A valamikori Bihar vármegye déli szegletében járunk. Az észak-békési kistérség részét képezi a Rétköz, itt a Partium és a Kissárrét szélén meghúzódva.
Szemközt a nagy tavakkal, ott már a cséffai halastórendszer és rezervátum terül el, amoda a Tisza-fészek, Geszt és azok a kémények már Nagyváradhoz tartoznak. Az ott már Erdély kapuja – mutatja egy nagy halomról nekem Csaba Szilárd, aki itt Biharugrán a halastavak mérnöke. Debrecenben az agráron végeztem, agrármérnök vagyok.Nagy János professzor diákja voltam és egy-két csavar után, néhány kitérőt követően, adódott a lehetőség, hogy idejöjjek Biharugrára. Bár Nyíradonyban él a családom, megszerettem az itteni embereket s a tájat. Itt dolgozom egy debreceni nagy cég ágazatvezetőjeként s egészítjük ki a növénytermesztést és az állattenyésztést ezzel a különleges ágazattal.
– Szilárd! Indulhat a csónak, mehet a háló? – kérdi egy öles, kékszemű ember s a másik már löki is a csónakot a víztükörre, mert a főnök bólintott míg odakaptam a tekintetem a hang irányába.
Van időnk, kapkodni nem kell, mert már halágyon van az idei ponty. Különösebb baj nélkül végig vittük az évet és jó szezont zárunk, szép a hal. Mi, itt Biharugrán, alapvetően extenzív körülmények között, a szakmában csak darabos halnak nevezett pontyot nevelünk. Ez azt jelenti, hogy táp nélkül, csak gabonával, hagyományos trágyázás mellett szép méretes állományt bocsátunk ki s a tavakba az intenzív tartással szemben viszonylag kevés halat helyezünk ki. Az itt nevelt halnak így bőven jut plankton s kényelmesen, megfelelő takarmányozás mellett egy nagyon egészséges, ruganyos, szép rajzolatú, inkább izmosabb tükrös pontyot tudunk nevelni.
A Magyar Országgyűlés 2004-ben nemzeti kinccsé nyilvánította a Biharugrai tükrös pontyot. A nemzeti kinccsé nyilvánított állatfajtákat magyar őshonos állatoknak tekintjük.
Majdnem százéves szaporítói munka eredménye a Biharugrai tükrös ponty. A halfajta jellemzői: hátpikkely-soros tükrös pikkelyezettség, háta zöldes-barna és szürkés árnyalatú, oldala narancssárga-sárga, hasa sárga-sárgásfehér. Gyakori a halakon az élénk narancssárga Beksits-folt, ami délszláv eredetre utal – elégedettek vele a horgászok, híres a gasztronómiai értéke nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is. A települési önkormányzat több éve felterjesztette, hogy kerüljön be a Békés Megyei Értéktárba is, ami ez év június 9-én meg is történt.A részvénytársaságban az ágazatnak szerepe van, hiszen ebben az évben is olyan takarmányt tudtunk felvenni, amelyet máshova nem lehetett értékesíteni. Ebben az évben például borsót is kaptak a pontyok. Alapvetően azt kell elmondjam, hogy a halágazat remekül kiegészítette az idei évben is a növénytermesztést. A felesleget, vagy a már piacosnak nem mondható takarmányt nem kellett áron alul odaadnunk, hanem itt fel tudtuk használni.
Eközben lassan összeérnek a hálók s megannyi ember veselkedik nekis a partnak, ide a nagy nyárfák lábához, megkezdik összehúzni hálókat.
– Laasssaaan! Laaassssaaann! – kiált egy másik nagydarab halászember, aki maga is vízben van, hangja úszik a víz felett a ködös párában.
– Tarsoly Karcsi az – nevet egy fiatal, barátságos,ugrai ember idefent a gáton– Most besegítek én is, de én egyébként a vagyonvédelemért felek, én őrzöm a tavakat.
– Lajcsi – kiált ide Szilárd – indítsátok az oxigént!
A bihari ember, ahogyan Szabó Pál regényeiben megismerhettük, itt él még ma is ezen a tájon. Az év minden hónapjában az itteni ügyes ember megtalálja a számítását. Bár az ipar és a fejlesztések eddig elkerülték a tájat, az idevaló ember a két kezéből, a szorgalmából és az ügyességéből így, vagy úgy, de megél. Nem könnyű, mondja nekem egy idősebb ember, de fogjuk a munkát. Ilyen tájt a halászat van, később megyünk az erdőre fát vágni, de ha nagyobb fagy lenne, indulna a nádvágás. Megy a bozótvágás, vágjuk ilyenkor a gerádját a kerteknek. Egy idő után az is megvastagszik. Kidaraboljuk a vastagját, a bokrokat, kévébe rakjuk. Ha van benne dió, vagy értékesebb gyümölcs, azt meg hagyjuk. Akinek nincs otthon diója, annak is legyen a süteménybe. Ha valaki kijár a határba, a varjú ültette fákról össze tudja magának szedni a kalácsba valót. Takarosan halad a munka. Jobban februárban, márciusban nehezebb, de aztán indulnak a kerti munkák, majd jönnek aztán a tavaszi, nyár eleji munkák is.
– Mindenhez kell itt érteni ezen a tájon – mondja nekem egy nagy bajuszos halász. Fekete gumicsizmájának a magas szárát egy hajtásra letörte, hogy a sok gyaloglástól, járkálástól ne kezdje ki a lábaszárát.
