Vadászat
Az első vaddisznó – A babos
A kisebbik fiam, Dominik unszolására végeztem el a vadásztanfolyamot, és tettem le a vadászvizsgát 2023 karácsonya előtt. A 2023/24-es vadászidény végén a tanfolyamtársaimmal néhány társasvadászaton vettünk részt, hogy szokjuk a légkört és a szabályokat.
Az előző vadászati idényben sikerült kezdő vadászként – egyik barátom hívására, bérlőként – nem messze tőlünk, Polány-Somogygesztiben, egy 550 hektáros területen elkezdeni a vadászatot. Itt sikerült az első vadamat, egy borzot, terítékre hoznom.

Fotó: Csizmás Arnold – Agro Jager News
A terület gyönyörű, dimbes-dombos somogyi táj, három kis tóval szegélyezve. Nem vagyok nagy trófeahajhász, elsősorban rókák, borzok kerültek terítékre. Kitartó kísérőként, főleg a nyári szünetben, a fiam társaságában vadásztunk. Rengeteg hajnali kelés, hogy egy selejtbakot terítékre hozzunk – sajnos, nem járt sikerrel.
Gím- és dámbikák egyelőre védelmet élveznek, de tavaly októberben sikerült elejtenem az első rókámat, decemberben pedig az első sutámat – nagy örömömre a fiam társaságában, aki 15 éves kora ellenére vállalta az őz zsigerelését!
November végével elkezdődtek a vadásztársaság területén a társasvadászatok. Bár nagyvadas területen vagyunk, az apróvad-állomány is szép – fácánok, nyulak vannak szép számmal. A saját körzetünkben is bokrászással kerültek terítékre apróvadak. November végén leesett az első – és egyben utolsó – hó, ezzel elkezdtük a vadak etetését, a szórók feltöltését.
A tél gyorsan eltelt, hála a társasvadászatoknak – nem unalmasan!
Február közepén, lesen ülve egy szóró mellett, disznóröfögésre figyeltem fel. Tőlem 25 méterre, 10–12 süldő lakmározott a kiszórt kukoricából. Aznap este amnesztiát kaptak, bár volt két babos is közöttük.

Fotó: Csizmás Arnold – Agro Jager News
Így jött el az idei vadászati idény. Április 9-én délután a fiammal – egy kis kihagyás után – kilátogattunk a területre, ahol összetalálkoztunk az egyik földtulajdonossal: épp a kukoricát vetették. Jelezte, hogy itt az ideje a csülkösök körmére nézni, ne dézsmálják a friss vetést!
Másnap este, munka után barátommal és mentorommal, Gyuri bácsival – aki már a nyugdíjas éveit tapossa – este kilencre megbeszéltük a találkozót, és elindultunk a területre. Beírás után elosztottuk a területeket. Két helyen vetettek, ezért őt kiraktam a falu szélén lévő „Rozoga” leshez, a friss vetés mellé. Én tovább autókáztam az erdei úton az Y-nál lévő leshez.
Mire kipakoltam a kocsiból, és elindultam a les felé, este 10 óra volt. Nyakamban a hőkamera, hátamon a zsák, vállamon a puska. A leshez érve még lent a les alján körbenéztem, sajnálattal konstatáltam, hogy a vetés nem kezdődött el. A hőkamerámmal viszont észrevettem jó pár sötét foltot a tavalyi popcorn-beszántott területen. Felmásztam a lesre, izgatottan pakoltam le a cuccokat – hiszen még nem lőttem vaddisznót. Óvatosan bekapcsoltam az éjjellátót, feltekertem a hangtompítót, végül betáraztam a fegyvert.
Újabb izgalom fogott el, amikor az éjjellátó kamerájában feltűntek a süldőkorú vaddisznók, közöttük két babos mintázatú egyed. Nagyon gondosan túrták szisztematikusan a földet, mint utólag kiderült, néhol 30–40 cm mély árkot vájva.
Kiszemeltem az egyik babos süldőt, majd a céltávcsővel követtem az útját – ami nem volt egyszerű. Hol teljesen szembe fordult velem, hol társa mögé bújt el, hol egy nagyobb gödör nyújtott neki jó fedezéket. Jó 10 perces mozizás után egyedül maradt, bal oldalát mutatta. Rámértem a távolságot – kb. 120 méter –, és mivel továbbra sem mozdult, elengedtem a lövést. A kis konda szétrebbent, és a közelben lévő erdő felé rohantak. Pillanatok alatt eltűntek – a hőkamerával sem láttam már őket.
Hatalmas izgalommal kitáraztam a puskát, vállamra vettem, remegő lábakkal lemásztam a lesről, kezembe vettem a fiam által készített őzagancsos lőbotot, és a babos keresésére indultam.
Közben Gyuri bácsitól jött egy üzenet:
„Lövés felőled?”
„Igen, egy babos. Elszaladtak! Keresem a nyomot!” – volt a gyors válasz.

