Vadászat
Visszanéző (1938): November
Fekete István vadászélményei 1938-ból:
Kattints a képre és csatlkozz a WILD Hungary csoporthoz!A toll akadozva ballag kezemben. Soha ilyen nehezen nem írtam még. Pedig van miről írnom, mégis meg-megakadok. A gondolatok erdejében gyalogúton kell járnom, keskeny csapásokon, amikor minden lépésre ragyogó tisztások, széles, messze vezető utak csábítanak… Tollam megbicsaklik. Akaratosan és rosszallólag mászik apró vakondtúrásokra, de szeme a széles utakon sóvárog, melyeknek végében hegyek vannak. Igazi, havas hegyek, folyók, városok. Róluk szeretne írni!
Fotó: Fekete István író – rajongói oldal
Úgy érzem magam, mintha orchideák és ritka nagy rózsák közt pipitért szednék. Mintha földet rengető viharban szférás, zengő szimfóniák mellett nádi-hegedűn kellene muzsikálnom és gyufával világítani Jupiter-lámpák szemvesztő világosságában. A tollamban szavak vannak. Kiáltások. Könnyek. Felcsukló férfisírások, s én arról írok, hogy hétköznapos vadászkiránduláson mit lőttem. A szemem előtt zászlók lobognak, virágos ezredek özönlenek mindig felénk tartó öreg utakon, és én arról írok, hogy ősz volt az erdőn és elindult felém egy koronás szarvasbika. A fülemben zúgnak a harangok és kiáltásuk összefolyik a Duna felett, mint az árny és a fény, mely mindig egy volt a nagy folyam két partján — és én arról írok, hogy megzördült a bozót titkos mélye és a zörgés felém tartott. Nehezen ballag kopott, öreg tollam és vízhordó lónak érzi magát, amikor valahol zeng a zeneszó, zörrennek tajtékos zablavasak, kardok villannak és más lovak játékos patkócsattogása virágba fullad… Nehezen megy az írás! Nem hűtlenség ez az erdőhöz és az örömökhöz, amit a vadászat örökszép mestersége adott és ad, de vannak annál nagyobb örömök is, amiben minden benne van. Benne a hegy, a völgy, az erdő, a mező.
Benne minden tavasz, minden ébredés, minden öröm, mert benne van az egész feltámadó magyar élet. Nehezen megy az írás, de ki gondolhat most másra? Mégis el kell indulni. Az égig érő, nagy ünnep mögött is hétköznapok vannak; de a ragyogás megtorpantott egy pillanatra és nem léphetem át a fénynek és árnynak ezt a határát anélkül, hogy le ne borulnék és meg ne csókolnám — mint annyian előttem és utánam — a visszatérő, örök magyar földet. * A bőgés úgy indult meg, mint máskor, azaz sehogy. Úgy látszik, nálunk rossz az akusztika, vagy nem tudom én, mi a baj, de nem bőgnek a bikák. Két éve bőgött egy öreg bika, — meg is lőttem szerencsésen — de sem azelőtt, sem azóta nem hallottam egyet se. Pedig van bika itt is. Kevés, az igaz, mert a nagy lakodalmak a szomszédban történnek, de ez a kevés aztán csendben van. Egy holdvilágos este megfigyeltem egy bikát, mely a szomszéd erdőből bőgve jött át az elválasztó kopár legelőn és amint belépett a mi erdőnkbe, úgy elhallgatott, mintha nyakon ütötték volna. Pedig akkor már nem lehettem tőle messze, mert siettem útját elvágni.
Pattant még egy-két ág, aztán csend. Jártam utánuk hajnalokon, leskelődtem estébe nyíló délutánokon. Szép volt ez a bolyongás, de csak olyan „mindent a szemnek” jeligével. Egyik hajnalon elém került az a bizonyos bak is, melyről csak annyit tudtam, hogy van. Hol nálunk, hol a szomszédban. Mindig ott, ahol nem keresik. A bak jól megnézett és nem is nagyon sietve lépett el, mintha tudta volna, hogy komolyabb urak vannak a játékban. Egyszer meg egy tehén rontotta el a szépen induló hajnalt. Alig kezdett derengeni, már a hegytetőn voltam. Jó széllel ereszkedtem le egy vízmosáson, melynek homokhordalékában annyi volt a szarvasnyom, mintha egész gulya ment volna erre. Az igazság azt hiszem az, hogy ezt a puha homokot kihasználta az itt megforduló 10-—15 szarvas és ezen mentek ki szép csendesen a répaföldekhez és ezen is jöttek vissza. Én is a vízhordás puha ágyán cserkésztem végig, meg-megállva, figyelve a két domboldalt, hogy nem mozdul-e valami. Bizony nemigen mozdult. Balról a sűrűben pattant néha a gally: de ez olyan reménytelen sűrű volt, hogy meg sem kíséreltem belemenni. Az egyik bokor mögül egyszer csak kilépett egy borjú. Nagyon tiszta helyen álltam, de a borjú nem vett észre. Mozdulni nem lehetett. A gyerek hát itt lenne —gondoltam —, most még csak a papa meg a mama hiányzik. Főleg a papa.
Jobban szemügyre véve a bokrot, aggodalmas jelenség tűnt a szemembe: két fül. Két hatalmas tehénfül. Más semmi. Ott állt tehát a mama is és elképzelem két nagy szemét, amint rajtam remeg. Állok és várom, hogy történjék már valami. Nem kellett sokáig várnom. Észrevett-e ez a nyavalyás borjú, nem tudom, de visszalépett a bokor mögé s a következő pillanatban zuhogva, törve robajlott fel a sűrű. A bikát nem láttam, csak hallottam, amint agancsa kerepelve verte a vékony fákat. A következő alkalommal magam rontottam el a dolgot. De nem én vagyok az oka, hanem a — rádió. A nagy államférfiak úgy röpködtek akkor, mint békében a darvak, és éppen azt vitattuk meg, hogy a jó öreg Chamberlain — az Istenért! — le ne potyogjon valahol Dover és Calais között, mert akkor vége a világnak. Mondom, erről beszélt a rádió és — ami még sohse fordult elő — hangosan politizálva ezt vitattuk meg feleségemmel az erdő elején, amikor… igen, amikor egy koronás tizenkettes sietve vitte odébb háremét, csendesebb tájakra. Evett a méreg. Elsősorban aki vadászni megy: hallgasson. Másodsorban pedig mi jutott eszébe ennek a bikának idejönni az erdő szélére fényes nappal? Segíteni azonban nem lehetett! Lőni se, mert a bikát futásában is folyton takarták a tehenek. Jellemző azonban, hogy tíz perc múlva már feledve volt a bika és minden, és úgy szidtuk Benes Eduárdot, hogy ha mindaz fog rajta, amit akkor mondtunk, hát ültő helyében kigyulladt volna.
Máskor talán napokig szidtam volna magam, mert — mi tagadás — a bika koronás szép agancsa úgy úszott a bokrok felett, mint egy látomás. Ezután aztán már csak egyszer jutottam ki az erdőre. Minden időmet elkapta a munka és a hírek lesése. Közben pedig összerakosgattam öreg katonaholmim és vártam a kis cédulát, mely vitézi életre szólít… Gondoltam, sokáig már nem késhet, — mert vagyok én is olyan legény… — hát kimegyek még egyszer az erdőre. Nem, igazán nem volt bennem semmi remény, hogy csak lássak is valamit. A vágás mellett botorkáltam. Néztem az eget, néztem a földet és a túlsó domboldalon kijelöltem magamnak egy-két helyet, hol nagyszerű géppuska-fészkek lennének… Onnét jönne az ellenség. Csak nem elsietni. Várni! A rajvonal lassan lökődik előre. Most aztán oldalba a kutyát! ta-ta-ta-ta… Annyira beleéltem magam, hogy csak később hallottam meg az erős törést, mely felém tartott. Mi ez? Lekaptam a puskám és egy bokor mögé ugrottam. A ligetes vágásban még nem látszott semmi, de a puskát már a vállamhoz emeltem, mert itt nem lehet tétovázni, ha lőni kell. Helyenként, kisebb foltokban felnőtt már az erdő, de helyenként csak térdig érnek a csemeték. A fű és gaz majdnem mindenütt derékig ér. Bokrom kis nyílásán ekkor megláttam a bikát. Feltartott fejjel ügetett felém és agancsának koronás vége imbolyogva közeledett. Eltűnt és előbukkant újra. Már lőhettem volna, de olyan egyenesen jött nekem, hogy szinte megbabonázva vártam közeledését.
Valami gombázó vagy csavargó gyerek riaszthatta meg. Nem volt már harminc lépésre se, amikor eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Megijedni se értem rá, hogy mi lett a bikámmal, amikor már kikapaszkodott egy árokból, mely — most jutott csak eszembe — itt szalad előttem keresztbe. De nem látni a nagy gazban. A célgombot már rajta tartom, de nem húzom el a ravaszt, mert kíváncsi vagyok, meddig jön?… Ilyen közelről élő szarvast még nem láttam. Bokrom jól takar és lassú ügetésben közvetlen mellettem halad el. Nyakba lőttem. Ez a lövés az, amire azt mondják, hogy a „fülét sem mozdította”. Hát ez sem mozdította! Később az egyik hátsó lába ugyan kinyúlt, de ez már nem tartozott az élethez. A bika négy lépésre feküdt tőlem. Nem mentem mindjárt oda. Ki kell az ilyesmit élvezni! Először csak a szemek hadd legeljenek, aztán a kéz. A marok… Utána loholás a fényképezőgépért. Tűnik már a nap, sietni kell. Ez az oka, hogy jobban is fényképezhettem volna. Nem látszik, hogy páratlan tizennégyes, és az sem, hogy majdnem hét kiló… * Most már itt van a szobámban. A véres gallyat is mellé tűztem a kalapomból, de nem nézek rá annyiszor, mint máskor néznék és visszafutó képzeletem nem akad meg rajta, mert a fejem tele van s a szívem is tele van. Mással.
Gondolataim elúsznak messze városok felé, melyek kinyitották kapuikat. Hegyeket látok, folyókat, erdőket, könnyes arcú, kitárt karú magyarokat. A rádióban zeng a zene, szól az ének, csattognak a patkók, roppanva dobbannak a léptek. És hull a virág. Sóhajtások hallatszanak, melyek nem fértek meg a szívekben -— kicsordultak. — Horthy! Horthy! Ó, Istenem, de jó lenne ott lenni! Látni még egyszer a látomást, amint a fehér ló a magyar történelem szomorú lapjairól átviszi boldog lapokra boldog lovasát és utána az egész magyar népet. De jó lenne ott lenni! Mint valamikor régen, amikor sötétség volt, bánat volt és szegénység volt ebben az országban. A ruhánk se volt új és a bakancs se. A géppuskás lovak öregek voltak, a hevederek elnyűttek, a páncélokon golyónyomok… Csak a szívünk volt a mai! A hitünk és a reményünk volt mindig új, fényes és minden reggel újraéledő. Mindenünk megvolt akkor is, csak a mai boldogság hiányzott. De jó lenne ott lenni! — gondoltam, és észre sem veszem, hogy hiszen ott vagyok. A kiáltások mellettem kiáltanak, sapkámban nekem is virág van, a révkomáromi öreg bíró hozzám is szól, jut nekem is ölelés. Arcom is eltorzul egy kicsit és — mért szégyellném?! — a könnyek nekem is végigfolynak arcomon. (1938)
** Megjelent a Nimródban, 1938. november 20-án, valamint a Komáromi Lapokban, 1939. január 28-án. Tartalmazzák a Vadászok (2009), a Vadászelbeszélések (2015) és a Szarvasbőgésen (2021) c. kötetek. Rövidítve – az első és az utolsó szakasz nélkül – tartalmazzák a Rózsakunyhó (1973) és a Vadászatok erdőn, mezőn (1988) c. kötetek.
** Az illusztráció Fekete István saját felvétele a „páratlan tizennégyes”-ről. A Nimródban jelent meg az elbeszéléshez kapcsolódva.
Forrás: Fekete István író – rajongói oldal
További érdekességek Fekete Istvánról itt érhetők el. Kattints a linkre!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
A Védegylet szalonkás konferenciájáról
„17. éves az Országos Szalonka Monitoring Program” címmel szervezett tanácskozást az Országos Magyar Vadászati Védegylet Gödöllőn
Kattints a képre és kedveld a WILD Hungary Facebook oldalát is!
„17. éves az Országos Szalonka Monitoring Program” címmel szervezett tanácskozást az Országos Magyar Vadászati Védegylet a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetével közösen. A rendezvényen, amelynek az egyetem Tudástranszfer Központja adott otthont december 4-én, az aktív közreműködők foglalták össze a program bő másfél évtizedes tapasztalatait, amelyek alapján egyértelműek kimondható: a nemzetközi szinten is kivételes kezdeményezésnek a jövőben is folytatódnia kell.
Fotó: Országos Magyar Vadászati Védegylet
A megjelenteket – száznál is több embert, köztük mások mellett a vadászati érdekképviseletek munkatársait, a program vármegyei koordinátorait, illetve a vadászati hatóság képviselőit – házigazdaként prof. dr. Heltai Miklós, az Intézet igazgatója köszöntötte, egyben átadva prof. dr. Gyuricza Csaba, az egyetem rektorának, illetve az esemény védnökének üdvözletét is. Miután néhány szóval bemutatta az általa vezetett intézményt, annak főbb eredményeit az elmúlt évekből, hangsúlyozta a tudomány-gazdálkodás-hasznosítás hármas egységének fontosságát. A különböző érdekelt felek megfelelő együttműködésére jó példa a monitoring program.
Pechtol János, a Védegylet ügyvezető elnöke megnyitó beszédében tolmácsolta dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a konferencia fővédnökének üzenetét, miszerint a monitoring program folytatása a jövőben is feltétlenül szükséges. Felidézte a kezdeményezés másfél évtizeddel ezelőtti indulásának okait és körülményeit, amikor is az Európai Unióhoz való csatlakozást követően, az így hazánkra is vonatkozó Madárvédelmi Irányelv rendelkezései miatt megszűnt az erdei szalonka tavaszi húzáskor történő vadászata. Az érdekképviseleti vezető megköszönte minden közreműködő – külön a jelenlévők – munkáját, amely révén az elhivatott magyar vadászoknak lehetőségük nyílik az erdei szalonka tavaszi elejtésére. Külön köszönetet mondott a program tudományos hátterének biztosításáért a kezdetekben bekapcsolódó Soproni Egyetem, illetve a monitoring ezen részét mindmáig koordináló MATE érintett munkatársainak. Hangsúlyozta: munkájuknak köszönhetően mostanra egy különösen értékes anyag gyűlt össze az erdei szalonkáról, amelyeknek hála meg lehet védeni az Európai Unió előtt a tavaszi elejtéseket, hiszen egyértelműen látszik: azok nem befolyásolják a faj állományát.
Az első előadást prof.dr. Csányi Sándor, az Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszékének vezetője tartotta, „A vadmadarakra való vadászat korlátai és a derogáció lehetőségei az Európai Unióban, különös tekintettel az erdei szalonka kérdéskörére” címmel. Miután ismertette a véleménye szerint számos bizonytalanságot tartalmazó EU-s jogszabályi hátteret, rámutatott: Magyarországon az erdei szalonka tavaszi elejtése a Madárvédelmi Irányelv előírásaival összhangban oly módon történhet (tehát úgy vonatkozhat rá derogáció), ha nincs más megfelelő megoldás, az elejtés pedig szigorúan szabályozott feltételek mellett és szelektív alapon, kis számban történik. Alternatíva a hazai szakmai szervezetek álláspontja szerint nincs, lévén az őszi húzáson történő vadászat teljesen más körülményeket jelentene. A szabályozott feltételeket Magyarországon a jogszabályi környezet szavatolja, ami pedig a szelektivitást és a teríték nagyságágát illeti, ezen feltételek bizonyítását, igazolását szolgálja a tudományosan megalapozott monitoring program, amely biztosítja, hogy az elejtések ne veszélyeztessék az állományt, illetve ha a faj természetvédelmi helyzete kedvezőtlenül változik, be lehessen avatkozni. A professzor felhívta a figyelmet egy lehetőségre is: az Irányelv szövege azonos szinten említi az ökológiai, a tudományos és a kulturális követelmények különösen fontos figyelembevételét, amely utóbbi a tavaszi szalonkázás szempontjából az elsődleges szempont, amikor a hagyomány megőrzéséről van szó. Ezt az érvet jelentősen erősítené, ha a tavaszi szalonkavadászat felkerülne az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség listájára (amelynek magyar elemei között szerepel a solymászat – a szerk.). A prof. dr. Csányi Sándor által javasolt cselekvési terv első lépéseként ezt a vadászati hagyományunkat fel kellene venni a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére (ebben 2010 óta szerepel a magyar solymászat, 2018 óta pedig a magyar vadászati hagyományok – a szerk.), amely munkába be lehetne vonni a hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Vadászati Múzeumot és a Vadászati Kulturális Egyesületet (VKE).
Dr. Buzgó József, a Védegylet országos programkoordinátora a monitoring program történetét foglalta össze a kezdetektől napjainkig. Felidézte, hogy a kezdeményezés elindításához általános összefogás alakult ki az érintett szervezetek – a Védegylet, az Országos Magyar Vadászkamara, a VKE, a Soproni (akkor még Nyugat-magyarországi) Egyetem, a MATE (akkor még Szent István Egyetem), valamint az érintett tárcák (a Földművelési és Vidékfejlesztési, illetve a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium) – között. Kifejtve a derogáció részleteit, feltételeit és gyakorlati megvalósítását elmondta, hogy 2009-ben igen komoly feladatot jelentett a monitoringhálózat megtervezése. Bemutatta a program eddigi ciklusait, azok jelentőségét és sajátosságait is. Szólt egyebek között a rendszer finomhangolásairól és ezek okairól, a fejlesztésekről – így például a webes adatfeltöltő felület létrehozásáról –, az elejtéseket lehetővé tévő hatósági határozatok egységesítéséről. Megemlítette azt a GPS jeladós kutatást is, amelyet a Védegylet megbízásából, az Agrárminisztérium (AM) támogatásával végeznek a MATE kutatói a monitoring programtól függetlenül, de ahhoz szervezesen kapcsolódva. Az erdei szalonkák jelölése révén rengeteg új információt tudhattunk meg a faj vonulásáról (részletek a Védegylet honlapján, itt.) Ami a statisztikai adatokat illeti, dr. Buzgó József előadásából kiderült a többi között, hogy 2025-ben 546 vadgazdálkodási egység vett részt a monitoring programban, ezek területén 1366 standot jelöltek ki, amelyeken a vadászok 3243 mintát gyűjtöttek be. Ez utóbbi adat jelentősége, hogy tükrében jól látszik: a faj tavaszi becsült, egyébként stabil hazánkon átvonuló állományához képest (az elmúlt 15 év átlagában kb. 150-200 000 madár) az itt elejtett mennyiség elenyésző, így megfelel a kis számú hasznosítás feltételének.
Kovács Ferenc, az AM Vadgazdálkodási Főosztályának főosztályvezetője az államigazgatás szemszögéből mutatta be a programot. Miután részletesen ismertette az EU-s jogszabályi hátteret és annak hazai alkalmazását, bemutatta azt is, hogy a program során mely résztvevők között milyen kapcsolat van, kinek mik a feladatai. Külön szólt az Európai Bizottságnak (EB) évente leadott derogációs jelentésekről, azok összeállításának folyamatáról. Hangsúlyozta: ebben a vármegyei vadászati hatóságok a legfontosabb szereplők, ezért rendkívül fontos, hogy azok munkatársai pontos adatokat szolgáltassanak. A főosztályvezető aláhúzta: a program jövője a helyes adatszolgáltatáson múlik. Kitért arra is, hogy az EB felülvizsgálja a jelentéseket, és ha szükségesnek látja, kérdésekkel fordul Magyarországhoz, ezekre eddig mindig kielégítő válaszokkal tudtunk szolgálni.
Dr. Kemenszky Péter, a Somogy Megyei Vadászok Szövetségének fővadásza, az Országos Magyar Vadászkamara Somogy vármegyei Területi Szervezetének titkára a megyei koordinátorok szempontjából beszélt a programról. Mint elmondta, az erdei szalonka vadászatának megszűnése annak idején váratlanul érte a faj szerelemeseit, sőt az információhiány miatt felháborodás is követte a változást. Ebben a helyzetben a Védegylet lépett elő „mentőseregként”, kezdeményezve a monitoring programot. Felmerültek ugyan kezdeti anomáliák, de a rendszer kiheverte a gyermekbetegségeket. A szakember kiemelte azt is: a hálózat alapeleme az önkéntesség, amely pedig a szalonka, a szalonkázás iránti lelkesedésre épül. Nemcsak a résztvevő vadászok, de a koordinátorok is lelkes szalonkások. Az ilyen vadászok (megfogalmazása szerint: „szalonkaőrültek”) érdeme, hogy a program ennyi ideje sikeresen folytatódik, hiszen az ő munkájuk – a megfigyelés és a mintagyűjtés – révén keletkeznek a kiértékelhető adatok. Ezen munkára pedig szabadidejüket, saját anyagi forrásaikat fordítják. Külön is beszámolt a Somogy vármegyei munkáról és tapasztalatokról. Specialitásként említette meg, hogy évente tartanak egy értekezletet kimondottan a monitorzó vadászok részére, amely eseményen mindig hiánytalan a jelenlét. Ilyenkor minden fontosabb tudni- és tennivalót újra átvesznek a Védegylet, a MATE és a vármegyei vadászati hatóság képviselőinek közreműködésével.
A szalonkázás kulturális hátterével, történelmével, a magyar vadászok hagyományokban betöltött szerepével Feiszt Ottó, az Országos Magyar Vadászkamara korábbi elnöke, a Zalaerdő Zrt. nyugalmazott vezérigazgatója ismertette meg a konferencia résztvevőit. Előadását szakkifejezésekkel, szak- és vadászirodalmi idézetekkel, sőt a madárhoz kapcsolódó, kultuszára utaló mondásokkal is tarkította. Elragadtatva írt a tündérmadár vadászatáról – a teljesség igénye nélkül.
Forrás: Országos Magyar Vadászati Védegylet
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Természetvédelem
POLICE: Orvvadász rendőrkézen
Feljelentést tett a Hortobágyi Nemzeti Park a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányságon, az ügyben nyomozás indult.
Tanulj Szegeden erdészeti és földmérési ismereteket. Felnőttkézésben (25 év felett) akár két év alatt megszerezheted a képesítést. Részletekért kattints a képre!
Védett madarakat fogott el tiltott módon egy szolnoki férfi, majd ismeretségi körében értékesítette őket. A Hortobágyi Nemzeti Park tett feljelentést a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányságon, mivel információik alapján egy szolnoki lakos engedély nélkül védett madarakat tart, illetve azokkal kereskedik. A nyomozók ellenőrizték a férfi Facebook-profilját, és a madarak tartására, eladására utaló fotókat, bejegyzéseket találtak.
Fotó: Rendőrség
A rendőrök december 4-én kutattak az 54 éves gyanúsított ingatlanjában, és hatósági engedélyek nélkül, illegálisan tartott 12 tengelicet, 15 csízt, három-három csicsörkét, kenderikét, zöldikét, valamint egy karvalyt halva találtak, illetve foglaltak le. A nyomozók lefoglaltak továbbá három, a madarak befogásához használt, fa- és fémkeretes, élve befogó kalitkát, valamint hat lépvesszőt a hozzá tartozó léptáskával.
Előállították az orvvadászt a rendőrkapitányságra, majd kétrendbeli természetkárosítás bűntett és orvvadászat bűntett gyanúja miatt hallgatták ki.
Átadták a közel 1 millió forint eszmei értékű védett egyedeket a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársainak, akik gondoskodtak a természetes közegükbe történő visszahelyezésről.
Forrás: Rendőrség
Vadászat
A magyar solymászok hozták el a kupát Toszkánában
Az idei évben immár 5. alkalommal rendezték meg az Ivan Busso emlékére szervezett Raduno Internazionale di Falconeria-t, és ezzel együtt a 3. International Falconry Cup-ot – számunkra pedig ez lett az eddigi legemlékezetesebb esemény, hiszen a magyar csapat nyerte a kupát.
Tanulj Szegeden erdészeti és földmérési ismereteket. Felnőttkézésben (25 év felett) akár két év alatt megszerezheted a képesítést. Részletekért kattints a képre!
Az idei évben immár 5. alkalommal rendezték meg az Ivan Busso emlékére szervezett Raduno Internazionale di Falconeria-t, és ezzel együtt a 3. International Falconry Cup-ot – számunkra pedig ez lett az eddigi legemlékezetesebb esemény, hiszen a magyar csapat nyerte a kupát. A szoros mezőnyben minden pontért meg kellett küzdeni, de madaraink megbízható repülése, a fegyelmezett munka, illetve csapatunk összhangja végül meghozta a gyümölcsét – tájékoztatott a Magyar Solymász Egyesület.
A magyar csapat Olaszországban. Forrás: Magyar Solymász Egyesület
A rendezvénynek ezúttal is Toszkána adott otthont: Castellina in Chianti vadászterületei és San Gimignano középkori utcái szolgáltak díszletül a solymászok találkozójához. A szervezők – akikre ma már őszintén úgy tekintünk, mint legjobb olasz barátainkra – idén is professzionális munkát végeztek: minden percén érződött a gondos előkészítés, a hagyományok tisztelete és a solymászat iránti szenvedély.
A részt vevő nemzetek ismét erős és színes mezőnyt alkottak. Az esemény ünnepélyes megnyitóját ezúttal is San Gimignano történelmi belvárosában tartották: a solymászok felvonulása a Porta San Giovannitól a Piazza del Duomóig nemcsak látványos, hanem mélyen megható pillanat volt. A Sala di Dante-ban tartott látogatás során ismét hangsúlyozták a solymászat kulturális örökségét, és azt, milyen fontos a hagyományok átadása a következő generációknak.
Magyarország legnagyobb vadászati portálja
A vadászatok Castellina környékének gyönyörű vadászterületein zajlottak. A szervezők idén is gondoskodtak arról, hogy magasan, tisztán repülő, erős fácánok tegyék próbára a madarakat és a solymászokat, a reptetések változatos terepen, igazi, életszerű vadászhelyzetekben történjenek, és minden résztvevő megmutathassa saját hagyományainak és stílusának legjavát.
Az Ivan Busso emlékversenyt követő fogadáson a magyar csapat. Forrás: Magyar Solymász Egyesület
A vendéglátás most is felülmúlhatatlan volt: igazi toszkán fogások, helyi borok, hosszú, baráti beszélgetések az esti vacsorák mellett olyan légkört teremtettek, amelyben a nemzetközi mezőny már inkább egy nagy solymászcsaládnak tűnt, mint versenytársaknak.
Vadásszon Biharnagybajomban, a Nagy-Sárrét szívében! A társaságról szóló cikkeket a képre kattintva érheti el!
Számunkra ez az év nemcsak egy újabb gyönyörű emlék az Ivan Busso emlékverseny történetében, hanem egyben biztatás és felelősség is: ugyanilyen alázattal, kitartással és barátsággal szeretnénk jövőre is visszatérni, és méltón képviselni a magyar solymászatot Toszkánában.
Csatlakozz te is a Wild Hungary csoporthoz! Kattints a képre!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A Nébih 2025-ben is célzott helyszíni ellenőrzésekkel támogatta a jogszerű hazai drónos növényvédelmet
Hitelmoratóriummal segíti a kormány a gazdákat
Rekordmárna a Dunából
A Védegylet szalonkás konferenciájáról
POLICE: Orvvadász rendőrkézen
A magyar solymászok hozták el a kupát Toszkánában
POLICE: Véletlenül lőtte meg ozmándbüki társát a vadász – vádat emeltek
A szegedi adventi vásárban lépett fel a Kiss Ferenc Vadászkürtegyüttes
Látványos vadlúdvonulás a Kis-Sárréten
Élőhely-teremtés Sződligetnél
Rapsic testvérpár bilincsben
Zergéket fotóztak Győr-Moson-Sopron vármegyében
Drog helyett tigriskölyköt találtak
Myxomatózissal kapcsolatos tájékoztatás
Túrázóra lőtt a gondatlan vendégvadász
Zergék Vas vármegyében
Afrikai sertéspestist azonosítottak elhullott vaddisznóban a Szentendrei-szigeten
Vadászati lehetőség: Nyúlvadászatot hirdet Biharnagybajom – MEGNÉZTÜK
Ludaskása, ahogy Sántáné Kormos Éva készíti
