Vadászat
Őszi köd Zalában
2009 szeptember végén újfent Zala felé haladtam az autóval. A korábbi sikerek, élmények hatása révén egyáltalán nem volt meglepő izgalmam. Alig vártam, hogy kiülhessek a lesre, ahová ismét Laci volt a kísérőm. Összességében négy alkalmat töltöttem a lesen, kicsi bőgés volt, néhányszor látvány is kecsegtetett, de szó szerint nem jártam sikerrel.
Egyik reggel, még lővilág előtt, több sötét tömeg tűnt fel, az elöl haladót bikaként sejteni lehetett. Mire eléggé pirkadt a célzáshoz, már régen bent voltak szántást határoló erdőben. Aznap, de már jóval később, egy egészen messze lévő nádas előtti tisztáson vettem észre néhány szarvast. Utánuk eredtünk, s egy falu közelében sikerült közelről is megpillantani őket. Volt köztük nekem is megfelelőnek minősített kisebb bika néhány tarvaddal, de egyből futásnak eredtek, ráadásul a község kellős közepén fekvő gazoson futottak át, így célzás vagy lövés szóba sem jöhetett.
Másnap délután pár méterre tőlünk ugrott meg egy feltehetően szarvas, mert látni nem volt módunk, de csörtetésével szó szerint a frászt hozta ránk, úgy megijesztett minket. Bevallom, még levegőt is alig kaptam, mire magamhoz tértem. Később egy távolabbi, úgy kétszáz méterre fekvő nádasos-gazosban látszott komolyabb mozgás, sőt hamarosan a szarvasok is megjelentek, de valamitől megriadva gyors futással elinaltak az ellenkező irányba. Gyors mozgásuk miatt nem tudtuk alaposabban szemügyre venni őket.
A terület adottsága nem volt éppen ideálisnak nevezhető, sok takarás nehezítette a kilátást, így hol fel-, hol meg eltűntek a szarvasok, irányukban sajnos lakott terület is volt. Így, még ha lassan poroszkáltak volna, akkor sem lett volna egyszerű a lövés, de távolság is nagy volt. Mindennek csak elméletben volt jelentősége az előbb leírtak miatt.
Utolsó délután, már visszafelé autózva, láttunk két potenciálisan lövésre alkalmas példányt, de érdemi lehetőséget nem kínálva nem próbálkoztam. A két meghatározó élmény számomra a két hajnali les után adatott meg. Egyrészt indulás előtt pár órával egyik kisebb erdőszigetben felhangzó bőgés hatására elindultunk cserkelni befelé, s hamarosan megpillanthattunk egy fejedelmi bikát. Agancsát úgy kilenc kilogramm körülire becsültük, tehát igazi óriási volt, fejedelmi fejdísszel, több tarvaddal. El lehet képzelni, mekkora izgalom lett bennem úrrá, amikor a céltávcsőben is megláthattam. Laci remélte, hogy lesz egy kisebb, számomra is megfelelő bika, de valami miatt gyanút fogtak, így nem tudtuk tovább élvezni a szerintem minden igazi vadász számára óhajtott látványt.
A legemlékezetesebb momentum a hét vége során a másik hajnali lest követően történt. A kilátó melletti mélyedés felé mentünk, amelyet sűrű ködtenger borított be, tejfehér tó érzetét keltve. Bár biztosra volt vehető, hogy ott vannak a szarvasok köztük valószínűleg nem kevés bika, de elképzelésen és sóvárgáson kívül más nem jutott nekünk. A fantáziánk természetesen beindult, de bárhogy is szerettük volna a köd feloszlását vagy ritkulását, e kegy nem adatott meg. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, készítettem több képet a látnivalóról, amellyel egyszerűen nem tudtam betelni. Ez volt számomra ebben az évben a mindig valami újat nyújtó Zala adománya. Utolsó momentumként említem, hiszen talán ez tette fel a koronát az elmúlt napok során átélt élményekre.
Elképzeltem, hogy ebben a ködben láthatatlanul siklik el néhány kívánatos bika, nem sejtve, milyen vággyal áthatva reméljük, hogy megjelennek sóvárgó tekintetünk előtt. Legszívesebben belemerültem volna, hogy testközelből érezhessem az erdő királyi vadjának megannyi megjelenését, legyen az fejedelmi vagy fiatalabb bika, akár ígéretes, akár kilövésre megfelelő. Persze ilyenkor elmaradhatatlanok a tehenek, borjak, mint szerves részei egy tisztességes rudlinak.

Vadászat
FEGYVERMESTER: Fegyvertervező szakmérnök hallgatók jártak a Frommer Kft.-nél
A Neumann János Egyetem fegyvertervező és gyártó szakmérnök hallgatói a Frommer Kft.-nél gyűjtöttek gyakorlati tapasztalatokat az AR-platform felépítéséről és mechanikájáról.
A napokban különleges szakmai találkozónak adott otthont a Frommer Kft. üzlete. A kecskeméti Neumann János Egyetem (NJE) fegyvertervező és gyártó szakmérnök hallgatói látogattak el a céghez, hogy közelgő vizsgamunkájukhoz és tervezési feladataikhoz gyakorlati tapasztalatokat gyűjtsenek.

A Neumann János Egyetem hallgatói Dr. Albert Attilával (középen), a FROMMER Fegyverbolt kereskedelmi igazgatójával egyeztettek. Forrás: FROMMER
A szakmai program középpontjában az AR-platform mechanikája és felépítése állt. A fegyvertervező szakmérnök hallgatók szétszerelt állapotban vizsgálhatták meg a fegyverek műszaki megoldásait, az egyes alkatrészek illesztését, működését és ergonómiai sajátosságait.
A gyakorlati bemutató lehetőséget adott arra, hogy a hallgatók a mérnökképzés során megszerzett elméleti tudásukat valós műszaki tapasztalatokkal egészítsék ki, és az itt szerzett ismereteket később saját tervezési folyamataikban is felhasználják.
A könyvekből és egyetemi jegyzetekből sok minden elsajátítható, egy fegyvermérnök számára azonban a mechanikai megoldások közvetlen vizsgálata és működésük gyakorlati megismerése olyan tapasztalatot jelent, amely fontos kiegészítője az elméleti képzésnek.
A Frommer Kft. nemcsak a vadászok és sportlövők találkozóhelye, hanem a hazai szakmai utánpótlás és a mérnökképzés támogatója is. A vállalat szívesen biztosít szakmai hátteret és gyakorlati tapasztalatszerzési lehetőséget a jövő fegyvertervező mérnökei számára.
A Frommer Kft. csapata sok sikert kíván a Neumann János Egyetem hallgatóinak vizsgamunkájukhoz és jövőbeli mérnöki pályafutásukhoz.
——————————————————————————-
Elérhetőség – FROMMER Fegyverbolt

A FROMMER Fegyverbolt üzlete Budapesten, a Szenes Iván téren. Fotó: Agro Jager
B u d a p e s t
Szenes Iván tér 10.
1089
A partner vadászboltokat és a szerződött fegyvermestereket itt érheti el!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ: Szlovákia – közel nyolcezer látogatót vonzott a 34. Szent Hubertus-napok
A Szentantali Múzeum területén rendezték meg Szlovákia országos vadászati ünnepségét, a 34. Szent Hubertus-napokat.
Szeptember második hétvégéjén Szentantal egy év elteltével ismét a szlovák vadászati hagyományok központjává vált. A Szentantali Múzeum területén rendezték meg az országos vadászati ünnepséget, a 34. Szent Hubertus-napokat. A gazdag programkínálat nemcsak a vadászokat, hanem a gyermekes családokat és a nagyközönséget is megszólította.

Fotó: L. Nagy – Slovenská poľovnícka komora
Az ünnepélyes megnyitót, valamint a kiemelkedő érdemeket szerzett személyiségek ágazati és szövetségi kitüntetését követően jelentős eseményre került sor: a Szlovák Köztársaság Katonai Erdészeti és Vagyonkezelő Vállalatát ünnepélyesen beiktatták a Szlovák Vadászat Tiszteletének és Dicsőségének Csarnokába. Az állami vállalat a fenntartható vadgazdálkodás fejlesztéséhez, a természetvédelemhez, az erdőgazdálkodáshoz és az ismeretterjesztő tevékenységhez való rendkívüli hozzájárulásáért részesült az elismerésben.
A déli órákban a vadhívók gondoskodtak a hagyományosan nagyszerű közönségélményről. A HALALI Szlovák Vadhívó Bajnokság versenyzői megtöltötték érdeklődőkkel a kastély egész udvarát. A parkban solymász-, íjász- és kinológiai bemutatókat tartottak, valamint különböző vadászkutyafajtákat is bemutattak. A rendezvényt kézművesvásár, fafaragók, továbbá több mint hatvan, vadászati technikai eszközöket és felszereléseket kínáló kiállító színesítette. A hagyományos „Hubertus vércseppje” elnevezésű véradás lehetőséget adott a látogatóknak arra, hogy a rendezvény örömét összekapcsolják a leginkább rászorulók megsegítésével.

Fotó: L. Nagy – Slovenská poľovnícka komora
A gyermekes családokat rendkívül gazdag programkínálat várta. A gyermekzónában a legkisebbek erdőpedagógiai foglalkozásokon, színházi előadásokon, fajátékokon és horgászszimulátoron szórakozhattak. A kísérőprogramok részeként két, a fiatalokkal végzett munkát segítő új kiadványt is ünnepélyesen bemutattak. Az egyik Milan Gardoň Erdei állatok találós kérdésekben című könyve, a másik pedig a Képregény Szent Hubertusról című kiadvány szlovák fordítása volt, amely Soňa Chovanová Supeková közreműködésével készült. Mindkét mű célja, hogy élvezetes és közérthető módon ismertesse meg a gyermekekkel és a fiatalokkal a természetet, a vadon élő állatokat, valamint Szent Hubertus legendáját.

Fotó: L. Nagy – Slovenská poľovnícka komora
A kastély parkjában található tónál a látogatók ismét kifoghatták, majd meg is süthették saját halukat. Az ínyenceket első alkalommal várta a Vadhús útja elnevezésű program, amelyen a vad darabolását és feldolgozását bemutató programokat, valamint különleges fogások kóstolóját is megtartották. A kínálatot a népszerű Taste of Fire show egészítette ki, amely a vadászkonyha korszerű megközelítését mutatta be.
A vasárnapi programot hagyományosan a Szent Hubertus tiszteletére bemutatott szentmise nyitotta meg, amelyet Rastislav Suchý főtisztelendő celebrált. Prédikációjában a vadászok védőszentjének mély lelki üzenetéről elmélkedett, kiemelve Szent Hubertus alázatát és Istenhez való közeledését.

Fotó: L. Nagy – Slovenská poľovnícka komora
Ezt a lelki ébredést az ószövetségi vadászok, Nimród és Ézsau alakjával állította szembe, akik gőgjükben, könyörtelenségükben és hatalomvágyukban a világot és a természetet kizárólag saját énjükön és személyes érdekeiken keresztül szemlélték. Szent Hubertus legendás története ismét arra emlékeztetett, hogy a vadászat nem a zsákmányról, hanem a teremtett világ iránti tiszteletről, az alázatról és az ember lelki oldaláról szól.
Fotó: L. Nagy
Forrás: M. Gočárová – Slovenská poľovnícka komora

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Mit árul el a gímszarvasbika hangja?
A gímszarvasbika hangjának jellegzetességeiről közölt cikket a Bakonyerdő Zrt.
A szarvasbőgés nem egyszerűen az ősz jellegzetes erdei hangja: fontos kommunikációs eszköz. A bikák ezzel jelzik jelenlétüket és erejüket, figyelmeztetik vetélytársaikat, miközben a tehenek figyelmét is igyekeznek felkelteni.
A hang mélysége, ereje és gyakorisága utalhat a bika testméretére, fizikai állapotára, valamint arra is, mennyire intenzív a párzási időszak. A tapasztalt szakember a bőgés irányából és jellegéből az állat mozgására, viselkedésére és a környéken zajló eseményekre is következtethet.

A tapasztalt szakember az állat testfelépítését, testtartását, mozgását, nyakának és mellkasának fejlettségét, kondícióját, valamint agancsának jellegzetességeit együtt vizsgálva következtethet a bika hozzávetőleges korosztályára, egészségi állapotára és erőnlétére. Egyetlen külső bélyeg azonban önmagában nem elegendő a pontos megítéléshez.
A megfigyelésekből az is láthatóvá válhat, hogy az állat milyen szerepet tölt be a szaporodási időszakban, képes-e háremet tartani, illetve vannak-e sérülései vagy betegségre utaló jelei.
Mindez azért fontos, mert a vadállomány szakszerű kezelése nem csupán az egyes egyedekről szól. A rendszeres megfigyelés segít megismerni az állomány kor- és ivari összetételét, kondícióját, egészségi helyzetét, valamint az élőhely eltartóképességéhez való viszonyát. Ezek az információk alapozzák meg a hosszú távú, felelős vadgazdálkodási döntéseket.
Az őszi erdő ilyenkor különleges történeteket mesél – csak meg kell tanulnunk figyelni a hangjaira
Forrás: Bakonyerdő Zrt.
Megbízható természetfotósokat keres Somogy vagy Zala megyében? Keresse bizalommal Mohl Edinát és Harkai Ernőt! (Kattintson a nevekre!)
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131




You must be logged in to post a comment Login