Lepd meg szeretteidet természetfotó naptárral. Kattints a linkre!

Válaszok és magyarázatok a vadon élő ragadozók állományszabályozása ellenzőinek

Először is felteszem a kérdést: miért lenne hirtelen „erkölcsileg ellentmondásos a kilövés háború idején”? Önök szerint háborúban egyedül az emberek lelövése az „erkölcsileg nem ellentmondásos”? És azt remélik, hogy azok az állatok, amelyeket nem fognak szabályozni, ha esetleg megfertőződnek veszettséggel, akkor majd nem fogják átlépni az önök által kijelölt „erkölcsi határt”, nem fognak rátámadni a lövészárkokban lévő katonákra, nem fertőzik össze a környéket a nyálukkal, és nem adják tovább a vírust azoknak az állatoknak, amelyeket a katonák maguk mellett tartanak lelki támogatásként vagy őrző-védő céllal?

Fotó: UAHHG

Emlékeztetnek rá, hogy „a populációszabályozó kilövéseket nem a települések határain belül hajtják végre”. Ilyet, zárójelben jegyzem meg, senki nem is javasol! Sőt, elmondom, hogy bizonyos helyeken a helyi hatóságok kifejezetten követelték a helyi vadászoktól kilövések végrehajtását a településeken belül, vagy azt, hogy a kilövések csak az ő – a helyi bürokraták – „engedélyével” történhessenek. Közöltük is azonnal a vadászatra jogosultakkal és a vadászokkal, hogy ilyen „követeléseket” utasítsanak vissza, mivel ezek ellentétesek Ukrajna „A vadgazdálkodásról és vadászatról szóló törvényének” 33. cikkével, valamint az illetékes állami szervek, köztük a katonai közigazgatási hivatal (OVA) döntéseivel.

Most nézzük meg „az európai és a világ tapasztalatait, a tudományos kutatásokra támaszkodva”.

Először elmagyarázom, hogy a kilövés csak akkor alakulhat át „mindent kilövünk, ami mozog” jellegűvé, ha ellenőrizetlenül zajlik. Ez pedig leggyakrabban akkor történik, amikor a vadászatot teljesen betiltják. Önök úgy gondolják, vagy biztosak abban, hogy háború idején senki nem szegi meg a vadászati szabályokat (vagyis senki nem orvvadászik)? Sajnos ez a folyamat elég gyakori – nemcsak a háborús szükségállapot idején, hanem békében is. Ennek sajnos sok oka van; talán majd egyszer külön beszélünk róla, mert most nem ez a téma.

Elméletileg a veszettséget valóban minden melegvérű állat terjesztheti. Hozzáteszem: még a madarak is, amelyekről sokan azt hiszik, hogy nem képesek rá – pedig vannak dokumentált esetek, és magyarázat is.

Teljesen téves az az állítás, hogy: „A kilövés, mint módszer, a veszettség elleni harcban, üresen maradó területeket hoz létre, amelyeket gyorsan benépesítenek új állatok.” Lentebb meg fogom magyarázni, miért nem értek ezzel egyet.

Abban viszont egyetértek, hogy „a rókák és a farkasok magas szaporodóképességgel rendelkeznek (évente akár 15 kölyköt is felnevelnek)”. Igen, gyorsan szaporodnak, és – ahogy ellenfeleink állítják – az említett fajok egyedszáma gyorsan vissza tud állni a korábbi szintre, ha elegendő a táplálék. Pontosan ezért kell kontrolláltan szabályozni e fajok egyedszámát, amíg el nem érjük a tudomány által elfogadott, „megengedhető” ragadozósűrűséget. Mert ahogy önök is írják: ha túlszaporodnak a ragadozók, csökken a zsákmányállatok száma, és ez szükségszerűen oda vezet, hogy egyre nagyobb területet járnak be, mind gyakrabban tűnnek fel a gazdálkodási és lakóterületeken. A katonák közelében pedig még inkább, hiszen ott sokszor az ember foglalja el a vadon élő ragadozók eredeti élőhelyét.

