Természetvédelem
Szabó Anetta: Alföldi Kéktúra – Biharugrán át, Körösnagyharsányon keresztül Körösszakálig – GALÉRIÁVAL
Az Alföldi Kéktúra Biharugrától Körösszakálig vezető szakasza halastavak, puszták, gátak, a Sebes-Körös és különleges alföldi települések között vezet.
Pár hete, amikor az Alföldi Kéktúra 8-as szakaszát Biharugránál megszakítottam, már akkor sejtettem, hogy az ide való visszautazás sem lesz egyszerű, és valóban… cakompúder (hú, de régen mondtam ezt) 6 és negyed órámba tellett, némi izgalommal vegyítve, miután már Budapestről 30 perces késéssel indult a vonatom, veszélybe sodorva ezzel a békéscsabai csatlakozást, no de végül minden kisimult, és elértem a buszt…

Református templom Biharugrán, előtte a trianoni emlékművel. Fotó: Szabó Anetta
Biharugrára fél kettő után érkeztem meg, úgyhogy ma nem lesz napfelkelte a képek között (majd holnap), hiszen mostanra már a Nap olyannyira felkelt, hogy a takarót lerúgva magáról igen elemében volt… szóval sütött ezerrel.
Biharugra Békés megyében, a mai magyar–román határ mellett fekszik.
A buszról leszállva mindjárt feltűnik az 1772-ben épült református templom és előtte az emlékmű, amely az I. és a II. világháború, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharcban elesetteknek állít emléket.

Biharugra központjában áll a Bölönyi-kúria. Fotó: Szabó Anetta
A kapu zárva, így a Bölönyi-kúria felé veszem az irányt, amit szintén csak kívülről tudok megnézni. Az eredetileg klasszicista stílusú épületet a 19. században romantikus stílusban építették újjá, egykoron iskolaként funkcionált. „Nagybölöni Bölöny József adományozta 1911-ben a Biharugrai Református Egyházközségnek népiskola céljára, hogy a község kiskorú iskolás növendékei egészséges és jó iskolai helyiséggel bírjanak”, úgy tudom, jelenleg közösségi házként funkcionál. Az utcafronti rész felújított, az épületet körbejárva a hátsó falak, ablakok viszont igencsak renoválásra szorulnak.

A nádasház Biharugrán. Fotó: Szabó Anetta
Bélyegzést a korábbi ittjártamkor már megejtettem a Makk Hetes előtti kiülőben, a korábbival ellentétben most, talán a nagy meleg miatt, egy vendég sem ücsörgött a sörét kortyolgatva…

A Zöldhalmi-tó feletti kilátó. Fotó: Szabó Anetta
A falut hosszan gyalogolva hagyom el, a település után is aszfalton haladok. Az út mellett fosóka szilvafa kínálja portékáját, a sárga és piros színű gyümölcsök, mint valami színes gyöngysor, úgy lógnak az ágakon. Természetesen nem utasítom vissza a természet eme útmenti ajándékát, zamatos, amolyan vidéki íz ez, a gyerekkoromat juttatja eszembe, bár én szatmári származású vagyok, de mifelénk is gyakori volt, amit mi nemes egyszerűséggel fosatószilvának hívtunk…

A Zöldhalmi-tó Biharugrán. Fotó: Szabó Anetta
Halastavak mentén haladok a térkép szerint, bár sokat nemigen látok belőlük a dús vegetáció miatt, később az útvonalról letérve, egy kilátóba felkapaszkodva már szemügyre tudtam venni a vízfelületet.

Szabó Anetta Biharugrán. Fotó: Szerző
Az útvonalról kitérővel a Bihari Madárvártához juthatunk, én ezt a kitérőt most a nagy melegre való tekintettel kihagytam.

Biharugra és Körösnagyharsány között a védgáton. Fotó: Szabó Anetta
Elértem Szilaspusztát, nehéz elképzelni, hogy valamikor itt egy 32 szobás kastély állt a hozzá tartozó parkosított kerttel, a Bölönyi család kastélya… mostanra már kő kövön nem maradt belőle, és ez szó szerint így van… jelenleg a területen egy állattartó telep üzemel.

Gyalog a pusztában az országos Kéktúra Biharugra és Körösnagyharsány közötti szakaszán. Fotó: Szerző
Innen a trianoni lokalizációs gáton haladok tovább… ezzel a kifejezéssel most találkozom először… 1920-ban, amikor az új államhatárokat megrajzolták, akkor épült ez a gát, hogy megvédje a Kis-Sárrét megmaradt magyarországi településeit az ellenőrizhetetlenné vált, immár határon túli áradásoktól. Lokalizációs, mert nem a meder környezetében, hanem attól jóval távolabb helyezkedik el.

Biharugra, Szilas-puszta. Fotó: Szabó Anetta
Szóval ezen a gáton haladok én Körösnagyharsány felé, miközben az: „Ég a nap melegétől a kopár szik sarja…” éppen manifesztálódni látszik a túrámon… meleg volt nagyon, a vizem is szépen átvette a környezetem hőmérsékletét, már csak egy filter kellett volna bele… igen üdítő látvány volt, amikor a távolban feltűnt Körösnagyharsány fehérre meszelt templomtornya, és szépen közelítettünk egymáshoz.
A faluban pecsételek, az országos kék köröm alatt először fordul elő velem, hogy a pecsétet rossz helyre nyomom, méghozzá a következő, Körösszakál helyére… talán már tudat alatt ott járok.

Kiégett gyepeken át vezet az út. Fotó: Szabó Anetta
A református templomhoz vezető járda mellett hatalmas hortenziabokrok pompáznak, jó hosszan, mintegy folyosót képezve az Isten háza felé. Fotózgatok bőszen, mikor egy helyi fiatalember megszólít:
– Maga feltérképezi ezeket? – és fejével a templom felé biccent.
– Nem kell ezeket feltérképezni, rajta vannak ezek már a térképen… – válaszolok én is nem éppen elmésen.
– Te biztos férjnél vagy… – hangzik el az újabb megállapítás, én meg csak gondolkodom, hogy hogy jutottunk el ide a második kérdéssel.
– Nem, én már nem vagyok férjnél… – válaszolom, hiszen mit is kéne ezt titkoljam, pláne itt az Úr háza előtt.
Na, emberünknek több se kellett ezen hír hallatára… én meg, mivel nem szeretnék körösnagyharsányi menyecske lenni, így odébb is álltam, hátrahagyva rögtönzött kérőmet.

Körösnagyharsány református temploma. A toronydíszen egy kakas örködik a falu felett. Fotó: Szabó Anetta
A falu után nem sokkal gazzal benőtt sínek keresztezik az útvonalat, korábban itt vasúti megálló volt, 2009-ben szűnt meg rajta a forgalom.

Körösnagyharsány virágokkal fogadott. Fotó: Szabó Anetta
Napraforgótáblák színesítik utamat, majd hamarosan ismét gátra térek, a Sebes-Körös mellé szegődök. A part menti növényzet csak imitt-amott enged rálátást a folyóra, ahol rést látok, ott le-le csámborgok a töltésről… húúúú, de belecsobbannék, de a meder ezen oldalán meredek a part, gémeket látok a sekély vízben lépdelni.

Híd a Sebes-Körös felett. A helyiek szakáli hídnak emlegetik. Fotó: Szabó Anetta
A Gróf Tisza István hídhoz közeledve olyan lubickolós hangokat hallok, na Anetta, talán mégis van remény, ha másra nem, akkor egy kis lábáztatásra… és valóban, a hídon átkelve a túloldalon le tudtam menni a partra. Itt szinte alig volt víz a mederben.

Körösnagyharsánynál egy nagyobb kanyarban szépen rálátni a Sebes-Körösre. Fotó: Szabó Anetta
Az eredeti híd 1927–28-ban készült, majd az oroszok felrobbantották 1944-ben. Akkor a helyiek a felújításig egy fahidat építettek. Alacsony vízállás esetén, mint most is, ennek a fahídnak a cölöpjei kilátszanak a vízből.

A szakáli tányéros ház. Érdemes ellátogatni. Fotó: Szabó Anetta
A strandolás után bebattyogtam Körösszakálra, bélyegeztem a helyi kiskocsmában. Kérdésemre, hogy van-e meggysörük, azt a választ kaptam, hogy errefelé ilyen úri söröket ne keressek, de azért a kedves vendéglátós mégis kisegített egy kevésbé úri, de számomra tökéletesen megfelelő sörrel. Eztán elfoglaltam a szállásomat a Meggyfa utcában, majd irány a Tányérosház… napom jutalma…
Érdekli a tányéros ház? Kattintson ide és látogasson el a ház Facebook oldalára!

Kaktusz gyűjtemény Körösszakálban. Fotó: Szabó Anetta
Egy tüneményes házaspár a tulajdonosa ennek a kis gyöngyszemnek, kedves körbevezetést kaptam a mini állatkertben, az a rengeteg kaktusz és a milliónyi kerámia, csodálatos gyűjtemény.

