Keressen minket

Horgászat

Horgászat a Zalerdő Zrt. erdőgazdasági tavain

Print Friendly, PDF & Email

A Zalaerdő Zrt. a tulajdonában és halgazdálkodási kezelésében álló Kistolmácsi-víztározót és Szentpéterföldei-tavat 2021. március 13-án megnyitotta a horgászok előtt, ezáltal a Víz világnapja előtt néhány nappal elkezdődött a 2021-es horgászati szezon az erdőgazdasági tavakon is.

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

A Zalaerdő Zrt. a tulajdonában és halgazdálkodási kezelésében álló Kistolmácsi-víztározót és Szentpéterföldei-tavat 2021. március 13-án megnyitotta a horgászok előtt, ezáltal a Víz világnapja előtt néhány nappal elkezdődött a 2021-es horgászati szezon az erdőgazdasági tavakon is.

Kistolmácsi-víztározó és Szentpéterföldei-tó megnyitotta a kapuit a horgászok előtt 2021. március 13-án (Kép: Zalaerdő Zrt.)

A magyar lakosság széles rétegét fogja össze hazánk legnépszerűbb szabadidős tevékenysége, a horgászat. Éppen ezért az erdőgazdaság kiemelt figyelmet fordít a kezelésében lévő tavak halállományának fejlesztésére. A völgyzárógátas tavakban a természetes szaporodás feltételeinek biztosítása jól felfogott érdek, megvalósulásának köszönhetően a csuka, a fogassüllő és a harcsa, továbbá a keszegfélék eredményesen szaporodnak.

A a Kistolmácsi víztározóba és a Szentpéterföldei-tóba jelentős halállományt telepítettek (Kép: Zalaerdő Zrt.)

Az erdőgazdaság rendszeresen végez szakmai alapokon nyugvó haltelepítéseket. Legutóbb december 4-én a Kistolmácsi víztározóba 3,5 tonna, a Szentpéterföldei-tóba 2 tonna méretes, 1,5-2,5 kilogramm közötti pikkelyes sudárpontyot telepített. A hazai horgászok meghatározó részének célhala a ponty, amely kora tavasztól késő őszig fogható eredményesen, ugyanakkor ez az egyik legismertebb hazai halfaj is, amely változatosan elkészíthető, sokféle halétel jóízű, egészséges, kevésbé szálkás alapanyaga.

Csuka és süllőivadék is került vizekbe (Kép: Zalaerdő Zrt.)

A ragadozó halfajok horgászvizeink értékes, keresett halai, a tavak gazdag fehérhal-állománya megfelelő táplálékot biztosít e gyors növekedésű fajok számára. A méretes ragadozófajok telepítésének a beszerzési nehézségek és a magas ár szab korlátokat, ezért minden évben ivadékokat telepítünk, amelyek a tavak természetes táplálékbázisát kihasználva érik el a fogható méretet. Tavaly áprilisban csuka, majd májusban süllőivadékokkal gazdagítottuk tavainkat. A völgyzárógátas tavak csúcsragadozója a fogassüllő, amelyet 2020-ban az Év halának választottak hazánkban. A tavak vízinövényzettel benőtt szegélyei, a belógó ágak, bokrok menti részek a csuka számára kedvezőek. E nappali ragadozó szinte egész évben táplálkozik, étvágya csak a februári-márciusi ívás idején és a nyári hónapokban mérséklődik. A horgászok által keresett ragadozóhalak többféle horgászmódszerrel foghatóak Kistolmácson és Szentpéterföldén.

A horgászat a 2021. március 22-ig terjedő időszakban egyedül, vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható, azzal a feltétellel, hogy másoktól legalább 4 méter távolságot kell tartani. A horgászat során – a belterületek kivételével – nem kell a maszkot viselni. Ugyan a 2021. évi horgászrend hetente egy alkalommal, szombatról vasárnapra virradóan engedélyezi az éjszakai horgászatot, de a kijárási tilalomra tekintettel jelenleg 19 óra és reggel 6 óra közötti időben a horgászat tilos!

A szezonnyitást már sokan várták, s ez meg is látszott Kistolmácson. Az első horgásznapon sok horgász érkezett a víztározóhoz, s pontyra és keszegfélékre sikerrel horgásztak. Számos horgászfelszerelés idei első „munkája” e tóparthoz kötődik.

