Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A Körösök hegyvidéki és síkvidéki vízgyűjtőterületein az egyre inkább súlyosbodó aszály következtében az Igazgatóság területén lévő vízfolyások vízhozama folyamatosan csökken.

Fotó: Germán Béla

A területen lévő vízpótlások és a magas párolgás hatására a Békésszentandrási duzzasztó által visszatartott, közel 24 millió m³ vízkészlet csökkenni kezdett, amely a duzzasztó felvízén lévő vízszintek csökkenésében is megmutatkozik.

A csökkenő vízszint rontja a gravitációs kivezetés lehetőségeit is.

Fotó: Germán Béla

A Félhalmi-holtág vízellátása is veszélybe kerülhet

A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság területén található, legnagyobb vízkészletekkel rendelkező holtágak, többek között a Félhalmi-holtág is, kivétel nélkül a Békésszentandrási duzzasztó által a Hármas-Körösben visszatartott vízkészletekből láthatók el friss vízzel.

Ezt olvasta már? Részletekért kattintson a képre!

A vízszint csökkenésével a Félhalmi-holtág vízellátását biztosító szivornya vízszállító képessége csökken, szélsőséges esetben meg is szűnhet.

Ezért a hiányzó vízmennyiséget szivattyúzással szükséges pótolni.

Fotó: Germán Béla

Két mobilszivattyút telepítettek a helyszínre

A Félhalmi-holtág vízpótlása céljából a szakemberek két dízelüzemű mobilszivattyút telepítettek a helyszínre.

A szivattyúk segítségével közel 1 m³/s vízsugárral biztosítható a friss vízkészlet bejuttatása a holtágba.

Körös-védikéki Vízügyi Igazgatóság
Fotó: Germán Béla

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

A farkas bükki állománya évek óta messzemenően követi a fajra jellemző viselkedésformákat, amit kameracsapdáink felvételei is igazolnak. A faj bükki élőhelyei azonosak az évszázaddal ezelőtti adatok alapján ismert élőhelyekkel. A gyűjtött hullatékok elemzéséből, a nyomolvasás eredményeiből tudjuk, hogy szükségleteinek megfelelően, sikeresen zsákmányolnak. Az itt élő farkascsalád territoriális viselkedését a szakirodalomban is ismert módon tartja, alapvetően rejtett életmódot él.

Fotó: BNPI

Ábra: Facebook

A farkasok közvetlen megfigyelése ritka jelenség, mivel kifinomult érzékszerveikkel sokkal hamarabb érzékelik az embert, mielőtt az észrevenné őket, így legfeljebb az optimális szélviszonyok, az aktuális észlelés helyszínén a farkasok viszonylagos zavartalansága, vagy egy, az emberrel még rossz tapasztalatot nem szerzett fiatal egyeddel történő találkozás esetén van esély közvetlenül megfigyelni őket.

A megfigyelések alapján továbbra is egyértelműen megállapítható, hogy a farkasok jelenléte alapvetően nem befolyásolja a zsákmányul szolgáló vaddisznók, szarvasok, őzek fennmaradását. A nagyragadozók természetes szükségleteiknek megfelelően e fajokból zsákmányolnak, de ez nem vezet a vadászható vadfajok eltűnéséhez. Kameracsapdáink felvételein a farkasok mellett a táplálékállatok is rendszeresen megfigyelhetők. A ragadozók tápláléka sem kizárólag nagytestű patásokból áll. Gyakran fogyasztanak kisebb emlősöket, rágcsálókat is, de olykor az erdei gyümölcsöt sem vetik meg. A farkasok – gazdálkodva a rendelkezésre álló táplálékkal – rendszeresen váltogatják táplálkozó-területüket.

