Mezőgazdaság
Újabb vendéglátóhelyet függesztett fel a Nébih
Egy fővárosi street food ételeket kínáló egység ellenőrzése során súlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot is jelentő higiéniai körülményekkel szembesültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A szakemberek által megállapított hiányosságok az egység tevékenységének azonnali felfüggesztését indokolták.
Egy fővárosi street food ételeket kínáló egység ellenőrzése során súlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot is jelentő higiéniai körülményekkel szembesültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A szakemberek által megállapított hiányosságok az egység tevékenységének azonnali felfüggesztését indokolták.

A Nébih szakemberei azonnal bezáratták az egységet (Kép: Nébih)
Súlyos higiéniai hiányosságokat tártak fel a Nébih szakemberei egy budapesti vendéglátó egység helyszíni ellenőrzése során.
Az étteremben a működési engedély alapján – a megfelelő előkészítő hely hiánya miatt – kizárólag tisztított zöldséget és gyümölcsöt, valamint konyhakész, mindössze hőkezelést igénylő húst használhattak volna az ételek elkészítéséhez. Ezzel szemben tisztítatlan zöldséget, földes árut, továbbá nem csak hőkezelést igénylő húst is tartottak, melyekkel az élelmiszereket szennyeződés veszélyének tették ki. A mosogató helyiség és a közlekedő takarítatlan volt, a falak pókhálósak, a kézmosók és egyéb vízvételi helyek a tevékenységhez nem szükséges, oda nem illő tárgyakkal voltak zsúfoltak. A padozat több helyen sérült, töredezett, nem tisztántartható.
Különösen súlyos élelmiszer-biztonsági hiányosságként értékelték az ellenőrök, hogy egyetlen kézmosó sem volt felszerelve a higiénikus kézmosáshoz szükséges szerekkel, eszközökkel (kézmosószer, papírtörlő, szeméttároló edény). Kezet mosni csak a konyhatér kétmedencés mosogatójában lehetett, azonban mindkét medence edényekkel, poharakkal volt teli.
A Nébih a fent részletezett, élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságok miatt az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette. Ezen túlmenően a hatóság 23 tétel nem nyomon követhető, illetve lejárt fogyaszthatósági-, minőségmegőrzési idejű élelmiszert azonnali hatállyal kivont a forgalomból.
Az egység az élelmiszer-biztonsági hiányosságok maradéktalan kijavítása után, a hatóság kedvező eredményű helyszíni szemléjét követően folytathatja a tevékenységét. Az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van.
Az érintett vállalkozás adatai megtalálhatóak a jogsértés listán.
Forrás: Nébih
Mezőgazdaság
In memoriam Kordos László
2026. március 26-án hajnalban, életének 76. évében elhunyt dr. Kordos László (1950–2026) paleontológus.
2026. március 26-án hajnalban, életének 76. évében elhunyt dr. Kordos László (1950–2026) paleontológus, az Ipolytarnóci Ősmaradványok mentora, a transznacionális Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geopark egyik alapító támogatója. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság is mélyen gyászolja a világhírű őslénytanász jobblétre szenderülését. Pótolhatatlan veszteség érte az Ősmaradványokat az őséletnyomok kutatásában elévülhetetlen érdemeket szerzett tudós életpályájának idő előtti lezárása miatt.

