Keressen minket

Vadászat

Kálmánka

Print Friendly, PDF & Email

Emlékezés Kittenberger Kálmánra:

Közzétéve:

Feltöltő:

Print Friendly, PDF & Email

Kattints a képre és kedveld a WILD Hungary Facebook oldalát is!

Kedves Barátom

Mellékelem Kittenberger Kálmán nekrológját és úgy érzem, a magyar vadászok nem állhatnak meg ennél az elröppenő gesztusnál.
Úgy érzem, a legnagyobb magyar vadásznak és kutatónak emléket kell sírján állítani s a kezdeményezés elsősorban Titeket illet.
Én mindenesetre felajánlom ennek a cikknek a honoráriumát szerény kezdetnek s nem hinném – ha kézbe veszitek a dolgot –, hogy a magyar vadászok s a tudományos intézetek is ne helyeselnék.
Vadászüdvözlettel:
Fekete István

Fotó: Fekete István író – rajongói oldal 

*
Kálmánka
Elhangzott a kürtök búcsúzó búgása, elhangzott a fagyos föld dermesztő dobolása a koporsón, és elhangzottak a szép, elismerő szavak. A búcsúzás gyászos muzsikája korán jött, az elismerés későn – ahogy szokott lenni –, ámbár ez Kittenberger Kálmánt nem bántotta életében, és most már egyáltalán nem bántja.
A sors megadta nekem, hogy jobban ismerjem, mint mások, és jobban is szeressem, és még ennél is jobban becsüljem.
Szerényebb, tisztább szívű és egyenesebb embert nem ismertem. Néha szűkszavú volt a gorombaságig, néha költő és néha tudós. Biológiai tudása példátlan volt, nyelvtudása káprázatos és emlékezőtehetsége kristálytiszta a haláláig.
Barátságunkat két „szervusz” határolja, igaz, a két szó között negyedszázad van.
Amikor megismertem, azt mondta: szervusz, és amikor a halálos ágyán utoljára kezet szorítottunk, azt mondta: szervusz. Semmi sallang, semmi cifraság, csak az elsőnél hidegen állt rajtam a mérlegelő szeme, az utolsónál pedig elborították szemét a búcsúzás könnyei.
Így volt!
Sokat voltunk együtt, sok mindent megengedett nekem, és mosolygott, mert Kálmánkámnak szólítottam. Ő nem becézett soha senkit, és ha valami elismerésre méltót cselekedtem, úgy szólított meg, hogy: István. De ilyen kitüntetés ritkán ért.
A mindennapi élet szürke kis ügyeiben olyan gyermekien aggályos volt, hogy mellé kellett állani, mert az apróságokban nem ismerte ki magát, és egy vasúti jegyváltás több gondot okozott neki, mint egy támadó elefántbika. Ez volt az oka, hogy Kálmánkámnak szólítottam.
– Ez a Pista gyerek nagyon elszemtelenedett – mondta, de annyi melegséggel, amennyi ebbe a pár emberi szóba belefér.
Így azután, még mielőtt elindultunk volna valahova, előző telefonunk így kezdődött:
– Hát akkor megyünk?
– Kálmánkám, a jegyeket megváltottam, a taxi reggel négykor jelentkezik, a telefonos kisasszony fél négykor külön trillával fog neked csengetni.
Ilyenkor a Nimród szerkesztőségi szobájában az összecsukható „afrikai” vaságyán aludt, de a taxit már lent várta az utcán, s a sofőrt olyan szeretettel üdvözölte, mint a kisdiák a vadőrt, aki először viszi vadászni.
Afrikai méretű hátizsákja és minden felszerelési tárgya csodálatos rendben volt a saját főzésű diópálinkától a csavaros lábszárvédőig, amelyet Afrikában szokott meg, és nem is használt mást, pedig már nehezen hajolt. Gerince korán kezdett elmeszesedni, és nyögve húzta le cipőit.
– Kálmán – mérgelődtem –, ülj le! Lehúzom a cipődet, befűzöm a cipődet… De ha legközelebb nem szólsz…, összetörlek…
Úgy nevetett, hogy a könnyei potyogtak, hiszen egyetlen ütésétől felvehettem volna a néhai nevet.
Ismert mindent, ami az erdőhöz tartozott, és tudott mindent, ami a vadászattal volt összefüggésben.
Egyszer különféle gyanús gombákat szedett össze:
– Ilyet még nem ettél, pupák:
– Meg akarsz mérgezni?
A megtisztított gombákat bevagdosta, liptói túróval megtöltötte, s a gombákat a tűzhely vasán megsütötte. Felséges volt. Valami lazacgomba.
Egyszer pár süldőt lőttünk, s a májukat ő készítette el „sárga szaftban” – ahogy mondta. Azt azonban nem mondta, hogy belevágott egy tucat “dinamitpaprikát”… Az első falattól fennakadt a szemem, olyan méregerős volt, de aztán csak ettem, mert más ennivalónk nem volt… Ezt a mérget azután kellemesen öntözgettük egy demizsonból, s közben megtanított snapszlizni, ami többe került, mint az egész vadászat.
Boldogok voltunk!
Teherbírása és szenvedélye hihetetlen volt!
Egy egész napos nehéz hegyivadászat után, amikor vagy húsz kilométer volt a lábunkban, s a tizenöt fokos hidegtől már nem volt formánk, meglátott egy egerésző rókát a szomszéd domboldalon; akkor már a vadászház előtt voltunk.
– Meg kellene lőni – mondta.
– Ne bolondozz, Kálmán! Az a róka nem bolond megvárni… És én bevallom: alig állok a lábamon.
– Oh, te pallón járó vadász…
Elment, becincogta a rókát, és meglőtte. Erős alkonyattal, golyóval. Kiválóan lőtt söréttel, de golyóval szinte páratlanul.
Szánon mentünk valahova, amikor egy róka tűnt fel, amint lassú poroszkálásban húzott el mellettünk, de lehetett háromszáz lépésre. És meglőtte a rókát, pedig a puskáját még tokból kellett kiszedni, s a szán csak egy pillanatra állt meg. A róka már jó futásban volt.
Egyszer sötét este mentünk hazafelé ismeretlen erdőrészen. A vadőr elöl ment, s egyszer csak megállt, felmutatva az egyik fára.
– Az a fekete csomó nem fészek. Tegnap még nem volt ott.
– Uhu! – suttogtam.
– Ha nem fészek, akkor csak uráli bagoly lehet – mondta Kálmán –, nem látod a formáját? Lője le, Imre, odaadjuk a múzeumnak.
A puska durranása után a fekete valami puha tottyanással esett az avarra. Uráli bagoly volt…
Ezt a vadőrt egyébként nem szerette. Keserű ember volt, a dolgát megtette, de nem lehetett összemelegedni vele, amíg egyszer Kálmán bevetődött a házába, s attól kezdve Imre, Imrus lett, emberünk és barátunk.
– Mi történt, Kálmán?
– Az történt, hogy ez az ember hős! Öt gyereke van, kedvesek, egészségesek, tiszták. Konyhájuk ragyog, és minden állatuk a kezedből eszik. Házuk még befejezetlen, de egy teljes ablakot vállaltam én, egyet meg te…!
Ezek után valahányszor elmentünk Imrusék háza előtt, mindig megnéztük magunkat az „ablakunk” tükrében, és néha veszekedtünk, hogy kié a virágos ablak.
De mindez elmúlt.
Egy őszön – talán 1943-ban – a hajnal már fent talált bennünket a hegytetőn. Alattunk hideg ködtenger, s keleten akkor kelt fel a nap. Némán álltunk, magányosan és szomorúan, mert másnap haza kellett jönnünk. Ekkor a köd alatt megszólalt valamelyik kis falu harangja, és siránkozó üzenetét csak ő értette meg.
– Nézz körül – mondta –, mi ezt a tájat soha nem látjuk többé.
Hát nem is láttuk!
És egyszer meg is ölelt: távol voltunk Nagymarostól, és úgy hallotta, agyonbombáztak bennünket.
– Csakhogy megvagytok! A többi nem fontos…
Soha más elérzékenyülést nem láttam tőle. Élete útját a föld legveszélyesebb vadjai keresztezték, és alulmaradtak, de Kálmán soha nem dicsekedett, hogy hány tucat oroszlánt lőtt, és soha nem panaszkodott.
Nem lett „igazgató” és nem lett „elnök”. Elnézett az epigonok élősdi szövevénye felett, akik sunyin lemosolyogták a furcsa afrikai embert, aki egész fiatalságát, egész életét áldozta a tudományos kutatásnak, s aki előtt levették kalapjukat a nagy gyarmatbirodalmak nagynevű tudósai is.
Ma hajót kapnak Afrika-kutatóink, pénzt és megbecsülést, ő csak baksist kapott, vállveregetést, gáncsot, és ezt is kibírta. Kibírta a maláriát, dizentériát, fekete vízlázt, és a sérüléseit is, amikor oroszlán marta összevissza. És nem beszélt erről sem.
– De hát hogy volt ez, Kálmán, részletesebben…?
– Ott a könyvem, olvasd el!
Ez a könyv – a „Vadász- és gyűjtőúton Kelet-Afrikában” – a trópusi tudományos vadászirodalom klasszikus gyöngye. A legnagyobb angol lapok hasábokban méltatták, s a franciák összeszedték hajlékony nyelvük minden szépségét, hogy felérjenek kritikájukkal az árva és elhanyagolt magyar tudós hallatlan színvonalához.
Szinte gyermekfejjel ment ki Afrikába, mint „kísérő”, végtelen szegényen, de végtelen hittel és elhatározással. Németül is alig beszélt, s amikor a rövid vadászat – amelyre kísérőül szegődött – véget ért, ott maradt egyedül, tele ígérettel, de pénz nélkül, és majdnem halálos betegen.
– És akkor mit csináltál, Kálmánkám?
– Féltem! – mondta, és egy szóval sem többet, de kiverekedte magát a betegségből.
Pár év múlva négy nyelven beszélt a magyaron kívül, és az újonnan épült budapesti állatkertet már ő töltötte meg egy egész hajórakomány egzotikus állattal és a múzeumot madárritkaságokkal.
Ő szerkesztette az első tudományosan, gyakorlatilag és irodalmilag is magas színvonalú vadászlapot, amelyben sem természetrajzi, sem egyéb „csodabogár” nem fordulhatott elő, mert a miniszter éppen úgy visszakapta selejtes kéziratát, mint a kezdő erdészgyakornok.
De minek folytassam? Könyvet kellene róla írni, s ez a pár szó csak porszem egy szaharányi homokszem végtelenségéből, és a bámuló szeretetből is, amivel körülvettük.
– És most nincs! – mondhatnánk, de nem mondjuk, mert itt maradtak a könyvei, és példamutatását, tudását nem csak a barátaira és a magyar vadászokra hagyta, hanem az egész magyar népre.
Szegény sorsban született, szegényen halt meg, szerényen és szótlanul, mint a legnagyobbak, de éppen ez a némaság kiált, hogy sírja felett emléke legyen Kittenberger Kálmánnak, és özvegyének ne kegydíjért kelljen kilincselnie, hanem legalább anyagilag nyugodtan viselje a gyászt, ami Neki a legnagyobb, mint ahogy Kittenberger Kálmán is egyetlen szó nélkül áldozta egész életét a magyar s az emberi kultúrának.
(1958)
**
Megjelent a Magyar Vadászban, 1958. februárjában.
A Kálmánka c. írást tartalmazzák a Rózsakunyhó (1973) és az Örökség (2009) c. kötetek.
**
Kittenberger Kálmán (Léva, 1881. okt. 10. – Nagymaros, 1958. jan. 4.) tanító, vadász, Afrika-kutató, gyűjtő és szakíró. A Fekete Istvánt felfedező vadásztriász egyike. A lévai tanítóképző elvégzése után preparátor, majd egy csángó faluban néptanító. 1903 és 1914 között a fekete földrészen végez kutatásokat. Ekkor Indiába internálják, ahonnan 1919-ben szabadul. 1920-ban Kovács Ödön nagymarosi villájába költözik, és összeházasodik barátja húgával. 1926 és 1929 között ismét Afrikában vadászhat. A második világháború után a budapesti állatkert munkatársa, majd amíg engedik, kisállattelepet működtet. Csaknem három évtizedig irányítja a Nimród szerkesztőségét. Egyik levelében erről azt írja, hogy „mint szerkesztő nem sokat írtam, mert a feladatom a szerkesztés volt. Annyi azonban bizonyos, hogy kitűnő munkatársaim voltak, kitűnő erőket fedeztem fel, mint pl. Fekete Istvánt.”

Az író fél évvel az édesapja halála után éppen a vadászújság révén ismerte meg személyesen, és ettől kezdve mindvégig kitartóan ragaszkodott atyai jó barátjához. Kittenberger Kálmán élete címmel megírta életrajzát, valamint dokumentumjátékkal és visszaemlékezésekkel ápolta emlékét. Farkasréti sírkövének felállítását már közvetlenül a temetés után szorgalmazta, és ehhez elsőként adakozott. (szócikk Sánta Gábor: Fekete István – ki kicsoda c. kötetéből)

Forrás: Fekete István író – rajongói oldal 

További érdekességek Fekete Istvánról itt érhetők el. Kattints a linkre!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Címkék:

Vadászat

A magyar solymászok hozták el a kupát Toszkánában

Print Friendly, PDF & Email

Az idei évben immár 5. alkalommal rendezték meg az Ivan Busso emlékére szervezett Raduno Internazionale di Falconeria-t, és ezzel együtt a 3. International Falconry Cup-ot – számunkra pedig ez lett az eddigi legemlékezetesebb esemény, hiszen a magyar csapat nyerte a kupát.

Published

1 nap

on

2025.12.12.

By

Print Friendly, PDF & Email

Tanulj Szegeden erdészeti és földmérési ismereteket. Felnőttkézésben (25 év felett) akár két év alatt megszerezheted a képesítést. Részletekért kattints a képre!

Az idei évben immár 5. alkalommal rendezték meg az Ivan Busso emlékére szervezett Raduno Internazionale di Falconeria-t, és ezzel együtt a 3. International Falconry Cup-ot – számunkra pedig ez lett az eddigi legemlékezetesebb esemény, hiszen a magyar csapat nyerte a kupát. A szoros mezőnyben minden pontért meg kellett küzdeni, de madaraink megbízható repülése, a fegyelmezett munka, illetve csapatunk összhangja végül meghozta a gyümölcsét – tájékoztatott a Magyar Solymász Egyesület.

A magyar csapat Olaszországban. Forrás: Magyar Solymász Egyesület

A rendezvénynek ezúttal is Toszkána adott otthont: Castellina in Chianti vadászterületei és San Gimignano középkori utcái szolgáltak díszletül a solymászok találkozójához. A szervezők – akikre ma már őszintén úgy tekintünk, mint legjobb olasz barátainkra – idén is professzionális munkát végeztek: minden percén érződött a gondos előkészítés, a hagyományok tisztelete és a solymászat iránti szenvedély.

A részt vevő nemzetek ismét erős és színes mezőnyt alkottak. Az esemény ünnepélyes megnyitóját ezúttal is San Gimignano történelmi belvárosában tartották: a solymászok felvonulása a Porta San Giovannitól a Piazza del Duomóig nemcsak látványos, hanem mélyen megható pillanat volt. A Sala di Dante-ban tartott látogatás során ismét hangsúlyozták a solymászat kulturális örökségét, és azt, milyen fontos a hagyományok átadása a következő generációknak.

Agro Jager News
Magyarország legnagyobb vadászati portálja

A vadászatok Castellina környékének gyönyörű vadászterületein zajlottak. A szervezők idén is gondoskodtak arról, hogy magasan, tisztán repülő, erős fácánok tegyék próbára a madarakat és a solymászokat, a reptetések változatos terepen, igazi, életszerű vadászhelyzetekben történjenek, és minden résztvevő megmutathassa saját hagyományainak és stílusának legjavát.

Az Ivan Busso emlékversenyt követő fogadáson a magyar csapat. Forrás: Magyar Solymász Egyesület

A vendéglátás most is felülmúlhatatlan volt: igazi toszkán fogások, helyi borok, hosszú, baráti beszélgetések az esti vacsorák mellett olyan légkört teremtettek, amelyben a nemzetközi mezőny már inkább egy nagy solymászcsaládnak tűnt, mint versenytársaknak.

Vadásszon Biharnagybajomban, a Nagy-Sárrét szívében! A társaságról szóló cikkeket a képre kattintva érheti el!

Számunkra ez az év nemcsak egy újabb gyönyörű emlék az Ivan Busso emlékverseny történetében, hanem egyben biztatás és felelősség is: ugyanilyen alázattal, kitartással és barátsággal szeretnénk jövőre is visszatérni, és méltón képviselni a magyar solymászatot Toszkánában.

Magyar Solymász Egyesület


Csatlakozz te is a Wild Hungary csoporthoz! Kattints a képre!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

POLICE: Véletlenül lőtte meg ozmándbüki társát a vadász – vádat emeltek

Published

1 nap

on

2025.12.12.

By

Print Friendly, PDF & Email

Tanulj Szegeden erdészeti és földmérési ismereteket. Felnőttkézésben (25 év felett) akár két év alatt megszerezheted a képesítést. Részletekért kattints a képre!

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság befejezte a nyomozást azzal a 41 éves férfival szemben, aki véletlenül lőtte meg ismerősét vadászfegyverével – tájékoztatott a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt folytatott nyomozást a Zala Vármegyei Rendőr-főkaoitányság. Kép: illusztráció I Pixabay

2025. Január 25-én este Ozmánbükön, a Deák Ferenc utcában meglőttek egy férfit. Kiderült, hogy egy 41 éves férfi vadászat után tűzkész állapotban tette be fegyverét járműve hátsó ülésére. Ezután az ismerőséhez ment, hogy segítsen neki az elejtett állat feldolgozásában. A vadász el akarta igazítani a puskát, de véletlenül belenyúlt az elsütőbillentyűbe. Ekkor találta el a lövedék a gépkocsi mellett álló 32 éves férfit. Súlyos, maradandó sérülést szenvedett.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság befejezte a maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt folytatott nyomozást, az iratokat pedig megküldte az ügyészségnek.

Rendőrség

Tovább olvasom

Vadászat

A szegedi adventi vásárban lépett fel a Kiss Ferenc Vadászkürtegyüttes

Published

2 nap

on

2025.12.11.

By

Print Friendly, PDF & Email

Tanulj Szegeden erdészeti és földmérési ismereteket. Felnőttkézésben (25 év felett) akár két év alatt megszerezheted a képesítést. Részletekért kattints a képre!

December 9-én, kora este, a Kiss Ferenc Vadászkürtegyüttes előadása emelte a szegedi Dóm téri karácsonyi forgatag ünnepi hangulatát. Az ünnepre hangolódó közönség a gímszarvas-vadászat kürtös programját hallgathatta meg a 2006-ban alakult, a Kiss Ferenc Erdészeti Technikum jelképének is tekinthető együttestől.

A szegedi Dóm téren lépett fel a Kiss Ferenc Vadászkürtegyüttes. Forrás: Kiss Ferenc Erdészeti Technikum képtára

Kürtösök sorába minden évben szívesen csatlakoznak néhányan újonnan érkezett tanulók közül, akik a felsőbb évesektől, és az idősebb korosztálytól “öröklik meg” a kürt szignálokat és ezt a gyönyörű hagyományt. Nagy örömünkre, jövőre az együttes 20 éves fennállását is ünnepelhetjük! – közölte a Kiss Ferenc Erdészeti Technikum.

A műsor ITT tekinthető meg!

Kiss Ferenc Erdészeti Technikum

Csatlakozz te is a Wild Hungary csoporthoz! Kattints a képre!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom
Cart
Pénztár - 0 Ft
  • 0
  • 1