Fotó: Csizmás Arnold – Agro Jager News
A szántáson lassan haladtam, menet közben kémleltem a hőfoltokat, nem nagy sikerrel. Végül a lestől távolabb, a lövés irányában felfedeztem egy mozdulatlan, kisebb méretű testet, kb. 100 méterre előttem. Odaérve hatalmas örömmel állapítottam meg, hogy sikerült az első vaddisznómat terítékre hozni!
Gyorsan küldtem egy képet Gyuri bácsinak és a fiamnak, aki – mivel másnap iskola – már az igazak álmát aludta.
Krotália felkerül, majd megpróbáltam a zsákmányt kivonszolni a kocsihoz. Mivel csak az erdő széléig sikerült, visszamentem az autóért, feltettem a vadtartó rácsot a vonóhorogra, és visszaautóztam a babosért. Még jó, hogy nem látott senki, mert azt a harcot, amit a testtel vívtam – a súlya és a rács magassága miatt –, talán egy burleszkfilmben jobban mutatott volna!
Irány a tisztás, ahol már Gyuri bácsi várt. Gratuláció, majd a disznó leszállítása a rácsról. Teríték készítése, Gyuri bácsi töretet és pálcát vett magához, az utolsó falat a süldő szájába került, a véres töret barátom kalapján átnyújtásra került a részemre. Újabb gratuláció, majd az elmaradhatatlan vaddisznóvadásszá avatás pálcaütései és szövege:
„Légy mindig igaz vadász, türelmes és udvarias. Védd, tiszteld és szeresd a természetet. Ne csak lődd, etesd, gondozd is a vadat! Tiszteld és ápold a magyar vadászhagyományokat, oszd meg élményeidet barátaiddal, soha ne légy irigy vadász!”

Fotó: Csizmás Arnold – Agro Jager News
– Csak nekem lesz párás a tekintetem ezek hallatán?
Gyorsnak nem mondható zsigerelésbe kezdtünk: szív, máj, nyelv külön zacskóba, zsiger a ragadozóknak az erdőbe, süldőm a rácsra – már könnyebben. Irány a hűtő, mérlegelés: 44 kg. Beírókönyv, adatrögzítés, irány haza. Gyuri bácsit kiraktam Balatonszemesen. Otthon fürdés, hajnal 3, egy pohár jó vörösbor. Gyors alvás, korán kelés – apu reggel megy a fogorvoshoz.
Írta és fényképezte: Csizmás Arnold
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye, fogott egy szép halat, netán fényképezett valami érdekeset?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ: Szerbia -Vajdasági őzbak trófeamustra, harmadszor
Hadzsy János élménybeszámolója Szerbiából:
Hadzsy János élménybeszámolója Szerbiából:
Ha egy rendezvényt három egymást követő évben megtartanak, arra már joggal mondhatjuk, hogy hagyományos. Idén ugyanis harmadik alkalommal szervezte meg a Vajdasági Magyar Vadászok Társasága az idényben elejtett őzbakok trófeamustráját.

Fotó: Hadzsy János – Agro Jager News
Annak ellenére, hogy már van némi rutinjuk az ilyen jellegű események szervezésében, ezúttal sem volt könnyű dolguk a szervezőknek: ebben az évben 170 őzbak trófeát kellett elbírálniuk és közszemlére bocsátaniuk – mégpedig úgy, hogy ne csak a vadászok, hanem a kívülálló laikusok is világos képet kapjanak a vajdasági őzállomány állapotáról és minőségéről.
Emellett megtartották a pörköltfőző versenyt, és helyet biztosítottak számos kézművesnek is, akik saját, vadászathoz kapcsolódó termékeiket állították ki.
Mivel a Vajdasági Magyar Vadászok társasága arra törekszik, hogy minden évben valami újat is beiktason a rendezvény műsorába, így előadásokat hallhattak az érdeklődők szerb és magyar nyelven. Fontos kiemelni, hogy Prof. Dr. Dragan Gačić a belgrádi Erdészeti Egyetem szaktanára a szerbiai őzállomány kezelésének időszerű kérdéseivel rávilágított, hogy mennyire különleges és érdekes vadja az őz Szerbiának.

Fotó: Hadzsy János – Agro Jager News
Vajdaságban az őz szinte az egyetlen nagyvad, ugyanis a Duna és a Tisza ártéri erdein, valamint a Tarcal- és a Verseci-hegység területein kívül másutt gímszarvas és vaddisznó csak elvétve fordul elő. Az őz mintegy hetven éve jelent meg ezen a vidéken, és mára már az egész tartományt belakta. Az állomány mennyisége és minősége pedig elérte azt a szintet, amire a helyi vadgazdálkodók méltán lehetnek büszkék.
A 2025-ös őzbak-vadászati idény számos nehézségbe ütközött. Különösen jelentős volt az olajrepce nagy területeken történő termesztése, valamint az a tény, hogy a csapadékos, de enyhe időjárás miatt a gabonafélék eddig nem tapasztalt gyorsasággal nőttek. Az április derekán kezdődő idény idejére a növényzet már teljes takarást biztosított a vadnak – az árpa például már kalászos volt. Ennek következtében sok helyen megesett, hogy az ismert bakokat egyszerűen nem lehetett megtalálni a beállóhelyükön.
Mindezek ellenére a mustrán felvonultatott trófeák láttán nem kellett szégyenkezniük a vajdasági vadászoknak. A mustrára tíz egyesület küldte be az április 15. és május 15. között elejtett bakok agancsait. A 170 elbírált trófeából 44-et találtak érmesnek: közülük 9 lett arany-, 17 ezüst- és 18 bronzérmes.
Fontos megjegyezni, hogy az őznász időszaka még előttünk áll, amikor a határ java része letisztul, és azok a bakok is láthatóvá válnak, akik most „eltűntnek” tűnnek.

Fotó: Hadzsy János – Agro Jager News
A mustrán bemutatott trófeák kapcsán elmondható, hogy feltűnően sok volt köztük a rendellenes. Bár erről külön kimutatás nem készült, egyes szakemberek szerint a kiállított trófeák majdnem fele ilyen volt. Érdemes lenne utánajárni, mi állhat e jelenség hátterében. Tény, hogy a vajdasági vadászterületeket is keresztül-kasul átszabdalják kerítések és utak, de a mechanikai sérülések okozta deformitások mellett sok az öröklődő, genetikai elváltozás is, ami torz agancsokat eredményez.
Írta és fényképezte: Hadzsy János
Az Ebtenyésztők Sárvár Környéki Egyesülete és a SEFAG Zrt. Zselici Erdészetével közös szervezésében került megrendezésre a Zselicben, festői környezetben a Magdalaki Vadászházban a “szimpózium az aranysakálról” program.

Fotó: Hermánné Bedics Rita
A rendezvényre az ország több pontjáról regisztráltak a szakemberek, Pintér Ottó a zselici erdészet igazgatója köszöntő szavai mellett hangsúlyozta, hogy egyre nagyobb problémát jelent az aranysakál terjedése, ezért is tartják fontosnak a szakmai diszkussziót a témában.
Dr. Halász Tibor PhD. a SEFAG Zrt. Zselici Erdészet vadgazdálkodási ágazatvezetője elsőként az aranysakál vadászatáról, és az echinococcus multilocularis fertőzöttség vizsgálatáról a Dél-Dunántúlon tartott előadást, melynek során utalt az állományszabályozás nehézségeire és a vizsgált állomány hólyagféreggel történő fertőzöttségének mutatóit is ismertette.
A második előadásban Dr. Nagy Gábor PhD. agrármérnök és Dr. Csivincsik Ágnes vadegészségügyi szakállatorvos az echinococcus multilocularis humán egészségügyi vonatkozásait ismertették, kitérve és elemezve az aranysakál táplálkozási szokásait is.
Harmadik előadóként a hibrid egyedek előfordulásáról, a vadászkutyák és az aranysakál kapcsolatáról beszélhettem.
A rendezvény házigazdája Horváth Roland a SEFAG Zrt. Zselici Erdészet kerületvezető erdésze volt, aki a szervezésben is aktívan részt vett.
Írta és fényképezte: Hermánné Bedics Rita
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Jótékonysági Lövészverseny Baranyában
Vadásznapi- Jótékonysági Lövészversenyt szerveztek Baranyában:
Baranya vármegyei Vadásznapi- Jótékonysági Lövészverseny 2025. május 17.
A Baranya vármegyei vadásznaphoz évek óta kapcsolódik lövészverseny, mint egyfajta előrendezvény. Idén azonban ez nem csak pusztán élménylövészet és gyakorlás volt a vadászok számára, hanem jótékony célt is szolgált. Az esemény célja volt, hogy összefogással segítsenek egy zengővárkonyi, ritka genetikai betegségben szenvedő kisfiúnak. Az OMVK Baranya Vármegyei Területi Szervezete, a Mecsekerdő Zrt., és a Mecseki Vadkanok Sportlövő Egyesület által szervezett verseny teljes bevételét a „Sági Dominik – Harc a Duchenne-el” Alapítványnak ajánlották fel.

Fotó: OMVK
A Pécs–Somogy Rücker-aknai Lőtéren ünnepélyes megnyitón köszöntötte a résztvevőket Agyaki Gábor, az OMVK Baranya Vármegyei Területi Szervezetének elnöke a Baranya Vadászkürt Együttes kíséretében. Ezt követően Dominik tette az első lövést légpuskával.

Fotó: OMVK
A gyorsított korongvadászaton 40 jelentkező indult 5 kategóriában. Az izgalmakkal teli verseny után Dolha Zoltán, Zolka Konyhája felajánlásából közös ebéd várta a nagylelkű adományozókat. Az eseményen közel 700 000 Ft gyűlt össze, melyet Dominik és Családja a díjátadó keretein belül vehetett át. A verseny az alábbi eredmények szerint alakult:
- Női kategóriában:
-
- I. helyezett: Pongrácz Panka
- II. helyezett: Papp Lili
-
- Ifjúsági kategóriában:
-
- I. helyezett: Steigervald Ádám
- II. helyezett: Sólyom Diána
- III. helyezett: Fuchs Fanni
-
- Vadász kategóriában:
-
- I. helyezett: Kolossa Kornél
- II. helyezett: Hohmann Ferenc
- III. Varga Péter
-
- Sportlövő kategóriában:
-
- I. helyezett: Pongrácz Viktor
- II. helyezett: Bocz Balázs
- III. helyezett: Leipold Arnold
-
- Open (nem Baranya vármegyei résztvevők számára) kategóriában:
-
- I. helyezett: Bodó Máté
- II. helyezett: Bodó Zoltán
- III. helyezett: Kiss István
-

Fotó: OMVK
A szervezők ezúton is gratulálnak a helyezetteknek, illetve köszönik minden résztvevőnek, hogy segítették Dominikot a gyógyulás felé vezető úton.
Forrás: OMVK