Nagyon vágytam már az erdőbe, mert utoljára szeptember közepén jártam kint. Azóta folyamatosan vadásztak, így nem tudtam fényképezni. Most, 23-án, végre sikerült összehozni és nagyon jó mozgás volt. Reggel, már napkelte előtt kimentem, hogy az első fényeknél fényképezzek. Az egyik nyiladékon, a távolban, egy spíszer bikát vettem észre, majd egy tehenet és borját pillantottam meg, ahogy átváltanak előttem.

Aztán, ahogy fotóztam őket, egyszer csak egy vörös róka jött be a látómezőmbe. Gyorsan ráfókuszáltam, hogy az előtérben a rókát lássuk, miközben a háttérben a szarvasok figyelnek.

Sikerült is jó pár fotó, ahogy közeledik felém a róka. Aztán egyszer csak a bal oldalról még egy szarvasbika váltott ki, a háttérben álló a szarvasokkal. Ekkor visszaálltam a szarvasokra és készítettem megint pár fotót.

Kattints a képre és nézd meg az EWIDENT outdoor kínálatát!

Mikor továbbindultam, nagyon jó fények fogadtak és gyönyörű volt az őszi erdő, állatok nélkül is. Így készítettem pár ilyen fotót is.

Egy másik nyiladékon, jobb oldalról, fiatal bikák, spíszerek és tarvadak borjaikkal váltottak újra ki és legeltek előttem, ahol megint csak több fotót sikerült lőnöm róluk. Innen továbbsurrantam és megint egy szép erdőrészletet örökítettem meg , majd arra lettem figyelmes, hogy több pókháló csillog a reggeli fényben. Így egy kicsit megálltam ezeket is  fotózni.

Már kifelé vettem az irányt, mikor egy nagyobb tisztáson, a nagy fűben, egy róka vöröslött már messziről. Gyorsan közelebb cserkeltem és lőttem pár fotót, ahogy éppen a reggelijét kereste. Persze, vadászott. Ezek után még egy szürkegémet, hattyúkat és egy kárókatonát örökítettem meg.

Végül dél körül értem ki az erdőből. Visszaindultam az autómhoz és örültem, hogy ennyi mindent sikerült fotóznom.

Jól esett a 18 000 lépésszám körüli séta, a cserkelés is, hogy friss levegőn lehettem, messze az emberektől, kiszakadva a város nyüzsgésétől. Így ez a hét, kedden úgy indulhatott, hogy feltöltődve tudtam munkába állni!

Írta és fényképezte:
Retkes Tamás természetfotós

A Bihari-síkon járunk. Éppen csak átlépjük Komádinál a Sebes-Köröst s magunk mögött hagyva a Kis-Sárrét innenső felét, egészen Berettyóújfaluig, a Berettyó-folyóig nyúlik hazánk kistája. Újfaluból, ami persze város, azután vissza Nagyvárad alá, egészen a Bihari-hegyközig nyúlik, miközben nyugaton, a két folyó találkozásánál ér véget. Így tartozik egybe e táj, – benne emberrel és vaddal – elválaszthatatlanul. S hogy mit hoz a holnap, azt csak a Jóisten és az idő tudja. A református Tiszántúlon még nem távolodott el se Istentől, se a tájtól az ember, s a régi törvény még elevenen él. Hajnalodik és gyülekeznek a vadászok Komádiban, a Bihar-Népe Vadásztársaság Teleki vadászházában. Ahogyan a régi elnök szokta mondani: A vadászházba, csak odafelé lehet sietni!

Indulás a Bihar-Népe Vadásztársaság Teleki vadászházából.

A Bihar népe vadásztársaság, Komádiban, mintegy 16 000 hektáron gazdálkodik. Egyik ékköve a Sebes-Körös, ami mintegy 14 kilométer hosszan határolja, míg másik oldalt ősgyepek nyújtózkodnak. Köztük, ha meg is ritkultak az egykori szikes mocsarak, Furtának és Vekerdnek még ma akad egy-kettő. A kistájon persze morotvaroncsok, régi, lefűződött vagy ember miatt kialakult régi folyómedrek s még dűnesorok is megtalálhatók. A táj, hogy a vizet levitték róla, ma már egyre szárazabb s a hatalmas síkság hazája lett a túzoknak, a vadlibának és persze a mezei nyúlnak. A liba nem költ a pusztában, hacsak nem veszi be magát a Körmösd-pusztai-tározó 100 hektáros vadvizeibe, de inkább a Begécsi-halastavakról, meg a szomszédból, az Emlékről, Zöldhalmiról, meg a Gazdák-taváról húz át, de akkor már itt vannak az északiak is. Hamarosan a vadlibától lesz hangos a határ – annak van most itt az ideje.

