Természetvédelem
Találkozás egy fantommal
Természetfotósok 15 méterről aranysakált fényképeztek. Mohl Edina és Harkai Ernő élménybeszámolója:
Mohl Edina természetfotós élménybeszámolója: Természetfotósként a párommal egy augusztusi reggelen a szarvasok mozgását figyeltük az egyik zalai csatornaparton, amint átváltottak a cserjésből, a kiszáradt medren át az előttünk elterülő nádasba. Azon a területen néhány napja már mozgolódtak a szarvasbikák, hajnalban és este is hallatták a hangjukat, így azzal a szándékkal érkeztünk, hogy megörökítsünk egy ilyen magasztos pillanatot.
Fotó: Mohl Edina és Harkai Ernő – Agro Jager News
A szememmel a hosszan elnyúló partot pásztáztam, amikor észrevettem, hogy a távolban közeledik valami…
Meg-megállva, szimatolva, de egyébként gyorsan közeledett felénk, mi pedig álcaruhában hasalva, lélegzet-visszafojtva vártuk, hogy ki érkezik. Alig hittünk a szemünknek, amikor végül kirajzolódtak a körvonalai.
Valóban ő volt: a nádasok rejtett életű, hírhedt lakója, a népnyelv nádi farkasa, toportyánja, az aranysakál – vizesen, csapzottan…
Közeledés közben többször megállt szimatolni. Odament ahhoz a füves részhez is, ahol korábban üldögéltünk. Gyanús volt neki, hogy ott bizony az általa jól ismert szagoktól eltérő, idegen nyomot érez. Nem értette, mi lehet az a furcsa és szokatlan dolog, amelyet érzékel.
Óvatos léptekkel addig-addig settenkedett, míg egészen közel, körülbelül 15 méterre meg nem állt velünk szemben a rejtélyes lény, amelyről oly sokat hallottunk, de remélni sem mertük, hogy valaha láthatjuk…
Fotó: Mohl Edina és Harkai Ernő – Agro Jager News
Kevés olyan állatunk van, amelynek a neve ennyire összeforrt a magyar mitológiával, a pusztai életmóddal és a rejtélyes természettel! A sakál rendkívüli rejtőzködőképessége miatt az a hiedelem terjedt el róla, hogy „bújó boszorkány” módjára képes köddé válni. Éjszaka akár tucatnyian is üvölthetnek a kertek végében, de ha odavilágítanak, semmi sem látszik.
A sakálok egyik legérdekesebb tulajdonsága a kommunikációjuk. Nem úgy vonyítanak, mint a mesebeli farkasok, és nem is úgy ugatnak, mint a kutyák. Hangjuk egyfajta magas tónusú, kísérteties vonyítás és szaggatott vinnyogás keveréke, amelyet leginkább naplemente után hallatnak.
A népi megfigyelések szerint egy sakálpár úgy tud hangot adni, mintha egy egész népes falka, akár 10–15 állat lenne a közelben. Ezzel a megtévesztő trükkel védik felségterületüket a többi ragadozóval szemben, a gyanútlan éjszakai vándor pedig könnyen azt hihette, hogy a mocsárban egy hatalmas farkashorda veszi körül.
A régi magyar vadászati irodalomban – például Nadler Herbert vagy Kittenberger Kálmán írásaiban –, de a népnyelvben is a sakál volt a „nádak kísértete”. A falvakban élők gyakran mesélik, hogy este, amikor egy sakál elkezd vonyítani, pillanatokon belül az egész határ megszólal. Olyan magas, vonyító és jajveszékelő hangjuk van, hogy a régi öregek azt hitték, síró gyermekek vagy kísértetek járnak a nádasban.
Általában életük végéig tartó, monogám párkapcsolatban élnek. A hím és a nőstény együtt vadászik: míg az egyik eltereli a préda figyelmét, a másik lecsap.
Fotó: Mohl Edina és Harkai Ernő – Agro Jager News
Az aranysakál mindenevő. Nem válogat: a pocoktól és a dögöktől kezdve a potyalesőként megszerzett táplálékon át a vadgyümölcsökig mindent megeszik, így igazi túlélő.
