Keressen minket

Természetvédelem

Már a műholdakról is látszanak a Magyarországon bajba került fecskék – VIDEÓVAL

Közzétéve:

Tíz évente fordul elő, hogy ilyen időjárási körülményekkel találkoznak a vonuló fecskék Magyarországon. 2024. szeptemberében annyi fecske gyűlt össze a Dunántúlon, hogy a Fenék-pusztai Madármegfigyelő Állomás vezetője, Benke Szabolcs arról tájékoztatta Dr. Déri Jánost, a Hortobágyi Madárkórház igazgatóját, hogy már radarképen is látható a Kis-Balaton környékén megrekedt fecsketömeg, ami a szakemberek szerint milliós nagyságrendet jelent – tájékoztatta Dr. Déri János az Agro Jager Newst.

Dr. Déri János, a hortobágyi Madárkórház Alapítvány igazgatója egy mentett fecskével. Fotó: Madárkórház / Agro Jager

A Kárpát-medencébe hirtelen betörő hidegfront és a nagy mennyiségű csapadék rendkívül rossz ütemben érkezett, mert a Magyarországra érkező fecskék, amelyek Skandináviától, a Baltikumig át, továbbá Csehországból, Lengyelországból, Szlovákiából érkeztek hozzánk, most táplálék nélkül maradtak.

Fecskék rekedtek meg egy zabari háztetőn. Forrás: Zabarért Egyesület Facebook oldala

Az ország leghidegebb településén százezres mennyiségben rekedtek meg a fecskák. A Zabarért Egyesület videót és hasznos tanácsokat, továbbá a madármentő állomások címét is közzétette.

A folyamatos esőzés miatt nem repülnek a rovarok és az ilyenkor rajzó, nagy tömegű árvaszúnyog „felhőket” nem találják meg a madarak.

A szakember hozzátette, hogy vasárnap délelőtt kapott Kasza Edittől egy hírt, miszerint a 71-es főúton gyakorlatilag annyi fecskét elütöttek, hogy terítve volt az út az elgázolt madaraktól. Ennek az a magyarázata, hogy a meleg úttest felett némi rovar mennyiség repül, amit a fecskék igyekeznek elkapni, illetőleg az útszélen, az úttesten a földről szedik a rovart.

A 71-es út mellett fecskéket gázoltak. Fotó: Kasza Edit

A madarászsok kérik a közlekedőket, hogy amennyiben madarakat látnak, lassítsanak, hogy a fecskék el tudják kerülni az ütközéseket. Hideg van, elgémberedtek a madarak, éhesek és a reakcióik lassabbak az átlagosnál.

A Mentsük meg a fecskéket Facebook csoportot itt érheti el!

Munkatársa – a Gádorosi Madármentőállomásról – Orbán Tamás további segítséget is adott az önkéntes madármentőknek, aki részletesen leírja, milyen táplálékot tudunk házilag készíteni a madaraknak addig, míg fel nem melegszik az idő.

A receptet és a Facebook bejegyzést itt érheti el!

Fecskéket mentenek a Gádorosi Madármentő állomáson. Fotó:

Dr. Déri János hozzátette, hogy fecskéknek, ahhoz, hogy képesek legyenek Afrikáig elrepülni 18-22 grammos súlyt kell elérni. A vonuló madarak életében a vizes élőhelyek kiemelten fontosak, hiszen a nagytömegű rovarral csak ezeken a részeken találkozhatnak. A magyarországi élőhelyek védelme így nemcsak a hazai fauna, hanem a vonuló, telelő madárállomány miatt is kiemelkedően fontos.

Támogassa a Madárkórház Alapítványt Hortobágyon!

Dr. Déri János kiemelte, hogy a védett, vagy fokozattan védett állatok tartásához engedélyek szükségesek, ezért a bajba jutott állatokat a lehető legrövidebb úton át kell adni. Az ilyen, havária jellegű eseménynél a mentett állatokat, ha pár napig magunknál is tartjuk, akkor be kell jelenteni az illetékes kormányhivatalnál, de a lehető leggyorsabban szabadon kell bocsátani.

