Keressen minket

Mezőgazdaság

Növelték a termelési kapacitásaikat az állami erdőgazdaságok

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

Agrárminisztérium: A Tűzifaprogram iránt hatalmas az érdeklődés, amely egyes térségekben akár a korábbi évek igényeinek többszörösét jelenti, ezért növelték a termelési kapacitást, valamint átcsoportosítanak az állami erdőgazdaságok a lakossági igények kielégítése érdekében – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Fotó: AM Sajtó

A miniszter szerint a növekedést jól jelzi, hogy míg 2022-ben szeptember végéig az állami erdőgazdaságok 500 ezer m3 vastag fát értékesítettek, addig a szeptember 19-én indult Tűzifaprogram keretében 3 hét alatt jelentkezett ugyanekkora mértékű lakossági igény.  A kezdeményezés indulásakor 59.000 m3 volt a legnagyobb és 3000 m3 a legalacsonyabb napi igény. Idén októberig már 125 ezer m3-el több tűzifát értékesítettek az állami erdőgazdaságok mint tavaly – tette hozzá.

Kifejtette, mivel több erdőgazdaságnál a helyi termelési kapacitást meghaladó igény keletkezett, folyamatosak az országon belüli átcsoportosítások. Így jut 23 500 köbméter faanyag a főváros térségébe valamint az alföldi régiókba az első ütemben. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az igénylők többsége már rendelkezik erre a télre tüzelővel és már a következő vagy az azt követő évre vásárol. Van olyan erdőgazdaság, ahol ez az arány meghaladja a 80 százalékot.

Fotó: AM Sajtó

A miniszter a lakosság türelmét kérte azért, hogy a rendelkezés céljával összhangban elsőként azokat szolgálhassák ki az állami erdőgazdaságok, akiknek a fűtési szezon elején van szüksége a fára. A leg rászorulóbbakat az erdőgazdaságok előre sorolják. Az erdőgazdaságok továbbra is biztosítják a rőzsegyűjtés lehetőségét, ami a rászoruló családoknak jelenthet segítséget  – emelte ki a miniszter. Hozzátette, a Tűzifaprogram keretében garantáltan a hatósági áron juthat tüzelőhöz a lakosság. Az állami erdőgazdaságok a lakosság kiszolgálása mellett az energetikai szektornak, az erőművek számára is biztosítják a távfűtéshez szükséges tűzifát.

Az állami erdőgazdaságok kérik a vásárlókat, hogy a rendelés előtt győződjenek meg arról, hogy mekkora mennyiséget jelent a 10 m3 hengeres faalapanyag, valamint, hogy van-e alkalmas berendezésük és tároló helyük a fogadására. A folyamatos és zökkenőmentes kiszolgálás érdekében pedig fontos, hogy az értesítés után átvegyék és elszállítsák a tűzifát. Gondolják át továbbá, hogy valóban részt akarnak-e venni a programban, hogy a számos lakossági megrendelés lemondás elkerülhető legyen.

Az állami erdőgazdaságok folyamatosan szolgálják ki a lakossági igényeket.

Forrás: Agrárminisztérium

Mezőgazdaság

Megkezdődik a 2023. évi kárenyhítő juttatások kifizetése!

Print Friendly, PDF & Email

A Kincstár megkezdte a kárenyhítő juttatások folyósítását

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer keretében 2024. március 26-án megkezdte a kárenyhítő juttatások folyósítását. Néhány napon belül valamennyi érintett gazdálkodó bankszámlájára megérkezik a jogosnak ítélt kárenyhítő juttatás összege.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A Kincstár által elkészített kifizetési terv jóváhagyását követően az Agrárminisztérium soron kívül intézkedett a forrás rendelkezésre bocsátásáról, ezáltal a kárenyhítő juttatások kifizetésére a vonatkozó jogszabályokban megállapított határidő előtt, március 31-éig sor kerül.

A kárenyhítő juttatásra vonatkozó jogosultság, továbbá a kárenyhítő juttatás összegének megállapítása során a Kincstár a 2022. november 1. napjától 2023. október 31. napjáig tartó kárenyhítési időszakban bekövetkezett, és a termőterület fekvése szerinti agrárkár-megállapító szerv által igazolt káreseményeket vette alapul, figyelembe véve a kárenyhítési hozzájárulás befizetésének teljesítését, továbbá a teljes értékű kárenyhítő juttatás feltételét jelentő piaci biztosítás meglétét. Szerencsés módon a 2023-as kárenyhítési évben az időjárási körülmények nem nehezítették olyan nagy mértékben a gazdálkodók életét, mint az azt megelőző években, különösen a 2022-es aszályos évhez hasonlítva.