Évszázadokon át jelen volt a Kárpát-medencében, különösen a déli, vizes, mocsaras vidékeken és az ártéri erdőkben. A rókánál is jóval óvatosabb. A csapdákat és a vadászokat szinte mérnöki pontossággal kerüli el.
A 19. és a 20. században végrehajtott folyószabályozások és mocsárcsapolások következtében természetes élőhelyei szinte teljesen megsemmisültek. A nagyragadozók – például a farkasok – és a közepes testű ragadozók elleni intenzív irtás és vadászat – mérgezés, hurokvetés, kilövés – drasztikusan lecsökkentette az állományát.
A 20. század közepére a faj gyakorlatilag teljesen kipusztult Magyarország területéről. Az utolsó dokumentált történelmi példányokat az 1940-es és az 1950-es években ejtették el. Az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején bukkantak fel újra az első egyedek, főként az ország déli határai mentén, Somogy, Baranya és Bács-Kiskun vármegyében.
A délszláv háborúk idején a zavartabb déli területekről és természetes élőhelyeikről sok állat húzódott északabbra, a nyugodtabb magyarországi területekre.
Fotó: Mohl Edina és Harkai Ernő – Agro Jager News
Az aranysakál rendkívül intelligens, rejtőzködő és opportunista faj. Kiválóan alkalmazkodik a megváltozott környezethez, a mezőgazdasági művelés alatt álló területekhez és a rendelkezésére álló táplálékforrásokhoz. A természetes csúcsragadozók – a farkas és a hiúz – hiánya miatt nem volt olyan nagyobb ragadozó, amely visszatartotta volna a terjeszkedését.
Napjainkra állománya robbanásszerűen megnövekedett, és az ország szinte minden vármegyéjében jelen van, stabil, szaporodó populációkat alkotva.
A népi legendák, hiedelmek és tudományos megfigyelések mögött azonban számomra mégis maga a pillanat marad a legmeghatározóbb. Hatalmas és felejthetetlen élmény volt személyesen is találkozni a természet eme sokoldalú, rejtélyes és lenyűgözően intelligens vadjával.
Írta: Mohl Edina
Fotó: Mohl Edina és Harkai Ernő
Megbízható természetfotósokat keres Somogy vagy Zala megyében? Keresse bizalommal Mohl Edinát és Harkai Ernőt! (Kattintson a nevekre!)
Természetvédelem
A klímaváltozás átírja a vonulás menetrendjét
A felmelegedés átalakítja a madárvonulás időzítését: egyes fajok később indulnak, mások korábban, miközben több állomány csökken.
A madárvonulás a természet egyik leglátványosabb és évezredekre visszanyúló jelensége, a ma ismert útvonalak eredete az utolsó jégkorszakig nyúlik vissza. A madarak a nyári időszakban kihasználhatják az északi területek bőséges táplálékforrásait, télen pedig a trópusokra húzódhatnak a kedvezőbb körülmények közé. A vonulás időzítését számos tényező szabályozta és szabályozza ma is, például a nappalok hosszának változása, az aktulisan elérhető táplálék mennyisége, a költés időpontja és sikere, a fiókák kirepülése és megerősödése, a vedlési ciklusok, valamint az időjárási körülmények is.
Ábra: MME
A jelenlegi, emberi tevékenység által felgyorsított klímaváltozás nem csak a madarak élőhelyeit alakítja át, hanem a vonulási menetrendjüket is. A kutatások szerint Európában mind a tavaszi, mind az őszi vonulás időzítése az elmúlt évtizedekben számos faj esetében megváltozott, ám nem mindenkinél ugyanabba az irányba.
A rövid távú vonulók egy része ősszel ma már később indul útnak és korábban érkezik, mint korábban. Ilyen tendencia figyelhető meg többek között a vörösbegynél, a fekete rigónál, a barátposzátánál vagy a seregélynél. Az enyhébb őszi-téli időjárás miatt ezek a fajok tovább maradhatnak költőterületükön, sőt egyre több egyed egyáltalán nem vonul el, hanem Közép- vagy Nyugat-Európában telel át. Hasonló jelenséget figyeltek meg számos vízimadárnál is: egyes récék, ludak és hattyúk manapság később hagyják el északi költőterületeiket, mert a korábbinál enyhébb időjárás – például nem fagynak be a vizek – mellett északabbra is megfelelő életfeltételeket találnak.
