Viski József közölte, hogy az idei keretből már csaknem 1000 milliárd forint kiírásáról döntöttek. Az idei pályázatokat várhatóan júniusig meghirdetik, és az év végéig ki is fizethetik. A határidők szorosak, az utolsó elszámolásokat 2025 végéig le kell zárni – tette hozzá a helyettes államtitkár. Viski József közölte, hogy az első kiírások a következő hónapban jelennek meg. A kisebb állattartó telepek infrastrukturális fejlesztésére 30 milliárd forint, az ültetvénytelepítési támogatásra 15 milliárd forint jut. A külterületi helyi közutak fejlesztési pályázatát 50 milliárd forintos kerettel szintén áprilisban jelentetik meg.

A tavalyiak közül több felhívást meghosszabbítanak, számos esetben pedig több forrást biztosítanak a keretösszeget jelentősen meghaladó pályázói igény miatt. Az állattartó telepek fejlesztésére így 260 milliárd forint jut az őszi kiíráson, kertészeti üzemek korszerűsítésére pedig 68 milliárd forint. Mindkettőnél az a cél, hogy mindenki kapjon támogatást, aki megfelel a feltételeknek – jelentette be Viski József. Hozzátette, hogy a stratégiai jelentőségűnek tekintett területek támogatása szintén bővül, az öntözésfejlesztési pályázat kerete 100 milliárd forintra, az erdősítésé 115 milliárd forintra nő.

A tavaly őszi kisüzemi felhívásra ötszörös volt a túljelentkezés, így hamarosan, a következő benyújtási szakaszban már a megemelt, 30 milliárd forintot meghaladó keretösszegre lehet jelentkezni. Az állattartók járványvédelmi rendszereinek fejlesztési támogatása szintén emelt kerettel nyílik újra, csakúgy, mint az önkormányzatok piacfejlesztési támogatása. A helyettes államtitkár a terület- és állatlétszám-alapú támogatások folytatásáról még nem tudott nyilatkozni, mivel erről – mint mondta – uniós rendelkezések híján még nem lehetett dönteni. A szükséges források ugyanakkor rendelkezésre állnak, és jövőre már remélhetőleg fel lehet használni azokat ilyen célokra.

Forrás: AM