A délelőtt folyamán a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Letenyei Rendőrőrsének járőrei és az erdőgazdaság szakszemélyzete, halőre körös ellenőrzést is végzett a tóparton.

Reméljük, hogy az elmúlt esztendőben elvégzett haltelepítések, az eredményes természetes szaporodás feltételeinek biztosítása, valamint a látogatók kulturált, szabálykövető magatartása révén a horgászok 2021-ben is élménydús horgásznapokat tölthetnek el e csodálatos környezetű tavak partján.

A horgászrendben foglaltak betartásán felül a sars-cov-2 koronavírus okozta világjárvány okán elrendelt veszélyhelyzet időszakában még fokozottabb együttműködésre, óvatosságra kérjük a horgászokat!

Forrás: Zalerdő Zrt.

Horgászat

Újabb rekord született Ohaton

Print Friendly, PDF & Email

Az ohati kapitális harcsák…

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Fontosak ezek a kora tavaszi napok és hetek a szürkeharcsa-horgászok életében. A késő őszi hónapok óta  fél év telt el harcsahorgászat nélkül. Nagyon sok idő ez egy szenvedélyes horgász életében – kezdte beszámolóját Zsolna Mihály, a Vác Dunakanyar Catfish Team csapat oszlopos tagja.

Fotó: Zsolna Mihály – Agro Jager News

Barátaival már hónapokkal ezelőtt elkezdték szervezni a tavaszi horgászatot, a Hajdú-Bihar vármegyében található Ohati 3-as tóra, amely Tiszafüredtől 30 kilométerre, Debrecentől alig 50 kilométerre helyezkedik el, a Hortobágy szívében. A helyi egyesület szabályaihoz alkalmazkodva, január 15-e után le is foglalták az időpontot a helyi tógazda segítségével. Zalkodi András, amiben csak tudott, segített a barátainak. Tippekkel, tanácsokkal látta el ismerőseit, akik többnapos horgászatot szerveztek.

Fotó: Zsolna Mihály – Agro Jager News

Április 11-én, kora reggel érkezett meg a baráti társaság: Pálinkás Viktor, a Váci harcsalesők csapatából, Kramlik Kázmér pedig az LKV Catfish csapatát erősítette. A hivatalos versenyeken, más- más csapatban, egymás ellen versenyeznek, barátságuk azonban megkérdőjelezhetetlen.

Csütörtök kora délelőtt foglalták el nagy reményekkel a négyes állást. Előzetesen, amire csak tudtak, mindenre felkészültek. Az Ohati 3-as tavon csalihalat fogni szinte kizárt, mert a tó bővelkedik a nagytestű harcsákban, amik szinte minden kisebb testű halat felfalnak. Időnként a helyi tógazdaságból hoznak több száz kikó keszeget, kárászt, ami alig négy-öt nap alatt el is tűnik a harcsák gyomrában.

Fotó: Zsolna Mihály – Agro Jager News

Idén a csalihalakért, Kázmér volt a felelős, aki az Ipolyból, főleg vörösszárnyú keszeggel segítette a barátait. Egy hidegfront miatt hirtelen megváltoztak a körülmények. Drasztikusan esett a légnyomás, jóval hűvösebb lett. Ez óriási sikerrel kecsegtetett, mert ilyenkor a kapitális harcsák rendkívül agresszívvé válnak, a harcsarablások száma megtöbbszöröződik. A nagyobb méretű harcsák is félreteszik az óvatosságukat, mivel hamarosan kezdődik az ívás. A szaporodás sok energiába kerül, kora tavasszal farkaséhesek a harcsák.

Bár mindhárman nagy tapasztalattal rendelkeznek, idén igazán nagy harcsákat akartak zsákmányolni.  Zsolna Mihály és Pálinkás Viktor 2021-ben a Harcsafogó Országos Bajnokságon második helyezést ért el a Váci harcsalesők csapatával.

Annak ellenére, hogy 25 éve horgászik szürkeharcsára és 15-20 esetben fogott már 190 és 196 centiméter közötti halat, két méternél nagyobb harcsát egyszer sem akasztott meg.

