Az Állattenyésztési Tudományok Intézet feladata az állattenyésztéssel kapcsolatos diszciplínák oktatásának összehangolása, megszervezése és végrehajtása. Az Intézet továbbá profilba illeszkedő, multidiszciplináris tudományos kutatásokban is közreműködik állattenyésztés, precíziós állattenyésztés, állattenyésztési genetika és genomika területeken. Ismerjük meg közelebbről az Állattenyésztési Tudományok Intézet és 60 munkatársának tevékenységét, Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid intézetigazgatóval készített interjún keresztül.

Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid (Kép: MATE)

Mi az Intézet alaptevékenysége?

Röviden megfogalmazva, oktatási, kutatási és innovációs alaptevékenységeket látunk el. Mivel azonban Intézetünk, mint a mezőgazdasági kultúránk egyik legnagyobb múltú ágazatát, az állattenyésztést képviseli, így a tevékenységünk sokkal több. Kollégáink a hagyományos állattenyésztési területek oktatása és kutatása mellett a kor kihívásainak megfelelő tudományterületek (pl. precíziós és fenntartható állattenyésztés, állattenyésztési biotechnika, állattenyésztési genomika, one health) művelői. Nagy hangsúlyt fektetünk a tehetséggondozásra, a gyakorlatiasságra, és az állattenyésztési szakmának a közvélemény számára történő megértetésére. Szeretnénk, ha hallgatóink számára a MATE-n eltöltött diákévek egy életre szóló emléket jelentsenek.

Melyek az Intézet kiemelt kutatási területei?

Intézetünk kutatási palettája igen színes, hiszen állattenyésztésünk is az. Mindezek mellett a komoly tradíciókkal rendelkező hazai állattenyésztésünk az utóbbi években jelentős kihívásokkal néz szembe és állítja újabb és újabb feladatok elé a kollégáinkat. Dolgozunk magával az élőlénnyel, illetve azon belül foglalkozunk a szervezetében történő változásokkal, valamint a haszonállat környezetével, az őt érő különböző hatásokkal is. Alaptevékenységünk a gazdasági haszonállatok klasszikus nemesítése, ebből ágaznak szét az ehhez kapcsolódó különböző kutatások. Ezek a tenyésztés szervezése, tenyészértékbecslési eljárások fejlesztése, törzskönyvezés és küllemi bírálat fejlesztése, populációgenetikai vizsgálatok, beltenyésztettség és beltenyésztéses leromlás vizsgálat, markervizsgálatok, populációgenetikai vizsgálatok, alkalmazott sejtanalitika munkák, komplex andrológiai vizsgálatok, génmegőrzési munkák, in vitro és vivo embrió munkák, spermatológiai munkák gyepre alapozott állattenyésztéssel, technológiai fejlesztésekkel, állatjóléti és állatjólléti vizsgálatokkal, egészséges élelmiszer-alapanyok előállításával, őssejttel és állati termékkel kapcsolatos kutatások. Munkatársaink továbbá szimulációs modellezést, folyamattípusú rendszerek modellezését is végzik, valamint dolgoznak precíziós állattenyésztési technológiák alkalmazásán is.

Kik az Intézet vállalati partnerei? Hogyan tudják segíteni a tudományos munkát?

Intézetünknek jelentős kapcsolati rendszere van a gyakorlatban. Cégekkel, szervezetekkel különböző mélységű, szintű szakmai együttműködéseink vannak. A partnereinkre többek között pályázatokban, illetve kutatási partnerként és helyszínként számítunk. Szakmai partnereink közé tartozik többek között a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft., a Bonafarm Zrt., a Fino-Food Kft., Hegykői Mg Zrt., a Génbank-Semex Magyarország Kft., a Limousin és Blonde d’Aquitaine Tenyésztők Egyesülete, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt., a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Murray Grey Tenyésztő Egyesület.

Melyek az Intézet kutatási egységei?

Intézetünk a feladatait campusokon átívelően látja el. Az oktatási tevékenység a Szent István Campus, a Kaposvári Campus és a Georgikon Campus területén zajlik három tanszék keretén belül. Mindez kiegészül a Herceghalomban található (szaporodásbiológia témájú) kutatólaborokkal és a Keszthelyen lévő sejtanalitikai kutatólaborral.

Kutatási egységeink:

  • Állatnemesítési Tanszék
  • Állattenyésztés-technológiai és Állatjólléti Tanszék
  • Precíziós Állattenyésztési és Állattenyésztési Biotechnika Tanszék
  • Herceghalmi szaporodásbiológiai labor, haszonállat embrió-előállító labor, Spermatológiai labor, Citogenetikai labor
  • Keszthelyi sejtanalitikai labor

Összesen hány fő dolgozik az Intézetnél?

Az intézet munkavállalóinak létszáma 60 fő. A munkát továbbá emeritus professzorok, akadémikusok is segítik.

Néhány szóban mutassa be, melyek az Intézet által végzett szolgáltatások!

Szolgáltatásként húsmarhában komplex andrológiai vizsgálatokat, lóban embrióültetést és spermamélyhűtést és őssejt terápiás beavatkozásokat végzünk. Továbbá markervizsgálatokat folytatunk (stresszvizsgálat sertésben, kappa-kazein, BLAD szarvasmarhában, ivarmeghatározás díszmadarakban). A Kaposvári Campuson lehetőség van szarvasmarha központi saját teljesítményvizsgálatra is.  Gödöllői Campuson állati termékkel kapcsolatban folytatunk kémiai és fizikai tejvizsgálatokat (kémiai és fizikai paraméterek, szomatikus sejtszám meghatározása). Húsvizsgálatok kapcsán analizálunk kémiai és fizikai tulajdonságokat, főbb húsminőségi paramétereket, továbbá tojásvizsgálatok tekintetében többek között héjszilárdsági megfigyeléseket végzünk.