A csillagok alatt jár a vadliba!

Ami jó a túzoknak, az jó az apróvadnak és fordítva is igaz. Az intenzív dúvadgyérítés, hogy nyomában voltak a rókának, a borznak, minden földön fészkelő madárnak, emlősnek jót tett. A társaságok munkái összeérnek és mindig van egy-egy jó szomszéd, akivel, ha úgy hozza a sor, jó leülni vagy együtt menni vadászni. Az itteni ember egyáltalán nem haragtartó, de nem is felejt. Inkább ez a jellemző rá s ha meg is békél valamelyest, sokáig visszajár az emlékezet. Az adott szónak, a becsületnek súlya van és nem attól valaki, valaki, hogy kenetteljes, hanem attól, amit a Jóistennel közösen végez. Ez formálja azzá ezt a tiszántúli népet, amelynek a gyökerét mai világunkban aligha leljük meg, hiszen azok valahol, mélyen a múltból fakadnak.

Csapdából azonban lehetne több is. Beszélik, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park egyik területén egy vadásztársaság használatra, majdcsak 30 csapdát is kapott, hogy üzemeltesse, hogy legyen túzok. Azt mi is felállítanánk – veti közbe Varga Balázs vadászmester, a társaság Teleki vadászházában, csak vegye meg a Hortobágyi Nemzeti Park, majd mi is kitesszük! Mindenki bólogat, mert jó volna ennek azért utánanézni és az azért nagy szó, ha igaz. Mert sokba kerül annyi csapda és no, nem lenne ennek itt ellenzője senki.

Ami igaz, az igaz. A 400-as mezei nyúl kvótát ebben az évben megemelték 1000 darabra. Tavasszal 2000-es állománnyal fordultunk rá erre az esztendőre – folytatja. Március közepén már láttunk kisnyulat, ami iszkolt a dűlőben, ami azt jelenti, hogy február végén fialhattak legelőbb.

Varga Balázs jobb szélen: hajtás indul!

A vadászházban már mindenki megérkezett. Komádiban sok kutyát tartanak és szokás, hogy a kutyát errefelé nem kötik meg, annak a gazdája meg a többi vadász közt van a helye, s szabadon van mind. Ez a szokás, ez a törvény s ha „valamék” acsarkodna, azt nemcsak a gazdája fegyelmezheti. Persze hamar rend is van ilyen helyen s a kutya olyan, mint a gyerek: igen gyorsan megtanulja, mit lehet és mit nem. De nincs is ebből gond. Egyik kutya a vadászkürtre néz sandán, a másik a gazdája körül fitet, a harmadik meg jelöli már a vadásztárs csizmáját. Itt Biharban így gyülekeznek, így kezdődik a nap.

• Menjél iratkozzál már be! Úgy csinálsz, mintha nem tudnád! Na! – mordul meg Varga Balázs vadászmester, de mindenki tudja, hogy csak ilyen a szavajárása és egyébként meg sokat nem igen beszél. A fiatalok köré gyűlnek. Látható, hogy szeretik.

Az elnökkel beszélgetnek most ők ketten, Puskás Sándorral. Nem, nem vonulnak félre, ott mindenki előtt megbeszélik. Nem titkolóznak. Ha meg kell majd valami komolyabb dolgot beszélni, akkor össze ül az IB. Itt meg nem illik, nem is szokás, hogy félre vonulunk, suttogunk.

Hajnal Komádiban, a Bihar-Népe Vadásztársaság Teleki vadászházában.

Aztán valaki szól:

• Megérkeztek!

Mindenki felsorakozik és érkeznek a vendégek. Ők azok, mondja az elnöknek Balázs és a három éve visszajáró csapat körbemegy és mindenki köszön, még a legfiatalabb hajtónak is. Kürtszóval fogadják őket s a vadászok üdvözlése alatt a kutyák is illedelmesen ülnek, de már mindegyik a gazdája mellett. Köszöntő, eligazítás és a végén a vadászmester megjegyzi.