Az az állítás, hogy „a vadon élő állatok kiirtása nem hatékony módszer a hosszú távú populációcsökkentésre és a veszettség elleni küzdelemben”, elég tudománytalan és primitív. Ha a ragadozók számát folyamatosan a vadgazdálkodási tudomány által ajánlott sűrűségi szinten tartjuk, akkor a ragadozók egymás közti kontaktusa egyrészt biztosan csökken, másrészt kevesebb szükségük lesz arra, hogy étel után kutatva szétszéledjenek, és bemerészkedjenek az emberi gazdaságok területére. Egymással is jóval ritkábban fognak találkozni.

Ami a településeket illeti: ahogy már említettük, ott a vadászat (és így a ragadozók kilövéssel történő állományszabályozása is) törvényileg tilos, többek között az „A vadgazdálkodásról és vadászatról szóló ukrán törvény” rendelkezései alapján. A települések területén helyi közüzemi/kommunális szolgálatoknak kell megszervezniük az ilyen állatok befogását.

A „nehéz tartósan rendkívül alacsony szinten tartani a populációt” állítással kapcsolatban: éppen ezért írják elő az „A vadgazdálkodásról és vadászatról szóló ukrán törvény” 33. cikkének rendelkezései az állomány tudományosan indokolt szinten tartását.

Az az állítás pedig, hogy „a válogatás nélküli állatölés gyakran negatív társadalmi visszhangot kelt, és konfliktusokat szülhet a helyi közösségek, természetvédők, állatvédők, a hatóságok és a vadászok között, ami akadályozhatja a közös ellenőrzési programok megvalósítását”, teljesen érthetetlen. Először is: miért „válogatás nélküli”? Minden jogszabályilag átgondolt és rögzített. Az, hogy egyes, a témában kevéssé jártas emberek tájékozatlanságból kiabálnak, vagy esetleg „pályázati pénzekért” teszik, még nem magyarázza azt a kijelentést, hogy ez „akadályozza a hatékonyabb közös ellenőrzési programok bevezetését”. Mit értenek pontosan „közös ellenőrzés” alatt? Egyébként a társadalmi kontroll lehetőségeit ugyanez a „Vadászati és vadgazdálkodási törvény” elég világosan szabályozza.

Most pedig nézzük meg, mi az alternatíva, ha nem az állatok kilövése? Tekintsük át a veszettség elleni perorális (szájon át történő) vakcinázást (ORV) – vagyis a vadon élő ragadozók immunizálását csalétekbe rejtett vakcinával, amit önök a legfontosabb módszernek tartanak.

Íme a „Módszertani ajánlások: A húsevő állatok veszettség elleni perorális immunizálásának megtervezése, megszervezése és végrehajtása”, amelyeket a Módszertani Bizottság (4. sz. jegyzőkönyv, 2017. október 23.) és a NAAN Állatorvostudományi Intézetének Tudományos Tanácsa (10. sz. jegyzőkönyv, 2017. október 23.) hagyott jóvá.

A Módszertani ajánlásokat az Ukrajnai Élelmiszerbiztonsági és Fogyasztóvédelmi Állami Szolgálat tudományos-módszertani tanácsa is megvizsgálta és jóváhagyta (1. sz. jegyzőkönyv, 2018. április 24.).
Az ajánlásokat 11 állatorvos-tudományi doktor és kandidátus, valamint a Dergprodspozsivszluzsba és más szakterületi intézmények, szervezetek szakemberei dolgozták ki.

Az ajánlásokban – saját kutatásaikra és a nemzetközi tapasztalatokra támaszkodva – módszertani megközelítéseket mutatnak be a húsevő állatok veszettség elleni perorális immunizálásának megtervezéséhez, megszervezéséhez és végrehajtásához, élő, módosított, attenuált veszettségvírus-törzseken alapuló vakcinákkal, továbbá olyan vakcinákkal, amelyek a VR-G (vaccinia-rabies glycoprotein) vírusantigénjén alapulnak.

