A 2023-as apróvadvadászat szokatlanul kezdődött, mert nem itthon, hanem Szerbiában indulhattam először fácánra. Az itthoni idény, a saját vadásztársaságomnál, Kiskundorozsmán, rendre Szent Hubertusz napja körül kezdődik, ami ebben az évben, november 4-re esett. Persze vártuk ezt a napot Ottokárral, de várták a többiek is, mert Szeged legnagyobb piacán, azért egy-egy tagtárssal mindig össze lehet futni, ha máshol nem is, de Kotogány János tojáskereskedő standjánál biztosan…

Felhős, borús idő fogad hajnalban. a Dorozsmai Vadásztársaság Öreghegyi vadászházában. Fotó: Agro Jager News

Készültünk erre a vadászatra, de felhős volt az idő reggel, ahogyan felhős volt a kedvünk is, mert néhány napja búcsúztattuk Illés-Németh Károly barátunkat, akinek itt lenne a helye, helyesebben ott, Csóti Jani és Jenei Pista között. Nekik is hiányzik, talán jobban is, mert régi dorozsmai családok azok. Másrészt volt idő, amikor a társaság gazdasági vezetője volt és kellemesen emlékeznek az öregebb tagok arra az időszakra. Szokás volt, hogy busszal mentek a FEHOVÁ-ra, együtt. Emlegeti mindenki – biztosan jól esne neki, ha hallaná, de talán hallja is. Kiváló vadászember, kiváló sörétlövő volt és azon kevés emberek közé tartozott, akivel komoly szakmai vitákba lehetett ereszkedni úgy, hogy egy hangos szót, egy odamondott szurka-piszkát nem lehetett felfedezni. Ha szakma, akkor szakma és egy igazi úriember volt, egy igazi gentleman. Kevesebbek lettünk nélküle – ez bizonyos.

Tagtársunk, jóbarátunk: Illés Németh Károly (1956-2023). Isten veled Karcsi!

Menjünk…

A szatymazi oldalban kezdünk s persze, hogy a tegnapi eső az éjjel nem szikkadt fel: derékig vizes mindenki. Erre számolni kell ilyenkor és, ha jól szedjük össze a holminkat, akkor száraz lábbal megúszhatjuk a reggeli órákat. Arról, nyugat felől, a szél már hajtja maga előtt a fellegeket és söpri, mintha karikással hajtaná, innen a rossz időt. Pedig az eső kell és körülöttünk a búza, már hajt: szegel. Ígéret, hogy jövőre is lesz kenyér s aki ebben a nagy szárazságban el tudott vetni, annak már zöldellnek a vetései. Nem kell hozzá sok eső, csak, ha szorítja az ember a munkát, akkor annak előbb, vagy utóbb látszatja van és a föld is megmutatja, kinek, milyen a gazdája.

Hűséges barátom, vadásztársam: Ottokár, aki az idény első dorozsmai kakasával érkezik!

Ottokár előttünk. Balra egy olasz vizsla, Orka, jobbra egy magyar, Piroska, arra fent a jobb szárnyon pedig egyéves drótos német vizsla, Pogácsa. Ahogy végigsorolom, egy kakas röppen fel Ottokár előtt, de lapos vagy éppen jó is lehetne, de nem lövök és a mellettem bujkáló tagtársam sem lő. Majd az elállók, nézünk össze és bizony megszólalnak a puskák.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Néhány kakas már ott lóg az aggatékokon, amikor a csapat egyik része elmegy jobbra, hogy körbe felhozza a Sia patak felől a madarat. Mi meg maradunk itt. Előttünk egy lehetetlen sűrű, mi más, mint egy olajfás. Már annyit írom le, hogy olajfa, hogy magam is így hívom, de nincs mit tenni, a helyiek, az egész tanyavilág és az Alföld, ahol egyszer megtelepedett, így hívja, miközben hivatalos neve: keskeny levelű ezüstfa lenne. Fája egyébként szép, de olyan fa ez, hogy nincs benne egy méternyi egyenes, oly girbe-gurba, miközben tele van tövissel, hogy teljesen lehetetlen bármit is kezdeni vele. Egyébként nagyon jó a tüze és a tanyahelyeken sok helyütt, ezzel vették körbe a házakat, a kerítések mentét, hogy védjék a csavargóktól. Azok régen is voltak, csak most kevesebben is laknak kint, meg jobb a technika és hamarabb utolérik őket. Mindegy is. Egy biztos, hogy ezt a tanyák köré lerakott rettentő sűrű, szúrós részeket kell meghajtani. A lisztes termését a madár szereti és szívesen éjszakázik rajta a fácán. Több haszna nincs. Na, gyerünk! Én a kutyával bebújok. Ismerem már, nagyjából tudom, hol lehet el-elmenni és a tavalyi csapásokon takarosan haladok is. A kutya előttem s van madár, ami kiröppen, egy meg itt előttem áll…

Fentebb kiáltanak: ha majd odaérünk, akkor, lenne ott egy szárnyalt fácán…

Jobb szárnyon is szól a puska s valaki előre szól, hogy ott vannak-e az elállók? De válasz nem érkezik. Na, még egyszer. De csend. Mosolygok magamban, hogy ez már valami…ha róka lenne bent, vagy sakál…de ezek híján érjük el őket és csak ebben a hajtásban, ebben az oldalban, tíz kakast teszünk fel a kocsira, miközben a jobb szárny üres tarisznyával érkezik. Kétségtelen, megérte a fáradság.

A 2023-as év egyik meglepetése, hogy novemberben virágba borult az orgona.

A határ tele van gombával, csak tudni kell, hova kell kimenni és azt is, mit keresünk. Van úgy, hogy a csiperke és a szegfűgomba egy helyen terem, de itt két helyet is tudok, ahol vagy az egyik, vagy a másik terem. Ez a nyár nem kedvezett a gombának sem, de a tavalyi évvel is így jártunk. Talán ezek az őszi esők meghozzák a szerencsénket s majd a lilatönkű pereszke kárpótol. Annak jön el az ideje.

Csóti Janival jöttem, meg Tóth Jóskával és aki egy autóban utazik, azok Dorozsmán együtt is reggeliznek. Janival egyébként amúgy is érdemes jóban lenni, mert valóságos hentesmester és már van füstölt kolbásza. Friss. Tóth Jóska meg füstölt, bőrös karajt hozott. Jani megszemléli, megkóstolja. A perzselés is jó, a pácolás is, de ezt eltetted fagyasztóba a tavaszon! El, – neveti Tóth Jóska s hozzáteszi, hogy látom szakértő vagy! Mondhatni együtt nőttek fel és többet engedhetnek meg maguknak. Jani csak mosolyogja gyerekkori cimboráját. Mondhatni – és bicskával a kezében kissé hátra dőlve, csak elneveti magát…

Nem sietünk. Éppen időszerű lenne az őzemet is meglőni. Megegyezünk, hogy akkor reggel, rendben, hatkor a vadászháznál! A kutyák meg közben érdeklődnek: csak egy falatot!

További részletekért kattintson a fényképre!

Eltelt a délelőtt. Tíz óra felé jár, amikor visszafordulunk. Egy szajkót messziről láttam, hogy leesett. Az elállók lőtték s Ottokárral kerestetem, mi már látjuk, kint van a vetésen, de a kutya az orrára hagyatkozik. Nem tudja, mit kell keresni, de dolgozik. Éppen kétéves.

Ottokár az idény első terítéke előtt. Eb a vadász kutya nélkül!

Egy öreg nádas húzódik fel, nekünk meg egy lucernás jutott. Egy kakassal, miközben a nádasra rálátva, percenként röppen fel egy. Persze, a hajtásderéknak laposan, nekünk meg olyan, mintha magaslesről vadásznánk a fácánt. Majd az elállók! De valahogy feltámadt a szél és a kópék, a szél hátára felülve, hosszú farktollaikkal ellavíroznak. Jövőre is kell, ugratják az elnököt. Ilyen elnök kell, aki kíméli a vadat – jóízű élcelődések sora, feljegyezni, megjegyezni is sok.

Otthon Kiskundorozsmán: egy kakas jutott kompetenciába, egyet pedig Ottokár kapott.

Jutott mindenkinek madár, a kutyásoknak is, ami mégiscsak szót érdemel. Nehéz megmondani, hogy milyen lett volna a teríték, ha nincs kutya, mert sokat olyan helyről hoztak elő, amit mi nem leltünk volna meg, arról meg nem is beszélve, hogy mennyi madár a kutya miatt röppent fel. Igazi munkakutyák…Csak az elállók! – viccelődik valaki! Magnak is kell! – jön a válasz!

Kiskundorozsma után nyugatra fekszik Öreghegy, a híres gyümölcsöse a közel 1000 éves településnek.

Még a pörkölt íze a számban van, mikor másnap hajnalban visszaindulok a vadászházhoz. Dorozsma még csendes, keleten éppen csak dereng. Itt az utca végén a Mini ABC-nél már azért meg-megállnak az autók, biciklisek s az üzlet ajtajai ilyenkor tárva nyitva állnak, mert pakolják az árut. Érkeznek a kenyeres kocsik és a bolttulajdonos, Icuka, kövér, hatalmas kandúrja is ott somfordál a bejárat körül. Ottokárral szoktak találkozni s ha nyitva van az udvari kapu, be is szimatol, de a hatalmas kandúr otthon érzi magát és egyáltalán nem hátrál meg a vizslától, akit rendre figyelmeztetek: ha a macskának baja lesz, akkor összekötjük a bajuszt! S hogy a macska egész nap a gazdaasszonya körül somfordál, biztos vagyok benne, hogy érti a szót is. Az más lenne, ha kint a vadászterületen találkozna vele. Ezt tudja a kutya is, mert a macska, nem való a vadászterületre. Még emlékszem és láttam is, amikor a pásztorkutya nyakába koloncot kötöttek, hogy ne űzze a vadat és a kinti ember törekedett arra, hogy betartsa a szabályokat, ha már a kutya kikapott a mezőre és nem mutogatott! Valahogy a régi törvényt jobban tudták az emberek, s aki hibázott, az kerülte a bajt utána. A macska pedig, különösen természetvédelmi területeken, rettentő károkat okoz, olyanhelyt meg főképpen, ahol parti madarak költenek és netán a vadmacska állományait szeretnék megmenteni. Persze ilyentájt pockozik a macska, szó se róla, de ahogy elindul a költési szezon, a madárfiókát csak könnyebb összeszedni… Egy macskatenyésztőt hallottam úgy pár éve, akinek értékes macskákat tart. Ő azt mondta, hogy akinek fontos a jószága zárva tartja, nem engedi ki, mert elütheti az autó, megfogja valami, egyáltalán bármi történhet vele. Milyen igaza van…

Egy-egy szakaszon már feljavították az utat, aminek nemcsak mi vadászok, hanem a kiskertekben élők, hobby kertészek is a haszonélvezői.

Az őzbak vadászata már réges-régen véget ért. Különösképpen nem hoz lázba az őz, számomra nem jelent kihívást, nem igazán szeretek rá vadászni. Persze mindenkinek megvan a kedvenc vadfaja és az én szívemet a vadliba vitte el. A kiszámíthatatlanság, a váratlan helyzetek, a rettentő, embert próbáló körülmények és a csillagok alatt járó, elérhetetlen vadliba. Menthetetlen romantikus alkat vagy, Péter, menthetetlen – mondta Rudi haverom, de hozzátette: látod, nézz rám, így is le lehet élni egy életet és még hogy! A vadászat romantikája, amikor soha nem tudja, mi vár az emberre s ez az, amit a vadlibavadászata ígér. Nincs más, amibe kapaszkodhat az ember, csak a hite…mert azon kívül minden változik, csak annak kell megingathatatlannak lenni és az csak-csak megsegíti az embert. No, meg a Jóisten!

Jó a puskám is, szeretem is, de hozzá kell tenni azt is, hogy nem mindegy ám, hogy kikkel vadászunk. Madarat tolláról s ha igaz, akkor a vadászokra főképp igaz. Vadászberkekben úgy repül a hír, mint a sólyom. Most meg, hogy kezünkben itt vannak az okos telefonok? Jót nevettem a múltkorában, amikor valaki felírta a Facebookjára, hogy a Soproni Egyetemen végzett. Szem- és fültanúja voltam, amikor egymást keresve, percek alatt kinyomozták, hogy az lehet, de nem erdőmérnök szakon, hanem valami igazgatásszervező, vagy mi – tette hozzá egy középkorú mérnök. Nincs azzal baj, de miért kellett csúsztatni? – bosszankodtak utána. Micsoda önjelölt pojácák, – fakadt ki egy javakorabeli vadász és elővett egy cigarettát, amit kopogtatva ütögetett az ezüst tárcájához. A másiknak meg még szakirányú végzettsége sincs – morgott tovább…Ugyan már gyerekek, hagyjátok! – terelte el a szót egy rutinosabb, öreg róka,. Vadászunk!

Azoknak, akik hozzánk jönnek: itt jobbra és egyenesen tovább, amíg a nagy Hubertusz-keresztet meg nem látják!

Ilyentájt az őzzel már gazdálkodni kell. Jön a tél. A gyenge, fejletlen őz nehezen viseli el az őszi, hideg esőket, a tél viszontagságait s ez a szemlélődő, keresgélő, figyelmes vadászat már érdekesebb számomra. No, itt egy őzbak, két idei gidájával és a sutával. Épek, téli szőrben vannak és az öreg bak, az agancsát már elvetette. Nagyok is. Amott a tanya oldalban egy suta és egy gida. Egészségesek és nagyok is. Itt előfordulhat sakál is. Maradnak, ha itt felnevelte a gidáját, akkor maradjanak és csavarunk a kormányon, miközben lekerül a szemünk elől a távcső és hallgat a puskám.

A Cseh Foxomat hoztam. WIN222-es kaliber. Még az eredeti MOM távcső ül rajta. Édesapám vette 1991-ben Székesfehérvárról. Technikus minősítésemre kaptam, addig ő vadászott vele. Táras. A töltények cső alatt vannak, majd, ha kilépek, csőre töltöm. Ismerem ezt a puskát, becsukott szemmel is mindent tudok rajta. Már általános iskolás koromban kezembe lehetett. Lőni nem lőhettem, de takarítani, szétszedni lehetett és nekem gyerekként nagyon nagy dolog volt, ha elővette a puskát. Volt, hogy elővettük szombat délután és leolajoztuk, kihúztuk a csöveket. Ez volt a délutáni játék és az ajándék. Akkor nem mentem le se biciklizni, se játszani a térre a többiekkel. A házban Pistiéknél volt még vadászfegyver és mindig ment a vita, melyik kaliber a jobb. Én nyertem, mert a lőszer olcsóbb volt a mienkhez…

Ha vadászruházat, akkor->EWIDENT     Az áruházat a fényképre vagy ide kattintva éred el!

Úgy 130-140 méterre egy suta két gidával áll egy lucernásban. Az egyik gida akkora, mint egy dik-dik antilop. Biztosan nincs nagyobb. Még nem romlott le, de le fog. Nem éli meg a telet, de még a decembert se, ha így esősre fordul az idő. Ha meg tudod lőni, – de már nyílik is az ajtó. Egy szép sutával terveztem, de első a vadgazdálkodás és egy pillanatra sem gondolkozom rajta, hogy ez valójában egy igazi, termetes dik-dik antilop. Ilyenre van engedélyünk? – viccelődöm. Csak erre van, – ugrat a haverom.

Még jó. Bal oldalt. Nem! Elugrottak! Kavarognak. Középső? Nem a hátsó, de a középső! Nem. Most, most a hátsó! Az előbb jól mondtad. Hátsó? Biztos? Biztos…

Az ilyen apró termetű gidák nem élik meg a tavaszt.

Félsrégan állt, messzebb is kerültek és a snelleres puskám elsütőbillentyűjét csak megérintenem kell…Minden már rutinszerű. Tudom, hogy megsújtja a billentyű az ujjam, mindig így vagyok ezzel a puskával. A lövedék egy 3,54 grammos Sako game head. 23 éve ezzel a lőszerrel vadászom. Nincs csere, nincs váltás. Nem szeretem a változást. Aki egyszer a barátom lesz, az is marad. Rajtam nem múlik és a fegyvereket sem szeretem adni, venni. A múltkorában arra gondoltam, hogy kap egy új távcsövet a puska, mert talán a szürkületi értéke már nem a régi…de a sok szép emléket dobjam el? Vegyem ketté a puskától a távcsövet, ami 30 éve le se került róla? Nem, így maradnak, együtt. Nem fogom leszedni, – döntöttem el a nyáron.

Hajnal Kiskundorozsmán, a Rózsa-laposon.

A lövés pillanatában a nagyobb gida és a suta elugrik és a lucernából pedig egy fekete macska vagy két méter magasra szökell és már a levegőben bekapcsolta a hajtást! Jobb is lesz, biztonságosabb neked odahaza! A gidám pedig elborult. Menjünk körbe. Menjünk! Bár jobb lenne rögtön rámenni, de mi szeretjük a keresgélést. Olyan kicsi ez a gida. Akkor ott álltunk, az itt állt. Nem ugrott el? Ha csak mégis. Csak nem…

Kiskundorozsmán, lenn a Rózsa-laposon.

A szép sárga lombot leseperte a múlt heti viharos szél s az avarpaplanra napok óta esik az eső, nem is marad meg. Cserszagú már az erdők alja, jön az elmúlás. Közeleg a tél és ha voltak is szép idők, azok bizonyosan elmúlnak. Oda lesz az avarpaplan, jó, ha hírmondója lesz. Csak a kő marad, mert a kő marad. A vadászház góréjában sárgállik már a csöves tengeri s ahogy az egér belekap és lehullik a deszkák között a földre. A szajkók meglelik és meglelik a vadászház köré beszokott fácánok is. A sárga, a sárga kakas is megvan! Azt ne lőjétek! Az a mienk és idén se lőjük meg!  Itt, mást se nagyon! Csak a vadászház szajkója incselkedik nap, nap után velünk. Melyik??  Az az elérhetetlen, amelyik ott ül, most is,  szemközt a hársfán…

Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
lapigazgató