• Nagyon nem akarok sokat beszélni, mert hazajöttetek.

A tolmács, a kísérőjük fordít. Mire a franciák elmosolyodnak…

• Merci beaucoup! Merci! Köszönöm szépen! Köszönöm! – érkezik mindegyik vadásztól a felelet.

Na igen, a régi vendég akárhogy is van, hazajáró vendég, még akkor is, ha itt húzódik a trianoni határ. De mit ne mondjak? Deák Ferenc nevelt lánya, gróf Nedeczki Ferike, Szilas-pusztára báró Nagybölönyi Bölönyihez jött férjhez, s mikor tűzték ki a világégés után a határt, a Párizsban felnőtt bárónő megvendégelte a francia katonatiszteket (földmérőket), akik voltak olyan gálánsak és a birtokot mindezek után nem vágták ketté. Sovány vigasz, de úriemberek voltak, s ha fájt is, fáj is a környéknek, hogy toronyirányt nem mehetünk be ma se Nagyszalontára vagy Nagyváradra, mégis igaz, hogy az udvariasság is határokon és korokon átívelő. 100 év után talán megnyílhatnak a régi utak. Ennek az árát nem más, mint ma is az a nép fizeti meg, akik itt élnek s nemcsak ezen az oldalt, hanem a másik oldalon éppen ugyanúgy…

A híres Komádi TV torony: 185,5 méter magas.

S az, hogy 100 év után még beszédtéma, érthető, hiszen a határ ma is zárt s azon csak az égi vándorok, éjjel a szarvas s ki tudja, még ki ismeri a régi csapásokat, de arról hallgat a nád, hallgat a Sárrét, mert a titkok csendesek…

Ahogyan csendesek a Temető kert kerítés nélküli régi sírhantjai. Itt, ott virág díszlik, öreg fák között, régi csónakos fejfák mutatják, hogy ez itt, a Sárrét utolsó nyúlványaként, valamikor vízjárta település volt. A régi fejfák közül egy-egy megmaradt s hogy miért, azt csak az tudná megmondani, aki kivágta, aki faragta, aki a tűzben megégette a végét, hogy mit csinált véle, hogy annyi idő után egy-egy még ma is itt áll? Annak a titkát ő is magával vitte. A nagy utat jelképezték ezek a csónak alakú fejfák. Úgy gondolták, hogy itt az életben sem lehetett csónak nélkül élni s hitték, hogy odaát sem lehet anélkül megmaradni. Partosabb részeken temettek, hol másutt? Hiszen itt amerre a szem ellátott nád, nád és vízi világ volt. Komádiban temettek utoljára csónakból a Sárrétben, s volt idő, hogy Mária Teréziának teknősbékával fizették az adót.

Hubert Kiskundorozsmán

Mindenki a fejfákat nézi, kevés szó esik. Vannak közöttünk olyanok, akik tudják, melyik fejfa alatt ki nyugszik, s merre vannak a rokonok. Régi idők öregjei nyugszanak itt, ma már nem temetünk ide – szólal meg Varga Balázs.

• Na, akkor most már álljunk fel! Persze vonalhajtás. Elálló nincs. Egy vadász, két hajtó. Menjetek! Ahogy szoktuk. Tudjátok tik!

Mikor mindenki felállt vonalban, jó vadászmesterhez illően beállt a középbe.

• Indul!

Súlyos aszály az Alföldön. Értékre vigyázni! Csak a reggeli harmat mentette meg a mezei nyulat.

A rókát nem lehet fegyverrel, csapdával és kotorékozással teljesen visszaszorítani. Ebből, ha egyet is elhagyunk, azon a területen, különösen, ha egy alomnyi kölyköt felnevel, ott nem kell apróvadra vadászni, de a túzok sem marad meg a többi madárral s ha ott elhanyagolják a dúvadazást, akkor a borz is megtelepszik. Akkor a két vadfaj elnépteleníti a mezőt.

Az ősz színei a Bihari-síkon.

