Keressen minket

Mezőgazdaság

ENSZ: Súlyosbodott az éhezés a járvány alatt

Print Friendly, PDF & Email

Róma, 2021. július 12. – Drámai mértékben súlyosbodott az éhezés 2020-ban – vélhetően részben a koronavírus járvány következményeként – adta hírül az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ). Bár a járvány hatásának pontos feltérképezése még várat magára, a több ENSZ szervezet közös jelentésében szereplő becslése szerint a világ lakosságának 10%-a (mintegy 811 millió ember) volt alultáplált tavaly. Ez azt is jelenti, hogy a globális célkitűzés megvalósítása az éhezés felszámolásáról 2030-ra sokkal nagyobb erőfeszítést kíván.

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

Róma, 2021. július 12. – Drámai mértékben súlyosbodott az éhezés 2020-ban – vélhetően részben a koronavírus járvány következményeként – adta hírül az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ).

Afrikában a legrosszabb a helyzet. Kritikus fordulóponthoz érkezett a világ, hogy megvalósuljanak a 2030-as globális fenntarthatósági célkitűzések (Kép: FAO)

Bár a járvány hatásának pontos feltérképezése még várat magára, a több ENSZ szervezet közös jelentésében szereplő becslése szerint a világ lakosságának 10%-a (mintegy 811 millió ember) volt alultáplált tavaly. Ez azt is jelenti, hogy a globális célkitűzés megvalósítása az éhezés felszámolásáról 2030-ra sokkal nagyobb erőfeszítést kíván.

Az élelmezésbiztonság és a táplálkozás helyzete a világban az első ilyen típusú átfogó jelentés a járvány kitörése óta. A jelentés az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), a Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap (IFAD), az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF), a Világélelmezési Program (WFP) és az Egészségügyi Világszervezet közös munkája.

Az előző kiadvány már figyelmeztetett, hogy milliók élelmiszer-ellátása – köztük számos kiskorúé – forog kockán. „Sajnos azonban a járvány felszínre hozta az élelmezési rendszerek hiányosságait, világszerte számos ember életét és megélhetését veszélyeztetve,” – olvasható a jelentés előszavában.

Jelentős „fordulathoz” érkeztünk, figyelmeztetnek, utalva a feléledő nemzetközi összefogásra. „Az ENSZ élemezési rendszerek csúcstalálkozója, a táplálkozással a növekedésért csúcs és a klímaváltozásra fókuszáló COP26 révén az idei év páratlan lehetőséget kínál az élelmezésbiztonság és a táplálkozás javítására az élelmezési rendszerek átalakításán keresztül.”

A számokról részletesebben

Már az előző évtizedben lassú emelkedésnek indult az éhezők száma. Sajnos a tavalyi évben az éhezés abszolút számokban és lakosságarányosan is kilőtt (meghaladva a népességnövekedés ütemét), így tavaly a világ lakosságának 9,9%-a volt alultáplált, szemben a 2019-es 8,4%-kal.

Több mint fele (418 millió) él Ázsiában és harmada (282 millió) Afrikában, míg egy kisebb rész (60 millió) a Latin-Amerika és Karib-térségben. A legnagyobb ugrás Afrikában volt, ahol az alultápláltság elterjedése (a lakosság 21%-át érinti) majdnem duplája más kontinensekének.

A 2020-as év más tekintetben is negatív volt. Összesítve 2,3 milliárdnál is többen (avagy a Föld teljes lakosságának 30%-a) voltak azok, akik nem jutottak megfelelő táplálékhoz – ezzel az éves növekedés a mérsékelt vagy súlyos éhezés indikátorban ezzel meghaladta az előző öt évit. A nemek között egyenlőtlenségek is mélyültek: minden 10 éhező férfira 11 nő jutott 2020-ban, míg 2019-ben 10,6% volt ez az arány.

A helytelen és hiányos táplálkozás minden formája tarolt, erősen sújtva a gyermekeket. 2020-ban 149 millió fölött volt a növekedésben visszamaradt 5 év alattiak száma, és 45 millió fölött az alacsony súlyúak száma, miközben közel 39 millió gyermek volt elhízott.