Részlet a körösszakáli tányérgyűjteményből. Fotó: Szabó Anetta
Bár a napom távban a maga 18 km-ével rövidke volt, de ez a kicsi is sokat adott nekem ma is az Alföldből. Holnap hajnalban indulok tovább…
Írta és fényképezte:
Szabó Anetta

Látott vagy hallott valamit?
Van egy szép története, élménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Természetvédelem
Immáron Ázsiában jár gólyaifjoncunk: a mai napon átrepülte a Boszporuszt! 🥰
A BirdMania – Madárpark és Természetvédelmi Mentőközpont cikket közölt a Bokszos (UG44) nevű gólya vonulásáról.
A BirdMania – Madárpark és Természetvédelmi Mentőközpont cikket közölt a Bokszos (UG44) nevű gólya vonulásáról:
Bokszosról eddig kimaradtak a hírek, így most pár* szóban pótolnom kell őket. (*Hozzám képest pár.) Ő július 20-án reggel érkezett Etyekről.
Vasárnap késő éjjel szedték össze egy út menti bokor alól. A bejelentő szürkület környékén észlelte a földön sétálgató gólyaifjoncot, ezért telefonálni kezdett. A nemzeti parktól azt a tanácsot kapta, hogy jól van az úgy. Elfogadta, de csak nem nyugodott meg, ezért végül megkeresett minket. Körülbelül éjfél magasságában beszéltünk.

Fotó: BirdMania – Madárpark és Természetvédelmi-mentőközpont
Mondtam neki, hogy igaza volt, amikor kételkedett, mert a földön kószáló, járni is nehezen tudó, alulfejlett gólyaifjonc az út mellett, éjszakára magára hagyva valóban nem a hosszú élet titka.
Így hát kimentek érte, és végül egy bokor alatt hasalva találták meg, ahonnan ellenállás nélkül ki tudták szedni. Hazavitték, reggel pedig áthozták hozzánk.
Iszonyúan alultáplált, kiszáradt, félig éhen halt madár volt. Kérdéses volt, hogy egyáltalán megmarad-e. Az első két-három napban kézzel, falatonként etettük, kvázi tömtük, hogy végre legyen ereje állni és enni.
Rendbe jött! 🥰 Augusztus 23-án engedtük el. Addigra kapott gyűrűt, elengedésekor pedig egy „Intag-ring” nyomkövető gyűrűt is.
Július 20. és augusztus 23. között hatalmasat nőtt és erősödött. Az alulfejlett, félig éhen halt fióka, akinek csak annyi ereje volt, hogy a fészekből kivetődve a földig repüljön, és aki mentés nélkül nem maradt volna életben – hány ilyen lehetett az aszály miatt országszerte? –, behozta a lemaradását. Majdnem akkora lett, mint Macus, pedig ő sem kicsi.

Ábra: BirdMania – Madárpark és Természetvédelmi-mentőközpont
Bokszos szeptember 4-én, pénteken indult el Dömösről Bádogos Józsival és Ságvári Balhéval együtt.
Józsi azonban visszafordult, és visszajött a két itt maradt gólyahaverjáért. Vasárnap indult el újra. Balhé nyomkövetője elromlott, így róla azóta nem tudunk semmit. Csak feltételezhetjük, hogy Bokszossal maradt, és vele, egy csapatban vonul. Drukkolunk, hogy a nyomkövetője egyszer észhez térjen. Murphy törvénye, hogy éppen az övé romlott el.
Bokszos minden valószínűség szerint egy felnőtt, német vonuló gólyacsapathoz csatlakozott. Erre az útvonal célszerűségéből és a naponta megtett nagy távolságokból lehet következtetni. Ez jó hír, mert biztonságosabb utat jelenthet nekik.
Ma délután – nem bírtam kivárni az estét, amikorra már biztosabb adatok érkezhetnek – hatalmas örömmel láttam, hogy Bokszos nemhogy eljutott Isztambulig, hanem át is kelt a Boszporuszon.

Ábra: BirdMania – Madárpark és Természetvédelmi-mentőközpont
Isztambul felett a klasszikus útvonalon haladt a csapat. Silivritől a tengerpart vonalát követték, majd átrepültek Tepecik és Büyükçekmece felett. Utóbbi helyen annak idején Fikret Can és Emine Nurhan Tekin társaságában figyeltük a vonuló csapatokat. Döbbenetes látvány volt a száz méter magasan, az ember feje fölött elhúzó több ezer gólya.
Innen a Boszporuszhoz repültek, majd – LOL, éppen az alagút felett – átkeltek Ázsiába.
(András)
Ui.: Józsiék másik útvonalon haladnak. Jelen pillanatban úgy fest, hogy vagy „tudnak egy rövidebb utat”, vagy Görögországot is meg akarják nézni. Róluk külön poszt készül, mert egyben túl sok lenne.
Forrás: BirdMania – Madárpark és Természetvédelmi-mentőközpont
Természetvédelem
Októberben újra jön a TeSzedd! hulladékgyűjtési akció
Magyarország legnagyobb önkéntes szemétgyűjtési programját idén október 12. és 18. között rendezik meg az Élő Környezetért Felelős Minisztérium támogatásával.
Magyarország legnagyobb önkéntes szemétgyűjtési programját idén október 12. és 18. között rendezik meg az Élő Környezetért Felelős Minisztérium támogatásával.

Ábra: kormány.hu
Idén tizennegyedik alkalommal rendezik meg a TeSzedd! hulladékgyűjtési akciót, a héten pedig már el is indult a regisztráció az önkéntesek jelentkezéséhez. Az akció keretében országszerte szerveznek önkéntes csapatokat különböző helyszínek megtisztítására, legyen az erdő, patakpart vagy más közterület.
“Amikor valaki lehajol egy másik ember által eldobott palackért, valójában azt mondja: ez az én utcám, az én erdőm, az én országom, az én otthonom, és én nem akarok szemetet az otthonomba” – írta az akciót bejelentő posztjában Gajdos László élő környezetért felelős miniszter.
A program idén az Élő Környezetért Felelős Minisztérium támogatásával valósul meg, az összegyűjtött hulladék elszállításáról és ártalmatlanításáról pedig a minisztérium segítségével a Nemzeti Energetikai Ügynökség Zrt. gondoskodik.
Az eseményre már elindult a regisztráció, ahol meg lehet adni, hogy a jelentkező szemétszedő önkéntesként, vagy koordinátorként szeretne csatlakozni a programhoz. Az akció önkéntes jellegét emelte ki Gajdos László miniszter is: “A szemétszedés furcsa módon összehozza az embereket: néhány óra alatt egy rakás idegenből csapat lesz, a szeméthalomból pedig tiszta terület.”
Fontos, hogy csak olyan hulladék gyűjthető, ami nem veszélyezteti a testi épséget és az egészséget. Így nem gyűjthető többek között építési vagy bontási törmelék, festék, gyógyszer, elektromos és elektronikai berendezés, gumiabroncs vagy például zöldhulladék. Ezeken kívül viszont gyűjthető bármilyen, elsősorban háztartási hulladék, ami kézzel, kesztyűben biztonságosan szedhető, zsákban elhelyezhető és elszállítható.
A TeSzedd! akcióban részt vehetnek iskolák és más oktatási intézmények is, az erre való jelentkezést megtalálják a szervezők honlapján. Az önkéntes szemétszedés keretében pedig a diákok közösségi szolgálatot is végezhetnek, az oktatási intézmény döntésétől függően 5 vagy 8 órát teljesítve az érettségihez szükséges 50 órányi kötelező szolgálatból.
A TeSzedd! akció részleteit megtalálja a szelektalok.hu/teszedd oldalon.
Forrás: Kormány.hu
Természetvédelem
Madártani érdekesség: fakó keselyű bukkant fel a Csanádi pusztákon
Egy fakó keselyű tűnt fel augusztus végén a Körös-Maros Nemzeti Park Csanádi puszták részterületén
Igazi madártani kuriózum, egy fakó keselyű tűnt fel augusztus végén a Körös-Maros Nemzeti Park Csanádi puszták részterületének közelében.

Fotó: Balla Tihamér – KMNP
Igazgatóságunk természetvédelmi őre a hajnali túzokmonitoring során a Kopáncsi-pusztáról nyugatra haladva vette észre a madarat, amely egy dűlőút menti nyárfáról rugaszkodott el éppen. Hatalmas mérete azonnal elárulta, hogy nem a környéken megszokott sasfajok valamelyike éjszakázott a fán. Mivel a nagy madár egészen közelről ugrott meg, így szabad szemmel is gyorsan azonosítható volt, hogy egy fakó keselyűről van szó. Az ilyenkor jellemző izgalom okozta kapkodás ellenére fényképeket is sikerült készíteni róla.
Fakó keselyűk ugyan időről-időre feltűnnek hazánkban, azonban jellemzően csak rövid ideig tartózkodnak itt, így mindig nagy öröm, ha megfigyelünk egy-egy példányt. Hozzánk legközelebb Dél-Európában költenek, magas hegységek sziklapárkányain fészkelnek. Magyarországon csak ritkán jelennek meg kóborló egyedei, felbukkanásuk általában vonzza a madarak iránt érdeklődőket, hiszen méretével egyik hazai ragadozó madár sem vetekedhet. Szárnyfesztávolsága akár a 280 cm-t is elérheti. Homokszínű testéhez társuló sötét evezői, szőrgallérhoz hasonlító nyaktollai és pelyhes feje igazán karakteres kinézetet kölcsönöz neki.

Fotó: Balla Tihamér – KMNP
A most megfigyelt példány a nyárfáról történő elrugaszkodása után bő 1 km-t repült, majd egy gabonatarlón landolt, ahol rövid ideig tollászkodott. Később már nem sikerült megfigyelnünk a területen, de érdemes kémlelni az égboltot, mert bármikor felbukkanhat, akár többedmagával is.
Forrás: KMNP














































