Az Agrárminisztérium ezúttal hívja fel minden érintett gazdálkodó figyelmét, hogy az egységes kérelmek elektronikus rögzítésére 2021. május 17-ig van lehetőség. Május elejére 1,6 millió hektár után közel 100 ezer termelő adta be az egységes kérelmét.

2021. május 17-ét követően a már benyújtott kérelmek szankciómentesen módosíthatóak május 31-ig (Kép: PIxabay)

Az egységes kérelem keretében lehetőség van összesen 44 közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcímhez kapcsolódóan támogatást igényelni. A termelők jelentős körét érintő közvetlen támogatások (például alaptámogatás (SAPS), zöldítés) esetében, továbbá a kapcsolódó nemzeti támogatások (például átmeneti nemzeti anyatehén tartás támogatása) és a vidékfejlesztési program intézkedései (például agrár-környezetgazdálkodás, erdészeti jogcímek) esetében is itt lehet kérelmeket benyújtani, illetve adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni.

A fentiek közül például a SAPS és zöldítés várható együttes fajlagos összege az elmúlt évekhez hasonlóan, a forint árfolyamától függően 76-80 ezer forint körül alakulhat, így minden termelőnek érdemes kérelmét határidőig beadna.

2021. május 17-ét követően a már benyújtott kérelmek szankciómentesen módosíthatóak május 31-ig. 2021. június 9-ig még módosítható a kérelem, akkor azonban a változtatással érintett jogcímre megállapítandó támogatási összeg munkanaponként egy százalékkal csökken. A május 17-e és június 9-e között beadott kérelmeknél a megállapítandó támogatási összeg a késedelmes beadást érintő, munkanaponkénti egy százalékos csökkentésével kell számolni.

A kitöltési felület a Magyar Államkincstár e-ügyintézési felületén elérhető (https://e-kerelem.mvh.allamkincstar.gov.hu/enter/). Azok számára, akiknek nehézséget okoz a kérelmek beadása, célszerű igénybe venni az országos lefedettségű falugazdász hálózat segítségét is. Felhívjuk a gazdálkodók figyelmét, hogy idén – a tavalyi évtől eltérő módon – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdászai által beadott kérelmekkel kapcsolatban több fontos elektronikus üzenetet is kaphatnak a kamarától, javasoljuk ezek figyelmes átolvasását és az azokban lévő instrukciók követését, hogy a kérelem beadása végleges lehessen.

Forrás: AM