Keressen minket

Természetvédelem

Közel 4500 fészektartóval várják a gólyákat

Az E.ON Hungária Csoport idén tavasszal is a madarak védelmére kihelyezett fészektartókkal várja a gólyákat. Korábban összesen 4399 védőeszközt telepítettek, idén márciusra pedig újabb 48 került fel az oszlopokra a cég szolgáltatási területein.

Közzétéve:

Az E.ON Hungária Csoport idén tavasszal is a madarak védelmére kihelyezett fészektartókkal várja a gólyákat. Korábban összesen 4399 védőeszközt telepítettek, idén márciusra pedig újabb 48 került fel az oszlopokra a cég szolgáltatási területein.

Közel 4500 helyen ellenőrizték és javították a fészektartókat, és ha kellett újakat helyeztek ki (Kép: VEOL)

A már meglévő fészektartókat ellen­őrizték, ha kellett, cserélték a szakemberek, hogy a visszatérő madarak biztonsággal használhassák azokat és az áramellátás zavartalanságát se veszélyeztessék.

Az élővilágot kímélő, fenntartható és biztonságos energiaellátás megvalósításáért dolgozik idén is az áramszolgáltató, együttműködve a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a nemzeti park igazgatóságok szakembereivel. A lakosságtól érkező és a szakértői javaslatok alapján választották ki azt a 48 helyszínt, ahova újabb fészektartókat helyeztek el. A védőeszközöket a vállalat munkatársai rendszeresen karbantartják, szükség szerint cserélik. A munkákat főként januárban és februárban végezték el, hogy a madarak visszaérkezésére minden készen álljon.

Az új fészektartókra fonott fészekalap is került. A beavatkozások során a régi gólyafészektartókat is ellenőrizték és javították. A régebbi, akár évtizedes fészkek többmázsásra is hízhatnak, és veszélyessé válhatnak, ezek új, fonott fészekalapot kaptak.

A kikelt gólyafiókák védelmére a fészek környezetében lévő hálózati elemekre szükség szerint burkolatot tesznek a szakemberek, emellett pedig kiülőket szerelnek fel, hogy távol tartsák a madarakat az oszlopok veszélyes részeitől. Kiemelt esetekben az energiacég a meglévő légvezetékek föld alá helyezésével óvja az élővilágot. Emellett folyamatosan építi be a jelenleg ismert, madarakat védő megoldásokat a hálózatain, miközben a madárvédelmi szakemberekkel együttműködve új, innovatív eszközök fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet. Néhány hete kezdték meg egy, a villamos hálózatokon nagy számban használt berendezés, az oszlopkapcsoló új, madárbarát típusának gyakorlati tesztjét három helyszínen.

A Kaposvári Villamossági Gyár Kft. fejlesztő mérnökeivel és természetvédelmi szakemberekkel, köztük az MME-vel és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal közösen újragondolt eszközt a hagyományoshoz képest „fejjel lefelé” szerelik fel, így nem érhető el a madarak számára olyan pont, ami veszélyeztetné őket. Tavaly nyár óta pedig már egy másik madárvédelmi eszköz gyakorlati tesztje is folyik a Hortobágyon. A Kaposvári Villamossági Gyárral, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal a madarak védelmére közösen kidolgozott új burkolatokat vizsgálják. Az áramszolgáltató szakemberei összesen tíz helyen helyeztek el új típusú burkolatot a függőleges helyzetű oszlopkapcsolókra. Az együttműködő szervezetek – egy éven keresztül – folyamatosan figyelik az eszközök működését, és az összegyűjtött tapasztalatok értékelése után, várhatóan majd idén ősszel döntenek arról, hogy a megoldás tömegesen alkalmazható-e.

Veszprém megyében összesen 339 gólyafészektartó található, amelyek közül 75 jellemzően nem lakott, azonban várja az érkező fiatal gólyapárokat. Az energiacég szakembereinek két esetben kellett megyénkben áthelyezniük a településen belül új helyre a korábban telepített gólyafészektartót a „gólyaváró” beavatkozások során.

Még a tavalyi esztendőben Somlójenőn, idén februárban pedig Várkeszőn végeztek el ilyen beavatkozást, részben a madárvédelmi szakemberek útmutatása alapján, részben a helyi településvezetéssel egyeztetve. Mindannyian nagyon bíznak benne, hogy ezeket az új helyre került fészektartókat is birtokba veszik majd a népszerű visszatérő madarak.

