Keressen minket

Vadászat

Hangtompítóval és éjjellátóval rendelkezett, vadászati engedéllyel viszont nem

Rókákra, borzokra és aranysakálokra vadászott egy orvvadász

Közzétéve:

A Fonyódi Járási Ügyészség lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, illetve orvvadászat bűntette mellett lopás vétsége miatt is vádat emelt azzal a férfival szemben, aki az erdővel határos udvaráról tiltott eszközökkel vadászott, de a húst és az elhullott agancsokat is hazavitte.

A vád szerint az ötvenes éveiben járó férfi sosem rendelkezett fegyvertartási engedéllyel, ennek ellenére egy revolvert és egy puskát, valamint a lőfegyverekhez tartozó összesen 271 db lőszert tartott a Fonyódhoz közeli településen található otthonában. Bár a vadászatra sem volt jogosult, a vádlott ilyen célból hangtompítót és éjjellátót szerelt a puskájára, majd a telkének a szomszédos erdőtől kerítéssel el nem választott végén egy szórót is kialakított, ahová zöldségmaradékokat, kukoricát és nyalósót helyezett ki.

A szórónál a férfi egy mozgásérzékelőt szerelt fel, amely a közeledő állatokról a házban adott jelzést a vádlottnak, aki így a pinceépület felett kialakított lőállásról vadászhatott az apróvadakra, így különösen a rókákra, borzokra és aranysakálokra, de egy vaddisznő süldőt is elejtett. A férfinak mindezeken túlmenően lopás miatt is felelnie kell a bíróságon, mivel a közeli vadászterületről agancsokat és vaddisznóhúst lopott el.

Az ügyészség a Fonyódi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű, a bűncselekmények elkövetését beismerő férfival szemben próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

A fotókon a lefoglalt fegyverek és lőszerek láthatók.

Forrás: Ügyészség

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Vadászat

Már mobilalkalmazáson is rögzíthetik a szakértők az amerikai szőlőkabóca észleléseket

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) országos Károsító-monitoring rendszere új funkcióval bővült.

Published

on

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) országos Károsító-monitoring rendszere új funkcióval bővült. Mostantól a szőlő aranyszínű sárgaság (FD) betegség terjesztésért felelős amerikai szőlőkabóca előfordulási adatai és fejlődési alakjai már Android alapú mobilalkalmazáson keresztül is bejelenthetőek. A fejlesztés révén a szakemberek a terepi észleléseket közvetlenül, azonnal rögzíthetik a rendszerben.

Fotó: NÉBIH

Az amerikai szőlőkabóca a szőlő aranyszínű sárgaság betegség fő terjesztője. A károsító elleni védekezés megfelelő időzítése kulcsfontosságú a betegség terjedésének megakadályozásában. Már az L2-L3-es lárvastádiumtól indokolt lehet a rovarölő szeres védekezés, az L3-as fejlettségű lárvák akár a fitoplazma terjesztésére is képesek. A hatékony növényvédelmi beavatkozásokhoz elengedhetetlenek a naprakész információk, amiben jelentős segítséget nyújtanak a Nébih országos Károsító-monitoring rendszerében rögzített szemleadatok. A felületre a következő szervezetek szakemberei tölthetnek fel adatokat: a kormányhivatalok, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, a kutatóintézetek, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

A rendszer új, kiegészítő elemeként a napokban élesített mobilalkalmazás lehetővé teszi, hogy a terepen dolgozó szakemberek azonnal rögzítsék a szemlék tapasztalatait. Az applikációba belépni kizárólag a webes felületen regisztrált és jóváhagyott felhasználók tudnak. Ezáltal a szőlősgazdák a legfrissebb adatok alapján tervezhetik a növényvédelmi kezeléseket. Az Android alapú applikáció használatával tehát a szakértők hozzájárulnak a gyorsabb információátadáshoz, a hatékonyabb előrejelzéshez és a szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó fitoplazma elleni eredményesebb védekezéshez.

