Keressen minket

Horgászat

Baráti találkozó Ohaton

Közzétéve:

Pintye Róbert, a Bad Cat Fishing Team tagja baráti meghívásnak eleget téve feleségével Hortobágyon harcsákra horgászott. Élményeiről beszámolt lapunknak:

A napokban rendeztek egy baráti harcsafogó találkozót az Ohati horgászparadicsomban. Ahova meghívást kaptunk a feleségemmel, az ongai harcsafogó kupákról már jól ismert, Szabó Jánostól és családjától. Velük, az ott töltött első versenyünk óta, szoros barátságot ápolunk. Két éve indultam először az általuk rendezett versenyeken és teljes magával ragadott.

Fotó: Pintye Róbert – Bad Cat Fishing Team  – AJN

Nagyon családias a légkör és szinte el is felejti a horgász, hogy egy versenyen van. Maga a bányató egy igazi vadregényes és nem könnyű pálya a harcsavadászok számára, ami még izgalmasabbá teszi. Idén sikerült elhoznunk az első helyet és a dobogó legfelső fokárá állni. Természetesen elfogadtam a meghívást és már tűkön ülve vártuk ezt a néhány napot. Előtte pontosítottunk még néhány fontos dolog tekintetében, de végül minden a helyére került.

Eljött a nagy nap. János barátommal megbeszéltünk egy találkozópontot, majd onnan együtt folytattuk az utunkat. Délelőtti órákban már ott is voltunk. Rövid bemutatkozás után következett egy szektorhúzás! Mi a 3-s szektort húztuk, ami a visszatérő horgászok szerint egy egész jó kis hely. Ezen felbuzdulva elindultunk a táborhelyünk felé. Egy egész jó kis küzdőtér tárult elénk. Első körben az általunk hozott csalihalakat helyeztük biztonságba, mivel rajtuk múlt ez a néhány nap. Aztán nekifogtunk a táborhelyünk kialakításának. Jobb csalihal reményében közben bevetettem egy finom szerelékes horgászbotot.

Fotó: Pintye Róbert – Bad Cat Fishing Team  – AJN

Míg alakult a táborhelyünk, sikerül néhány szebb dévért fognom, 1-1.5kg súlyúakat.. Ahogy minden a helyére került, rövid tanakodás után elkezdtük a készségeinket a helyükre juttatni. Még fényváltás előtt sikerült mindent a megbeszélt helyükre behelyeznünk. Ahogy besötétedett, iszonyat táplálkozásba kezdtek a harcsák. De sajnos egy rontott kapáson kívül nem volt értékelhető halunk.. Reggel újabb tanácskozás és feltérképezés után, néhány botot új helyre helyeztünk, más módszerekkel. A víz átlagmélysége nem túl nagy, így már egy kisebb eltérés az átlagmélységtől eredményhez vezethet.. Ez így volt most is.. Jani barátommal, tőlünk jobbra, egy fahíd lábainál, az átlagmélységtől majd egy 1,5 méterrel, mélyebb gödrött találtunk, amiben szebb halat sejtettünk. Nem sokáig haboztunk és az egyik készségem odahelyeztem, spanolós módszerrel, fél vízen, dupla hallal.. Eljött az éjszaka, amit már nagyon vártunk. Az első hal Jani barátomnál jelentkezett, egy 13-14 kg harcsa formájában. Aztán nekem volt egy kapásom a nagy halas készségemre, amin 1,5 kg dévér volt a csali, de sajnos elmaradt..pedig nagyon jó halnak tűnt..

Az estét sajnos ennyivel sikerült megúsznunk. Reggel újabb tanácskozásba kezdtünk és elindultunk lefrissíteni a készségeket.. Már a parttól lehetünk egy pár méterre, amikor iszonyatos kapás lettünk figyelmesek. Végre gazdára talált a gödörben elhelyezett csalim! Feleségem gyorsan lereagálta a dolgot és bevágott a halnak. Már a csónakból látva jó halnak tűnt .

Nem volt kérdés, hogy csónakbol folytatom a fárasztást, mivel ott volt a fahíd és nagyon valószínűnek tartottam, hogy át akar majd menni a lábai között.. Ami így is lett. Mire a hal közelébe értünk, már két hídlábon is keresztül ment. Rövid ügyeskedés után sikerült átvennem az irányítást és távol tartani a menedéket nyújtó híd lábaitól a giga bajszost! Azután következett még egy néhány perces harc, de sikerült csónakba emelnem a tó egyik öreg srácát. Hamar a partra sietünk vele, néhány fotó és mérés után visszaadtuk a tónak az öreg harcost.

A súlyát nem mértük, mivel nem akartuk sokáig vízen kívül tartani, de a hossza 220 cm volt. Hosszához képest igen vastag és jó súlyban lévő hal volt. Igazi csapat munka volt. A többiek segítsége nélkül nem valószínű, hogy sikerült volna. Nagyon jól éreztük magunkat ebben a pár napban. Nagyon hálásak vagyunk János barátomnak és a családjának a meghívásért. Sajnos az őszi ongai harcsafogó kupán nem tudok részt venni, de tavasszal ott leszek és megpróbálok újra a dobogó legfelső fokárá felállni. Addig is kívánok sok sikert minden csapatnak a versenyen!

 

Írta és fényképezte: Pintye Róbert

 

További részletek a Bad Cat Fishing Team-ről itt érhető el

Van egy jó története, egy szép fogása?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

 

Horgászat

Kitekintő: USA – Pisztrángtúra Montanában a Feketelábúak földjén – magyar felségjellel

Published

on

Talán könnyen ki lehet találni az elnevezésből – Feketelábúak –, hogy ez a terület egy rezervátum, és az egyik, első nemzetbeli (indián) törzshöz tartozik. A nevüket a rájuk jellemző fekete mokaszinról kapták. Aki horgászni szeretne, annak meg kell vennie egy külön horgászengedélyt a törzs vad- és halgazdálkodási irodájától. A terület maga közel 8000 km², és az USA Montana államának északi-középső részén helyezkedik el, a Gleccser Nemzeti Park (Glacier National Park) mellett, Kanadával határosan. A törzsnek 16 000 bejegyzett tagja van, igazgatási központja Browning nevű város.

Fotó: Tóth Zoltán – Agro Jager News

Ami a horgászatot illeti, azt alapvetően a pisztráng jellemzi. Az egyik kiváló horgásztó a Duck Lake (Kacsa-tó). Figyelembe véve a szezonalitást, a terület kiváló műlegyezést nyújt szivárványos pisztrángra. Ez a hal tavasszal ívik, ami itt májust jelent, mire a jég megolvad.

Én személy szerint szeretek “beöltözni” mellig érő, speciális, hőszigetelt gumiból készült ruhámba, és a vízben gázolva műlegyezni. Ez a horgászmódszer nem éppen hagyományos a magyar vizeken, ahol a ponty dominál. Én határozottan visszaemlékszem az első halamra egy Székesfehérvár melletti vízen – egy vörösszárnyú keszegre –, amit egy elcsípett léggyel fogtam.

Fotó: Tóth Zoltán – Agro Jager News

A folytatás már a Sziklás-hegységben történt, ahol megtanultam a legyezőmódszert. A part közelében nagy számban ívó pisztrángok kiváló lehetőséget nyújtanak legyezésre, durván május-június során. A megtartható halak száma napi négy darab. A méreteket a fotók elárulják.

Jellemző a korai szezonra, hogy nagy számban lehet halat fogni, ami sokszor szinte minden egyes dobásnál halat jelent. A szezon haladtával természetesen csökken ez az arány, és csökken az esély is. A halfogás mellett a Sziklás-hegység természeti szépsége külön ajándéka a természetnek az ide ellátogatók számára.

Számomra igen kedvező ez a terület, mivel autóval könnyen, egy röpke óra alatt el tudom érni, így gyakran “túladagolom” magamat pisztrángozással tavasszal. Ha valakit érdekel ez a terület, szívesen állok rendelkezésre információval a szerkesztőségen keresztül.

Honfitársi horgász üdvözlettel Montanából,

Tóth Zoltán

Horgászni szeretne Kanadában?

Keresse bizalommal Pálfai Gábort!

Tovább olvasom

Horgászat

Orvhalászokat ítéltek el Baján

A Bajai Járásbíróság két férfit ítélt el

Published

on

A Bajai Járásbíróság két férfit ítélt el, akikkel szemben orvhalászat miatt emelt vádat a Bajai Járási Ügyészség. 

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

Az ügy I. rendű vádlottja érvényes elektromos területi jegy nélkül, míg társa érvényes jeggyel 2022. augusztus 2-án a Duna folyam bal partján halgazdálkodási területen tartózkodtak egy motorcsónakban. Az I. rendű vádlott a tulajdonát képező halászgéppel egyedi engedély nélkül, ennélfogva tiltott eszközzel és tiltott módon pontosan meg nem határozható számú és fajtájú halat kábított el és gereblyéző módszerrel akasztott meg. Közülük legalább egy darabot a motorcsónakot irányító társa a csónakba beemelt (a hal további sorsa ismeretlen). A vádlottak az eszközöket a Duna bal partján elrejtették, majd, amikor a helyszínről egy személygépkocsival távoztak, a rendőrök igazoltatták őket. Az I. rendű vádlott a bűncselekményt felfüggesztett börtön próbaideje alatt követte el, mivel korábban orvhalászat miatt már elítélte a Bajai Járásbíróság. Őt a bíróság a jelen ügy kapcsán 11 hónap fogházra és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, egyúttal a felfüggesztett büntetés végrehajtását is elrendelte. Társával szemben 195.000 forint pénzbüntetést szabott ki.

Az ítélet nem jogerős.

Kecskemét, 2025. április 3.

Forrás: Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya

Tovább olvasom

Horgászat

Sétálgatunk? Sétálgatunk?

Varga Szilárd élménybeszámolója:

Published

on

A laikusokat és kételkedőket ki kell ábrándítanom, mert a következőkben nem egy hóbortos, céltalan parti kószálgatásról fogok értekezni, hanem egy célzott, pergető technikát szeretnék bemutatni az olvasók számára.

Mint azt mindannyian tudjuk, kifejezetten sikeresek lehetünk a rablóhalak felkutatásában a különböző mesterséges építmények, kikötői oszlopok és vasfalak közvetlen közelében. Az ilyen tereptárgyak mindig kiemelt haltartó képességgel rendelkezhetnek, amit érdemes szem előtt tartanunk. A vasfalak aljában a halak előszeretettel bújnak meg, különösen, ha a fal szegélye védett a napsütéstől, tehát árnyékos. A rablóhalak viselkedésére jellemző, hogy előnyben részesítik azokat a területeket, ahol kilétük rejtve maradhat. Tipikus példa erre a csapósügér, amely tökéletesen kihasználja a kikötők védfalai által biztosított rejtekhelyeket.

Fotó: Varga Szilárd – Absolute Fishing

Az ilyen vasfalakat mindig azon az oldalon, vagy olyan időpontban érdemes felkeresni, amikor a fal tövét nem éri közvetlen napsütés. Többféle módszerrel is próbálkozhatunk a rablóhalak becserkészésére, és a megfelelő montázs kiválasztása több szempont mérlegelését igényli.

A műcsali vezetése a következőképpen történik: magunk mellett függőlegesen leengedjük a csalit, majd amikor teljesen leér, lágy pöccintésekkel kezdjük el kutatni a mederben tartózkodó ragadozókat. A gumicsalit néhányszor meglibbentve próbáljuk meggyőződni arról, hogy tartózkodik-e az adott ponton zsákmányra leső rablóhal. Ha nincs kapás, egy lépést tovább haladva folytatjuk a műcsali pattogtatását, így igyekezve felkutatni a csíkos bélpoklosokat. Ezzel a módszerrel végigsétálhatunk a védfalak mentén, és nagy eséllyel találkozhatunk egy-két sügérrel.

A különböző technikák alkalmazásával még eredményesebbek lehetünk, például a Ned-Rig, a Drop Shot vagy egy egyszerű jiges gumihalas módszer is hatékony lehet. Mivel a csalink közvetlenül alattunk helyezkedik el, finoman emelgetve hosszabb ideig tarthatjuk egy adott ponton, anélkül hogy elsodródna a célhelyről. Ha megbizonyosodtunk arról, hogy az adott ponton nincs rablóhal, akkor egy lépéssel tovább haladva ismételten nekilátunk a műcsali emelgetésének. Ezzel a lassú, részletes módszerrel szinte végigtapogathatjuk a védfalak alját, és jó eséllyel rábukkanhatunk egy sügérre.

Az emelgetés magasságának megválasztása is fontos tényező. Tapasztalataim szerint általában 30-50 cm-es felugrasztás bőven elegendő, de a víz hőmérséklete is befolyásolja ezt. Lehűlő vízben akár 20 cm-es fellibbentés is elegendő lehet, ilyenkor a csalit hosszabb ideig érdemes egy helyben tartani, és türelmesen kivárni a sügér támadását. Télen a csapósügér lassabban reagál, ezért a visszahullás végén akár 4-5 másodpercig is várhatunk a következő mozdulat előtt. Nyáron ezzel szemben a melegebb víz miatt nincs szükség erre a türelmesebb technikára, ilyenkor intenzíven és folyamatosan táncoltatva vezethetjük a csalit. Ha sügér van a közelben, biztosan lecsap rá.

A megfelelő csali kiválasztása szintén kulcsfontosságú, és széles skálán mozoghat. Én például a Hiki és a Fanatik UL csalijaitól kezdve a Zander Pro Shadig szinte mindenféle plasztikkal próbálkozom. A legfontosabb tényező azonban a megfelelő helyszín és időpont megválasztása. Fontos, hogy akkor próbálkozzunk, amikor a vasfal vagy egyéb műtárgy szegélye árnyékban van, hiszen ilyenkor nagyobb eséllyel találunk ott sügért.

Próbáljátok ki Ti is ezt az igazán érdekes és élvezetes pergetési módot, és garantáltan nem fogtok csalódni!

Görbüljön mindenkinek!

Írta és fényképezte: Varga Szilárd – Absolute Fishing

Érdekel a pergetés világa? Csatlakozz te is az Absulte Fishing közösségéhez!

Tovább olvasom