Egy pergetőhorgász két augusztusi rekordja
Írta: Pénzes István
A horgászszenvedélyem egészen gyermekkoromig nyúlik vissza, amikor még egy háromméteres nádbot volt a hű társam – libatollúszóval felfegyverezve. Ahogy teltek az évek, komolyabb felszerelések kerültek a kezembe, és egyre nagyobb örömmel és kíváncsisággal cserkésztem a ragadozóhalakat. Már akkor is ezek vonzottak leginkább – noha még nem a folyóvíz világában.
Fotó: Pénzes István – Agro Jager News
Tíz éve már, hogy a Dunán horgászom, és ezen belül is a pergetés művészetének hódolok. A célhal számomra mindig is a süllő volt – mert úgy gondoltam (és most is úgy gondolom), hogy ez az egyik legnehezebben becserkészhető halfajta. Én pedig szeretem a kihívásokat. Természetesen a sok szép élmény és siker mellé rengeteg betlis nap is társul, de épp ez adja a sport értékét. Idén augusztusban két olyan fogásom is volt, amelyekre még sokáig emlékezni fogok. Ráadásul egy héten belül. Két különböző napon, de nem ugyanazon a helyen sikerült megfognom két kapitális süllőt – wobblerrel. — 🌒
Fotó: Pénzes István – Agro Jager News
Az első nagy találkozás.
Egy nagyon meleg, fülledt augusztusi munkanap után érkeztem a Dunára, még sötétedés előtt. Szúnyogból millió volt – ahogy ilyenkor szokott lenni –, de a hely, amit kiszemeltem, korábban már több szép süllőt is adott. Amint leengedtem a súlyt a csónakból, hangos balinrablásokra lettem figyelmes – ami jó jel: sok táplálékhal tartózkodott ott. A nap utolsó sugarainál történt is az első kemény koppanás. A hal brutális erővel küzdött a wobbler horgain, és az első fejrázásokból azonnal tudtam: süllő, és nem is kicsi. Sajnos néhány másodperc után lemaradt. Nem akadt rendesen a horog. Ilyenkor mindig a plafonon van a pulzusom – nem a fogás hiánya bosszant igazán, hanem az, hogy nem tudtam meg, mekkora lehetett. Újabb dobás – és néhány perc múlva ismét elementáris kapás. A fárasztás intenzív volt, és végig csak azt mantráztam magamban: „mutasd meg magad”. Végül a fejlámpa fényében megláttam: életem legnagyobb süllője volt. A csali teljesen eltűnt a szájában, és a horog jól akadt. A felszerelésem megbízható volt – kifejezetten a dunai süllőzésre van hangolva. Néhány perc múlva már a csónakban volt egyéni rekordhalam. A boldogság szavakkal nehezen leírható. Azt hiszem, minden pergetőhorgász álma egy ekkora süllő – nekem most valóra vált. — 🌫
A második – még talán nagyobb – találkozás.
Néhány nappal később visszatértem ugyanarra a helyre, hasonló időpontban. Most azonban sem balinrablás, sem kishalmozgás nem volt észlelhető. A körülmények nem voltak bíztatóak, de mégis kitartottam – ezerszám csíptek a szúnyogok, és kapás sem volt már egy órája. Úgy döntöttem, átcsónakázom egy másik helyre, egy sűrű akadórengetegbe, ahol nappal is veszélyes pergetni – de én már jól ismerem, hol kell vezetni a műcsalit.
Fotó: Pénzes István – Agro Jager News
A motort jó előre leállítottam, és csendben sodródtam le a kiszemelt helyre. A harmadik dobás után intenzív koppanás, és már a karomban is volt az erő. Süllő. A fejrázásokból ítélve – talán még nagyobb, mint az előző. Itt nem lehetett hibázni: a víz alatt tuskók, fatörzsek, gyökerek adnak rejteket a halaknak, de egyben a horgász számára is komoly kockázatot jelentenek. A fejlámpát azonnal felkapcsoltam, és a fárasztás során végig arra figyeltem, hogy ne engedjem mélyre a halat. Néhány perc küzdelem után feljött a felszínre – ezüstös teste gyönyörűen csillant meg a lámpafényben. Sikerült a csónakba emelni, és a mérete az előzőhöz volt mérhető. Néhány gyors fotó után természetesen visszanyerte szabadságát. — Ez az augusztus örökre emlékezetes marad számomra. Élményekkel teli időszak volt, tele izgalommal, kihívással, és persze: megvalósult álmokkal. A Duna hercegnője, a süllő, ismét megmutatta magát – és én remélem, hogy lesz még szerencsém hozzá a jövőben is.
Írta és fényképezte: Pénzes István