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom

Tudomány

KITEKINTŐ: Szerbia – Bemutatták a „Hunting Dictionary” mobilalkalmazást

Ingyenesen letölthető Androidra és iOS-re a Hunting Dictionary, az Erasmus+ SHUNTDIEM projekt többnyelvű vadászati és vadászati turisztikai szótáralkalmazása.

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A digitalizáció és a nemzetközi együttműködés egyre fontosabb szerepet játszik a vadászat és a vadászati turizmus fejlődésében. Ennek szellemében, az Erasmus+ SHUNTDIEM projekt keretében fejlesztették ki a Hunting Dictionary mobilalkalmazást, amely egy egyedülálló, többnyelvű szótár vadászok, hallgatók, szakemberek, turisztikai dolgozók, valamint mindazok számára, akik vadászattal, vadgazdálkodással és vadászati turizmussal foglalkoznak – tájékoztatták az Agro Jagert Szerbiában.

Dr. Milosava Matejevic PhD, a Novi Sadi Egyetem docense, aki felvállalta és irányítja a Szerb Vadászszövetségen belül a fiatalok edukálásást. Fotó: Agro Jager

Ingyenesen letölthető Androidra és iOS-re

Az alkalmazás immár hivatalosan is ingyenesen letölthető Android- és iOS-eszközökre. A felhasználók gyorsan és egyszerűen hozzáférhetnek a vadászat és a vadászati turizmus szakterminológiájához, akár irodában, tanteremben vagy éppen terepen tartózkodnak.

Kattintson a képre és töltse le Google Play áruházból ingyenesen!

Nemzetközi együttműködésben készült

Az alkalmazás tartalma a SHUNTDIEM projektben részt vevő partnerintézmények együttműködésével jött létre: a prágai Erdészeti Kar, az Újvidéki Egyetem Természettudományi és Matematikai Kara – Földrajzi, Turisztikai és Szállodaipari Tanszék –, a zágrábi Agrártudományi Kar, valamint a szaloniki Erdészeti Kar közreműködésével.

Törődjön kedvencével! Kattintson a képre és ismerje meg a legújabb termékeket!

Széles körű vadászati szakterminológia

Az alkalmazás alapját egy többnyelvű szótár képezi, amely a vadászat és a vadászati turizmus szempontjából számos fontos szakterület terminológiáját foglalja magában.

A felhasználók olyan kifejezéseket találhatnak benne, amelyek a vadfajokra, élőhelyekre és tájakra, fegyverekre és vadászati biztonságra, vadászati módokra, vadászati felszerelésekre és ruházatra, vadászkutyákra, trófeákra, vadászati létesítményekre, vadgazdálkodásra és jogszabályi előírásokra, valamint az utazásra és a vadászati turizmusra vonatkoznak.

Nyolc nyelven érhető el

Jelenleg az alkalmazásban nyolc nyelven érhetők el fordítások: angolul, németül, csehül, szerbül, horvátul, görögül, magyarul és finnül.

Az angol nyelv szolgál a kifejezések keresésének és fordításának alapjául, a következő időszakban pedig a tartalom további bővítését és új nyelvek bevonását tervezik.

A nyolc nyelvű szótár letöltve, internet kapcsolat nélkül is működik!

Internetkapcsolat nélkül is használható

Dr. Milosava Matejević, a szerb projektcsapat vezetője szerint az alkalmazás egyik legjelentősebb előnye, hogy internetkapcsolat nélkül is használható.

A letöltést követően a felhasználók a szótárhoz olyan területeken is hozzáférhetnek, ahol nincs mobilhálózati jel. Ez különösen fontos a vadászterületeken, erdőségekben és más távoli terepeken való tartózkodás során.

Ez a funkció megbízható társsá teszi az alkalmazást nemcsak a vadászati tevékenységek során, hanem az oktatásban, a szakmai továbbképzésben és a nemzetközi együttműködésekben is.

Megbízható ablakot keres Novi Sad környékén? Kattintson a képre és nézze meg az Instagramon a cég munkáit!

A SHUNTDIEM projekt egyik fontos eredménye

A „Hunting Dictionary” mobilalkalmazás fejlesztése a SHUNTDIEM projekt egyik legjelentősebb eredménye. A projekt célja az oktatás, a digitális készségek és a nemzetközi együttműködés fejlesztése a vadászati turizmus területén.

Azáltal, hogy megkönnyíti a szakterminológia megértését és hatékonyabb kommunikációt tesz lehetővé a különböző országokból érkező felhasználók között, ez az eszköz hozzájárul a fenntartható vadászati turizmus fejlődéséhez, a tudásmegosztáshoz és a szakmai kapcsolatok európai szintű erősítéséhez.

Érdemes a Play Áruházban véleményezni az alkalmazást, hiszen a fejlesztők folyamatosan frissítik és javítják az alkalmazást.

Folyamatos fejlesztés várható

A projekt mögött álló csapat a jövőben is folytatja az alkalmazás fejlesztését: frissíti a tartalmakat, új kifejezéseket és nyelveket ad hozzá, valamint figyelembe veszi a felhasználók javaslatait és tapasztalatait.

Többnyelvű vadászati szótár a zsebben

Töltse le a Hunting Dictionary alkalmazást, és vigye magával a többnyelvű vadászati szótárat – bárhová is vezesse útja, tanulmányai vagy vadászati tevékenységei.

Dejan Dzakula
Lov i jos ponesto & Agro Jager News

Kattintson a képre és töltse le telefonjára, tablettjéra az alkalmazást és kommunikáljon bátran idegen nyelvterületen is.

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

KITEKINTŐ: Románia – Orvvadászat gyanúja merült fel a sportvadász egyesület vezetője ellen

Orvvadászat gyanúja miatt indított nyomozást az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Rendőrségi ellenőrzés során vaddisznóhúst találtak abban az autóban, amelyben Nicolae Deme, az Arad Megyei Vadász- és Sporthorgász Egyesület (AJVPS) igazgatója is utazott – erősítette meg az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.

A kisjenői rendőrök a DN 79A jelzésű országúton, Nagypél térségében állítottak meg egy járművet, amelyben egy 65 éves sofőr és egy 68 éves utas (utóbbi az AJVPS vezetője) tartózkodott. A jármű átvizsgálásakor két vaddisznótól származó hús került elő, amelyet a hatóságok lefoglaltak és a megyei állategészségügyi igazgatósághoz szállítottak vizsgálatra.

A fénykép illusztráció. Fotó: Orbán Orsolya – Krónika

A rendőrség közlése szerint a hús eredetét elemzik, és az eredmények függvényében döntenek a szükséges jogi lépésekről. Deme megerősítette, hogy a hús a járműben volt, de tagadta, hogy bármilyen vadászaton részt vett volna.

„A hús egy magyarországi, Balaton környéki vadásztársaságtól származik. Látogatóban voltunk, és a sofőrt megkérték, hogy hazafelé vigye el a húst egy békési személynek. Mivel nem találtunk senkit otthon, visszajöttünk Romániába, ahol a rendőrök megállítottak. A hús szállítási dokumentumai a sofőr nevére szóltak. Nem vadásztunk, és nem volt nálunk fegyver” – mondta az AJVPS igazgatója.

A rendőrség egyelőre nem közölte, milyen bűncselekmény gyanújával folyik az eljárás. Nicolae Deme 36 éve vezeti az AJVPS-t, előtte tíz évig vadászati technikusként dolgozott – összesen 46 éves szakmai múlttal rendelkezik a szervezetben.

Forrás: Pataky Lehel Zsolt – Krónika

Fotó: Orbán Orsolya – Krónika

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom