt megkérték, hogy hazafelé vigye el a húst egy békési személynek. Mivel nem találtunk senkit otthon, visszajöttünk Romániába, ahol a rendőrök megállítottak. A hús szállítási dokumentumai a sofőr nevére szóltak. Nem vadásztunk, és nem volt nálunk fegyver” – mondta az AJVPS igazgatója.
A rendőrség egyelőre nem közölte, milyen bűncselekmény gyanújával folyik az eljárás. Nicolae Deme 36 éve vezeti az AJVPS-t, előtte tíz évig vadászati technikusként dolgozott – összesen 46 éves szakmai múlttal rendelkezik a szervezetben.
Forrás: Pataky Lehel Zsolt – Krónika
Fotó: Orbán Orsolya – Krónika