A tavalyi aszály és az idei rettentő nagy forróság visszaszorította a lucernásokat is, amiből egyre kevesebb van Komádiban is. A régi fajták, mint a derecskei is, ami akár 12 évig is bírta egy helyen, ma már a múlt. Egyrészt az új fajták hamar kiritkulnak, miközben az unió által előírt ciklusokat betartva, a vetésforgók miatt sem maradhat négy évnél tovább. Valamire tanítanak bennünket, mondják a gazdák, de amit itt megtanultak a szülőktől, a nagyszülőktől s azt, amit  itt megfejelt, szó szerint megrámázott, megpatkolt a debreceni agrároktatás közel 170 évével, eredményessé tette a gazdákat – itt is. Amikor a gyakorlat találkozik a tudományos alapossággal kidolgozott technológiával, integrált tudással. Ezt képviseli a Debrecen Egyetem, ami ma már a középfokú intézményével, a „Balázsházyval”, egyedülálló nemcsak itt a Tiszántúlon, de a hazánkban is és szélesítve a Kárpát-medencében. 170 éves hagyománya van a felsőoktatásnak Debrecennek, ahova az itteni ember szívesen megy. Odatartozunk, hová máshová? A nagy betűs Debrecenhez és ez nem mostani hullám, ezt mondták a régi öregek is…ezt tanulta, ezt hallotta minden gyerek a szüleitől, a nagyszüleitól.

Varga Balázs vadászmester: mit látsz Kóti Dani? Elfeküdt-e?

Két hónapja nincs eső! Csoda, hogy megmaradt a nyúl s az idei augusztus végi lucernavetések, a repcevetések elmaradtak, mert rendbe tenni egy-egy földet, ilyen mérhetetlen aszályban, lehetetlenség. Persze gabona után egy azonnali tarlóhántás után megomlott a föld, de 10 centiméternél nem lehetett mélyebben művelni.

• Ki meri?! – vettette közbe valaki!
• Most ne törődjél azzal, csak szedjed a nyulat! – neveti Balázs – Vadászunk most, azt meg majd megbeszéljük odabent!

Nyúl pattan előttünk!

Mindenki tudja, mindenki látja, hogy mit terem a föld, hogy mit tud teremni s hogy mit lehet megtermelni. Nincs új a nap alatt s a távolban vetnek. Intenek, intünk. Annak kell köszönni elébb, aki érkezik. Régi törvény és ha úr, ha paraszt, akkor is így van. Az más kérdés, hogy udvariasan megállítják a gépet, hogy nyugodtan menjen csak a hajtás. Persze tudják, azok is, hogy idegenek vannak közöttünk, ne vigyék rossz hírét a városnak. Annyira nem sietnek, hova sietnének, meg aztán meg kell nézni, hogy lövik a nyulat! Kényelmesen a traktorfülkéből: az igazi, az a valódi! A vetőgépről fogadják a köszönést. A faros, most aztán nyeli a port! A nagy köszöngetés vége az lesz, hogy még a franciák is integetnek. Nincs itt baj a népekkel s ahogy szokták mondani, a vadászat összeköt, de úgy látom a mezőgazdaság is…

Szól a puska s annak ellenére, hogy nincs elálló, rengeteg a vad – dicséri a vadgazda munkáját. Ez itt a Pap tag, nyomunkban a vadaskocsival az elnök, mert sok a nyúl, nehéz vinni. Ha valaki tudja, akkor ők tudják. Az erdő akkor még nem volt meg, amikor az egyház gazdálkodott itt. Persze, a református egyház, erre abból a nyakas, rebellis fajtából való ember lakik. Szókimondó. Barátnak jó, ellenségnek veszedelmes fajta. A nagybátyám, Máté Áron Körösnagyharsányban, aki presbiter ma is, vallja, hogy az egyháznak is vissza kellett volna kapni a régi földjeit. Ott vannak azok most is, Püspök Úr – mondta a minap. Adják vissza a községnek, hogy gazdálkodhassunk rajta, mert ahogyan régen tudtak, ma is meg tudnánk művelni s akkor az eklézsia is másképpen alakulna.

Jó kutya nélkül nem lehet vadászni!

A hite viszi előre a református embert, akkor is az vitte előre, amikor kiöntött a Körös és elvitte a falut. Az itteni ember, mondhatni az anyatejjel szívja magába ezt s ha még messze kerül is, megismérvszik róla. Persze csibész itt is van, de a betyárbecsület is létezik ám!

• Róka jár benne, vagy valami megy odabent, mert felgallyazott a fácán – szólal meg Balázs.