Fotó: BNPI
Kordos László professzor, aki az átkosan tiltó időszakban Tarnóczy Ipoly álnéven is publikált, beavatott kutatóként, saját előző elképzeléseit is bátran átértékelő tudósként tárta a fel az Ösvilági Pompeji rejtelmeit. Párjának (Mészáros Ildikó) idő előtti eltávozását követően, annak temetése utáni elviselhetetlen gyászban, stroke vitte el.
Hamvait férfi elődeinek sírjában, Miskolcon, április 24-én helyezik végső nyugalomra. Félbehagyott életpályájának dokumentumait később, a hagyaték feldogozása során, nem csupán kegyeletként fogják rendszerezni. A kiemelkedő tudós emlékének ápolásához kötődően további intézkedésekre is sor kerül majd. Ahogy a krónikás Ásatagunk útravalóként írta:
Van néhány csendes, rítusba öltözött pillanat, mikor elmélázik a zajongva nyüzsgő földi forgatag. 4 milliárd év előzménye testünk anyagát forrasztja össze. Bennünk ott rezeg, s mozgatja mindezt az életnek nevezett rettenet. Felfogni mindezt ott a hitvilág, értelmet kereső dacos vágy. Egyedi szőttesünk része a szemfödél, sorsunkat lezáró, nem kívánt cél. Amíg elérjük, kísérjen méltóság, harmóniában alkotó, énképet formáló kivagyiság.

Fotó: BNPI
Kordos László professzor a fenti kritériumokat beteljesítette, az utókoron múlik, hogy hagyatékával miként sáfárkodunk.
A mesterséges intelligencia is írt egy nekrológot, Mravecz Gábor, az Ősfenyő Belépő fogadóépület vezetőjének tolmácsolásában tesszük most közzé:
Az elmúlt napokban búcsút vettünk Prof. Kordos Lászlótól, attól a tudóstól, aki évtizedeken át segített bennünket közelebb kerülni a földtörténet titkaihoz. Távozása nemcsak egy kivételes szakember elvesztése, hanem egy olyan emberé is, aki a tudományt mindig a közösség szolgálatába állította.
Életének megértéséhez érdemes visszatekinteni a családi gyökerekre. Édesapja, Kordos László, a miskolci kulturális élet meghatározó alakja volt: könyvtáros, pedagógus, közösségszervező. Az a szellemi pezsgés, amelyet ő teremtett maga körül, természetes közeggé vált fiának is. A tudás tisztelete, a műveltség értéke és a közösség iránti felelősség mind olyan örökségek, amelyek később a professzor munkásságában is visszaköszöntek.
Ugyanilyen fontos szerepet játszott édesanyja, Kordos Lászlóné Nagy Magdolna, aki 101 éves koráig maradt aktív, derűs és közösségépítő személyiség. Mezőcsáti földművelő családból indulva lett pedagógus, iskolaigazgató, majd a Nevelők Háza vezetője, ahol generációk szakmai fejlődését segítette. Az a kitartás, emberség és szolgálat, amely egész életét jellemezte, meghatározó mintát adott fiának is. Nem véletlen, hogy Kordos László számára a tudomány sosem öncélú tevékenység volt, hanem a világ jobb megértésének és jobbításának eszköze.

Fotó: BNPI
Paleontológusként és geológusként a világ számos területén kutatott, de életművének központi helyszíne mégis Ipolytarnóc maradt. Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területének egyik legfontosabb kutatója és értelmezője volt, aki a „Ősvilági Pompeji” titkait nemcsak feltárta, hanem újra és újra új megvilágításba helyezte. Tudományos alázata ritka volt: ha a bizonyítékok úgy kívánták, kész volt saját korábbi elméleteit is felülvizsgálni.
Nemzetközi jelentőségű munkái — a miocén kori nyomfosszíliák kutatásától a paleobiológiai rekonstrukciókig — új távlatokat nyitottak. Emellett kulcsszerepet játszott a Novohrad–Nógrád UNESCO Globális Geopark létrejöttében, amely ma is a térség egyik legfontosabb tudományos és turisztikai értéke. A táj, a kultúra és a tudomány egységében gondolkodott, és ezt a szemléletet következetesen képviselte.