Forrás: Veol

 

 

Természetvédelem

Ökológiai kapcsolatok a téli pusztán: madarak az őzek nyomában

Az őzcsapatokat madarak népes tábora követi annak reményében, hogy segítségükkel könnyebben táplálékhoz juthatnak.  

Published

on

Kattints a képre és kedveld a WILD Hungary Facebook oldalát is!

A Körös-Maros Nemzeti Park tájait járva a figyelmes szemlélő érdekes ökológiai kapcsolatokra is felfigyelhet. Például arra, hogy az őzcsapatokat madarak népes tábora követi annak reményében, hogy segítségükkel könnyebben táplálékhoz juthatnak.  

Népes madárcsapatok kísérik az őzeket a téli pusztán Fotó: Balla Tihamér

Régen tapasztaltunk már nemzeti parkunk táján ilyen vastag és stabil hóborítást, amilyet az idei január hozott. A Csanádi pusztákon is több mint egy hétig vastag hótakaró borította a tájat. Ez számos állatfaj, például a földön táplálkozó madarak számára kihívást jelent, nehezen jutnak táplálékhoz. Ilyenkor megfigyelhetjük, hogy számos madárfaj követi az őzeket a téli pusztán.

Az őzek a zord téli időben népes, akár több tíz példányos csapatokba, rudlikba verődve járják a pusztát. Erős patáik segítségével, jellegzetes kaszáló lábmozdulatokkal hatékonyan képesek elkaparni a vastag, akár megfagyott hóréteget is, hogy hozzáférjenek a gyepekhez, vetésekhez, amelyek a téli táplálékot biztosítják számukra. Egy-egy ilyen népes őzrudli akár egészen nagy területen is képes eltakarítani a havat a talajfelszínről. Az így szabaddá váló felületeken aztán a madarak is tudnak szedegetni, élelem után kutatni. Apró pintyféle énekesekből álló csapatok, tengelicek, sármányok, verebek, sőt az ilyenkor északi tájakról ideérkező kék galambok csapatai is sokszor kísérik az őzeket. A csókák, varjak, de még nemzeti parkunk címermadarai, a túzokok is kihasználják ezt a táplálékszerzési lehetőséget a téli pusztában.

A behavazott, fehér tájban már messziről feltűnhet egy-egy népes őzcsapat. Ha ilyet látunk, érdemes távcső segítségével tüzetesebben megfigyelni őket. Már maga a hóelkaparó tevékenység is nagyon látványos, csak úgy porzik a hó a patájuk alatt. Ha alaposabban szemügyre vesszük az őzcsapatokat, megfigyelhetjük a körülöttük szorgoskodó, táplálék után kutató madarakat is.

Forrás: KMNP

Van egy szép élménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Természetvédelem

A puszta rejtőzködő kisragadozója, a molnárgörény

Molnárgörényt fényképeztek a Körös–Maros Nemzeti Parkban.

Published

on

A Körös-Maros Nemzeti Park pusztai területeit járva szerencsés esetben akár egy molnárgörényt is megpillanthatunk, bár életmódja miatt erre csak ritkán adódik lehetőség. Ez az érdekes kis állat nagyon ügyes, leleményes vadász. 

A molnárgörény a magyar emlősfauna kevéssé ismert, védett ragadozója, amely kis termete és rejtőzködő, éjszakai életmódja miatt csak ritkán kerül szem elé. Mezei, vagy pusztai görénynek is nevezik: nyílt élőhelyek (legelők, rétek, és agrárterületek) vadásza. Az ember közelségét elkerüli, nem úgy, mint rokona, a házi görény.

Fotó:  Palcsek István Szilárd

Táplálékát főként a kisemlősök képezik. Teste nyújtott, lábai rövidek, a talajszinten előforduló, kisebb testű állatok zsákmányolásához alkalmazkodott.

A kardoskúti puszták gyepterületein és szántóin az egyik fő zsákmányállata, a hörcsög megfogyatkozott, így főként a güzüegerek és a mezei pockok jelentik számára a fő táplálékforrást, amivel hasznot is hajt a gazdálkodóknak. Ezeket a zsákmányállatokat – a fajra jellemző módon – a földfelszín alól, a járatokból is kikaparja.

Búvóhelyei földalatti üregekben találhatók, melyeket maga ás ki, esetleg ürge- vagy hörcsögjáratokat bővít ki saját méretére. A kazlakat is gyakran választja pihenőhelyéül. A kölyöknevelés korai szakaszában, illetve téli időszakon kívül általában több búvóhelyet is használ. Ezeket váltogatja és ritkán tartózkodik néhány napnál tovább egy helyen.