Az ajánlásokat állatorvosok, erdő- és vadgazdálkodásban dolgozók, természetvédelmi szakemberek, az állatorvos-tudomány intézményeinek kutatói, valamint „Állatorvostudomány” képzési irányú egyetemi oktatók, mesterszakos hallgatók és doktoranduszok számára készítették. A dokumentum 25 oldalon kerül bemutatásra (a mellékletek és az irodalomjegyzék nélkül), közel 18 fejezetet és alfejezetet tartalmaz – a bevezetéstől és a rókák biológiájától kezdve egészen az immunizálás hatékonyságának ellenőrzéséig és további kiegészítő információkig.

Akik szeretnék, az interneten (ahogy én is tettem) rákereshetnek, és saját belátásuk szerint elolvashatják. Én csak azokat a részeket fogom kiemelni, amelyek véleményem szerint kapcsolódnak vitánkhoz és az általam képviselt álláspont indoklásához.

[Az alábbiakban a Módszertani ajánlásokból idézek, kihagyás nélkül. Ezért előre is elnézést kérek az esetleges – véleményem szerint – nyelvi hibákért, amelyek a Módszertani ajánlások szerzőitől származnak. – VJ]

„A veszettség az egyik legveszélyesebb vírusos betegség, amely közös az állatok és az emberek számára.A XXI. század elejére a legtöbb európai országban a fertőzés fő forrásai és rezervoárjai a vadon élő húsevő állatok.Ukrajnában az 1956-tól bevezetett, széles körű ebek elleni immunizáció és szigorú állategészségügyi intézkedések eredményeként a „utcai” veszettséget – amelynek fő forrása a kutya volt – a múlt század 60-as éveinek közepére sikerült epizootia szinten felszámolni. Ebben az időszakban azonban Európa-szerte, így Ukrajnában is megjelent a veszettség úgynevezett „természetes” típusa, amelyben a legfontosabb fertőzésforrás a vörös róka (Vulpes vulpes).A rókaveszettség évi 30–60 km-es sebességgel terjedve a 60-as évek végére gyakorlatilag egész Európa területét ellepte.”

„A természetes típusú veszettség elleni védekezés fő eleme az 1960–70-es években a fő fertőző forrásnak számító rókapopuláció sűrűségének számottevő csökkentésére irányult. Ez a módszer azonban csak átmeneti hatást hozott, mivel a rókapopuláció viszonylag gyorsan regenerálódik. Megállapították, hogy ha a rókaállományt 20%-kal csökkentik, egy év alatt helyreáll, 40%-os csökkentés után két év alatt, 60%-os után három év alatt, 70%-os után pedig négy év alatt áll vissza az eredeti szint.”

„Új korszakot jelentett a veszettség elleni védekezésben a vadon élő húsevők perorális immunizálásának bevezetése. Először az 1970-es évek elején az USA Állatbetegségek Megelőzésével és Ellenőrzésével foglalkozó Központja mutatta be a rókák perorális immunizálásának lehetőségét attenuált vírusalapú vakcinákkal. Ezt követően az USA-ban, Kanadában, Franciaországban, Németországban és Svájcban intenzív kísérleti vizsgálatok kezdődtek.A rókák veszettség elleni perorális vakcinázásának első terepi vizsgálata Svájcban zajlott 1978–1982 között. A vadon élő rókák vérmintáinak vizsgálata azt mutatta, hogy a vakcinázási zónában a populáció 60%-ában jött létre védő immunválasz, ami lehetővé tette az ország jelentős részének veszettségtől való mentesítését.”

„1985-től kezdve az Egészségügyi Világszervezet (WHO) égisze alatt, az Európai Unió pénzügyi támogatásával széles körű kampányok indultak a rókák veszettség elleni perorális immunizálására. Ennek rendkívül kedvező hatása volt, és máig meghatározza a veszettség epizootológiai helyzetét Európában. Jelentősen javult a betegséghelyzet Nyugat- és Közép-Európában, miközben az epizootia súlypontja Kelet-Európába tevődött át. 2017-re az Európai Unió országainak többsége „veszettségtől mentes” státuszt kapott.”