Fotó: Zsolna Mihály – Agro Jager News

Az első nagy halat Kramlik Kázmér fogta ki,  péntek hajnalban három óra körül, spannolós módszert alkalmazva. Az első harcsa 240 centiméter hosszúságú volt fejétől a faroktő végéig. A négy napos horgászatuk alatt ez a hal bizonyult a legnagyobbnak. A hal becsült súlya megközelítőleg 90 kilogramm lehetett. Sérülésmentesen egy ekkora halat már nagyon nehéz lemérni. Így rövid fotózás után vissza is engedték.  Evvel Kázmér megdöntötte az egyéni rekordját, amit Pálinkás Viktor 220 centiméteres harcsája követett. Vélhetően a súlya megközelítette a 70 kilogrammot. Bár már nagyon sok halat fogtak együtt,  óriási élmény volt mindhármuknak ekkora halakat fárasztani.

Fotó: Zsolna Mihály – Agro Jager News

Zsolna Mihály 2024-ben, 25 évnyi próbálkozás után kifogta az első igazán nagy harcsáját, aminek a teljes hossza elérte a 231 centimétert. A  súlyát megközelítőleg 78-83 kilogrammosra becsülték. Ezt a halat hétfő hajnalban sikerült megakasztani. Ezekre a nagy halakra Ohaton nagyon vigyázni kell, amire külön felhívja a figyelmet Zalkodi András tógazda. A halakért minden esetben csónakkal mentek. A kapitális méretű halaknál nagyon fontos a kíméletes bánásmód. A cél: a minél gyorsabb fárasztás, és fogás, amihez elengedhetetlen a jó minőségű felszerelés, ami kibírja az ekkora terhelést.

A több napos horgászat alatt számos kisebb harcsát is akasztottak. Viktornak volt egy rontott kapása is, amin valószínűleg még egy kapitális harcsa lehetett. A kapás erejéből következtettek hal méreteire, azonban a gerebenfogak sűrűjéből kicsúszott a horog.

Az eredményes napok és éjszakák után mindhárman tudták, hogy egyszer minden horgászat véget ér.  Hétfőn reggelre szinte már mindent összepakoltak, kivéve a botokat, amik az ég felé állva várták az újabb harcsákat. Reggel hatig szólt a horgászjegyük, ezért az utolsó másodperceket is kihasználták. Zsolna Mihály egyik horgászbotján, a felszín közelében felkínált karikakeszeg, amit a horgászok csak “kelj fel Jancsinak” neveznek – eddig eredménytelennek bizonyult. Pálinkás Viktor folyamatosan biztatta barátját, hogy alkalmazzon más tecnikát, de Mihály kitartott a taktikája mellett.

Fotó: Zsolna Mihály – Agro Jager News

Reggel, hat óra előtt pár perccel, a karikakeszeggel megindult egy újabb óriási kapitális harcsa. A csapat azonnal mozgásba lendült. Óriási volt a meglepetés. Akik harcsáztak már életükben, pontosan jól tudják, hogy egy ilyen kapás a horgászat legvégén, ritka, mint a fehér holló. A fárasztás során érezték, hogy egy újabb nagy hal került a horogra. A sok-sok év megtanította őket arra, hogy csak akkor örülhetnek igazán, amikor a hal már kint pislog a parton. Óriási öröm volt egy újabb kapitális harcsát a partra emelni. Közben véletlenül egy pezsgő is kinyílt, amivel megünnepelték a horgásztúrájuk legutolsó nagy halát, a parton nézelődökkel és az parton megjelenő újabb horgászokkal együtt.

Fotó: Zsolna Mihály – Agro Jager News

Így Zsolna Mihálynak sikerült kifognia két nagy harcsát alig pár óra leforgása alatt. A mostani hal pontosan 228 centiméter hosszúságú volt, amit egy gyors fénykép elkészítése után vissza is engedtek a tóba.

A kora tavaszi horgászat alatt mindhárman megdöntötték az egyéni legnagyobb harcsarekordjukat. A harcsa horgászatának 60 %- a szerencsén múlik. Ezt követi talán az egyik legfontosabb tényező: az időjárás. A harcsa kifejezetten kedveli a hidegfrontot, a legoptimálisabb időszak a harcsák horgászatára a kora tavaszi és késő őszi hónapok. Ekkor még a legokosabb, legöregebb halak is feladják a méltán híres óvatosságukat.