Ábra: MME
Ezzel szemben több, a Szaharától délre telelő, úgynevezett hosszú távú vonuló faj esetében az őszi átvonulás korábbra tolódott. Egyes fecske-, légykapó- és rozsdafarkúfajok korábban indulnak dél felé, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Náluk a változások hátterében nemcsak az európai időjárás, hanem az afrikai telelőterületeken és a vonulási útvonal mentén bekövetkező környezeti változások is szerepet játszhatnak.
Felmerül a kérdés: vajon jó vagy rossz a madarak számára, hogy megváltozik a vonulás időzítése? A válasz – mint általában a természetben – nem egyszerű. A madarak életciklusának különböző eseményei szorosan összekapcsolódnak egymással, például a vonulás időzítése hatással van a költésre és fordítva is. A helyzet sok faj esetében kedvezőtlenebbé vált. Ha az évezredek alatt rögzült vonulási időzítés nem változik, miközben a táplálékul szolgáló rovarok megjelenése korábban lezajlik, a fiókák kikelésekor már túl van a természet a táplálékbőség időszakán, ezért kevesebb életben maradó fióka hagyja el a fészket, vagy kisebb a kirepülő egyedek fitnessze és túlélési esélye. Az ilyen eltérések az állomány csökkenéséhez vezethetnek, és főként a hosszú távú vonuló fajoknál tapasztalhatók. Számos kutatás szerint – így az MME Mindennapi Madaraink Monitoringjának magyar adatai szerint is – ezek közül többnek az állománya Európa-szerte csökken. Ennek egyik oka lehet, hogy életciklusuk több földrészen átívelő környezeti feltételekhez alkalmazkodott, ezért nehezebben tudnak lépést tartani a gyorsan változó klímával. Itt említhető például a füsti és molnárfecskék állománycsökkenése.
Más fajok viszont az egyre kevésbé kockázatos átteleléssel, vagy a korábbi tavaszi vonulással előnyre tehetnek szert. Megnőhet a költési időszak hossza, így egyes madarak akár egy további fészekaljat is felnevelhetnek. Ez növelheti az évente kirepülő fiókák számát, és javíthatja az állomány utánpótlását. Emellett a rövidebb vagy elmaradó vonulás csökkenti az útközben bekövetkező elhullás kockázatát és az energiafelhasználást is.
A madárvonulás tehát nem statikus jelenség, hanem éppenséggel a folyamatosan változó alkalmazkodási stratégia kitűnő példája. A jelenlegi felmelegedés hatására egyes fajok nyerhetnek, mások veszíthetnek, egész madárközösség összetétele átalakulhat, eltolódhat a fajok elterjedési területe. A kutatók ezért ma már nemcsak azt figyelik, hogy mikor érkeznek vagy távoznak a madarak, hanem azt is, hogyan hatnak ezek a változások a költési sikerre, a túlélésre és az állományok jövőjére.
Forrás: Lovászi Péter – MME
Természetvédelem
Jégkorszaki vadló a Duna medréből
Vélhetően jégkorszaki vadlovak csontjai kerültek elő a rekordalacsony vízállású Duna kiszáradó medréből egy botanikai kutatás során.
A Duna rekordalacsony vízállása sokakat csábít a kiszáradó mederbe. Sokan csak „katasztrófaturisták”: néhány szelfi, és irány haza. Jóval célirányosabbak a „kincskeresők”, akik fémdetektorokkal pásztázzák át – rendszerint illegálisan, mivel ez a tevékenység is engedélyköteles! – a szárazra került medret.
Fotó: Dr. Riezing Norbert – DINP
Mások csak érdekes dolgokat szeretnének látni. Lehet találni különleges sziklaalakzatokat, geológiai képződményeket, furcsa köveket, normál esetben víz alatti forrásokat, régi eszközök maradványait vagy éppen állatok csontjait.
A képen látható csontok botanikai kutatás – a kiszáradó mederben megjelenő érdekes növényfajok keresése – közben kerültek elő. Az előzetes szakmai vélemény alapján vélhetően a jégkorszakban itt élt vadlovak maradványai.
De mit kerestek itt a vadlovak?
