Mezőgazdaság
Veteményezéshez készülnek a Komádi Önkormányzatnál
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Január 26-án seregélyeket láttak, majd egy napra rá két barázdabillegető is feltűnt Komádi alatt, Hajdú-Bihar vármegye déli részén, Nagyváradtól bakugrásnyira, a Sebes Körös jobb partján. A polgármesteri hivatalban, annak ellenére, hogy még át sem fordult a naptár februárra, már nagy a sürgés-forgás. Véglegesíteni kell a tavaszi zöldségvetőmag-rendeléseket, meg kell rendelni a vegyszereket, indulnak a metszések és a jelentős munkatöbbletet Komádi város önkormányzatának a munkaszervezéséhez is illeszteni kell. Az elmúlt években, a közmunkaprogrammal, a semmiből értéket teremtettek és az önerőből kitakarított, elhanyagolt, elhagyatott házhelyekkel, néhány fóliasátorral, évente, 4-5 millió forint áru zöldséget, gyümölcsöt termelnek meg, ami a város konyhájára kerül, köszönhető ez a kormány közmunka programjának – fogadott Tóth Ferenc, Komádi város polgármestere.

Kora reggel a Komádi Polgármesteri Hivatalban: balról Szabó Károly városgazda, középen Tóth Ferenc polgármester és Márkus László, a település fejlesztési iroda vezetője
Lassan tavaszodik és azokat a feladatokat, amelyeket még ősszel elterveztek, amelyekben megegyeztek Komádiban, azokat most végre kell hajtani: eljött az idő. A kistérségben Komádi meghatározó szerepet tölt be, sok feladattal, amelynek megoldása azonban gyakran nemcsak pénz-, hanem elhatározás kérdése is.
Itt, Hajdú-Bihar vármegye déli részén, Békés vármegyével határosan, nem könnyűek a mindennapok, a téli hetek, hónapok. A feladatokat nem lehet másra bízni és itt a munkát nem végzi el helyettünk senki, csak mi – fogalmazza meg Tóth Ferenc polgármester, aki vallja, hogy úgy kell forgatni, alakítani az önkormányzatra háruló feladatokat, hogy működjön, élhető és tiszta maradjon a város.

Az önkormányzat traktora elhagyott egy rönköt, amivel fűtik a közintézményeket. Szabó Károly azonnal megáll, hogy segítsen.
Miközben várjuk Márkus Lászlót, a település fejlesztési iroda vezetőjét, mert le kell adni a vetőmagrendeléseket, befut egy hívás, miszerint villanyvezetékek mellől kellene kivágni egy öreg, korhadozó fát.
Szabó Károly városgazda a vonal másik végén, akivel éppen a polgármester beszél:
- Hozd be a fotókat és beszéljük meg! Ha van szakemberünk vágjuk ki, de értesítsétek az Opusz Titászt is, beszéljétek meg s oldjuk meg. Igen! Igen. amiatt ne legyen áramszünet, hogy rádől a vezetékekre és leszagatja.
- Dobai-pusztán, ahol az elmúlt évben már jártunk, főleg paradicsomot termelnek, de ezenkívül paprikát, tököt, sütő- és főzőtököt, uborkát, cukkinit, vöröshagymát, retket, zöldhagymát és salátát is termelnek.
Évjárattól függően, hol kisebb, hol nagyobb volumenben, de minden évben a város erejéhez mérten megtermeljük a szükséges mennyiségű palántát – folytatja Tóth Ferenc, így azzal fordulunk rá a májusra. Fontos, hogy jó minőségű vetőmagokat vásároljunk, a döntés súlya a kollégák vállát nyomja. Felelősségteljes, mert ennek a kertészeti munkának ez az alapja és arról nem is beszélve, hogy túl azon, hogy értéket állítanak elő, azért a friss fogyasztásra szánt zöldségeket várják a köznevelési, a szociális intézmények lakói is.

Id. Balogh Sándor markolós megelőzött bennünket, már szedi is fel az úttestre esett hasábot.
Van ennek valami bája, hogy az itteni gyerekek, az időseink itteni ízeket kapnak az asztalukra – mondja Komádi polgármestere. Valóban, van ebben valami törődés és kapaszkodó is azoknak, akik valami miatt egyelőre nem kapnak munkát. S milyen az ember? Megy, mert nem lehet otthon ülni, valamit tenni kell, valamit segíteni kell..

Szeretnél egyedi fotósorozatot a babádról? Akkor hívd a +36 30 / 635 81 28 – es telefonszámot vagy kövesd a berettyóújfalusi Karácsony-Tóth Fannit a Facebookon! Kattints a képre!
A zöldség mellett azonban lassan, lassan talpra áll a gyümölcsfaprogram is. Ebbe tényleg hatalmas energiákat fektetett be az önkormányzat, mert az elhanyagolt, magára maradt házhelyeken lévő szemetet, piszkot, régi, összedőlt házakat lebontották, ha úgy vesszük, rekultiválták a telkeket és Komádi szerte gyümölcsfákat telepítettek.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Ez egyáltalán nem volt könnyű feladat, de szükséges lépés volt, mert az önkormányzat képviselőtestülete elkötelezett volt abban, hogy szedjük föl a szemetet, bontsuk le a düledező épületeket és tegyük élhetővé, szebbé Komádit – szögezte le Tóth Ferenc polgármester.

Ha már találkoztunk id. Balogh Sándorral, akkor gyorsan egyeztettek is, hogy miként lehetne kivágni a veszélyes fát. Komádi szerte ismert, hogy a precíz, pontos, a gépet szerető ember.
Hangzatos szavak – folytatja -, de oda ki kellett mennie a dolgozóknak, át kellett szervezni a napi munkát. Gépet, rakodót, pótkocsikat kellett vinni és az összeszedett szemetet el kellett szállítani. Ez mind költség, munkaóra, amortizáció. Szinte végeláthatatlan a számla vége. Azonban a lelkiismeretes munka szó szerint meghozta a gyümölcsét, mert mintegy 10 házhelyet ültettünk be s ha a Jóisten is mellénk áll, akkor 2025-ben már lesz annyi gyümölcs, hogy a város savanyító üzemében talán már lehet egy-egy új termék, amivel büszkélkedhetünk, büszkélkedhetnek a munkatársaim.

Komádiban sokan járnak kerékpárral és a Fő utcán végig, sőt még a Sebes Körösig kerékpárút vezet a veszélyes, de annál kalandosabb horgászvízhez.
Szabó Károly, a városgazda fut be, hallom, ahogy a titkárságon már engedik is.
Metszések, a tavaszi lemosó permetezések a téma: eszközök, vegyszerek és persze a hivatalos része is rendben – kérdez rá a polgármester, de a munkatársak zöld könyvével, növényorvos felügyelete mellett, Komádiban törvényesen juttathatják ki a növényvédő-szereket, ha arra éppen szükség lenne. Okszerű növényvédelem, vidéken nagyon tudják, hogy ez egyre fontosabb.

Komádiban megkezdték a magágykészítést!
Nincs könnyű dolga a kollégáimnak – mondja a polgármester, mert itt vidéken, ha nem is mindenki végzett szakember, de a paraszti fogások még elevenen benne élnek az emberekben s ahogy elindulunk a kertészetbe Szabó Károllyal csak megjegyzi, hogy nagyon kéne otthon is ásózni!

Át kell rakni az uborkás kordonokat.
Odakint már az uborkás kordonokat rakosgatják az emberek és találtak még megmaradt kihajtott vöröshagymát s hogy az se menjen kárba, hát eldugdossák, ahogy nagyanyáik tették. Palántás cserepek, miegymás kerül a szemem elé, állítgatják az öntöző szórófejeit, miközben egy sorral már rotátorozzák a fóliasátort.

Semmi nem megy kárba. A hajtásnak indult vöröshagymából jó ízű lesz a zöldhagyma.
Alig egy hónapja nyílt meg a határ Körösnagyharsánynál Nagyvárad felé. Ha látványosan még nem is, de azért ízlelgeti már a vidék, határon innen és túl, hogy milyen a szabadság. A mindennapokban azonban mindenkinek el kell sepregetnie a háza előtt a járdát. Dolgozni kell, segíteni kell. A munkát nem végzi el helyettünk senki.

A tavaszi munkák dandárjában találtam a Komádi Önkormányzat munkatársait.
Jó időt hoz a déli szél, sarjad a fű s ha nem lesz fagy, még a kaszálások is hamarabb indulnak. A városgondnokságnak napról, napra több és több feladat jut, hiszen indul az év és most mindenkinek bele kell feküdni a hámba, a munkába – tájékoztatta a tavaszi előkészületekről Tóth Ferenc polgármester az Agro Jager Newst.
Írta és fényképezte:
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M., lapigazgató
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Mezőgazdaság
Élőhelyfejlesztésre fel! – KAP-pályázat, benyújtás március 21-éig
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv új támogatási lehetőséget hirdet a mezőgazdasági földhasználók számára
Tanulj a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karán! Kattints a képre és jelentkezz Nagykőrösre!
A mezőgazdasági területeken elhelyezkedő természetes és természetközeli élőhelyfoltok egész éven át tartó menedéket nyújtanak az élővilágnak. A növénytermesztés éves ciklusának függvényében változó agrártáj élőhelyi viszonyait alapjaiban határozzák meg ezek a területek, hiszen az egynyári növénykultúrák betakarítása és a következő főnövény vetése közti időszakban csak a táblaszegélyek, cserjesorok és a kisebb-nagyobb természetes élőhelymaradványok biztosítanak búvóhelyet a védett és vadászható fajok jó részének egyaránt.

Ábra: OMVK
Közismert tény, hogy a mezőgazdasági területeken elhelyezkedő, ökológiai jelentőséggel bíró élőhelyfoltok kiterjedése csökken. Ezt felismerve, a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv új támogatási lehetőséget hirdet a mezőgazdasági földhasználók számára,
„Természetközeli- és vizes élőhelyek kialakítását elősegítő beruházások és azok fenntartása”
címen. A támogatási lehetőség füves, cserjés sávok létrehozását és fenntartását támogatja szántóterületeken, valamint vizes élőhelyek létrehozását célozza szántó és gyepterületeken. A vissza nem térítendő támogatás forrása 12,8 milliárd forint, a kérelmek február 19-étől március 21-éig nyújthatók be, a kedvezményezettek a mezőgazdasági termelők, a támogatás mértéke legfeljebb 100 millió forint.
Javasoljuk a vadászatra jogosultaknak, hogy egyeztessenek az általuk kezelt vadgazdálkodási egység földhasználóival, és biztassák őket a pályázaton való részévételre!
A füves, cserjés sávok létrehozása állandó szegélyélőhelyek kialakulását eredményezi a mezőgazdasági táblák szélén. A cserjesávok megtörik a nagytáblás mezőgazdasági szerkezetet, fészkelőhelyet kínálnak az agrártájhoz kötődő énekesmadarainknak, hozzájárulnak a rovarfauna fennmaradásához, kiváló apróvad-élőhelyek és biztosítják a sokszor oly sivár agrárterületeken az egymástól távol elhelyezkedő élőhelyfoltok közötti kapcsolatot. Nyilvánvaló természetvédelmi jelentőségük mellett hozzájárulnak a talaj eróziós veszteségének csökkentéséhez, valamint a mikroklimatikus viszonyok javításához.
A vizes élőhelyek fogyatkozása az éghajlatváltozás sajnálatos következménye. Mára hazánk vizes élőhelyeinek többsége állandó vízhiánnyal küzd, az éghajlatváltozás által súlyosan érintett területeken (Homokhátság, Nyírség) sok ki is száradt. A jövő várható klimatikus tendenciái miatt nem csupán természetvédelmi szempontból van jelentősége a mezőgazdasági területeken megjelenő időszakos vizek megőrzésének és az ökológia vízpótlásnak. A felszíni és talajban tárolt vízkészletek megtartása várhatóan az agrárium egyik legkomolyabb környezeti kihívásaként értelmezendő. A vízmegőrzés célkitűzéseit támogatja a fenti pályázati felhívás vizes élőhelyek kialakítását célzó célterülete.
A most megjelent pályázati felhívás gazdasági szempontból is jó alternatívát jelenthet a mezőgazdasági termelőknek. A füves cserjés sávok és vizes élőhelyek létrehozására és fenntartására olyan támogatási összegeket határoztak meg, amelyek méltányosan kompenzálják a gazdálkodók erőfeszítéseit és a termelés felhagyásából származó elmaradó hasznot. Minden érintettnek megfontolásra javasoljuk tehát, hogy ezen támogatási eszköz felhasználásával tegyen a mezőgazdasági élőhelyek fejlesztéséért, madár- és apróvadfajaink védelméért.
További részletekért és a felhívással kapcsolatos friss információkért kövesse figyelemmel a https://kap.gov.hu/ oldalt, vagy keresse a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdász hálózatát!
FONTOS – online tájékoztató 2026. február 17-én, kedden!
Forrás: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület; a Vadászkamara Természetvédelmi Szakbizottsága – OMVK
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Mezőgazdaság
A törvényt kijátszva akarta megszerezni a termőföldet
Három férfi a jogszabályok megkerülésével akarta átjátszani egy földterület tulajdonjogát.
Tanulj a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karán! Kattints a képre és jelentkezz Nagykőrösre!
A Ceglédi Járási Ügyészség mező- és erdőgazdasági hasznosítású föld jogellenes megszerzése miatt emelt vádat három férfival szemben, akik a jogszabályok megkerülésével akarták átjátszani egy földterület tulajdonjogát.
A vádirat szerint a Cegléd közeli településen élő egyik férfi rendelkezett egy jelzálogjoggal és végrehajtási joggal terhelt, szántó művelési ágú, mezőgazdasági hasznosítású, budapesti külterületi földterülettel. A férfit felkereste a másik vádlott, hogy megvásárolná a földterületet. A két vádlott megállapodott az adásvételben és az eladó kifizette a kialkudott vételárat. A két férfi ekkor kereste fel a bűnügy harmadik vádlottját, egy budapesti ügyvédet.

