Keressen minket

Vadászat

A Vadászati Világkiállításról is egyeztettek a szlovén-magyar találkozón

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

Jože Podgoršek szlovén mezőgazdasági, erdészeti és élelmezési miniszter mind szakmai, mind politikai értelemben megerősítette részvételi szándékát az “Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon. Szlovénia erdészettel, vadászattal, élelmiszeriparral és élelmiszergazdasággal foglalkozó szervezetei vesznek részt a kiállításon, a megnyitón pedig ott lesz a szlovén szakminiszter is – tájékoztatott Dr. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Dr. Kovács Zoltán, Magyarország nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára és Jože Podgoršek, Szlovénia mezőgazdasági, erdészeti és élelmezési minisztere

Az év második felében Szlovénia veszi át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, és a tervezett prioritásaik között fontos szerepet játszik a fenntarthatóság kérdése. A biodiverzitás, a fenntartható környezetgazdálkodás, az erdészet, illetve a vadgazdálkodás Szlovéniában is fontos és központi kérdés.

Tavaly év végéig félszáz ország jelezte részvételi szándékát a kiállításon. Ugyanakkor értelemszerűen a koronavírus-járvány miatt még tapasztalható óvatosság. A kormány abból indult ki, hogy a nyárra, az elindult oltási programokkal és az elővigyázatossági intézkedésekkel megteremtik a világkiállítás megrendezésének feltételeit.

Forrás: Dr. Kovács Zoltán facebook oldala

Vadászat

Orvvadászokat fogtak el a tapolcai rendőrök

Print Friendly, PDF & Email

A Terrorelhárítási Központ állította elő a két orvvadászt

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Hónapokon keresztül engedély nélkül vadászott két férfi a Tapolcai Rendőrkapitányság illetékességi területén. Az orvvadászok a környező erdőkben tevékenykedtek, és az így elejtett vadakat illegálisan vették magukhoz.

Fotó: Rendőrség

A tapolcai rendőrök 2023. december 04-én intézkedtek a 49 és 59 éves férfiakkal szemben, akik Sümegen a Fehérkő Vadásztársaság területén vadásztak jogosultság nélkül. A nyomozók felkérésére a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége fogta el a fiatalabb férfit Sümegen, míg idősebb társát Tapolcán.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Az egyenruhások előállították őket a Tapolcai Rendőrkapitányságra és orvvadászat bűntettének gyanúja miatt kihallgatták, a 49 éves férfit pedig őrizetbe is vették. A gyanúsítottak sümegi és tapolcai ingatlanjaiban, valamint járműveiben tartott kutatás során fegyverek, lőszerekek, íjak és nyílvesszők, hangtompítók, éjjellátók, puskára szerelhető távcsövek és további eszközök is előkerültek, amiket a nyomozók lefoglaltak.

Forrás: Rendőrség

Tovább olvasom

Vadászat

Dr. Kőhalmy Tamás emléke előtt tiszteleg a TAEG Zrt.

Print Friendly, PDF & Email

Bemutatták dr. Kőhalmy Tamás 12 holdtölte című könyvének második kiadását az Erdészeti Múzeumban

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

SopronMédia: Kötetlen beszélgetés keretében mutatták be dr. Kőhalmy Tamás 12 holdtölte című könyvének második kiadását az Erdészeti Múzeumban. A húsz évvel ezelőtt írt alkotás a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. támogatásának köszönhetően megújult külsővel várja az olvasókat.

Fotó: Griechisch Tamás – SopronMédia

Dr. Kőhalmy Tamás a Soproni Egyetem tanára, a Vadgazdálkodási Intézet igazgatója volt. Az erdőmérnök, vadbiológus szakember halálának 20. évfordulója alkalmából a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. gondozásában megújult formában jelent meg a professzor úr 2002-ben bemutatott 12 holdtölte című könyve. A könyv bemutatóján dr. Sándor Gyula, a TAEG Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a megújult kötettel dr. Kőhalmy Tamás emléke előtt tiszteleg a Tanulmányi Erdőgazdaság, melynek illusztrátora a szerző fia, ifj. Kőhalmy Tamás.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

“A könyvben a vadásztörténetek mellett édesapám mintegy 50 éves munkásságát is megismerhetik az olvasók. A kötet az ország számos erdejébe, így a Bakonyba, a Gemenci-erdőbe és a Soproni-hegységbe is elkalauzolja az olvasókat. A mű középpontjában a természet és az ember kapcsolata áll” – mondta el ifj. Kőhalmy Tamás festőművész, a Soproni Egyetem címzetes egyetemi docense.