Idén összesen 1680 gazdálkodó részére közel 2,85 milliárd forint összegű kárenyhítő juttatás kerül kifizetésre.

A mezőgazdasági kockázatkezelő rendszer működését meghatározó jogszabályok elérhetők a Kincstár honlapján.

Forrás: MÁK

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Folytatódik az öntözésfejlesztés támogatása

Print Friendly, PDF & Email

110 milliárd forint összegű támogatást kaptak a gazdák

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A gazdálkodókat támogatni kell abban, hogy alkalmazkodni tudjanak a klímaváltozás jelentette kihívásokhoz és egyben növelni tudják a nagyobb hozzáadott értékű növényi kultúrák termesztését. A Vidékfejlesztési Program keretében éppen ezért újabb 40 vízgazdálkodási projekt részesült hozzávetőlegesen 19,5 milliárd forint támogatásban, így a konstrukcióban összesen mintegy 110 milliárd forint összegű támogatás odaítélése történt meg – fogalmazott Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

Fotó: AM

Az Agrárminisztérium kiemelt területként kezeli az öntözéses gazdálkodás fejlesztését, cél az öntözött területek nagyságának folyamatos és jelentős növelése a következő években is. A Vidékfejlesztési Program keretében hosszú éveken át volt elérhető „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” elnevezésű kiírás. A felhívás átfogóan biztosított fejlesztési forrást minden, az öntözéshez kapcsolódó tevékenységhez, így többek között új vízkivételi művek kialakításához, új öntözőgépek és csővezetékek telepítéséhez, valamint az elavult öntözőrendszerek elemeinek cseréjéhez is – emelte ki az Agrárminisztérium államtitkára.

A mind gyakoribbá és hosszabbá váló száraz időszakok miatt víz megtartását segítő gazdálkodási gyakorlatok ösztönzése mellett a kormány a most záruló Vidékfejlesztési Programban, illetve az új támogatási időszakban is prioritásként tekint az öntözésfejlesztésre.

Az államtitkár kiemelte, hogy az agártárca már dolgozik a KAP Stratégiai Terv keretei között meghirdetésre kerülő új vízgazdálkodási projektek megvalósítását segítő támogatási konstrukción, melyet az előzetesen meghirdetett menetrend szerint várhatóan még ez év tavaszán megismerhetnek az érdeklődők.

Az öntözésfejlesztés beruházási oldalának folyamatos támogatása mellett nagy segítséget jelent, hogy a tavalyi esztendőhöz hasonlóan idén is átvállalja a kormányzat a mezőgazdasági vízszolgáltatás anyagi terheit, azaz a gazdálkodók mentesülnek az állami tulajdonú vízilétesítményeken keresztül történő mezőgazdasági vízszolgáltatás díja alól – zárta gondolatait Feldman Zsolt.

Forrás: AM

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Eredményesnek bizonyult az eGN adategyeztetés a termelőkkel

Print Friendly, PDF & Email

A NÉBIH cikket közölt az eGN adategyeztetés eredményeiről

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Az elektronikus gazdálkodási napló benyújtásának egy hónappal ezelőtti határidejét követően a Nébih március 14-ig adategyeztetést kezdeményezett a termelőkkel. A hivatal a pontosítások érdekében felkereste azokat a gazdálkodókat, akiknél az eGN-be beadott adatok kapcsán eltérést tapasztalt. Mintegy 2000 termelő élt a lehetőséggel.

A Nébih elektronikus úton kereste meg azokat az érintetteket, akiknél bizonyos eltérések, hiányosságok alapján további adategyeztetésre volt szükség a 2023. évi gazdálkodási naplóval kapcsolatban. Az adatok eGN-ben történő ellenőrzésére, javítására, kiegészítésére a gazdálkodóknak március 14-ig volt lehetőségük. E határidőig megközelítőleg 2000 termelő pontosította az adatait a rendszerben. Mindezzel az alapvetően jó feltöltési arány további javulását sikerült elérni.

Az eGN folyamatos fejlesztésének köszönhetően az elkövetkezendő hetekben újabb fejlesztési csomagot élesít a hatóság, ami tovább könnyíti majd a rendszer használatát. A Nébih emellett javasolja a gazdálkodóknak, hogy év közben folyamatosan töltsék az adatokat az eGN-be, így még gördülékenyebbé válhatnak a benyújtási időszakok.

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom