Keressen minket

Mezőgazdaság

Az eperben is kárt tett az éjszakai fagy

Print Friendly, PDF & Email

A tavasz legkedveltebb gyümölcse az eper, amiből ugyan már láthatunk az üzletek polcain, de a jelenleg megvehetők többsége külföldről érkezett. Hazai csupán fűtött fóliásból van, amit borsos áron mérnek költségei miatt. Azonban piroslik már itt-ott a sima fóliás, és a szabadföldire is csak néhány hetet kell már várnunk – közölte a BEOL.

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email
A tavasz legkedveltebb gyümölcse az eper, amiből ugyan már láthatunk az üzletek polcain, de a jelenleg megvehetők többsége külföldről érkezett. Hazai csupán fűtött fóliásból van, amit borsos áron mérnek költségei miatt. Azonban piroslik már itt-ott a sima fóliás, és a szabadföldire is csak néhány hetet kell már várnunk – közölte a BEOL.

Povázsayné Kovács Kitti elmondta, hazai eper egyelőre csak fűtött fóliából van (Kép: BEOL- Imre György)

Povázsayné Kovács Kitti a BEOL megkeresésére elmondta, családi vállalkozás keretében termelnek fóliás és szabadföldi epret szüleivel, melyek közül előbbire csupán két hetet kell már várni, hiszen itt-ott már vannak rajta pirosló darabok is, míg utóbbi érése csak május közepén esedékes. Bár voltak éjszakai fagyok mostanában, eddig úgy tűnik, az náluk nem befolyásolja a termést, legalábbis a fóliás epret tekintve.

A szabadföldit azonban érintette az időjárás, de szerencsére csekély mértékben. Hozzátette, tavaly a mostanihoz képest két héttel később érte palántáikat a fagy, ami a bimbózásban, virágzásban és termésben már előrehaladottabb állapotban lévő eperben nagyobb kárt tett.

Povázsayné Kovács Kitti szerint a fagy kárt tett az eperben (Kép: BEOL- Imre György)

A koronavírussal kapcsolatban elárulta, idei termelésüket az szerencsére nem befolyásolja, és reményeik szerint az értékesítést sem fogja. Tavaly viszont a szezon indulásakor kérdésesebb volt a piac, mint most. A munkaerőt tekintve legutóbbi álláshirdetésükre rengeteg jelentkező akadt, pedig épp arra számítottak, hogy a vírus miatt kevesebb lesz a jelentkező. Megtudtuk, a Kovács farmon fóliás epret 1100 négyzetméteren, szabadföldit pedig 3000 négyzetméteren termelnek, ami bőven ad számukra feladatot az ültetéstől kezdve a kacsoláson át egészen a szedésig. Évente ugyanis átlagosan 50 mázsát termelnek a piros gyümölcsből.

A vásárlók számára jelenleg elérhető felhozatalról elmondta, az üzletek és zöldségesek polcain most még főleg ­külföldi (spanyol, görög, török) eper van, amihez hozzá ­lehet jutni már akár 800-900 forintért kilogrammonként, ízhatása azonban messze elmarad az itthon termelt eperéhez képest, hiszen nem utóérő gyümölcsről van szó, így nem tesz jót neki az éretlenül való leszedés, majd szállítás. Persze előfordul helyenként hazai termés is, de annak ára igen borsos, hiszen 3-4 ezer forint/kilogramm között mérik. Költsége ugyanis jóval magasabb, mint a nem fűtött sátrakban beérőké.

Végül kitért rá, az eper méretét tekintve van, aki a kisebbet szereti, mert ízletesebbnek tartja, míg mások a formásabbakat, nagyobbakat keresik például sütemények díszítése miatt. Az idei árakról pedig elárulta, azok nem változnak a tavalyihoz képest, így most is átlagosan 2500 forintról indul majd a nem fűtött fóliás eper ára. Olcsóbb viszont nem igazán lesz, hiszen termelő ismerőseik beszámolója szerint több helyen is komoly károkat okozott a fagy.

Forrás: BEOL

Mezőgazdaság

Megkezdődik a 2023. évi kárenyhítő juttatások kifizetése!

Print Friendly, PDF & Email

A Kincstár megkezdte a kárenyhítő juttatások folyósítását

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer keretében 2024. március 26-án megkezdte a kárenyhítő juttatások folyósítását. Néhány napon belül valamennyi érintett gazdálkodó bankszámlájára megérkezik a jogosnak ítélt kárenyhítő juttatás összege.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A Kincstár által elkészített kifizetési terv jóváhagyását követően az Agrárminisztérium soron kívül intézkedett a forrás rendelkezésre bocsátásáról, ezáltal a kárenyhítő juttatások kifizetésére a vonatkozó jogszabályokban megállapított határidő előtt, március 31-éig sor kerül.

A kárenyhítő juttatásra vonatkozó jogosultság, továbbá a kárenyhítő juttatás összegének megállapítása során a Kincstár a 2022. november 1. napjától 2023. október 31. napjáig tartó kárenyhítési időszakban bekövetkezett, és a termőterület fekvése szerinti agrárkár-megállapító szerv által igazolt káreseményeket vette alapul, figyelembe véve a kárenyhítési hozzájárulás befizetésének teljesítését, továbbá a teljes értékű kárenyhítő juttatás feltételét jelentő piaci biztosítás meglétét. Szerencsés módon a 2023-as kárenyhítési évben az időjárási körülmények nem nehezítették olyan nagy mértékben a gazdálkodók életét, mint az azt megelőző években, különösen a 2022-es aszályos évhez hasonlítva.

Idén összesen 1680 gazdálkodó részére közel 2,85 milliárd forint összegű kárenyhítő juttatás kerül kifizetésre.

A mezőgazdasági kockázatkezelő rendszer működését meghatározó jogszabályok elérhetők a Kincstár honlapján.

Forrás: MÁK

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Folytatódik az öntözésfejlesztés támogatása

Print Friendly, PDF & Email

110 milliárd forint összegű támogatást kaptak a gazdák

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A gazdálkodókat támogatni kell abban, hogy alkalmazkodni tudjanak a klímaváltozás jelentette kihívásokhoz és egyben növelni tudják a nagyobb hozzáadott értékű növényi kultúrák termesztését. A Vidékfejlesztési Program keretében éppen ezért újabb 40 vízgazdálkodási projekt részesült hozzávetőlegesen 19,5 milliárd forint támogatásban, így a konstrukcióban összesen mintegy 110 milliárd forint összegű támogatás odaítélése történt meg – fogalmazott Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

Fotó: AM

Az Agrárminisztérium kiemelt területként kezeli az öntözéses gazdálkodás fejlesztését, cél az öntözött területek nagyságának folyamatos és jelentős növelése a következő években is. A Vidékfejlesztési Program keretében hosszú éveken át volt elérhető „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” elnevezésű kiírás. A felhívás átfogóan biztosított fejlesztési forrást minden, az öntözéshez kapcsolódó tevékenységhez, így többek között új vízkivételi művek kialakításához, új öntözőgépek és csővezetékek telepítéséhez, valamint az elavult öntözőrendszerek elemeinek cseréjéhez is – emelte ki az Agrárminisztérium államtitkára.

A mind gyakoribbá és hosszabbá váló száraz időszakok miatt víz megtartását segítő gazdálkodási gyakorlatok ösztönzése mellett a kormány a most záruló Vidékfejlesztési Programban, illetve az új támogatási időszakban is prioritásként tekint az öntözésfejlesztésre.

Az államtitkár kiemelte, hogy az agártárca már dolgozik a KAP Stratégiai Terv keretei között meghirdetésre kerülő új vízgazdálkodási projektek megvalósítását segítő támogatási konstrukción, melyet az előzetesen meghirdetett menetrend szerint várhatóan még ez év tavaszán megismerhetnek az érdeklődők.

Az öntözésfejlesztés beruházási oldalának folyamatos támogatása mellett nagy segítséget jelent, hogy a tavalyi esztendőhöz hasonlóan idén is átvállalja a kormányzat a mezőgazdasági vízszolgáltatás anyagi terheit, azaz a gazdálkodók mentesülnek az állami tulajdonú vízilétesítményeken keresztül történő mezőgazdasági vízszolgáltatás díja alól – zárta gondolatait Feldman Zsolt.

Forrás: AM

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Eredményesnek bizonyult az eGN adategyeztetés a termelőkkel

Print Friendly, PDF & Email

A NÉBIH cikket közölt az eGN adategyeztetés eredményeiről

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Az elektronikus gazdálkodási napló benyújtásának egy hónappal ezelőtti határidejét követően a Nébih március 14-ig adategyeztetést kezdeményezett a termelőkkel. A hivatal a pontosítások érdekében felkereste azokat a gazdálkodókat, akiknél az eGN-be beadott adatok kapcsán eltérést tapasztalt. Mintegy 2000 termelő élt a lehetőséggel.

A Nébih elektronikus úton kereste meg azokat az érintetteket, akiknél bizonyos eltérések, hiányosságok alapján további adategyeztetésre volt szükség a 2023. évi gazdálkodási naplóval kapcsolatban. Az adatok eGN-ben történő ellenőrzésére, javítására, kiegészítésére a gazdálkodóknak március 14-ig volt lehetőségük. E határidőig megközelítőleg 2000 termelő pontosította az adatait a rendszerben. Mindezzel az alapvetően jó feltöltési arány további javulását sikerült elérni.

Az eGN folyamatos fejlesztésének köszönhetően az elkövetkezendő hetekben újabb fejlesztési csomagot élesít a hatóság, ami tovább könnyíti majd a rendszer használatát. A Nébih emellett javasolja a gazdálkodóknak, hogy év közben folyamatosan töltsék az adatokat az eGN-be, így még gördülékenyebbé válhatnak a benyújtási időszakok.

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom