Nagy István azt mondta, a hazai agrárcégek vállalkozási kedvének köszönhetően országos szinten 1187 pályázat érkezett 400 milliárd forintot meghaladó összegben, ezekről folyamatosan születnek meg a döntések. A következő időszakban további, legalább 400 milliárd forint fejlesztési forrás kihelyezését tervezik a hazai élelmiszertermelés stratégiai pozíciójának megerősítésére – tette hozzá a tárcavezető.

Hajdú-Bihar megyében 34 pályázatot adtak be több mint 26 milliárd forint értékben, ezekből eddig négy pályázat kapott 1,9 milliárd forint támogatást – jelezte a miniszter megjegyezve, hogy Debrecen az első település, ahol az élelmiszeripari üzemek fejlesztésére és technológiai korszerűsítésére kiírt, sikeresen lezárult pályázat eredményhirdetése megkezdődött. Nagy István kitért arra, hogy az elmúlt években bebizonyosodott: a mezőgazdaságra válságok idején is számíthat az ország, a magyar agrárgazdaság, az élelmiszeripar stratégiai ágazat lett. A tárcavezető a kormány történelmi léptékű döntésének nevezte, hogy az európai uniós forrásokból 17,5-ről 80 százalékra növelte a vidékfejlesztési támogatások arányát, ezáltal megháromszorozta a forrásokat, aminek eredményeként a következő években 4265 milliárd forintot lehet fejlesztésre fordítani.

Fotó: Fekete István – Agrárminisztérium

Beszámolt arról is, hogy tavaly az élelmiszeripari üzemek kisebb léptékű fejlesztéseire 50 milliárd forint, az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére 200 milliárd forint keretösszeggel írtak ki pályázatokat, előbbiben 200 millió, utóbbiban 5 milliárd forint volt a pályázható összeg felső határa, 50 százalékos támogatási intenzitással. A helyi gazdaság, a helyi emberek támogatásával a legfontosabb céljuk “megerősíteni a magyar vidéket, ami tolóerőt ad az egész magyar gazdaságnak” – mondta Nagy István.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere kiemelte: a városban az élelmiszeripar 3700 embernek ad munkát, és közel 150 milliárd forint értéket állít elő. Tasó László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője azt mondta, a magyar vidék jól használja fel a támogatásokat. A támogatásokat a minisztertől most átvevő három debreceni vállalkozás – a Bodogán Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Felföldi Édesipari Kft. és a Hajdúhús 2000 Kft. – mintegy 700 embert foglalkoztat, árbevételük együttesen meghaladja a 12 milliárd forintot – tette hozzá.

Forrás: Agrárminisztérium