A tolmács fordít és mindenki a kakatoló, méltatlankodó fácánra figyel, amit persze nem látunk, csak halljuk, hogy odabent kiabál.

Fordulunk a Pap tag másik oldalára s ahogy megindulunk, újra szólnak a puskák. Elálló nélkül is ügyesek, csak hát jobban figyelni kell, mert ha ugrik a nyúl és a fegyvert nem a kezünkbe tartják, olyan előnyre tesz szert, hogy rendre lemarad a lövés, de nem a sarki, a körszakállas vadásznál. Parádés lövésekkel kedveskedik a hajtóknak és barátainak s ha úgy jön ki a sor, akad, aki meglépi. Persze látja a vadászmester s mikor odaér, hogy felvegye a nyulat megkérdi.

Varga Balázs vadászmester: Lődi Pistának adjatok még nyulat, bírja!

• Na, mennyi?
• 52 lépés!
• Az már valami!

Akinek nincs szerencséje, négy öt nyulat is cipel, de valaki nem igen hajol le. A hajtás végén a vadászmester mutatja, hogy mennyivel elé kapja a puskát és hogy tartsa. Sokat nem foglalkozik vele, de mikor a szőlőskertben felállunk és karikára esik az első nyúl, kalaplengetéssel üdvözli a vadászmestert!

• Merci beaucoup! Merci!
• Még a végén francia nyelvvizsgát teszünk!

Őszit porba, tavaszit sárba!

Itt vagyunk az Öregkertben, Heréskertnek is hívják. Tátott szájjal nézem, hogy csíkról, csíkra művelt szőlők, kukoricák, tök. Az ősz gazdagsága integet felénk minden parcellában. A fene ott eszi meg a kukoricát, mondja egy régi öreg, aki mellé teszi, hogy csak a mezsgyébe lehetett vetni, mert tiltották.

• Miért tiltották? – kérdi meg valaki.
• Azért fiam, mert nem odavaló! Ilyen helyt gyümölcsöt, szőlőt, zöldséget kell termelni!

Az Öregkert Komádiban. Igazán büszkék lehetnek rá!

Egy kis kunyhóból int valaki. Balázs arra felé veszi az irányt, mert az öreg Gulyás János az. Még őt is vitte meccsekre.

• Mi voltál, szurkoló? – kérdi valaki.
• Én bal hátvéd jobb lábbal! Igaz Jancsi bácsi? – mondja a vadászmester.
• Micsoda csapat volt a Komádi Egyesület. Betyárok vótatok!
• Jaj, Jancsi bácsi, azért maga is benne volt, mert járó motorral várt bennünket!
• Kitörtetek az öltözőből, mint Zrínyi a várból!
• Mit tudtunk tenni Jancsi bácsi? Védekeztünk! A pályán meg támadtunk!

Varga Balázs Gulyás Jancsi bácsit köszönti!

Valaki még kérdezősködött, hogy mi volt, miért járt a busz, de azok ketten csak legyintettek, mert nem kell azt tudni mindenkinek. Áll a hajtás. Persze, hogy áll s a franciák is köszönnek az öreg úrnak. Aki nem idevaló is láthatja, hogy valami régi dolgokról esik szó.

• Mennünk kell Jancsi bácsi!
• Menjetek Balázs! Menjetek…

Balról Gulyás Jancsi bácsi buszvezető és Varga Balázs vadászmester, a Komádi SE régi jobb lábas bal hátvédje.

Puskás Sándor, az elnök még tudja, hol voltak a földjeik. A régi körte, amit már gyerekkorában is ismert, most is terem. Csak bicskával lehet megenni, mert akkor jó, ha az idő meghűl, mert akkor érik meg. Az íze kedvéért meg lehet kóstolni, de bakóba, szatyorba nem szed és rajta kívül nem is mehet oda senki. Egy szemet, na, igen talán annyit, de itt minden földnek, szőlőnek gazdája van. Nem azért jár ki a gazda, hogy más leegye! Micsoda dolog lenne az! S a régi törvény kerítés nélkül is él!

A távolban már érkezik a vadaskocsi.

A mozaikos, színes csíkok, a megannyi termesztett növény, csak kedvez az apróvadnak és szépen szól a puska. Hajolgatnak is a hajtók és az útra, ha lehet egy-egy nagyobb kupacra rakják a vadat. A szedők majd kötözik s mikor megtelik az állvány, viszik be a vadászházhoz.

• Ide még a tagi vadászaton bejövünk?
• Egyszer!
• Mert itt szépen van vad, csak azért kérdezem.
• Az lehet, de ha egyszer leberetváljuk a területet, évek kellenek mire újra lesz nyúl.

Több szó nem esik. Sora van ennek is, mint a lepényevésnek és nem lehet belenyúlni, többet vadászni. Békesség kell a vadnak és hagyni kell. Vadászni is kell, de gazdálkodásnak tudománya van.

Eb a vadász kutya nélkül! Munkában egy német vizsla a Bihar-Népe Vadásztársaság területén.

A szőlőskert csodájából a Cigány-tó dűlőnek fordulunk. Rossz, nehezen művelhető földek ezek. Mesélik nekem, hogy amikor a termelőszövetkezetbe beverték a parasztokat s azok, akik erőnek erejével nem mentek, azoknak végül itt adtak földet. A legrongyabb földek voltak azok. A tagosítás, a szocializmus építése így ment. Ma már nem, de amikor gyerek voltam, akkor még azt is beszélték, hogy Körösnagyharsányba két hétig jártak, hogy megalakítsák a termelőszövetkezetet – de hozzátették, hogy mindig csak éjjel érkeztek. S ha nem is az utcán, de egymás között megbeszélték, hogy egyedül nem mertek azok közül bejönni a házakhoz egy se. Így ment s ha el is telt lassan 70 év, látható, hogy megemlékeznek róla a vadászok, az emberek. Gyanítom, hogy egyik-másiknak, akiknek itt adtak földet, volt közötte rokona is, de ki meri megkérdezni? Nyilvánvaló azért mondja, mert a nyomorúságot nem felejti könnyen az ember. Különösen az itteni, de akkor sem törik meg.

Irány a Cigány dűlő!

Na, alig lett vége a Cigány-dűlőben a hajtásnak, amikor a kisvédgát napsütötte oldalán heveredünk le. Tanakodunk, hogy merre menjen a hajtás. Én csak hallgatok, aztán úgy döntenek, hogy hajtsuk meg az erdőt. Az akácosban nem tudunk menni, de a tölgyes jó lesz. Az elnök hátrahagyja az autóját s mivel a lánya iskolában van, a kutyáját a vadászból jövet felveszi, hogy szokja a vadászat ízét, de el nem engedi.

• Tudjátok, hogy csak a lányra hallgat! – mondja.

Puskás Sándor a lánya kutyáját szoktatta.

Persze tudja mindenki, de valamit mondani kell, na. Az elnököt jól ismerik és a lányát is, aki kicsi kora óta jár az apjával. Csak furcsa látvány az elnök, puska nélkül, meg egy fiatal vizslával pórázon. Balázs csak nem bírja, megszólal:

• Minek az elnöknek puska, elég, ha neve Puskás!

Jóban vannak, szoktak egymással viccelődni, meg na, tényleg szokatlan látvány is, de nagyon szereti a lányt is, a kutyát is, a vadászatot is. A kutya, ha lányé is, csak neki dolgozik az is, de nevetik, persze, hogy nevetik…

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Az erdőben azonban nehezebb a dolga a vadászoknak, mert fa is van, de látható, hogy otthonosan mozognak itt is. Jól forgatják a puskát és a kutyákra is vigyáznak, ahogyan a hajtókra is. Szólni nem kellett senkire és rágyújt egy cigarettára a hajtás végén. Óvatosan szívja, mert olyan száraz a határ, mint a pozdorja lemez – kár lenne felgyújtani. Tenyérnyi repedések mindenfelé s most mondja Lődi Pista, hogy egy helyen elejtette a nyáron a telefonját és haza kellett menni ásóért, mert nem érte el…

Célon. Nyúlvadászat Komádiban!

A Komádi határban nem lehet eltévedni csak ködben, mert Magyarország egyik legnagyobb tornya itt magasodik.185,5 méter, de állítólag van, akinek így is sikerül. Akiről beszélnek, nem ismerem, de ennyi elég volt, hogy mindenféle történettel színesítsék a napot.

Madarat tolláról! Ez bizony túzok, mutatja Attila!

Amúgy most innen is látszik a Cigány-tóból, de látszik a református templom tornya is, a tornya olyan, mint a hódmezővásárhelyié, ez is körbe korlátos. A község újkorát 1605-től eredeztetik. A templomot 1843-ban építtették s ami igaz, az igaz, Bocskai szabad hajdúi laknak itt is. Csak megjegyzem, hogy három harang lakik a toronyban, amelyek közül a legnagyobb 1012 kilogramm! Több, mint egy tonna! Horthy Miklós kormányzó adományozta. Aki arra jár, minden nap délben hallhatja is, miközben nyolckor a kicsi szól. Vasárnap meg istentisztelet előtt, aztán hallhatjuk mind a hármat egyszerre.

Íme ->

• Na gyerünk Iráznak, neki a Lázár-laposnak! – adja ki Varga Balázs az utasítást.

A Lázár-laposon valamikor egy tanya állt, itt is és körbe mindenütt tanyák sorakoztak. Csak mikor jött az államosítás, mindet egytől, egyig széjjelverték, széjjelrángatták. Mentek az emberek a faluba, mentek innen gyárakba, Pestre és sokan meghaltak – nem bírták. Azt, mikor mindenét elvették az embereknek, azt nem lehetett elviselni. A lovat is sajnálja az ember, hogyne sajnálná, de még egy-egy jó kezebeli szerszámát is nehezen adja még kölcsönbe is, hát még akkor, amikor az a megélhetést jelentette…

Gyülekező a Lázár-laposon.

Felsorakozunk és akárhogy is kanyargunk, akárhogy is telik az idő, akárhogy is, nap, nap után folyik a Sebes-Körös, hogy minden évben öregebb és öregebb lesz mindenki. A Lázár-tanya is már 70 éve odavan, csak, csak megállnak a vadászok és amikor ilyen helyre érkeznek, megemlékeznek róla. Már az is a Lázár-tanyáról beszél, aki nem is ismeri és szájról, szájra megtartja a vidék az emlékeit. Én se tudom, kik voltak a Tarrék, de tudom, hogy az első libáimat, az első liba dublémat, a Tarr-tanyánál lőttem apám puskájával.

Ha vadászruházat, akkor -> EWIDENT 

A határban erre is, arra is megáll egy gépész. A hajtás a távolban lassan mozog. Jöttünk elébük, hogy szedjük a vadat. Ma nem, de holnap megkeresünk, abból jut majd belőle. Fog kezet az egyik emberrel a vadászmester. Feljebb egy tagtársuk bérmunkában vet, mi mást: gabonát. Ki az? A Tóth Tamás! Ilyen gépe nincs másnak!

Francia vadászok a Lázár-laposon. A visszajáró vendég talán a legjobb minősítése egy vadászterületnek!

Őszit porba, tavaszit sárba! – tartja a mondás, de most, hogy két hónapja nem esik az eső, a föld is a végét járja. Arról nem is beszélve, hogy annyi pocok van, hogy napvilágon is futkosnak.

Varga Balázs vadászmester bemutatja a vendégeknek és a fiatal vadászoknak, hogyan kell egy kutyának dolgozni! Gratulálunk!

Szépen szól a puska és hajlonganak a hajtók. A kutyák is nyugodtabbak már, majd belejönnek – neveti a vadászmester, aki már látott egy-két idénykezdetet. Legalább van harmat reggel, az meg elég a nyúlnak, aztán majd megjönnek az esők és csak, csak kizöldül majd a határ.

A hajtásból egy-egy őz is kitör, az agancs még rajtuk van. Az a bak még marad, talán jövőre is, majd látjuk. Messze van még a felrakás, előttünk van a tél, de nem annak van most a sora. Elébb a nyúl, a fácán s ha úgy hozza az idő, akkor liba is lesz, meg talán kacsa is…néz a távolba Varga Balázs. Esteledik már s a távolba nézve megszólal: Még kölyök voltam, az első kutyám egy német vizsla volt és egy tacskó. Azt hittem, minden kutya ilyen, persze aztán rá kellett jöjjek, hogy ahogy minden év más, úgy sose lett nekem két olyan kutyám. Jó kutyáim voltak az biztos, de az a kettő, olyan sose lett többet. Ma is hiányoznak. A tacskó különösen, mert úgy ment a kacsa után a Sebes-Körösbe, hogy azt filmezni kellett volna, de hol volt nekünk akkor ilyen technikánk. Telefon! Benne fényképező! A vizes kiskutya a zubbonyból leste az eget, aztán akkor ugrott ki, mikor esett le a kacsa, de a vizslám is ilyen volt! Utána engedtem a lágylövött fácánnak és szaladt alatta. Ma sem tudom, hogy látta vagy hallotta? De az biztos, hogy mikor leesett, el kezdett körökbe járni, addig, míg fel nem vette a szagot… De egyszer csak körbenéz és nem folytatja…