Nagyon hasonlít közeli rokonához, a közönséges görényhez. Bundája azonban világosabb rokonáénál, valamint fején a világos szőrzet kiterjedése is nagyobb.

Forrás: KMNP

Van egy szép élménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Természetvédelem

Veszélyben a homoki tölgyesek – erdészeti program indul a védelmükben

A NEFAG Zrt. új programot indít a Duna–Tisza közi homoki tölgyesek megőrzésére

Published

on

A NEFAG Zrt. új programot indít a Duna–Tisza közi homoki tölgyesek megőrzésére, melyek hazánk egyik legértékesebb, ugyanakkor legveszélyeztetettebb erdőtársulásai közé tartoznak. A Homoki Tölgyesek Program célja, hogy természetközeli kezelési módszerekkel és széles szakmai összefogással biztosítsák e különleges élőhelyek fennmaradását. A kezdeményezést szakmai workshop indítja február 12-én.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

Ősi szerkezet, új kihívások – A pusztai tölgyesek értéke és törékenysége

A pusztai vagy homoki tölgyesek az erdőssztyepp zóna természetes erdőtársulásai közé tartoznak, melyek átmenetet képeznek a zárt lomberdők és a nyílt sztyepprétek között. Jellemző rájuk a mozaikos szerkezet, a gazdag cserjeszint, a fénykedvelő fajokkal teli gyepszint, valamint a felnyíló lombkorona, amelynek uralkodó fája a kocsányos tölgy. Az Alföldön valaha kiterjedt homokvidékeken találkozhattunk velük, mára azonban csak kis szigetekben maradtak fenn a mezőgazdasági művelés és a termőhelyi tényezők változása miatt. A Pusztavacsi Pusztai Tölgyesek a NEFAG Zrt. kezelésében álló, mintegy 117 hektáros erdőtömb, amely a régió egyik legidősebb állománya: átlagkora meghaladja a 100 évet, legidősebb részei 140 évnél is idősebbek. Az erdőterület természetvédelmi szempontból is fontos élőhely. A NEFAG Zrt. több mint három évtizede nem végzett tarvágást a területen, és jelenlegi erdőtervei is kizárják az ilyen jellegű beavatkozásokat. Mindezek ellenére az állomány hosszú távú fenntarthatósága nem tekinthető magától értetődőnek. Az éghajlatváltozás miatt megnyúló aszályos időszakok, a csökkenő talajvízszint és az invazív fajok térnyerése olyan új típusú nyomást jelentenek, amelyek az eddig jól működő, kíméletes kezelési gyakorlatokat is újragondolásra késztetik.

Homoki Tölgyesek Programja

A NEFAG Zrt. válasza a jövő kihívásaira. A NEFAG Zrt. célja egy olyan komplex szemléletű, hosszú távú erdőkezelési program kialakítása, amely egyszerre biztosítja a homoki tölgyesek természetességének megőrzését, és reagál a megváltozott termőhelyi viszonyokra. A program első lépései között szerepel az idegenhonos fafajok fokozatos visszaszorítása kis lékek kialakításával, a holtfák, természetes tisztások, famatuzsálemek megőrzése, vadhatást csökkentő célzott kerítések létesítése, invazív lágyszárúak és cserjék visszaszorítása, valamint a klímaváltozás hatásait vizsgáló monitoringrendszerek bővítése (pl. talajvízkutak, időjárás-állomások). Az erdészeti társaság célja nem az élővilág konzerválása, hanem az, hogy e különleges élőhelyek gyepekkel mozaikos, nyílt erdőtársulásai továbbra is fennmaradhassanak, és biztosítani lehessen az itt élő, sokszor ökológiai jelentőségű fajok élőhelyeit. A program egyik alappillére az együttműködés: a NEFAG Zrt. szakmai partnerekkel (pl. DINPI, WWF, SOE) és más állami erdészeti társaságokkal közösen keresi a jó gyakorlatokat, és olyan kezelési módszereket dolgoz ki, amelyek más, hasonló adottságú területeken is alkalmazhatók lehetnek. A február 12-i szakmai workshop ennek a párbeszédnek ad keretet. A rendezvényen szó lesz a homoki erdők történeti és ökológiai jelentőségéről, az aktuális termőhelyi kihívásokról, valamint azokról a gyakorlati beavatkozásokról, amelyekkel fenntarthatóbb jövőt biztosíthatunk ezeknek az értékes élőhelyeknek.

Forrás:: NEFAG Zrt.

Tovább olvasom