Az Agrárminisztérium élelmiszergazdasági és -minőségpolitikai főosztályvezetője előadásában kitért arra, hogy Magyarországon az élelmiszeriparban jelenleg 4211 vállalkozás működik, közel 143 000 főt foglalkoztat, az ágazat árbevétele meghaladja a 3.688 milliárd forintot. Mivel az elmúlt években megduplázódott a szektor nyeresége, így 30 százalékkal nőttek a bérek is.

Felkai Beáta emlékeztetett, hogy az élelmiszeripar támogatottsága a 2014-2020-as időszakban elérte a 468 milliárd forintot. Ez az összeg a következő hét évben – a Vidékfejlesztési Programban – közel a duplájára nő, így mintegy 750 milliárd forintra pályázhatnak majd az élelmiszeripar szereplői.

A támogatások már az idei évben elindulnak. Az első félévben 50 milliárd forintos keretre a mikro- és kisvállalkozások – elsősorban eszközbeszerzésre – nyújthatnak be pályázatot, míg a második félévben 200 milliárd forintos forrásból a nagyobb vállalatok beruházásai valósulhatnak meg.

Forrás: AM