Három milliárd felnőtt és gyermek számára az egészséges táplálkozás annak magas költsége miatt elérhetetlen maradt. A reproduktív korban lévő nők majd harmadát érinti a vérszegénység. Hiába az előrelépés egyes területeken (mint például a kizárólagos anyatejes táplálás), a világ nem halad jó úton, hogy teljesüljenek a táplálkozáshoz kötődő célkitűzések 2030-ig.

Az éhezés és táplálkozási problémák egyéb okai

A világ számos pontján a járvány súlyos válságot idézett elő, veszélyeztetve az ételhez való hozzájutást. Ám még a járvány sehol sem volt, amikor az éhezés már növekedésnek indult és a helytelen táplálkozás felszámolása elakadt. Leginkább a konfliktusok, időjárási szélsőségek, gazdasági nehézségek és társadalmi egyenlőtlenségek sújtotta országokban volt ez jellemző – tényezők, melyeket a jelentés az élelmezési problémák legfőbb okaiként nevez meg.

A jelen állás szerint, Az élelmezésbiztonság és a táplálkozás helyzete a világban becslése alapján az éhezés felszámolását előrevetítő 2-es számú Fenntartható Fejlődési Cél 660 millió ember híján nem fog megvalósulni. Ezen 660 millión belül 30 millió ember a járvány hosszú távú hatásai miatt.

Lehetséges megoldások

Mint ahogy a tavalyi jelentés is kihangsúlyozta, az élelmezési rendszerek új alapokra helyezése elengedhetetlen az élelmezésbiztonság eléréséhez, és az egészséges táplálkozás elérhetővé tételéhez. Az idei kiadás hat lehetséges útvonalat vázol fel ehhez, melyek „összefüggő szakpolitikai és befektetési portfólión” alapulnak, hogy kiiktassák az éhezés és hiányos táplálkozás kiváltóit.

Az egyes októl (vagy azok kombinációjától) függően, a jelentés arra buzdítja a döntéshozókat, hogy:

§  Integrálják a humanitárius, fejlesztési és béketeremtési intézkedéseket a konfliktus sújtotta térségekben, például szociális intézkedések révén melyek meggátolják, hogy családok eladják értékeiket ételért cserébe.

§  Növeljék az ellenálló képességet a klímaváltozás hatásaival szemben az élelmezési rendszer egészén, például a kistermelők támogatása révén.

§  Megerősítsék a leginkább rászorulók gazdasági stabilitását, például természetbeni vagy készpénz formájában nyújtott támogatásokkal, melyek csökkentik a kitettséget a váratlan sokkoknak és az áringadozásnak.

§  Avatkozzanak be az ellátási láncba és csökkentsék a tápláló élelmiszerek költségét, például megkönnyítve a piacra jutást a zöldség és gyümölcs termesztők számára.

§  Visszaszorítsák a szegénységet és a rendszerszintű egyenlőtlenségeket, többek között az élelmiszer értékláncok erősítésével a szegény térségekben technológia transzfer révén.

§  Támogassák a táplálkozást és a fogyasztási szokások javítását, részben az ipari transzzsírsavak és a magas só- és cukortartalom visszaszorításával az élelmiszerekben, vagy a gyermekek védelmével a reklámoktól.

Forrás: FAO

Mezőgazdaság

Az EU-ban 10 százalékkal több napraforgótermés várható idén

Print Friendly, PDF & Email

Az AKI adatokat közölt a várható európai napraforgótermésről

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Az Oil World 57,9 millió tonna napraforgómag-termésre számít a világon a 2023/2024. gazdasági évben, ez 4 százalékkal haladhatja meg az egy évvel korábbi mennyiséget. A globális kibocsátás 2 millió tonnával múlhatja alul az 59,9 millió tonnára jelzett felhasználást, így a zárókészlet 4 millió tonna körül alakulhat a 2023/2024. évi szezon végén.

A napraforgómag heti termelői ára Magyarországon (2022–2024)

A Tallage szerint az Európai Unióban az egy évvel korábbit kissé meghaladó területet, 4,9 millió hektárt foglalhat el a napraforgómag az idén. A közép-európai tagországokban az enyhe márciusi időjárás kedvezett a vetés előkészítésének. Az EU-ban a napraforgótermés az egy évvel korábbit 10 százalékkal haladhatja meg 2024-ben, 10,7 millió tonna lehet.

Az AKI PÁIR adatai szerint a magas olajsavtartalmú napraforgómagot (HO) 145,8 ezer forint/tonnáért (–16 százalék), a nagy olajtartalmút (LO) 138,3 ezer forint/tonnáért (–18 százalék) vásárolták a feldolgozók és a kereskedők április első hetében. Az ipari napraforgómag (magas olajsavas napraforgómaggal együtt) áfa és szállítási költség nélküli termelői ára átlagosan 140,6 ezer forint/tonna (–17 százalék) volt.

További információk e témában az Agrárpiaci jelentések – Gabona és ipari növények című kiadványunkban olvashatók, mely innen érhető el: 7. szám.

Forrás: AKI

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét újra elérte a madárinfluenza

Print Friendly, PDF & Email

Több állattartó telepen igazolták a madárinfluenza vírus jelenlétét

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állományok felszámolása, valamint a járványügyi nyomozás folyamatban van. A hatóság a madárinfluenza újbóli jelenléte miatt ismételten felhívja az állattartók figyelmét a járvány elleni védekezés fontosságára.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A Békés vármegyei Tótkomlós településen található, több mint 44 000 példányt számláló pecsenyekacsa-telepen, a Pusztaföldváron a mintegy 1 500 állatot tartó tenyészlúdtelepen, továbbá a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Öcsöd településen lévő, nagyjából 20 ezres példányszámú állománnyal rendelkező hízópulykatelepen idegrendszeri tünetek és  megemelkedett elhullás ébresztett gyanút az állattartókban.

A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát igazolta az elhullott állatokból vett mintákból.
A hatóság időközben Tótkomlós településen további két ‒ egy pecsenyekacsákat, valamint egy pecsenyeludakat tartó ‒ telepen is kimutatta a vírus jelenlétét.

Valamennyi érintett állomány felszámolása folyamatban van. A gazdaságok körül a járványügyi hatóság kijelölte a 3 km sugarú védőkörzetet, továbbá megállapította a 10 km sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet. Békés vármegyében sor került a megfigyelési körzet kiterjesztésére.

A fenti esetek is alátámasztják, hogy a magas patogenitású madárinfluenza vírusa bármikor (újra) megjelenhet. Az ágazat, a fogyasztók és a hatóság közös érdeke a járvány megállítása. A Nébih ennek érdekében továbbra is arra kéri az állattartókat, hogy szigorúan és következetesen tartsák be a járványvédelmi előírásokat.
A madárinfluenzával kapcsolatban minden további információ elérhető a Nébih portál tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

A sertés termelői ára 8 százalékkal emelkedett

Print Friendly, PDF & Email

A KSH adatokat közölt a sertéságazatról

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A KSH adatai szerint Magyarország élősertés-kivitele 60 százalékkal nőtt (3,2 ezer tonna) 2024 januárjában a 2023. januári mennyiséghez viszonyítva. A legfőbb partnerek Románia, Ausztria és Albánia voltak.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

Az élősertés-behozatala 5 százalékkal 6,3 ezer tonnára bővült, a legnagyobb beszállítónak Szlovákia, Horvátország, Németország és Csehország számított. A nemzetközi piacon értékesített sertéshús mennyisége 34 százalékkal emelkedett (13 ezer tonna), értéke 38 százalékkal nőtt a megfigyelt időszakban. A legtöbb sertéshúst Romániába, Olaszországba és Horvátországba szállították. A sertéshúsimport volumene 14 százalékkal (14 ezer tonna) bővült, értéke 29 százalékkal volt nagyobb. A sertéshús több mint kétharmada Németországból, Spanyolországból, Ausztriából és Lengyelországból származott.

A hazai termelésből származó vágósertésa) heti termelői ára Magyarországon (2022–2024)

Az AKI PÁIR adatai szerint a hazai termelésű vágósertés termelői ára áfa és szállítási költség nélkül 860 forint/kilogramm hasított meleg súly volt 2024 márciusában, 8 százalékkal emelkedett egy hónap alatt. A darabolt sertéshús (karaj, tarja, comb) feldolgozói értékesítési ára 1,8 százalékkal volt alacsonyabb 2024 márciusában 2023 azonos hónapjához képest.

További információk e témában az Agrárpiaci jelentések – Élő állat és hús című kiadványunkban olvashatók, mely innen érhető el: 7. szám.

Forrás: AKI

Tovább olvasom