Kattints a képre és látogass el az Attractan weboldalára!

Balás Dániel – mondhatjuk úgy – sokgenerációs vadászcsaládba született. Mindig a harmadik generációnak a legnehezebb folytatni azt az utat, amit az ősök kiválasztottak. Balás Dánielnél is egyszer csak eljött az az idő, amikor megfogalmazódott benne, mit is jelent számára a vadászat és ez az életforma. Sorsforduló lett, amikor inkább a magaslest választotta, és így fogalmazódott meg benne a kérdés is: miért választ ki a vad egy-egy vadtakarmányt? Kérdések és válaszok ebben a különleges karácsonyi interjúban, az Agro Jager karácsonyi mellékletében az Attractan Vadászati Takarmány megálmodójával, aki az életéről, a vadászatról és a családjáról is mesélt az Agro Jagernek – így itt, a karácsonyfa alatt…

Balás Dániel, az Attractan tulajdonosa. Fotó: Bergán Nikolett Photography

Hogy kezdődött a vadászat?

A mai napig élénken él bennem az a történet, amikor Pécstől délre, egy kis Baranya vármegyei faluba apám elvitt magával vadászni. A lesen ültünk, rendesen felöltöztetett, és vártunk az alkonyatban. Nem tudom, meddig, de egyszer csak hallottunk egy nagy roppanást, majd nagyon vártam, hogy történjen valami, de semmi nem történt – csak néztük a sötétséget odafentről. Jó idő múlva aztán lemásztunk a lesről, és elindultunk hazafelé, amikor megkérdeztem édesapámat, hogy mégis erről szól a vadászat?

Pécsen nőttem fel, de a szüleim Zala vármegyéből kerültek ide, és adott volt a képlet: nyáron irány a nagyszülők, irány a Balaton. Unokatestvéreimmel szép gyerekkorunk volt, és a legtöbbet a balatongyöröki strand vizében fürödtünk. Visszagondolva, mai fejjel nekünk elképesztő szerencsénk volt, mert nagyapám az Erdei Termék Vállalatnál dolgozott, és azt hiszem, már nem is kell többet mesélnem arról, hogy megszállott erdő- és természetjáró ember volt, és igazi vadász…

Egy olyan szerencsés generáció tagja lehetett, akinek minden nap az autójában volt a fegyvere, és mivel a vizek szerelmese is volt, így a horgászbotnak is megkülönböztetett hely dukált, miközben a másik nagyapám is vadászott, aki pedig Zalaegerszegen gyógyította a betegeit.

Mind a ketten – ha úgy vesszük – a nagyvad hazájában élhették le az egész életüket, úgy, hogy megtehették: vadásszanak. Észrevétlenül oltották belénk a vad szeretetét és olyan dolgokat, amiről egy gyerek nem is tud.

Balás Dániel: én harmadik generációs vadász vagyok, a fiam már a negyedik lehet. Fotó: Bergán Nikolett Photography

Milyen volt a nagyszüleiddel lenni?

Karácsonykor, mikor jöttek a nagyszülők Pécsre hozzánk, ebéd után, amikor mindenki húzódott vissza, – mert a pihenő egyébként mindig nagyon fontos volt nekik,- nagyapám elemében érezte magát, és rendszeresen mesélte az érdekesebb és érdekesebb horgász és vadásztörténeteit. Vaddisznóra nagyon szeretett vadászni, és csak hallgattuk, hogy mikor leesett a hó, hogyan járták körbe az erdőt, és nézték, melyik erdőrészletbe vehette be magát a vad, hol ment be, és hol jöhetett ki. Vagy odabent lapul? Mi meg csak tátott szájjal hallgattuk a különleges történeteket.

Így hát mi alig vártuk, hogy találkozzunk, és hogy meséljen már: hogy volt, mint volt. Nagyapám megszállott vadász volt, de ápolta, óvta is a vadat. Szegény megjárta, túlélte a háborút és a hadifogságot, és úgy gondolom, hogy számára megnyugvást jelentett a természet.

Ő nemcsak mondta ezeket, hanem csemetekertet is művelt, és ott állt egy házikó is. Barátaival rendszeresen ott találkoztak, és onnan gyalogosan is ki tudtak menni a területre. Úgy jártak ki etetni, és nagyon sokszor megesett, hogy puska sem volt náluk, mert hát etettek. Sokat beszélgettek, főztek, szalonnát sütöttek; úgy éltek ott, mint a mesében, de nekünk, az unokáknak ez valósággá vált…

A nappalijában volt egy nagy fiók, ami minden érdekes dologgal tele volt. Egy biztos, hogy a Ballistol olaját is ott tartotta, és annak az illata átjárt mindent. El sem tudom képzelni, hogy nagyanyám hogy bírhatta ki, de nekem annak az olajnak a szaga ma is egyet jelent a vadászattal, a nagyapámmal és mindennel, amit tőle tanultam.

Balás Dániel: egyszer úgy döntöttem, hogy a többiek helyett, apuval megyek inkább az erdőre. Döntésem örökre meghatározta az életemet.. Fotó: Bergán Nikolett Photography

Mikor tudatosult benned, hogy vadász leszel?

A családi háttér számomra mindig meghatározó volt. A felmenőim közül szinte mindenki vadászott, ez nálunk nem hobbi, hanem egyfajta örökség. Apám és a nagyapám igazán mindenre megtanítottak: először persze légpuskával kezdtem, de olyan természetességgel vezettek be az erdő világába, hogy észre sem vettem, mikor tanultam meg együtt élni a vaddal és a természettel. Soha semmit nem erőltettek – talán épp ezért vált ennyire belső üggyé számomra.

Már egyetemista voltam, amikor egyszer csak szöget ütött a fejembe: nekem tulajdonképpen nincs is saját puskám. Az unokabátyámmal – afféle cinkostársként – akkor döntöttük el, hogy beiratkozunk egy tanfolyamra, és meglátjuk, meddig jutunk.

2016-ban örököltem egy .243 WIN kaliberű Sako puskát, amely korábban nagyapámé és édesapámé is volt, és végül az én első fegyverem lett. Valahányszor a kezembe veszem, eszembe jut az a rengeteg emlék és történet, amelyet ez a puska már „látott”. Külön öröm számomra, hogy az öcsém nemrég kezdett vadászni, így ma már apámmal és vele együtt járjuk az erdőt – ez egy olyan közös élmény, amit nehéz szavakba önteni. Bízom benne, hogy egyszer majd a fiam is ehhez a hagyományhoz nyúl vissza, és a puska mostani öröklési története ugyanilyen tisztelettel és nagy becsben folytatódik tovább.

Hogy ment az első vadászat?

Jó kérdés. Tekintettel a szigorú neveltetésre: hiszen, ha volt is engedélyem, és ha már felnőtt is voltam, apámmal együtt ültünk fel a lesre, az első lesemre is, nekem ez egyfajta biztonságérzet volt. Hiszek benne, hogy a puska választja az embert, és a Sako-val sok vadat sikerült elejtenem. Apám szoktatott a nagyvadhoz is, de főleg őzekre, rókára vadásztunk. Látni akarta, hogyan forgatom, hogyan tudok a fegyverrel bánni. Biztos akart lenni abban, hogy ha majd komoly, trófeás vadra indulunk, nem hibázok, és megtisztelem a vadat. Őt is így tanította nagyapám, és bennem is ezt plántálta el…

De mi volt az első vad?

Apám úgy gondolta, hogy a lövés a megfigyeléssel kezdődik, és minden körülmények között meg kell tanulnom távolságot becsülni. Ma már a technika viszonylag olcsón elérhető, és nyugodtan rá is hagyatkozhatunk, de ha okosan használjuk a becslésünket a távolságmérővel, egészen jó hibahatár alá tudjuk szorítani.

Arra nagyon jól emlékszem, hogy amikor lövéshelyzetbe kerültem, tarvad-vadászatra mentünk, és az egyik erdőrészletnél kilépett egy őzsuta. Pontos lövéssel került terítékre, és még azon az estén felavattak őzvadásszá…

 Hogyan folytatódott?

A fokozatosság, a lépcsőzetesség alapelv a családomban. Magamon egyszer csak azt vettem észre, hogy az egyik egyetemi bulit lemondtam, és helyette vadászni mentem. Majd a következő alkalmon egy esti les után nem volt időm átöltözni, és vadászruhában találkoztam a barátaimmal, akik nemhogy elfogadták, teljesen természetesnek vették: aki ezzel foglalkozik, erről mesél, és így él, az a hétköznapokban is lehet egy kicsit vadász.

Nekem olyan társaságom van, akik nem ítélik el a vadászokat, sőt: szinte mindenkit elvittem már magammal egy-egy lesre is.

Ez nagyon fontos: ha valaki kiül, akkor olyan kísérővel induljon vadászni, hogy azt is lássa: ha lövünk is, akkor is rengeteg dolog áll mögötte. Például milyen a szélirány? Melyik vadnak milyen a nyoma? És ha hangokat hallunk, az mit jelent madár- vagy állatnyelven? Mindig az jut eszembe, amikor megkérdezik: „Tudod-e, hol jön ki a disznó?”, amit egy kedves idősödő tapasztalt vadászember ismerősöm válaszolt nekem is: „Ahol akar, kisfiam!”

Ez a válasz elindított valamit?

Bizony el. Úgy gondolom, hogy egy vadász embernek kutya kötelessége a vadat ápolni és gondozni. Télen apám mindig mondta, hogy gondolni kell arra is: rossz idő van, amikor mi otthon melegszünk a kandalló mellett, „ők” pedig ott kint vannak. Így a téli, karácsonyi etetés rendszeres és állandó program volt nálunk. Talán – és most egy kicsit mosolygok is – jó ürügy, hogy a bejgli és a készülődés elől kicsit az erdők templomába menekülhessen az ember. Én meg sokszor elgondolkodtam azon, honnan tudja a vad, hogy oda kell mennie, honnan tudja, hogy az jó hely lehet?

Ebből hogyan léptél tovább?

Kérdezősködni kezdtem, és rájöttem, hogy minden vadásznak van egy-egy jó praktikája, hogy bejárasson egy-egy szórót, hogy szoktassa a vadat, de általánosan bevett gyakorlatot nem sikerült kitapogatni.

Úgy gondoltad, hogy lehet olyan takarmányt keverni, amire általánosan odafigyel a vaddisznó? Pontosan. Ez adta az alapaxiómát. Ez mozdított ki a komfortzónámból, mert az „úgy szoktuk” válaszok nem voltak számomra kielégítőek. Láttam, hogy az imént említett ismerős mondása – „Hol jön ki a disznó? Ahol akar!” – valóban igaz, de lehet-e ezen változtatni?

A vadászati takarmányok felé fordítottam minden figyelmemet. Persze én is ráléptem arra az útra, amiben minden vadász hisz: ami nekem beválik, azt viszem tovább. De én azt akartam, hogy ha bármilyen új helyre szórok ki, ha indítunk egy új szórót, egy új etetőt, akkor azt azonnal fogadja el a vad.

Balás Dániel: a vadászat az életem része lett, ahogyan nagyapáimnak és édesapámnak is meghatározta az egész életét. Fotó: Bergán Nikolett Photography

Ez azért igen magas polc a vadtakarmányozás terén, nem?

Magas, de nekifogtam, és egyszerűen beszórtam az erdőbe egy kis kukoricát. Kitettem oda egy vadkamerát, és vártam, mi fog történni. Persze nem történt semmi! Én pedig bújtam a nemzetközi irodalmat, kutattam, és begyűjtöttem minden információt, amit nemcsak itt, Magyarországon, hanem Európában el lehetett érni.

No és mennyire lehet bennük bízni?

A vaddisznó ösztönös, kiszámíthatatlan vad, és sosem hazudik, ami neki nem tetszik attól elfordul és tovább áll, ami viszont tetszik neki, na azért mindent megtesz, hogy megszerezze. Az első projekt az volt, hogy megnéztem: a vaddisznó mire reagál. Az idők folyamán a vaddisznó lett az állandó és fáradhatatlan társam. Egyrészt bízik az orrában, másrészt szereti a hasát.

Az őz olyan, hogy előbb-utóbb megérkezik. A szarvas nagyon óvatos és válogatós, nehéz sokszor a kedvére tenni. Rengeteg takarmányt és illatot kevertem, és csak a saját szememnek, meg a kamerámnak hittem. Egyre jobban kirajzolódott egy illat- és ízvilág, amire a disznó visszatért, sőt olyan helyet is megkeresett, ahol korábban még sosem talált semmit, vagy éppen nem volt szóró, csak megtalálja az illat forrását.

Az Attractan nem hazudik a vadnak, mert ahová kiszórják, ott megtalálja a vad. Fotó: Bergán Nikolett Photography

Mikor jött el az áttörés?

Akkori legújabb takarmányommal mentem ki az erdőbe egy hideg, őszi napon. Szakadt az eső is, de a kutyám jött velem. Kiszórtam, kihelyeztem a kamerámat. Miután hazaértem, teljesen átázva, mondtam is a feleségemnek: ma, még, ha jó is az új recept, kizárt, hogy bármi történjen. Aztán köszönhetően az évszaknak korán sötétedett és este, úgy hat körül üzenet érkezett a telefonomra, és vaddisznókat láttam a kamerán. Na, akkor kaptam fel a fejem!

Mi történt az új recepttel?

Odaadtam több barátomnak, kitettem máshová is: olyan erdőrészletekbe, ahol sosem járt disznó, ahol sosem volt szóró – és jöttek a disznók. Ezzel elindultam egy hosszú engedélyezési folyamaton a Nébih vonalán, hogy engedélyeztethessem az új takarmánykészítményemet, majd átléptünk a kiszerelés, a csomagolás, és egy olyan folyamat szakaszába, amely rengeteg energiát és időt követelt. Végül a kezembe került egy olyan termék, amelyre a vaddisznó úgy tekint, hogy azt meg kell keresnie…

Milyen kiszerelésekben érhető el a termék, és hogyan érdemes elkezdeni a használatát?

Az elején mindenkinek az egykilós kiszerelést szoktam javasolni. Ennek egyszerű oka van: így ki lehet tapasztalni, hogy az adott területen, az adott vad melyik ízre reagál a leggyorsabban. Minden terület más, ezért fontos, hogy először megfigyeljük a visszajelzéseket.

Ha ez már megvan, akkor jön a 4,5 kilós kiszerelés. Ezt elsősorban azoknak ajánlom, akik automata vadetetőt használnak. Ilyenkor 50 kg szemes kukoricával érdemes összekeverni, majd mehet az etetőbe. Így a szórásban mindig lesz olyan szem, amelynek az illatát a vad keresi, és ami folyamatosan ott tartja a figyelmét.

A fejlesztés során fontos szempont volt, hogy a termék könnyen mozgatható legyen, ezért került egykilós zacskóba. Sokféle keveréket kipróbáltam, de az alap végig a kukorica maradt. Aki kibontja a csomagot és a tenyerébe önti, rögtön látja, hogy nem egy egyszerű ömlesztett takarmányról van szó: több frakcióban, különböző átmérőjű kukoricaszemek vannak benne, egy tudatosan kialakított recept szerint. Pont olyan arányban, amit a vaddisznó szívesen „szemezget”.

A másik fontos irány az volt, hogy csomagolt formában, webshopon keresztül is elérhető legyen bárki számára – azoknak is, akik távol élnek a nagyvárosoktól. Elfér egy hátizsákban, ha kell, kiszórom, ha kell, megmarad, és egy másik napon használom fel. Olyan helyekre is be lehet vinni, ahová szállítójármű soha nem jutna el. Szerintem nagyon jó ajándék is egymásnak – és persze a vadnak.

Kizárólag a vaddisznó igényeire fejlesztettétek?

Kezdetben egy erdei gyümölcsös keverékkel indultunk, amelynél már tudatosan a szarvas reakcióira fókuszáltunk. Az első termék óta jelentősen bővült a paletta: ma már öt különböző illat érhető el. Ezek között van egy édes, egy gyümölcsös, egy almás–lucernás, valamint két markánsabb keverék is. Az egyik halas jellegű, a másik pedig, egy húsos, enyhén erjedt, tojásos karakterű illatvilágot képvisel.

Utóbbiak már jócskán túlmutatnak azon a bizonyos „vadásztársi ajándékozási küszöbön” – még autóban szállítva is komoly kihívást jelentenek –, de a legfontosabb szempont teljesül: a vad kifejezetten kedveli őket. Ahogy mi mondani szoktuk, már az autóban megmutatják a valódi erejüket. Ez a két intenzívebb keverék kifejezetten vaddisznó és ragadozó vad irányt célozta.

Van egy olyan érzésem, hogy másra is lehetne használni..

Jogos. A tesztelés és a termékellenőrzés a cégen belül folyamatos, miközben újabb és újabb receptúrák készülnek. A vadászat mellett kirajzolódik egy olyan kép is, hogy az újabb etetőkhöz könnyebben oda tudjuk szoktatni a vadat. Ezzel csökkenteni lehet a vadkárt, és a téli etetésekkel kiegészítve helyben lehet tartani a nagyvadat, az itatóhelyek köré tervezett lehetőségekkel pedig, a vad is kevesebbet mozog. Kisebb a taposási kár, a túrással okozott problémákat is lehet csökkenteni – vagyis az Attractan felhasználási területe, szélesedik.

Az Attractan fejlesztése alatt, olyan helyekre is kiszórták, ahol korábban soha nem etettek vadat. Fotó: Bergán Nikolett Photography

Felmerült, hogy belterületi vadkárok kezelésében is szerepe lehet a terméknek?

Ez a kérdés most sokaknál előkerül, nem véletlenül. A jogszabályi környezet változása új helyzeteket teremtett, és ezekre mindenkinek reagálnia kell. Konkrét tapasztalataink ezen a területen még nincsenek, viszont az eddigi megfigyelések és a termék működési logikája alapján nem zárjuk ki ezt az irányt.

Annyit el lehet mondani, hogy vannak olyan megoldások, amelyek alkalmasak lehetnek a vad figyelmének lekötésére és mozgásának lassítására, ami belterületi környezetben kulcskérdés. Az ezzel kapcsolatos gondolkodás már elindult, de egyelőre inkább óvatosan, lépésről lépésre haladunk.

A cél most az, hogy az új lehetőségekre időben és felelősen tudjunk reagálni – a részletek majd a gyakorlatban formálódnak.

És mit jelent neked az Attractan?

Gyakran járok vadászni, de sokszor pusztán az erdő csendjét keresem egy hosszú dolgos nap után. Előfordul, hogy hosszú időt töltök a lesen, nem lövésre várva, hanem egyszerűen figyelve és gyönyörködve a vad mozgásában távcsövön keresztül. Amikor pedig azt látom, hogy a hosszú idő alatt, saját tapasztalataimra építve kifejlesztett takarmányt a vad szívesen keresi fel és fogyasztja, számomra ez az egyik legnagyobb visszajelzés – és egyben az egyik legszebb élmény is.

Mindezek mellett pontosan azok a vásárlói visszajelzések, amikor elmondják a élményüket: “Hogy tőlem úgy 200 méterre, egy tisztáson megjelent és kavargott egy konda. Gyengén mozgott a levegő, ami a legjobb az Attractannak. Ott ültem a lesen, és néztem, mi történik. És ahogy minden vadásztörténetben leírják: egyszer csak megindult a konda, mintha láthatatlan zsinóron húzták volna. Csak jöttek és jöttek egyenesen a kiszórt takarmányra holott korábban nem volt semmi.”

Vagy az “ennyi vadat még nem láttunk a szórón”,

És a “Tervezett vadásznap előtt kettő nappal már vittem ki a takarmányt, hogy megnézzük mi lesz, de már aznap megjelent a konda a szórón” – Az ilyen és hasonló vásárlói élmények, beszámolókból, már szerencsére szinte minden napra jut és ez nagyon jól esik. Azt látom, hogy aki kipróbálja az elégedett a takarmánnyal és nekem ez a legfontosabb.

A képen Balás Dániel, az Attractan tulajdonosa. Jelenleg öt terméket kínál az Attractan és számos pedig, fejlesztés alatt áll. Fotó: Bergán Nikolett Photography

Az Attractan vadászati takarmány nem laborban készült. Nem külföldön. Nem külföldi, hanem magyar. Nem csapja be a vadat, és nem hazudunk: amit ígér, hogy azt az illatot ott megtalálja a vad, megszereti, majd visszatér rendszeresen.

Az idő, ha meg is változott, és már újabb és újabb kihívások elé állítja a vadgazdát, az alap nem változik. Ez pedig a vad ápolása, gondozása és takarmányozása. Ez minden vadgazda és vadász ember kötelessége – karácsonykor pedig, a téli időszakban különösen. Nekem az Attractan ezt jelenti és jószívvel ajánlom minden vadászembernek, minden vadat kedvelőnek…

Balás Dániellel, az Attractan tulajdonosával,
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.,
az Agro Jager News tulajdonos–lapigazgatója beszélgetett

Kattints a képre és látogass el az Attractan weboldalára!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131