Keressen minket

Mezőgazdaság

NEFAG Zrt. erdészei is segítettek a fegyveres rablót elfogni

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság külön elismerésben részesítette Hatos Tamás erdészeti igazgatót és Pap Norbert fővadászt.”

Közzétéve:

Rendőrségi elismerést kapott két NEFAG Zrt. munkatársa kiemelkedő együttműködésért. Erdészeink ismét bizonyították, hogy a hivatásuk nem áll meg az erdő határában.

Fotó: NFEAG Zrt.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság külön elismerésben részesítette a NEFAG Zrt. két munkatársát, Hatos Tamás erdészeti igazgatót és Pap Norbert fővadászt, amiért példás szakmai támogatást nyújtottak a rendőrség munkájához egy hatósági művelet során. A rendőrség kiemelte, hogy a gyors reagálás, a helyismeret és az együttműködési készség egy veszélyes, fegyveres, menekülő elkövető felkutatásában nyújtott jelentős segítséget, ahol kollégáink gyors helyszíni jelenléte és területismerete érdemben támogatta a rendőrök előrejutását.

A közbiztonság közös ügy. Erdészeink nap mint nap jelen vannak a térség erdeiben, és ha szükség van rájuk, készek támogatni a hatóságok munkáját.

Fotó: NFEAG Zrt.

Az ünnepélyes átadón munkatársaink oklevelet és a „Kiemelkedő együttműködésért” díjat vehették át. Az elismeréseket Lauda Zoltán dandártábornok, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője adta át, hangsúlyozva, hogy az erdészet szakemberei minden alkalommal megbízható, professzionális partnerként működnek együtt a hatóságokkal.

Fotó: NFEAG Zrt.

A NEFAG Zrt. büszke a díjazott kollégákra. Ez az elismerés fontos visszaigazolás arra, hogy erdészeink mindennapi munkájukon túl is számottevő szerepet töltenek be a térség biztonságának és közösségének támogatásában.

Forrás: NEFAG Zrt. 

Mezőgazdaság

Január 31-ig kell rögzíteni a tavalyi adatokat a Nébih elektronikus permetezési napló felületén

A 2025-ben elvégzett növényvédelmi kezelések rögzítése legkésőbb 2026. január 31-ig tehető meg.

Published

on

A növényvédelmi kezelések nyilvántartására és adatszolgáltatására vonatkozó előírásoknak megfelelően, a gazdálkodóknak továbbra is jogszabályi kötelezettsége az adatszolgáltatási feladatok határidőre való teljesítése. Az adatokat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elektronikus Gazdálkodási Napló rendszerébe (eGN) kell feltölteni. A 2025-ben elvégzett növényvédelmi kezelések rögzítése legkésőbb 2026. január 31-ig tehető meg. A Nébih a feltöltött adatokat automatikusan továbbítja a Magyar Államkincstár (MÁK) felé.

Fotó: NÉBIH

A 2025-ben elvégzett növényvédelmi kezeléseket legkésőbb 2026. január 31-ig szükséges rögzíteni az elektronikus felületen. Ez az adatszolgáltatási határidő – valamennyi támogatási programban való részvételtől függetlenül – minden gazdálkodóra vonatkozik.

Fontos hangsúlyozni, hogy a permetezési adatokat elegendő kizárólag a Nébih elektronikus rendszerében rögzíteni. Nem szükséges a MÁK felületén is adatot szolgáltatni a növényvédelmi kezelésekről annak, aki az eGN felületen eleget tesz ezen kötelezettségnek. A Nébih a feltöltött adatokat automatikusan továbbítja a MÁK részére.

A hivatal felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy a hatályos rendelet ⃰ alapján a permetezési adatok feltöltése kötelező. Az adatszolgáltatás elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén növényvédelmi bírság szabható ki. A gazdálkodóknak kiemelten fontos a határidők betartása és az adatok pontos rögzítése a jogszabályi megfelelés és az esetleges szankciók elkerülése érdekében.

Kapcsolódó jogszabály:
⃰43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet 

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A rendelkezésre álló 3150 milliárd forintos keretösszegből már csaknem 2900 milliárd forintnyi támogatást ítéltek meg a gazdálkodók számára.

Published

on

A magyar agrárium tavaly is bizonyította a kitartását: a gazdálkodók minden nehézség ellenére folyamatosan helytálltak, és ehhez a kiszámítható, jól tervezett agrártámogatási háttér is hozzájárult – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Nagy István közösségi oldalára feltöltött videójában elmondta, a 2023-tól induló új agártámogatási ciklusban a II. pilléres, agrár-vidékfejlesztési támogatásokra rendelkezésre álló 3150 milliárd forintos keretösszegből már csaknem 2900 milliárd forintnyi támogatást ítéltünk meg, 102 ezer támogatói okirattal.

A tárcavezető közölte, hogy hazánk a tavalyi év végén záruló Vidékfejlesztési Program teljes, mintegy 3000 milliárd forintos keretét forrásvesztés nélkül használta fel. Ennek köszönhetően 393 ezer támogatói okirat jutott el a kedvezményezettekhez. A program jelentőségét a megvalósult beruházások mutatják, amelyek alapvetően járultak hozzá a magyar vidék élhetőségéhez és fejlődéséhez, valamint a hazai élelmezésbiztonság erősítéséhez. Ennek az időszaknak a stratégiai célja a vidéki életkörülmények javítása volt a népesség megtartó képességének erősítése érdekében, ezen túlmenően az agrárium szerkezete is jelentősen elmozdult, ugyanis nagyobb hangsúlyt kapott a magasabb hozzáadott értékű termékek előállítása.

2021 és 2023 között a kormány példátlan mértékű forrást biztosított a vidékfejlesztési felhívásokhoz, soha nem látott számú nyertes pályázattal. Ezek a támogatások jelentősen erősítették az agrárvállalkozások hatékonyságát és ellenálló képességét a változó természeti és gazdasági környezetben – tette hozzá az agrárminiszter.

Nagy István ismertette, hogy a termelők számára a jelenlegi uniós ciklus ugyancsak egyedülálló lehetőségeket kínál fejlesztéseik és beruházásaik megvalósításához, miközben a termelői likviditás erősítése sem marad el. Az előlegfizetés, a támogatott hitelkonstrukciók és a kamatköltség-támogatás mind segítik az agrárium szereplőit.

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére. Ebből a kormány döntése alapján 3150 milliárd forintot lehet felhasználni agrár-vidékfejlesztési célokra, hogy folytatódjon a magyar agrárium versenyképességnek erősödése. Az új ciklus végrehajtása a megfelelő ütemben halad, a keretösszeg több mint 92 százaléka, azaz 2900 milliárd forint támogatást már meg is ítélt az Agrárminisztérium idén január elejéig, 102 ezer támogatói okirattal – szögezte le a tárcavezető.

Forrás: AM

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

A Balaton jegén tükröződött a sarki fény

Az Aurora Borealis fénye még a magyar tenger jegét is megvilágította.

Published

on

Olyan erős geomágneses vihar érte el a Földet hétfő este, hogy az Aurora Borealis fénye még a magyar tenger jegét is megvilágította.

A hét első napjának estéjén egy G4-es besorolású geomágneses vihar érte el bolygónkat. A Napból kiszakadt, töltött részecskékből álló plazmafelhő nagy sebességgel jutott el a Földig, melynek részecskéi be is léptek a magnetoszférába. A szakemberek G4-es erősségű viharra adtak ki figyelmeztetést, ami az ötfokozatú skálán a „súlyos” kategóriát jelenti.

Fotó: Pixabay

A sarki fény ennek megfelelően hazánk egén is megjelent, bár csak onnan látszik, ahol nem borult az ég, illetve nem borította be köd a tájat.

A Balaton déli partján viszont több kameránk is megörökítette ezt a nem mindennapi jelenséget. Az Aurora Borealis nemcsak pirosas-vöröses-lilás színben ragyogta be az elmúlt pár órát, hanem a zöldes árnyalatok is megjelentek, ami szintén azt jelzi, hogy nagyon erős geomágneses vihar érte el a Földet, így már a légkör alacsonyabb rétegében elhelyezkedő oxigén atomok is gerjesztődnek a Napból érkező töltött részecskék hatására.

Webkameráink a Balaton déli partján pedig pazar felvételeket készítettek erről a rendkívül látványos fényjátékról.

Tudtad?
Míg a pirosas, rózsaszínes árnyalatok több mint 300 kilométeres magasságban alakulnak ki, addig a sarki fény zöld színe alacsonyabb, általában 100 és 300 kilométer közötti magasságban jön létre a Föld légkörében. Ez a szín akkor keletkezik, amikor az oxigén atomok kölcsönhatásba lépnek a Napból származó töltött részecskékkel. A zöld szín tehát a mostanihoz hasonló, nagyon erős geomágneses viharok esetén tud megjelenni hazánk égboltján.

Forrás: Időkép

Tovább olvasom