Fotó: Zsolna Mihály – Agro Jager News

A harcsahorgászat egy nagyon időigényes hobby, amelyhez óriási türelem és kitartás szükséges. Egyes horgászok akár egy-két éven belül is képesek két méter feletti harcsákat is kifogni, amihez óriási szerencse kell. Sokan nem is tudják megfelelően értékelni ezeket a szép halakat. Másoknak ugyanehhez az eredményhez sok-sok év, évtized szükségeltetik. Ezeket a nagy harcsákat óvni, védeni kellene. Gasztronómiai értéke kevés. A legízletesebb harcsák súlya nem több öt-hat kilogrammnál.

Zsolna Mihályt, a Versus Kft. támogatja a Harcsafogó Országos Bajnokságon, amit idén áprilisban Tiszalúcon majd késő ősszel, az Atkai holtágon rendeznek meg.

 

 

Írta: Dr. Szilágyi Gergely

 

 

***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

Tovább olvasom

Horgászat

Márnahorgászat a gyakorlatban

Print Friendly, PDF & Email

Czirják Viktor osztotta meg tapasztalait a márna fogásáról:

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Mivel úgy érzem, van rá igény, írok pár gondolatot a nagytestű márnák horgászatáról, a saját szemszögemből.

Fotó: Czirják Viktor- Agro Jager News

Nagytestű márna számomra a három kiló feletti. Én a dunántúli folyókat járom (Rába, Dráva, Duna), szerencsére ezek a vizek szép állománnyal rendelkeznek. Az év minden napján van gyakorlatilag esély, persze az ívási időben én sem piszkálom őket, de igazán ilyenkor és késő ősszel lehet becsapni a nagyokat. Ez legtöbbször csak néhány nap, amikor egy peca alkalmával akár 8-10 darabot is fogok, három kiló körüli átlagsúlyban.

Fotó: Czirják Viktor- Agro Jager News

Ilyenkor a nagyjából hasonló méretűek csapatokban vonulnak szaporodni, adott helyeken elidőzve akár napokig. Akkor kell ott lenni… Na, de hol? Egyrészt nyilván nem adok pontos koordinátákat, ráadásul különböző méretű folyókon is másképp viselkednek.

Az alapvető kulcs tehát a hely és az idő. Ami azonos a nagy (Duna, Dráva) és a közepes (Rába) folyókon, hogy jellemzően a nagyobb gödrök, medencék, törések alatt és felett állomásoznak ilyenkor egy ideig. Nem benn a gödörben, hanem azok környékén, gyakran alig méteres vízben. Mutatják magukat, sokszor napközben is!

Fotó: Czirják Viktor- Agro Jager News

Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy ebben az időszakban nem etetek. Nincs értelme, nem fog a csapat ráállni, inkább figyelek egy darabig az adott helyen. El fogja árulni magát… Ez adja a módszert is, a leghatékonyabb a fenekezés, de a boló is jó lehet. Rakóssal általában nehéz elérni sajnos ilyenkor. Én erős feder botokat használok, vékony fonott zsinórt, 30-as mono előke, minimum 2-es vastag húsú horog. Szigorúan végólmos megoldás.

Fotó: Czirják Viktor- Agro Jager News

A súly tekintetében két megoldás van. Van a helyben tartott (120-200 gramm), sodrás függvényében, illetve a görgetés alternatív változata ugyanazon a helyen 50 -80 grammal, az adott pályát végigkopogtatva. Általában az utóbbi a jobb most. Előke legalább 70 centi hosszú.

Természetesen a fényváltás és a teljes sötétség a legjobb időszak, akad napközben is, de hangsúlyozom, hogy a hely a legfontosabb! Többet ér tíz percet figyelni, mint akár egyetlen gombócot is dobni… (nyáron, ősz elején kell etetni!)
Csali nem bonyolult most. Favorit a vastag esőgiliszta, utána jön a sajt és biztos furcsa lesz, de a csemege kukorica is nagyon jó. Jók lehetnek bizonyos ízű waftersek is.

Fotó: Czirják Viktor- Agro Jager News

Giliszta általában kettő, néhány helyen tűzve. Sajt 1,5*2 centi kb, szilikon szálra fűzve. Csontit ilyenkor nem használok. (később annál többet) Gyakran dobok újat, figyelve, hogy hol fordulnak. Ha nincs kapás tíz percig, új dobás, vagy csali csere. Esetleg változtatok a módszeren (görgetés VS fix helyen).