Fotó: BNPI
Személyisége legalább annyira emlékezetes volt, mint tudományos eredményei. Szigorú, de inspiráló tanár, elmélyült kutató, ugyanakkor közvetlen, emberi hangon megszólaló mentor. A tiltások időszakában Tarnóczy Ipoly álnéven is publikált, hogy folytathassa munkáját — ez sokat elárul kitartásáról és elhivatottságáról.
Élete utolsó éveit személyes veszteségek árnyékolták be, és végül egy hirtelen bekövetkező stroke vetett véget pályájának. De amit hátrahagyott, az jóval több, mint publikációk vagy tudományos eredmények sora. Egy szemlélet, egy hozzáállás, egyfajta csendes, mégis rendíthetetlen hit abban, hogy a világ megismerése önmagában is érték.

Fotó: BNPI
Prof. Kordos László öröksége sok szempontból meghatározó.
Forrás: BNPI
Mezőgazdaság
Súlyos fenyegetést jelent az ausztrál és a marokkói egyezmény az uniós agráriumra
Újabb szabadkereskedelmi alkuk megkötésén dolgozik az Európai Bizottság
Újabb szabadkereskedelmi alkuk megkötésén dolgozik az Európai Bizottság, ezúttal Ausztráliával és Marokkóval, melynek kárvallottjai ismét az európai gazdák és fogyasztók lehetnek. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége határozottan elítéli az Európai Bizottság felelőtlen lépéseit, mivel az figyelmen kívül hagyja az európai gazdák és az élelmiszerbiztonság szempontjait.