Nádudvaron Kerékgyártó Pálné Ibolya a hodályba berepülő fecskéket fotózta. Fotó: Kerékgyártó Pálné Ibolya / Agro Jager

Dr. Déri János hangsúlyozta, hogy a fecskék otthoni etetése nagy gyakorlatot igényel. A madarakat ilyenkor tömni kell, de ha egy tálcába lisztkukacot szórunk, különféle magas fehérje tartalmú eleséggel (lásd fentebb a linkben található receptet!), akkor leszállnak és el fogják fogyasztani a száraz, vagy a darabolt eleséget is.

Ekkora, milliós nagyságrendű madármentésre a lakosság segítsége is szükséges. Ha látjuk, hogy egy-egy épületbe szívesen berepülnek, akkor hagyjuk nyitva estére az ajtókat, istállókat, hogy melegebb környezetben vészelhessék át a hideg éjjeleket a fecskék.

A Hortobágy szélén, Nádudvaron, a Kerékgyártó család hodályába váratlanul beköltöztek a hideg elől a fecskék. Fotó: Kerékgyártó Pálné Ibolya / Agro Jager

A szakember felhívta a figyelmet, hogy az épület belső részeiből a fecske könnyen kitalál, különösen a most bajba jutott, hosszú villás farkú, vörös torkú füsti fecskék. Ilyen esetben nem kell hajtani, kergetni, befogni a madarakat. Csak azokat vegyük kézbe, amelyek már hagyják magukat megfogni.

Lehetőségeink szerint pedig, igyekezzünk menteni a madarakat. A füsti fecske 3-4 évig él, de ismernek 10 éves példányt is. Fészkek kihelyezésével segítsük a madarak költését is, hiszen az emberi, épített környezetet elfogadó, választó, különleges légi akrobaták rövid életük miatt könnyen eltűnhetnek a környezetünkből, a mindennapi életünkből. Tegyünk értük!

Írta:
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.

Agro Jager News

Borítókép: Zabarért Egyesület
A Zabarért Egyesület Facebook oldalát itt érheti el!

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Természetvédelem

Nyilatkozat

Az MME vezetősége nyilatkozatot adott közzé:

Published

on

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ezúton szeretne reagálni az elmúlt két hét történéseire, melynek kapcsán a egyesületünket is érte elmarasztalás.

Fotó: MME

A háttér
A szeptember közepi hideg és csapadékos időjárás a hazánk területén tartózkodó fecskék tömeges legyengüléséhez és pusztulásához vezetett. Ezen haváriahelyzet közepette a Zala megyei helyi csoportunk vezetői a legyengült fecskék mentésébe és etetésébe kezdtek a Fenékpusztai Madárgyűrűző Állomáson megjelenő laikus önkéntes segítők közreműködésével. Szeptember 16-án ebben a helyzetben érkezett egy hatósági ellenőrzés a gyűrűző állomásra, ami bár jogszerű volt, véleményünk szerint mind időzítésében, mind a megtett intézkedések egy részében szerencsétlen és indokolatlan volt. Ezt egyes önkéntesek széles körben kezdték támadni és részinformációk alapján a kialakult helyzetről a média teljesen félrevezető tájékoztatást adott.

Fenékpuszta
A Fenékpusztai Madárgyűrűző Állomást az MME Zala Megyei Helyi Csoportja működteti, ahol a madármentés a madárgyűrűző állomás önkéntes, civil vezetőinek döntése volt, a madármentés nem tartozik az MME tevékenységi körébe. Egy ideje világossá vált számunkra, hogy a megfelelő engedélyek és körülmények hiánya miatt a madármentés Fenékpusztán nem folytatható, a Helyi Csoport vezetősége, majd az MME Elnöksége is úgy döntött, hogy a mentési tevékenységet fel kell számolni.

A felszámolási munka számos nehezítő körülmény miatt elhúzódott, és az MME el kell ismerje a felelősségét abban, hogy a helyzet mindenki számára megnyugtató rendezését nem tudta kellő időben elérni. Ha ez a folyamat a határozatban szabott határidőig befejeződik, akkor az egyébként jogosan elrendelt, ám időzítésében mindenképp áttervezést igénylő hatósági intézkedésre sem lett volna szükség, és ez a szerencsétlen egybeesés megelőzhető lett volna. Az MME vezetése az egész Egyesület nevében is sajnálatát fejezi ki emiatt.