Fotó: Czirják Viktor- Agro Jager News

Nekem az áradó víz a barátom. Sok nagy halat fogok olyankor. Nem kell félni tőle, eszik akkor is, sőt…

 

Írta és fényképezte: Czirják Viktor

Tovább olvasom

Horgászat

“Az élmény, ami egy életre szól”

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Kelemen Dániel kapitális harcsát akasztott a szegedi Lencsés tavon. A fogásról beszámolt lapunknak:

Az elején leszögezném azt a tényt, hogy nem harcsára horgásztam, a nagyobb, pocakos pontyok voltak a célhalaim. Vasárnap délelőtt nem volt egy mozdítás sem, de ahogy delet ütött az óra, ez rohamosan megváltozott. Először sikerült a szákba terelni egy 8,46 kg-os nyurgapontyot.

Fotó: Kelemen Dániel – Agor Jager News

Ezután jött a csoda, amiről eddig még álmodni sem mertem….egy bedobást követően, hatalmas húzást éreztem, még mielőtt leraktam volna a botomat a bottartóra. A rejtélyes hal teljes erejét bevetve megindult. Ekkor már sejtettem, hogy nem kis példánnyal van dolgom. Az orsóm szó szerint füstölt, a botom karikába hajlott. Miután komolyabb ellenállást érzett, feljött a víz felszínére és csapott egyet a farkúszójával. Ekkor tudatosult bennem, hogy a horgon egy kapitális, akkori tippem szerint egy 50+ os harcsa van. Az igazi küzdelem ezután vette kezdetét: próbáltam fékezni a hal nagyobb kirohanásait, de egy “gyengébb” felszereléssel ez nehezen kivitelezhető.

Megbízható távcsövet keresel? Távolságmérős távcsövek és minden, ami a megfigyeléshez kell – > FROMMER Fegyverbolt! Kattints a fényképre!

A partról való fárasztás körülbelül fél órához közeledett, ekkor szóltak a horgásztársaim a halőrnek, Laci bácsinak, hogy sürgősen jöjjön a csónakkal, mert alighanem egy új tórekord küzd a horog végén. Nem kellett sokat várni, már jött is a segítség. A küzdelem odabent folytatódott a vízen, ahol a hal irányított engem, s nem én őt. A méretes, masszív csónakot ide-oda húzta, vonta. A tóban számos nagyobb akadó található, amely elől a halat több alkalommal sikerül elhúzni. A partról rengeteg szurkolást kaptam, ami a végén már nagyon kellett, hiszen kezdett elhagyni az erőm, de küzdöttem tovább. A fárasztás során a harcsa többször is lefeküdt az iszapba, ezzel is megnehezítve a dolgomat.

Fotó: Kelemen Dániel – Agor Jager News

A tavat bejártuk a a bivalyerős “torpedóval”, de a vége fele éreztem, hogy fárad. Ekkor mutatta meg először a fejét. Amint megláttam felordítottam, ez tényleg kapitális lesz. Szerintem mindenki hallotta, aki a környéken volt. A monstrum többször kirohant még, de egyre fáradtabb volt. Közeledtünk az egy órán át tartó fárasztáshoz, amikor is sikerült 6.-7. próbálkozásra csónakhoz húzni. Laci bácsi kapva kapott az alkalmon és megragadta a halat, de a behúzáshoz már ketten kellettünk. Amikor sikeresen bent volt a hal, még nagyobb volt az öröm. A partról hatalmas tapsvihar kerekedett, mindenki örült a sikeremnek, sikerünknek. Ezután kivittük a partra és csodájára jártak kicsik és nagyok a nem mindennapi fogásnak. A hal lemérésre került, a pontos méretei pedig 240 cm hosszú és 81 kilogramm volt.

Fotó: Kelemen Dániel – Agor Jager News

Ezzel megdőlt a Lencsés-tavi harcsarekord. (A horog a hal szájába akadt hibátlanul, szabályosan, a lehető legjobb helyre.)

Felszerelés: Fox Horizont X3 bot, Shimano Ultegra XTE 14000 orsó, 0,25mm Shimano technikum főzsinór, Korda IQ Fluocarbon 25lb előkezsinór, 4-es Korda Krank X horog

Csali: 1 szem 22mm-es süllyedő fűszeres bojli volt. A tóban számos nagytestű hal is megtalálható, amely feledhetetlen élményt tud adni. Aki teheti az látogasson el Szegedre, a Lencsés horgásztó partjára és szerezzen élményeket.

Írta és fényképezte: Kelemen Dániel

Tovább olvasom