Fotó: Griechisch Tamás – SopronMédia

Az eseményen dr. Farkas Ciprián is köszöntötte a résztvevőket. Sopron polgármestere hangsúlyozta: dr. Kőhalmy Tamás Magyarországon és külföldön is elismert szakember volt, akinek munkásságát számos könyv, jegyzet és publikáció is megőrzi az utókor számára.

KŐHALMY TAMÁS (1936-2003) SÁROSDON SZÜLETETT. 1960-BAN ERDŐMÉRNÖKI OKLEVELET SZERZETT A SOPRONI ERDŐMÉRNÖKI FŐISKOLÁN. A GEMENCI ÁLLAMI ERDŐ- ÉS VADGAZDASÁG VADÁSZATI OSZTÁLYÁNAK VEZETŐJEKÉNT RÉSZT VETT AZ 1971-ES BUDAPESTI VADÁSZATI VILÁGKIÁLLÍTÁS ELŐKÉSZÍTÉSÉBEN. DOKTORI CÍMÉNEK MEGSZERZÉSÉT KÖVETŐEN, 1976-BAN ELNYERTE AZ ERDÉSZETI ÉS FAIPARI EGYETEM VADGAZDÁLKODÁSI TANSZÉKÉNEK TUDOMÁNYOS FŐMUNKATÁRSI ÁLLÁSHELYÉT, MAJD 21 ÉVIG IRÁNYÍTOTTA A KÉSŐBBI INTÉZETET. ÍRÁSOS ANYAGAINAK SZÁMA 289, AMELYEK KÖZÖTT KÖNYVEK, KÖNYVRÉSZLETEK, ÉRTEKEZÉSEK, EGYETEMI JEGYZETEK, SZAKCIKKEK IS SZEREPELNEK. ÍRÁSOS PUBLIKÁCIÓIBÓL 21 JELENT MEG IDEGEN NYELVEN, FŐLEG NÉMETÜL. MUNKÁJÁNAK ELISMERÉSEKÉNT TÖBBSZÖR KAPOTT KITÜNTETÉST, KÖZTÜK A KÖZTÁRSASÁGI ARANY ÉRDEMKERESZTET, A HUBERTUS KERESZT ARANY FOKOZATÁT ÉS A NIMRÓD EMLÉKÉRMET.

A neves professzor nevét viseli a Károly-kilátó szomszédságában található Kőhalmy Vadászati Múzeum, ahol a szakember személyes bútorait, trófeáit, jegyzeteit és szakkönyveit is megtekinthetik a látogatók.

Forrás: SopronMédia

Fotó: Griechisch Tamás

Tovább olvasom

Agrogasztro

Nemesnádudvaron megrendezték a II. Vadkolbász és Borfesztivált – GALÉRIA

Print Friendly, PDF & Email

December 2-án, Nemesnádudvaron a Máriavölgye pincesor adott otthont a II. Vadkolbász és Borfesztiválnak, amelyre tíz csapat nevezett. A hagyományteremtő céllal megrendezett kulturális-gasztroprogram a Hajós-Bajai borvidék szívében került megrendezésre.

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

December 2-án, Nemesnádudvaron a Máriavölgye pincesor adott otthont a II. Vadkolbász és Borfesztiválnak, amelyre tíz csapat nevezett. A hagyományteremtő céllal megrendezett kulturális-gasztroprogramot Nemesnádudvar polgármestere Dr. Kovács István, Koch Csaba a Koch Borászat tulajdonosa, a Hajós-Bajai borvidék elnöke és a szervezők, Etsberger József és Virág Csaba nyitotta meg, miközben már javában készülődtek a versenyzők.

Megnyitó Nemesnádudvaron balról Etsberger József, Virág Csaba, Koch Csaba, Dr. Kovács István. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

A konyha, a gasztrokultúra Magyarországon rendkívül sokszínű. Köszönhető ez annak, hogy hazánknak történelmi kapcsolata van a körülöttünk és a távolabban élő népek konyhakultúrájával. Fűszerek, ízek, szokások, amelyek mind-mind élő történelmi kincsünk. Nem hiába, hogy a gyerekek szüleiktől, nagyszüleiktől lesik el, tanulják meg egy-egy családi recept pontos elkészítését s ezzel, hogy hétről, hétre együtt sütnek-főznek a szülőkkel, megtanulják a családi hagyományokat és vele együtt hazánk szokásait.

Díszvendégek és a főszervezők Szent Mihály borlovagrend stanjánál. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Ennek a vadkolbász fesztiválnak és borfesztiválnak a lelkét is ez adja, s az, hogy Békéscsabától, Kaposvárig érkeztek csapatok, miközben Vajdaságból, Magyarkanizsáról is egy népes, jókedvű, vendégszerető társaság gyújtott alá a serpenyőknek.

A program előtt régi barátaikra emlékezett meg Ertsberger József és VIrág Csaba. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Etsberger József és Virág Csaba kiemelte, hogy eljött a disznóvágások időszaka, végre lehűlt az idő és falun még mindig szokás, hogy disznót vágnak az emberek. Aki itt nőtt fel, annak nem olyan nagy újdonság, de érdemes megemlíteni, hogy a sváb szokások szerint, a disznót perzselés, vagy ahogy ott mondják pörkölés előtt megkopasztják.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A szervezők leszögezték, hogy a vadászemberek azonban nemcsak házi disznóból, hanem vadból is készítenek különleges kolbászokat, szalámikat és a nyári nagy vadgasztro-fesztivál után úgy gondolták, érdemes lenne ezeket a szokásokat is megmutatni, összegyűjteni. Arról nem is beszélve, hogy a vadászok és a faluba, a községbe látogatók jó találkozási pontja egy ilyen fesztivál.

Érkeznek az első vendégek. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Az étel és egy jó bor összeköti az embereket s nem számít, hogy esik az eső, vagy hidegebb van – szögezte le Etsberger József. Lehet, hogy így van, de ilyenkor vágjuk a disznót, ilyenkor számítani kell erre. A sültkolbász, a különféle borok, párlatok, na és az egyre kedveltebb forralt borok éppen ezt segítették régen is, hogy a megfáradt, megfázott bölléreket megmelegítse.

Balról Etsberger József, középen Virág Csaba főszervezők, díszvendégükkel Koch Csabával, a Hajós-Bajai Borvidék elnökével. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Koch Csaba a Hajós-Bajai Borvidék elnöke

Az Agro Jagernek Koch Csaba elnök kiemelte, hogy minden ilyen program, fontos nemcsak a községeknek, hanem a borvidék számára is, hiszen láthatjuk, hogy a takaros pincesornak gazdája van. A falu körül megközelítőleg 650 gazda termel és sokuk, adószámmal borral is kereskedhetnek. Beérett az elmúlt időszakban képzett szőlész-borász szakma, sok fiatal megmentette a családi örökséget és a Duna-menti borkultúra tovább virágzik.

Aki nyitott szemekkel járt Fricska Imrével, a kiskunhalasi világjáró vadásszal is találkozhatott. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Kiemelte, hogy a gasztronómia szorosan összefügg a borkultúrával. Ez a rendezvény is kifejezetten jó alkalom, hogy barátságok köttessenek, erősödjenek és mai rohanó világunkban egy-egy palack bor kifejezetten jó ajándék barátainknak. Ezzel nemcsak örömet szerzünk, elvisszük egy-egy borvidék ízeit, hanem életben tartjuk az a borászati kultúrát, amit, ha elveszítünk, nagyon nehéz lenne újra éleszteni.

Etsberger József és Virág Csaba ötlete kétségtelenül jó programja a fiataloknak is. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

A Hajós-Bajai borvidéken megközelítőleg 1800 hektáron művelnek szőlőt és az idei év kedvezően alakult, a vegetációs időben hullott elegendő csapadék és szép reményekkel fordultunk az őszi szüretre. A löszös talajokon a vörösbort adó fajták aránya a teljes területhez viszonyítva 40% és a legelterjedtebb fajta a Kékfrankos. Különleges, szélsőséges klímája miatt Magyarországon ezen a borvidéken készült jégbor is és ki kell emelni a likőrborok kategóriáját is.

Ha vadászruházat, akkor->EWIDENT     Az áruházat a fényképre vagy ide kattintva éred el!

Koch Csaba kiemelte, hogy nagyon örül, hogy négy pincészet is ellátogatott a rendezvényre: mindegyiket személyesen is felkereste, miközben több kis pince is kinyitott, akik csatlakoztak a kezdeményezéshez. A Hajós-Bajai borok a hegyvidéki boroknál lágyabbak, üdébbek, könnyed, gyümölcsös borok. Alacsony sav- és alkoholtartalmuk miatt kedveltek itthon és újra felfedezte az exportpiac, amelynek persze szintén történelmi hagyományai vannak.

Balesetmegelőzés Nemesnádudvaron. A fényképen Etsberger József. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Dr. Kovács István polgármester

Dr. Kovács István polgármester, a megnyitó után, a vendégeket a Szent Mihály borlovagrend standján és pincéjénél fogadta, ahol a borok mellett már frissen sült kolbásszal is kínálták őket. Kiemelte, hogy a falu önkormányzata minden ilyen programot támogat. Persze az, hogy hétvégén az önkormányzat teljes kapacitásával segíti a faluban megrendezett programokat, nem kis áldozat a családok részéről, de itt mindenki azért dolgozik, hogy előre menjen a falu sorsa.

Dr. Kovács István (balról), Nemesnádudvar polgármestere külön-külön köszöntötte a község vendégeit. Jobbról Bosnjak Goran Magyarkanizsáról. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

A vadászat mellett ezek a kulturális programok jó lehetőséget teremtenek arra, hogy a vendégek jó hírét vigyék a községnek s ezért a borlovagrend is sokat tesz. Hozzátette, hogy a borlovagok között nincsenek vadászok, de a szervezők biztosítottak számukra vadhúst, amelyet előző nap be is töltöttek, persze svábosan. A kolbászba 50%-50% arányban kevertek őzhúst és szalonnát.

Ha karácsonyi ajándékot keresel, akkor itt az Agro Jager Shopja! Kattints a képre!

10 kilogramm húshoz 30 gramm fokhagymát, majd kilogrammonként 20-20 gramm sót és fűszerpaprikát adtak, továbbá borsot és köményt is, de annak nincs pontos adagolása, mert attól függ, mennyire jó a fűszer. Ha aromás, akkor kevesebb jár bele.

Azerbajdzsáni vendégek Nemesnádudvaron, az Anna Borház standján. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Etsberger József és Virág Csaba összefoglalta, hogy mezei nyúl, krumplis-tejes, szarvas, hal, vaddisznó, bivaly, szürke marha és vadkacsa kolbászokkal indultak a nevezők. Ez a fesztivál azonban gasztrofesztivál is, amely úgy működik, hogy 10 ponton lehetett ételeket kóstolni, ahol 7-7 dekagramm kolbászt kínáltak a versenyzők. A vendégek a jegyeket leadva kóstolhattak, továbbá négy borászatnál, nyolc pohár bor járt a látogatóknak.

Krumplis, tejes vadkolbász őzből. A magyarkanizsai Bosnjak Goran forgatja a kolbászkákat Nemesnádudvaron. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Míg az ételjegyek limitált mennyiségben álltak rendelkezésre, addig a borjegyek korlátlanul elérhetőek voltak. A gasztrokultúra és a borfesztivál elengedhetetlen része azonban a magyar nóta, a magyar népdal, amelyért a sükösdi Kárpáti Róbert és unokája Lakatos Jonatán felelt, aki hat éves kora óta játszik pengetős hangszeren – kétségtelen, hogy rendkívüli hangulatot teremtettek Nemesnádudvaron, a Máriavölgye pincesoron.

Hangulat, vendégek, fesztivál Nemesnádudvaron, a Máriavölgye pincesoron. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager

Etsberger József és Virág Csaba zárszóban kiemelte, hogy a nyári fesztivál jegyei már interneten is megvásárolhatók, érdemes követni a legfrissebb híreket. Még fogadnak nevezőket, főzőcsapatokat, miközben hamarosan megindul a jegyértékesítés.

 

Írta és fényképezte:
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. – lapigazgató

Tovább olvasom
ewident logo
Cart
  • No products in the cart.