A jégkorszakban a Kárpát-medencét nem fedte állandó hó és jég. Nem egy kietlen, fagyos sivatag volt, hanem egy fajgazdag, gyepes-cserjés-erdős, mozaikos táj, ahol a lovak is megtalálták életfeltételeiket.
Fotó: Dr. Riezing Norbert – DINP
A jégkorszak elmúltával sem pusztultak ki azonnal. Még a bronzkorban is itt éltek. Eltűnésükben jó eséllyel az ember is közrejátszott…
Hogyan kerültek a Dunába a csontok?
A folyószabályozások előtt a Dunának hatalmas ártere volt, ráadásul a jégkorszakban még a vízhozama is nagyobb volt. Áradások alkalmával magával ragadta az állatok maradványait, majd a szállított kaviccsal és homokkal együtt lerakta azokat.
Az így évezredekig beágyazódott és megőrzött csontokat a jelenkor áramlásai mossák ki.
Forrás: Dr. Riezing Norbert – DINP
Természetvédelem
Esti séta a Biharugrai-halastavaknál
Esti túrára várja a természetbarátokat a Körös-Maros Nemzeti Park a Biharugrai-halastavaknál. Madárvonulás, szarvasbőgés és különleges őszi táj várja a résztvevőket szeptember 12-én.
Kattintson a képre és nézze meg a KONUS spektíveket!
A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén fekvő Biharugrai-halastavakhoz hívja a természetbarátokat egy nyárvégi, esti sétára. A túra során vendégek megismerhetik az itt fellelhető természeti értékeket miközben a kora őszi táj szépségeiben gyönyörködünk.
Esti húzás a magasles felett. Fotó: Wenczel Erika
A halastavak őszi lehalászásakor a tavak iszapfelülete nagy mennyiségű táplálékot kínál, mely jelentős madársokaságot vonz. A késő délutáni időpontban ezért a résztvevők valószínűleg élénkebb madármozgásnak lesznek szemtanúi. Az út során egészen közel juthatnak a gímszarvasok bőgőhelyeihez és Békés-megyében szinte egyedülálló módon a bikák öblös hangját is hallhatják.
Reggeli húzás a halastavak felett. Fotó: Wenczel Erika
Időpont: 2026. szeptember 12. 16.00
Találkozó: Biharugra, Földesi telep; Programdíj: 1500 Ft/fő, 1000 Ft/diák, nyugdíjas
A túrára előzetes bejelentkezés szükséges!
Jelentkezés, illetve további információ: Járvás Katalin területi felügyelő (Tel.: +36-30-108-7201)
Hirdessen Ön is az Agro Jageren!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
„Túlélő üzemmódban vagyok”: új növényekre váltanak a gazdák a sorozatos aszályok miatt
KITEKINTŐ: Az éghajlatváltozás a vonuló madarak görögországi útvonalait is befolyásolja
KITEKINTŐ: Szlovákiában 2026-ban még 312 nagy kárókatona ejthető el
VAV bírói képzést és vizsgát tartott a Kinológiai Szakbizottság
Soha nem látott aszálykár sújtja a magyar mezőgazdaságot
A nyár megerősítette: hamarabb szorulhat ki az Alföldről a kukorica, mint korábban vártuk
A klímaváltozás átírja a vonulás menetrendjét
Jégkorszaki vadló a Duna medréből
Új interaktív táblázatok segítik az ASP miatti sertésszállítások tervezését
A Drónos Szakbizottság konferenciája
Az ORFK válaszolt: jogok és kötelezettségek a gerle- és galambvadászat kapcsán
FRISSÍTVE drónfelvétellel: Tűz pusztított Zsadányban, mintegy 650 szalmabála égett, 100 marhát mentettek – GALÉRIA+Drón
Dr. Bencsik András a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára
Ritka szerencse a Fízkút Vadásztársaság területén: fehér borz került terítékre
Búcsúzik Bors Richárd
KITEKINTŐ: Szerbia – XXIII. Guzsalyos Találkozó Kisoroszon – GALÉRIÁVAL
A 24 kilós dunai amurom története
Szabó Anetta: Alföldi Kéktúra – Biharugrán át, Körösnagyharsányon keresztül Körösszakálig – GALÉRIÁVAL
Vadveszély az utakon – Mit kell tennünk, ha elütöttünk egy vadat?