A fénykép illusztráció.
Az Európai Unió által megkötött/megkötendő – és sokszor az átláthatóság követelményének sem megfelelő – kereskedelmi megállapodásoknak/politikai alkuknak ismét az európai – és így a magyar – agrárium fizetheti meg árát.
Az európai gazdák már most is rendkívüli nyomás alatt állnak: emelkedő termelési költségek, csökkenő jövedelmezőség és fokozódó piaci bizonytalanság jellemzi az ágazatot. Az Európai Bizottság ugyanakkor ilyen körülmények ellenére is újabb, az európai mezőgazdaságot hátrányosan érintő kereskedelmi alkuk sorát tervezi megkötni. A nemrég tető alá hozott és az uniós döntéshozatali folyamatokon áterőszakolt Mercosur-egyezmény mellett formálódik az EU és Ausztrália, valamint az EU és Marokkó közötti megállapodás is. Mindkét egyezmény végrehajtása jelentős hatással lenne az európai mezőgazdasági termelés jövőjére.
Az EU-Ausztrália között tervezett megállapodás az érzékeny termékek – különösen a marhahús, juhhús és cukor – piacra jutásának jelentős bővítését vetíti előre. Ausztrália a globális agrárpiac egyik meghatározó szereplője: búza- és marhahús-exportban a világ élmezőnyéhez tartozik (top 3), míg bárányhús esetében a globális export mintegy kétharmadát adja. Egy ilyen versenytárssal szemben további piacnyitás az európai termelők számára nem egyszerűen kihívás, hanem közvetlen egzisztenciális fenyegetés. Különösen aggasztó, hogy ezek az engedmények – a Mercosur megállapodáshoz hasonlóan – nem járnak együtt az uniós termelési feltételek megkövetelésével.
Hasonló a helyzet az EU és Marokkó között formálódó egyezménnyel is. Nemrég az európai parlamenti képviselők is komoly kritikát fogalmaztak meg a megállapodással kapcsolatban, különösen annak átláthatósága, jogszerűsége és a mezőgazdasági piacokra gyakorolt hatása miatt. A marokkói import beáramlása láncreakciót indíthat el az egész mezőgazdasági szektorban. Úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság ismét egy kiegyensúlyozatlan és nem kellően átlátható megállapodást támogat, miközben nem biztosít megfelelő védelmet a helyi gazdáknak. Ráadásul Brüsszel a Tanács az Európai Parlament megkerülésével dönt fontos kérdésekről, sőt, még az alapvető információkat – például az importvolumenek alakulását – sem osztják meg a nyilvánossággal. Ez nemcsak demokratikus deficitet jelez, hanem azt is sugallja, hogy a döntéshozatal során háttérbe szorulnak az európai termelők érdekei. Hasonlóan a Mercosur-országokhoz vagy éppen Ukrajnához, az állatjóléti előírások vagy a hormonhasználat terén jóval lazább szabályok vannak mind Ausztráliában, mind Marokkóban az EU-s sztenderdekhez képest, ez pedig komoly kockázatokat rejt a fogyasztók számára is.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége – az európai gazdákat összefogó szervezet, a Copa Cogeca véleményével összhangban – határozottan elutasítja ezeket a kereskedelmi megállapodásokat. A két szervezet határozott álláspontja, hogy a mezőgazdaság nem lehet alku tárgya! Az érzékeny termékek védelme nélkül nem lehet kinyitni az uniós piacot a harmadik országokból érkező termékek előtt. Csak valóban kiegyensúlyozott, kölcsönös és azonos standardokon alapuló megállapodás fogadható el! Ez ugyanis nem pusztán gazdasági kérdés. Az európai élelmezésbiztonság, a vidéki közösségek jövője és az agrárszektor stratégiai jelentősége forog kockán. Az átgondolatlanul megkötött megállapodások könnyen visszafordíthatatlan károkat okozhatnak!
Forrás: NAK
Mezőgazdaság
Az ökológiai gazdálkodók új lehetőségei a működő minőségrendszerhez történő csatlakozás című pályázati felhívásban
Vissza nem térítendő támogatásban részesülhe
A KAP Nemzeti Irányító Hatósága 2026. március 30-án tette közzé a 48/2026. számú közleményt, amely a „Működő minőségrendszerhez történő csatlakozás támogatása” (KAP-RD46-1-25) elnevezésű pályázati felhívás módosítását tartalmazza. Ez a módosítás jelentősen bővíti a támogatható tevékenységek és a pályázók körét, különösen az ökológiai gazdálkodás területén.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay
Az ökológiai gazdálkodók új lehetőségei:
A módosítás elsődleges célja, hogy azok a mezőgazdasági termelők is részesülhessenek támogatásban, akik a kérelem benyújtása előtt már rendelkeztek ökológiai tanúsítással, de tevékenységüket új termék előállításával bővítik. A korábbi szabályozás elsősorban az új csatlakozókat részesítette előnyben, a frissített felhívás azonban elismeri a már működő ökológiai gazdaságok fejlesztési törekvéseit is.
A legfontosabb változások
A közlemény alapján a felhívás szövege több ponton kiegészült:
- Már létező együttműködés támogatása: Az 1. célterület ökológiai termelésre vonatkozó részében (B pont) immár a már létező együttműködés keretében megvalósított új tevékenység is támogatható.
- Új tevékenység definíciója: Új tevékenységnek minősül, ha a termelő már rendelkezik ellenőrzési és tanúsítási szerződéssel, de egy olyan új termék előállításába kezd, amely megfelel az ökológiai minősítési rendszer előírásainak.
- Kedvezményezettek köre: A módosítás pontosítja, hogy mindkét célterület (uniós és nemzeti minőségrendszerek) esetében továbbra is támogatható az új együttműködés.
A pályázat háttere
A KAP-RD46-1-25 kódszámú pályázat célja a mezőgazdasági termelők ösztönzése a magasabb hozzáadott értékű és minőségű élelmiszerek előállítására. A támogatás formája továbbra is vissza nem térítendő, egyösszegű átalánytámogatás, amelynek mértéke 13 000 eurónak megfelelő forintösszeg egy 5 éves időszakra.
A támogatási kérelmeket kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani a Magyar Államkincstár felületén keresztül, több szakaszban. A módosított feltételek a közlemény megjelenését követően benyújtott kérelmekre már érvényesek.
További információ a felhívás módosításáról itt és a pályázat dokumentáció itt érhető el.
Forrás: NAK / Tilinger Eleonóra