Ezúton cáfoljuk azt az Igazgatóságunkhoz is eljutott híresztelést, hogy a bükki farkasok mesterséges betelepítés eredményeként telepedtek meg a nemzeti park területén. Napjainkban Európa számos területén jelennek meg farkasok, akár a korábbi évtizedekben nyilván tartott élőhelyektől több száz kilométernyi távolságban is. Ennek oka a faj természetes mobilitása és az a szemléletváltozás az emberi társadalomban, amely felismerte a farkasnak, mint csúcsragadozónak az ökológiai rendszerekben elfoglalt alapvető és szükséges szerepét, ellentétben a korábban eluralkodott, a farkasok kíméletlen üldözését eredményező hiedelmekkel. A nagyragadozók hazai állományának alakulása a fajokkal kapcsolatos, bizonyítottan jelenlévő illegális elejtésekkel magyarázható. A farkasok Szlovákiából, esetleg Lengyelországból érkező egyedeinek – napi átlagos aktivitást feltételezve – legfeljebb néhány nap szükséges, hogy elérjék a Bükk területét. A közelmúltban az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén felbukkanó, nyakörvvel felszerelt barnamedve, „Iwo” példája is mutatja, hogy a nagyragadozók észak-magyarországi, természetes úton történő megjelenésének nincs jelentős fizikai akadálya.

Az ökológiai rendszert (termelők, fogyasztók, csúcsragadozók, lebontók) a nagyragadozók jelenléte és tevékenysége teszi teljessé és fenntarthatóvá. A farkas jelenléte hozzájárul az erdők állapotának javulásához, az erdő felújulásához. Folyamatosan mozgatja, kondicionálja a vadállományt, így csökkenti annak koncentrált taposása, rágása révén keletkezett természeti károkat, javítja a természetes erdőtársulások és a gyepek állapotát. Az erdészek munkáját ez alapvetően segíti (lásd természetszerű erdőgazdálkodás), a vadállomány kondícióját, túlélési képességét pedig a gyengébb egyedek szelekciója által növeli.

A Bükk számos, a vadászható vadfajok által veszélyeztetett és nagymértékben károsított növénytársulásának állapota jelentősen javult az elmúlt néhány évben, mióta a farkasok jelen vannak a hegységben.

Forrás: BNPI

Nem mindennapi helyszínen, parlagi sasok fészkében költött egy vörös vércsepár a Körös-Maros Nemzeti Parkban fekvő Csanádi pusztákon.

Nemzeti parkunk egyik legelterjedtebb, a magyar Alföldhöz elválaszthatatlanul hozzá tartozó ragadozó madara a vörös vércse. Rokonaikhoz hasonlóan a vörös vércsék sem építenek fészket, hanem alapvetően más madarak által épített gallyfészkekbe rakják tojásaikat és nevelik fiókáikat. Alkalmazkodóképességüket jól jellemzi, hogy nem igazán válogatósak a fészkek tekintetében, sőt nem csak gallyfészkekbe, de vastagabb fák üregeibe, épületek párkányaira, padlásokra is gyakran rakják tojásaikat. Az emberi környezetet sem kerülik, nem ritkák tanyaudvarokban, és az utóbbi időben a városokat is egyre inkább meghódítják.

Vércsetojások a sasfészekben Fotó: Balla Tihamér

Leggyakrabban varjúfélék fészkeit foglalják el, szarka, dolmányos és vetési varjú fészkében gyakran láthatunk vörös vércséket költeni. Néha azonban váratlan helyeken is találkozhatunk velük, nem riadnak vissza a „királyi lakhelyek” elfoglalásától sem. Így történt idén a Csanádi puszták térségében is, ahol tavasszal egy fiatal parlagi saspár kezdett fészeképítésbe, de a költési időszakban már nem lehetett észlelni őket, valamilyen oknál fogva elhagyták a területet. Azért, hogy kiderüljön, volt-e már tojás a sasfészekben, illetve mi késztette a területváltásra a csúcsragadozókat, felmásztunk a pusztaszéli fára és betekintettünk a fészekbe. Itt aztán nem várt meglepetésként vörös vércse tojásokat találtunk, és hamarosan meg is jelent a fészekaljat védelmező vércsepár.

Az ismeretlen okból megüresedett sasfészekben gyorsan meglátták a lehetőséget a vércsék és későbbi megfigyeléseink szerint sikeresen fel is nevelték benne a fiókáikat. A parlagi sasokra egyébként is jellemző, hogy gyakran minden évben új fészket építenek a territóriumukon belül, így az éppen üresen álló fészkeik költési lehetőséget biztosíthatnak a vörös vércsék vagy épp más sólyomfélék számára. Ez is jó példa arra, hogy milyen érdekes természeti kapcsolatokat csodálhatunk meg, ha nyitott szemmel járjuk a tájat.

Forrás: KMNP