Az MME országos madármentésre nem berendezkedett természetvédelmi szervezet, ezért madármentés témában leginkább hiteles szakmai tanáccsal tudja ellátni a lakosságot. A lakosság tájékoztatásán és a környezeti nevelési programjainkon túl tevékenységeink elsődleges célja, hogy Helyi Csoport-hálózatunkkal és más szakmai szervezetekkel együttműködve olyan fajmegőrzési és élőhelyvédelmi programokat valósítsunk meg, amelyekkel hosszú távon tudjuk biztosítani hazánk madarainak fennmaradását. Tagjaink és támogatóink is a hitelességünk miatt tartanak ki 50 év óta mellettünk, amelyet ezúton is köszönünk, továbbá köszönjük a nagyszámú, laikus madárbarát munkáját is, amely felbecsülhetetlen értékű!

Őszintén reméljük, hogy a munkatársainkat ért fenyegetések ellenére továbbra is az elmúlt 50 évünk sikereit figyelembe véve fogják megítélni egyesületünket. Egyúttal tisztelettel kérünk mindenkit, hogy bármelyik hibás vagy hibásnak vélt felet kíméljék meg a további szóbeli vagy írásbeli fenyegetésektől, meghurcolástól, mert egyetlen egyedet vagy fajt sem lehet agresszív fenyegetésekkel megmenteni, kizárólag összefogással és magas szintű szakmai munkával van erre lehetőség.

 

Az MME tevékenységét az Éves jelentésünk részletesen bemutatja, a 2023-as év jelentése itt érhető el: https://mme.hu/sites/default/files/2024-05/mme-eves-2023_web.pdf
A korábbi évek tevékenységeit bemutató éves jelentések az Átláthatóság menüpontunkban érhető el: https://mme.hu/atlathatosag

Madármentés téma az MME oldalán: https://mme.hu/madarmentes
Fecskevédelem téma az MME oldalán: https://mme.hu/fecskevedelem

Forrás: MME

Tovább olvasom

Természetvédelem

Össztársadalmi jelentőséggel bír a természet-helyreállítás

Published

on

A természet-helyreállítási rendelet végrehajtásához már a folyamatban lévő, a nemzeti park igazgatóságok által végrehajtott élőhely-rekonstrukciós projektek is hozzájárulnak – mondta Rácz András természetvédelemért felelős államtitkár Tatán, a magyar elnökség keretében megrendezett Természetvédelmi Igazgatók informális ülésén.

Rácz András, természetvédelemért felelős államtitkár © Hungarian presidency

Az uniós országok természetvédelmi igazgatói szeptember 30. és október 2. között gyűltek össze Tatán. A háromnapos informális ülés kiemelt kérdése volt a 2024. augusztusban hatályba lépett természet-helyreállítási rendelet tagállami végrehajtása, illetve annak pénzügyi, tervezési, érdekeltségi, valamint szektorokon átnyúló vonatkozásai.

A 2021–2027-es európai uniós költségvetési időszakban a nemzetipark-igazgatóságok aktív részvételével 102 projekt végrehajtását tervezzük, összesen 140 ezer hektár célterülettel – ismertette Rácz András, aki elmondta, ezek a projektek hozzájárulnak a természet-helyreállítási rendelet végrehajtásához, melyek döntően az állami tulajdonú, és a nemzetipark-igazgatóságok vagyonkezelésében lévő területeken valósultak, illetve valósulnak meg.

© Hungarian presidency

Az államtitkár kiemelte, uniós csatlakozásunk óta az Európai Regionális Fejlesztési Alap felhasználásával nemzetipark-igazgatóságaink 479 európai uniós finanszírozású projektben valósítottak meg aktív élőhely-rekonstrukciós, illetve a kezeléseket megalapozó intézkedéseket összesen 326 ezer hektáron, vagyis a magyarországi Natura 2000 hálózat nagyjából 15 százalékát kitevő területen.