Lassan szorul a hal. Egyre nehezebb húzni a hálót. Amott túloldalt, egy csónakkal forognak a háló körül. Igazgatják, nehogy kiszabaduljon a hal, mert akkor kárba vész a sok munka, oda a mai nap. Óvatosan kell húzni, hogy ne menjen a vízvonal alá! – egészíti ki azért Szilárd. A felesleges munkát kerüli az itteni ember. Mindenben azon van, hogy miként lehet gyorsabban, ügyesebben elvégezni a feladatot. Ma is igaz, ha azt mondják az itteni embernek, ha el kell végezni valamit és utána mehet, nem fog egész nap rajta ülni. Bizony, pláne ha többen vannak, megiramodik a kezük alatt a munka. Ezért van az, hogy, ha innen elkerül valaki, megbecsülikés nehezen eresztik vissza. Hány meg, hány emberrel találkoztam magam is az országba jártomban- keltemben, akiket még mindig emlegettek. Az itteniek ismerik az időjárást, tudják, hol lehet elmenni a határban, hogyan kell jó szerszámot csinálni, hol van jó nyélnek való, lehetőleg vastag egyenes bodza. No, annak most is szeme van!
Most már óvatosan! – szól le az embereknek Csaba Szilárd – Szilágyi Zoli, Tarsoly Kari ti mentek a vízbe! Szeditek a halat! Bugyi Gabri! Te, meg a vejed, adjátok fel a kosarakat! Ti ketten meg viszitek a mérleghez!
– Bogyó bácsi! Maguk mérnek!
– Lajkó! Te meg felmész a kamionra, ott öntitek a halat a tartályba. Az oxigénre ügyeljetek!
– A többi álljon be a láncba és rakjuk, mert ránk esteledik!
Megindul a munka. Lent a két halász válogatja, kézzel szedi a halat. Forrik a víz. A mólóról a két erős zsadányi ember, Bugyi Gabri meg a veje feladják az első kosarakat. Ezt még mindenki figyeli, most még a többi nem dolgozik. A mérleg megnyúlik s bemondják az első adatot, de a főnök szeme is rajta van a számlálón. A kosár aztán elindul a sok ponttyal a kamion felé, kézről kézre, a mérlegről a gátra, onnan a hídon át viszik az emberek, végül Papp Lajcsinál landolnak a halak. Nevet is:
– Mindig is nagyon szerettem a halat végül csak itt dolgozhatok én is! – örül. Neki is egy álma vált valóra.
Kevesen vannak itt, akik úgy ismerik a járást, mint ő. Mióta itt van, nem húzták meg a tavat egyszer sem – teszi hozzá egy idősebb, amúgy hallgatag ember.
A technika és a fejlesztések miatt ma nagyon kevés emberrel át tudjuk vinni a szezont – tájékoztat Csaba Szilárd. A halnevelésen túl a vagyonvédelemé még a főszerep, ebben az a srác a felelős aki ott fent van a kamionon. Jól végzi a munkáját, de köszönetet kell mondjak a rendőrségnek is, hiszen minden alkalommal, amikor segítségre van szükségünk azonnal és szakszerűen intézkednek. Azonban nagyon fontos a saját és a folyamatos egész éves jelenlét.
Ebben az évben már két éves halat vásároltunk és egy évig hizlaljuk– kanyarodunk vissza a szakmára. Ez azt jelenti, hogy most, hogy vége van a szezonnak, a tavakat teljesen le tudjuk engedni. Ekkor kezdődnek a partvédelmi munkák, amelyben a halászaink, a tógazdák is részt vesznek. Ha olyan sok munka van, akkor a faluból és a környező településekről is tudunk embereket hozni. De szívesen is jönnek, őket várjuk. Az itteni falusi emberek értik a munkát és bizonyos fogásokat csak itt kint, a tavakon lehet ellesni. Egymástól is tanulnak, tanítják a fiatalokat, akik valamilyen okból itthon maradnak.
A halastó hamarosan a vízi madaraké lesz megint. Amoda, már az iszapban, megannyi gém szedeget. Jönnek a vadlibák, az északi vendégek, ez Magyarország egyik legforgalmasabb vonuló és téli pihenőhelye, ami a környezetvédelmen túl sajnos más problémákat is hozott falunak.
Az értékesítéssel itt nincsen gondunk, mert a Sebes-Körösből nagyon jó minőségű vizet kapunk, az extenzív tartástechnológia miatt pedig olyan rajzolatos húsú, izmos pontyot tudunk nevelni, amelyet a vásárló nagyon szívesen fogyaszt. A gazdálkodásunkban nagy lökést adott, hogy ebben az évben a tenyésztéshez szükséges vizet ingyen kaptuk, ezzel sokkal biztonságosabbá tudtuk tenni a gazdálkodásunkat. Ugyan a tavak tervezése során a Corchus testvérek úgy számoltak, hogy gravitációs úton érkezhetne víz a Sebes-Körösből, de a határ és Trianon mást hozott. Romániából hektikusan engednek csak át vizet és emiatt szükségessé vált, hogy szivattyúkkal kell kiemelni a vizet Körösnagyharsánynál.
Az elmúlt évben a közmunka program keretében Körösnagyharsánytól az idevezető Tápláló csatornát lassan teljes egészében kitisztították és az elhanyagolt mederből kivágták a fűzfákat, kicsáklyázták a növényi uszadékot, hínárt, ütemesen érkezik most már a víz. Így megint stabillá, tervezhetővé vált a haltenyésztés. A biztonságos tenyésztési szezon miatt folyamatosan tudunk munkát adni. Van állandó munkaerőnk és nagyon számítunk az idényjellegű munkavállalókra, akik közül a régi és ügyes embereinket vesszük fel minden évben a leghamarabb.
Innen a hal egy része Romániába kerül, főleg Erdélybe szállítunk, de visznek Debrecenbe és más településekre is, hogy a karácsony esti vacsoránál ne hiányozzon.
Áldott, békés karácsonyt és boldog új évet kívánunk!