Van-e jelenleg folyó nemzetközi kutatási projekt? Amennyiben igen, legyen kedves mondani erről néhány szót!

Nemzetközi együttműködés keretében tevével (tejtermelés, szaporítás) is foglalkozunk. Mindezek mellett egy olasz kutatócsoporttal magyar merinóval dolgozunk. Különféle területeken végzünk folyamatmodellezést a következő egyetemekkel:

  • China Agricultural University (Beijing, China)
  • University of Southern Queensland, Australia:
  • Ohio State University, USA
  • Czech University of Life Sciences Prague (Czech Republic)

H2020 pályázatok keretében NETPOULSAFE projektünk célja, hogy támogassa az érdekelt feleket a biológiai biztonsági gyakorlatok hatékony megvalósításában. A projekt célkitűzése, hogy javítsa hét nagy baromfitenyésztő országban a biológiai biztonsági előírásoknak való megfelelést – a baromfitenyésztésben a már bevezetett vagy bevezetés előtt álló eljárások adatainak összegyűjtésével, értékelésével és megosztásával, melynek érdekében a projektben részt vevő hét ország mindegyikében ún. Nemzeti Baromfitenyésztési Ismeretek és Innovációs Rendszert hoz létre. Az Intézet egyéb nemzetközi oktatási és kutatási együttműködésekkel is rendelkezik, több egyetemmel állunk kapcsolatban tejtermelés, tejvizsgálatok tekintetében (Mendel Egyetem, Brno, Cseh Köztársaság) vagy akár nyári egyetemi oktatás kapcsán (IPB Egyetem, Bogor, Indonézia).

Az Intézet segíti-e valamelyik nemzetközi szervezet kutatásait?

Az Európai Szimentáli Tenyésztők Szövetsége közös tenyészértékbecslési eljárásában a Magyartarka Tenyésztők Egyesülete révén részt veszünk. Mindezek mellett Európai Élelmiszerbiztonsági Hatósággal (EFSA) a nyúltenyésztés és -tartás európai helyzetének Európai helyzetének és problémáinak felmérése keretében működünk együtt.

Melyek az Intézet céljai a jövőre nézve?

Az egyesülésben rengeteg potenciál rejlik. Ezt a lehető legjobban ki kell használni úgy, hogy a párhuzamosságok megszűnjenek, ezáltal többek között az adott témával az ahhoz értő, legjobb szakembereink foglalkozzanak. Mindemellett az adott projektből így lehet a legtöbbet kihozni a hatékonyság és a gazdaságosság tekintetében. Ehhez kompromisszumkészség kell mindannyiunktól. Szeretnénk fokozni a pályázati aktivitást. Elengedhetetlen a duális képzési forma erősítése. Amint látható, ehhez rengeteg partner áll a rendelkezésünkre. Az oktatói és kutatói utánpótlásnevelésen túl meg kell kezdeni a versenyszférában dolgozó, kvalifikált szakemberek integrálását az Intézet munkájába. Kiemelten és szoros együttműködésben fogjuk kezelni a jövőben a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház, Dr. Baka József Diagnosztikai, Onkoradiológiai, Kutatási és Oktatási Központ tevékenységeit is. Úgy gondolom, hogy a hallgatói önkormányzatokkal történő szoros együttműködés és folyamatos konzultáció szintén javíthatja a képzés színvonalát. Külön hangsúlyt fogunk fektetni az Intézet saját honlapjának, közösségi médiafelületeinek kialakítására. Szükséges olyan fórumok, rendszerek kialakítása, relikviák megteremtése, melyek az Intézet hagyományait tükrözik. A tradíciók ápolása mellett különösen fontosnak tartom a megújulást, az innovatív gondolkodást, valamint a piacorientált oktató-, kutató- és szaktanácsadói munkát. Szeretnénk minél több fiatal kutatót a kötelékünkbe csábítani. Munkatársaink számos tudományos, valamint szakmai folyóirat szerkesztő bizottságának tagjai.

Milyen egyéb tevékenységeket tart fontosnak megemlíteni?

Intézetünk 8 munkatársa tagja az MTA állattudományi Bizottságának. Disszeminációs tevékenységünk keretében rendszeresen szervezünk szakmai konferenciákat (baromfi, nyúl, húsmarhatenyésztés, Ifjúsági Tudományos Fórum, Gödöllői Állattenyésztési Tudományos Nap). Kollégáink tevőlegesen is részt vesznek Dunántúl legnagyobb mezőgazdasági kiállításának, a KÁN Egyetemi napoknak a szervezésében, lebonyolításában. Évente átlagosan 150-200 publikáció jelenik meg munkatársaink neve alatt.

Mely kutatási területre várják fiatal kutatók, hallgatók jelentkezését?

Minden egységünk szeretettel várja a hallgatók jelentkezését. Azt gondolom, Intézetünkben bárki megtalálhatja a számára kedves állatfajt és a vele kapcsolatos projektet. Nyitottak vagyunk az új ötletekre is.