Magyar Elnökség

 

Tovább olvasom

Természetvédelem

Sastollakkal a mérgezések nyomában

Az illegális mérgezésekről közölt cikket az MME

Published

on

Az Ecology and Evolution szaklapban frissen publikált magyar kutatás szerint a hím parlagi sasokat jobban tizedelheti a mérgezés, mint a tojókat. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), együttműködésben az Állatorvostudományi Egyetem Molekuláris Ökológia Kutatócsoportjával és a nemzetipark-igazgatóságokkal már több mint két évtizede követi nyomon a hazánkban fészkelő parlagi sasok túlélését. Ennek legfontosabb oka, hogy az elmúlt évtizedekben több mint száz példány esett az illegális mérgezések áldozatául.

Második éves parlagi sas (fotó: Orbán Zoltán – MME)

Ábra: MME

A parlagi sasok félénk és zavarásra érzékeny madarak, ezért nagyon nehéz őket hagyományos módszerekkel egyedileg azonosítani. Ebben áttörést jelentett az a magyar-spanyol tudományos együttműködés során 2005-ben kidolgozott módszer, amely lehetővé teszi, hogy akár egyetlen vedlett tollból is megfelelő mennyiségű és minőségű DNS-t lehessen kivonni.

Ennek segítségével a fészkek környékéről évente gyűjtött vedlett tollakból a kutatócsoport munkatársai DNS-ujjlenyomatot készíthettek. Így minden évben megállapítható a költő madarak kiléte és a sokéves adatsorokból a túlélési rátájuk is megbecsülhető. Egy újonnan publikált tanulmányban azt mutatták ki, hogy a hazánkban költő parlagi sasok túlélése miként függ a mérgezéstől, amely a mai napig az egyik legjelentősebb veszélyeztető tényező a fokozottan védett fajra nézve.

Összesen több mint 600 költő parlagi sas (208 hím és 411 tojó) életét követték nyomon az egyedi DNS-ujjlenyomatokkal a vizsgálat 12 éve alatt (2011-2022). Az azonosított hímek jóval alacsonyabb számának az volt az oka, hogy hímektől kisebb eséllyel sikerült vedlett tollat gyűjteni, mivel a költési időszakban főleg a hímek vadásznak, így kevesebb időt töltenek a fészek környékén és kisebb eséllyel hullatják el ott a tollukat. Annak érdekében, hogy a hímekről is elegendő mennyiségű adatot szerezzenek, sok esetben apasági vizsgálattal állapították meg a hímek kilétét a fiókáik DNS-mintáit felhasználva.

Az eredmények alapján a hazánkban költő parlagi sasok éves túlélése általánosságban véve magas (92%), azonban mindkét ivar túlélésében csökkenés volt kimutatható azokban az években, amelyekben nagyobb mértékű volt a mérgezések előfordulása. Az eredmények arra is utalnak, hogy a hímek túlélési rátája a tojókénál erőteljesebben csökkent a mérgezések hatására. Különösen igaz volt ez a 2011-2012-es időszakra, amelyre kifejezetten nagymértékű mérgezés volt jellemző.

A talált ivari különbséget több tényező is okozhatja. Egyrészt, valószínűleg fontos szerepet játszik benne a már előbb említett viselkedésbeli különbség, azaz, hogy a hímek többet vadásznak a költési időszakban, mint a tojók, így feltételezhetően több lehetőségük is van mérgezett tetemmel vagy prédával találkozni. Másfelől a hímek valamivel kisebb termetűek mint a tojók, és emiatt feltehetően kisebb dózisú méreg elfogyasztása is elegendő a pusztulásukhoz.

Az eredmények megerősítik a mérgezések negatív hatását a parlagi sasok populációjára, alátámasztva ezáltal, hogy a mérgezéses esetek felderítése és megelőzése nagy jelentőséggel bír a fokozottan védett parlagi sas megőrzése szempontjából.

A fajmegőrzési programot és a genetikai vizsgálatokat az Európai Unió LIFE Nature programja támogatta (Helicon LIFE és PannonEagle LIFE, www.parlagisas.hu).

Forrás: Zsinka Bernadett PhD-hallgató – MME

 

***

A Magyar Madártani Egyesület hazánkban kiemelt természetvédelmi munkát végez. Az MME szakembereinek munkájához mi is hozzájárulhatunk. A Madárbarátok boltja itt érhető el.

Tovább olvasom