• Mindenki kiért? Akkor rakjátok fel a vadat. Irány a vadászház!

Elnöki ügy. Komádiban a társaság korábbi és jelenleg elnöke is dolgozott.

Az irázi oldalból, ami valójában Újiráz lenne, át kell menni a Homroki oldalra, ami meg teljes nevén Magyarhomorog, de azt itt nem úgy szoktuk mondani, mert rögtön tudjuk, ha valaki nem idevalósi. Komádiban két tó is várja a horgászokat, az egyik Zsadánynak, a régi nagy vásártér után hullámzik, míg a másik a Komádi Horgász Egyesületé. Míg Zsadányban az SZM Bisztró, addig itt a város közepén, a Róna Étterem várja a vendégeket. Bizton mondhatom, aki erre jár üljön be és kérdezze meg a pincéreket, hogy mit ajánl a főszakács. Elhiheti nekem, ha valaki eljön ideáig, annak a legjobbat fogják szervírozni! Ha valaki nem is tudná, hogy mi, merre van Komádiban, az csak menjen át szemközt a Húsboltba, Ica néniékhez vagy ha horgászfelszerelését elvitték a Sebes-Körös óriás harcsái, ott, a buszmegálló mellett is mindenben fognak segíteni. Csak álljunk meg és kérjünk segítséget, mintha Londonban járnánk – mindenki segíteni fog, az biztos.

Odabent már készítik a terítéket!

S persze, aki vadászni szeretne Komádiban, a Bihar-Népe Vadásztársaságnál, az csak hívja fel Varga Balázs vadászmestert, a +36 30 495 20 79-es telefonszámon. A szállás miatt ne főjön senkinek se a feje, mert a vadászházat felújították és igen jó vendégházat lehet találni Magyarhomorogon is – igen Homrokon. A vadászházban három szoba, összesen nyolc vendéget fogad, de kicsit figyeljünk csak! Mert megszólalt a vadászkürt, ropognak a tüzek, kint a régi Kis-Sárrét utolsó maradványában, lent a Bihari-síkon, kint a Bihar-Népe Vadásztársaság Teleki vadászházának udvarán…

Teríték Komádiban, a Bihar-Népe Vadásztársaság Teleki vadászházában.

Írta és fényképezte:
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Lapigazgató

It was a beautiful October day, it was pleasantly warm outside, so my son and I decided to go hunting. We sat down and waited  if we would be allowed to see or catch something. Unfortunately, 3 hours of waiting did not bring any success. After dark we decided it was time to go.

Pavel Chivan with his son and the wild boar of his life. Photo: Agro Jager News

No success today. On the way, we wondered what could be the reason that we could not see anything. We also met a colleague and so we continued together. He asked if we have time, that we could walk through the forest together, because a lot of acorns are falling and there will definitely be something there. So it was and we went through the oak forest.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

And he was right, lots of deer, mouflons grazing on acorns. After a short walk, in my hand termo I noticed that something was standing behind the bushes in the forest. I turned on the thermo on my gun and saw the boar’s head. I didn’t hesitate and a shot broke the silence of the night forest.

Ha vadászruházat, akkor -> EWIDENT 

Since I was shooting at a longer distance and I was not sure of a shot through the dense forest, I preferred to let my dog go ahead of me. After a while, the most beautiful sound that the owner of a hunting dog can imagine began to echo through the forest.

The Slovak wild boar. Photo: Agro Jager News / Pavel Chivan

Bavarian dyer’s report. We approached the caught piece and couldn’t help ourselves. God gave me probably my life’s wild boar. Weapons length 24 cm and 125 points. Thanks to my colleague Damian Gondek for convincing us to walk through the forest!

Written by Pavel Chivan