A fénykép illusztráció. Fotó: Ügyészség
Az ügyvéd hamisan szerződésbe foglalta, hogy a tulajdonostól a másik férfi elbirtokolta a földterületet, mert azt már több mint tizenöt éve ő használja. A tulajdonszerzés hamis jogcímének feltüntetése a földforgalmi törvény tilalmainak, korlátozásainak kijátszását célozta. Az elbirtoklási eljárásban ugyanis nem érvényesülnek az elővásárlási jogra és a helyi földbizottság állásfoglalásának beszerzésére vonatkozó szabályok.
Az ügyvéd a hamis szerződést jóváhagyásra benyújtotta a kormányhivatalba, azonban a földügyi igazgatási szerv a hatósági jóváhagyást megtagadta. A Ceglédi Járási Ügyészség a három férfit mező- és erdőgazdasági hasznosítású föld jogellenes megszerzésének bűntettével vádolja.
A vádlottak bűnösségéről a Ceglédi Járásbíróság fog dönteni.
Forrás: Ügyészség
Mezőgazdaság
Lézeres gyomirtás: prototípusoktól a kereskedelmi megoldásokig
A vegyszerszermentes gyomszabályozáshoz használt lézertechnológia dinamikusan fejlődik,
Tanulj a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karán! Kattints a képre és jelentkezz Nagykőrösre!
A vegyszerszermentes gyomszabályozáshoz használt lézertechnológia dinamikusan fejlődik, a gyártók részéről gyors előrelépés tapasztalható. Számos, 1-2 éve bemutatott kísérleti modell és prototípus már megvásárolható.

Fotó: NAK
Míg 2 évvel ezelőtt mindössze egy gyártó forgalmazott lézeres gyomirtót, ma már legalább 8 gyártó termékei elérhetők, és ezek közül a legtöbb vállalkozás még ebben az évben tud szállítani. Az alábbiakban 8, már kereskedelmi forgalomban elérhető lézeres gyomírtó meghatározó technológiai paramétereit szeretnénk összefoglalni, összehasonlíthatóvá téve az egyes modelleket.
Piackész agrárinnováció: kereskedelmi forgalomban kapható lézeres gyomírtók
Bár már az 1990-es évek elejétől kísérleteznek a lézeres gyomszabályozási technológiákkal, a termelői és a gépforgalmazói igényekre alapozva csak az elmúlt években terelődött erősen a kutatások és a fejlesztések fókuszába.
A Carbon Robotics által gyártott LaserWeeder a világ első kereskedelmi forgalmú, traktorvontatású lézeres gyomirtó berendezéseként 2022. februárjában jelent meg a piacon. Ma már számos gép működik Európában, Észak Amerikában és Ausztráliában. Piacra lépése óta a Carbon Robotics már kétszer váltott technológiát. A fejlesztők 3 évvel ezelőtt az autonóm mezőgazdasági robotról egy traktorra rögzíthető modellre váltottak, tavaly pedig egy másik típusú lézertechnológiára. A második generációs gép, a LaserWeeder G2 nemcsak optikailag tér el gyökeresen az első generációtól (G1). A gyártó a CO₂-lézerekről áttért az infravörös diódalézerekre. Ennek oka, hogy a fejlesztői tapasztalat szerint a diódalézerek nagyobb teljesítményűek, emellett robusztusabbak: a CO₂-lézerek üvegcsövei sérülékenyek voltak és amortizálódtak a használat során, ami a csövek korai cseréjét tette szükségessé.
A LaserWeeder piacra lépése óta eltelt 3 év alatt számos fejlesztés és prototípus tesztelése került lezárás közeli szakaszba, illetve fejeződött be sikeresen. Ennek megfelelően több gépgyártó kínálatában megjelentek a lézeres gyomírtók. Így pl. a német Digital Workbench idén kezdi meg a gyomirtó lézer moduljai tesztelését, amellyel a tervek szerint 2026 végére szeretne piacra lépni. A Nature Robots, egy másik német mezőgazdasági robotgyártó lézeres gyomírtó modulja szintén az utolsó tesztfázisban van, ugyanez vonatkozik a holland Luxeed Roboticsra is. A görög Terra Robotics új, traktorra szerelhető lézeres gyomirtója ezzel szemben már kapható 2, 3 vagy 4 modullal, mindegyik 2 lézerrel. A 3 modullal rendelkező változat ára 250 000–300 000 euró lesz.
A jelenleg már kereskedelmi forgalomban elérhető lézeres gyomírtók meghatározó technológiai paramétereit összefoglaló és az összehasonlíthatóságot megkönnyítő táblázatokat tartalmazó tájékoztató IDE KATTINTVA olvasható.
Forrás: Dr. Kozak Anita – NAK