„Kelet-Európa országaiban azonban – ahol a rókák veszettség elleni perorális immunizálása egyáltalán nem, vagy csak rendszertelenül és kis területen történt – a járványhelyzet továbbra is feszült maradt. Ez Oroszországra, Fehéroroszországra és Ukrajnára is igaz.”

„Ukrajnában a rókák veszettség elleni perorális immunizálásának terepi alkalmazására a 90-es évek végén került sor először. Pénzügyi okok miatt kezdetben csak azokban a megyékben alkalmazták, ahol a veszettség előfordulása a legmagasabb volt. 2001-ben 80 000 dózis Rabifox „Dessau” (Németország) vakcinát használtak fel. Ezt hat megyében osztották szét, azonban az egyszeri vakcinázás nem hozott eredményt. 2001–2003-ban Odessza megyében folyt perorális immunizáció a „Vnukovo-32” törzsből készült ukrán vakcinával. A vakcinás csalétek mennyisége elégtelen volt, ezért főleg rókalyukakhoz helyezték ki őket. A vakcinázás nem hozta a várt eredményt. Poltava megyében 2002–2005 között három kampányt folytattak a „Rabivak HTT” (Ukrajna) vakcinával. A 2002–2005 közötti veszettséghelyzet értékelése azt mutatta, hogy ez a kampány sem javította jelentősen a helyzetet.”

„2003–2004-ben három kampány zajlott a perorális immunizációra a Krími Autonóm Köztársaság Dzsankoj és Nyizsnyeogorszk járásaiban. A vakcinázást a „Raboral V-RG” (Franciaország) rekombináns vakcinával végezték. A hatékonyság vizsgálata kimutatta, hogy a célfajok (rókák) nagy arányban fogyasztották el a csalétket, magas szintű immunvédelem alakult ki náluk, és a vakcinázott területeken a veszettséghelyzet jelentősen javult.”

„Az eredmények és a krími tapasztalatok alapján 2006 decemberétől Ukrajnában széleskörű kampányok kezdődtek a rókák veszettség elleni perorális vakcinázására a „Brovarabis V-RG” (Ukrajna) vakcinával. 2006–2014 között folyamatosan folyt a perorális immunizáció Kelet-Ukrajna megyéiben – Harkiv, Szumi, Poltava, Luhanszk és Donyeck –, ahol sikerült jelentősen csökkenteni a veszettség esetszámát, különösen a vadon élő állományban.”

„Figyelembe véve a veszettség határokon átnyúló jellegét, 2012-től Nyugat-Ukrajna – Lviv, Voliny és Kárpátalja – lengyel és magyar határ menti területein is perorális rókavakcinázást végeznek a „Brovarabis V-RG” (Ukrajna) vakcinával.”

„Összességében a veszettség súlyos járványhelyzete Ukrajnában radikális intézkedéseket tesz szükségessé, amelyek között az egyik legfontosabb a vadon élő húsevők perorális immunizációja. Ennek hatékonyságát laboratóriumi és terepi vizsgálatok egyaránt igazolták.”

Amint látjuk, nem túlozom a kilövés szerepét, és nem állítom, hogy ez az egyetlen módszer a veszettség elleni küzdelemben – összetett intézkedésekre van szükség. De kérem, figyeljenek a következőkre:

• Az első kísérletek a perorális vakcinázás széles körű alkalmazására Ukrajnában nem hoztak áttörő eredményt.
• A fentiek alapján nem minden perorális vakcina érdemel egyforma figyelmet.
• A Módszertani ajánlások szerzői a perorális vakcinázást az egyik fontos, de nem az egyetlen módszernek tekintik.
• Végül figyeljük meg, hogy az ajánlásokat 2017–2018-ban hagyták jóvá, és a bennük szereplő gyakorlati példák 2014-ig, tehát a háború tényleges kezdetéig (az Oroszországi Föderáció alattomos támadásáig) tartó időszakra vonatkoznak.

Menjünk tovább a Módszertani ajánlások tanulmányozásában.

A „Rókák biológiája” című részből nem idézek túl sokat – itt sok hozzáértő és értelmes ember van –, de néhány, általam fontosnak tartott gondolatot kiemelek:

„Tekintettel arra, hogy a veszettség vírusára a rókák különösen fogékonyak, és figyelembe véve a rókák ökológiai sajátosságait, más fajok nem játszanak olyan meghatározó szerepet a betegség fenntartásában a természetes gócokban, noha sok házi és vadon élő emlősfaj (macskák, kutyák, farkasok, hiúzok, számos menyétféle, borzok, őzek, mosómedvekutyák stb.) szintén megfertőződhet, és a fertőzés forrásává válhat.”

„A vörös róka ökológiája határozza meg a veszettség szezonális jellegét a vadon élő állatok körében. Ukrajnában két megbetegedési csúcsot észleltek: a magasabbik a rókák párzási időszakára esik, február–áprilisban jelentkezik; a másik, alacsonyabb csúcs decemberben figyelhető meg.”

„Nyáron, amikor a vörös rókák a kölykeiket nevelik, és a mozgásuk korlátozottabb, a veszettség esetszáma csökken. Ősszel, amikor az új nemzedék miatt nő a populáció sűrűsége, az epizootia újabb felfutása indul, amelynek csúcsa decemberre esik. Vagyis a populációsűrűség változása közvetlenül meghatározza a „természetes” veszettséggócok járványdinamikájának ciklikusságát.”

E három bekezdés alapján én a következő következtetéseket javaslom levonni:

1. A szakemberek elsősorban a rókákat tekintik a veszettség fő terjesztőinek, de indokolt bizonyos más fajok állományának szabályozása is: kóbor macskák, kutyák, farkasok, őzek, mosómedvekutyák stb.

2. A veszettség két észlelt csúcspontja – a nagyobb február–áprilisban, a kisebb decemberben – egybeesik azzal az időszakkal, amikor a törvényes, engedélyezett vadászat hagyományosan zajlik, vagyis szeptember–február között. Ez alapot ad arra, hogy a szabályozó beavatkozásokat ebben az időszakban hajtsuk végre.

A „Perorális immunizációra használt vakcinák” című részből elsősorban a következőkre szeretném felhívni a figyelmet:

„Perorális alkalmazás során a leginkább hatékony immunogének a SAD-törzs és származékai: ERA, SAD-Bern, SAD B19, Vnukovo-32, SAD P5/88, valamint a SAG-1 és SAG-2 mutánsok.”

„A módosított, élő vakcinák védő hatása elsősorban a vírus mennyiségétől függ. A Vnukovo-32 törzsű vakcina esetében megállapították, hogy a 7–8 lg LD50/0,03 cm³ vírustiter a leghatékonyabb. Hasonló eredményeket kaptak a SAD B19 törzsből készült vakcina németországi vizsgálatainál is.”

„A SAD-törzsből származó módosított élő vakcinák hátránya, hogy megmarad bennük a maradék patogenitás felnőtt egerekre (intracerebrális, intramuszkuláris és perorális beadás esetén egyaránt).”

„Svájci terepi vizsgálatok során a SAD-Bern törzsű vakcinával kapcsolatban három veszettségesetet jegyeztek fel, amelyet maga a vakcina idézett elő (rókánál, macskánál és nyusztféle ragadozónál). Ezen felül négy páviánból kettő elpusztult a SAD-Bern törzsű vakcina perorális beadását követően.”

„Ezért a WHO azt javasolja, hogy a módosított, élő vakcinával dolgozó, annak kitettségének veszélyének kitett személyek részesüljenek előzetes (preexpozíciós) profilaktikus immunizálásban, míg azok, akik véletlenül kerülnek érintkezésbe a vakcinával (szájon, orron, szemen vagy seben keresztül), kapjanak posztexpozíciós rabies elleni kezelést. 2001 és 2006 között Németországban négy, a SAD B19 törzsű vakcinával összefüggésbe hozható rókaveszettség-esetet jegyeztek fel. Ausztriában két ilyen eset fordult elő, ahol a SAD P5/88 törzset használták. 2009-ben Szlovéniában két rókaveszettség esetet regisztráltak, amelyek a SAD B19 törzsű vakcinához köthetők.”

Vagyis figyelembe kell venni, hogy a szóban forgó vakcina potenciálisan veszélyes lehet más állatokra, és esetleg az emberekre is, akik vele dolgoznak.

Lépjünk tovább.

„Új korszakot nyitott a veszettség elleni küzdelemben a rekombináns vakcinák kifejlesztése és alkalmazása. A legjobban tanulmányozott és legbiztonságosabb vakcina a V-RG, amelyet úgy hoztak létre, hogy a veszettségvírus ERA-törzsének glicoproteinjét (G) kódoló gént beépítették a tehénhimlő vírus (vaccinia vírus) „Koppenhága” törzsének timidinkináz génjébe.A V-RG termék biztonsága az egyik legmagasabb az ilyen típusú vakcinák között. Perorális beadás után a vírust az első 48 órában csak a nyálmirigyekben, az orca nyálkahártyáján és a lágyszájpadon mutatták ki. A vírustiter nagyon alacsony volt, ami arra utal, hogy a vírus replikációja lokálisan, igen alacsony szinten zajlik. Az, hogy a rekombináns vírus bizonyos tropizmussal rendelkezik, minimálisra csökkenti a rekombináció kockázatát más ortopoxvírusokkal. Ezen felül nincs ismert természetes rezervoárja az ilyen vírusoknak a vadon élő állatok körében. A „Koppenhága” vaccinia-törzs a tehénhimlő vírus ősformájából származó, önálló evolúciós vonalat képvisel.”

Úgy tűnik, a tudomány talált valamit, ami viszonylag hatékony és biztonságos.

Ezután következik egy nagyon fontos, gyakorlati szempontból lényeges rész, amelyre szeretném felhívni „zooamatőr” barátaink figyelmét.

„A program (kampány) megtervezése a perorális immunizáció sikerének egyik kulcsa. A dokumentumnak tartalmaznia kell az immunizáció tervezett területének adatait, annak méretét, valamint a szükséges vakcinamennyiséget, legalább 20 adag csalétek/1 km² sűrűséggel [az érthetőség kedvéért: 1 km² = 100 ha – VJ].A programnak elő kell írnia az előkészítő szakaszt, a kampány lebonyolítását, az eredmények értékelését, a munkálatok időzítését és a felelős személyeket. Ki kell számítani a program teljes költségét, amely magában foglalja a vakcina árát, valamint a csalétek kihelyezéséhez kapcsolódó minden egyéb kiadást: üzemanyag, egyéni védőeszközök, fertőtlenítőszerek, munkabér stb. Emellett biztosítani kell a perorális immunizáció hatékonyságának ellenőrzéséhez szükséges költségkeretet is: a veszettséghelyzet monitorozása az érintett területeken, a vad húsevők kilövése a vakcinázási zónában, vérsavó- és fogminták vétele, ezek laboratóriumba küldése, a vérsavók antigén-ellenanyag vizsgálata, valamint a fogakban a tetraciklin-jelölés kimutatása.A programot az Ukrajnai Élelmiszerbiztonsági és Fogyasztóvédelmi Állami Szolgálat hagyja jóvá, és kijelölik a perorális immunizáció országos koordinátorát.A program kidolgozásához munkacsoportot hoznak létre, amelynek tagjai a terepi munkáért, a veszettség diagnosztikájáért, a vakcinatitrák meghatározásáért, a csalétkek elfogyasztásának vizsgálatáért, az immunválasz értékeléséért, valamint az elejtett rókák fogaiban lévő tetraciklin-jelölés kimutatásáért felelnek.”

Látják, mennyi munkát kell elvégezni egy ilyen perorális immunizációs program megszervezéséhez és eredményeinek ellenőrzéséhez? És mindez jó eséllyel a vadászatra jogosultakra hárul, akiktől önök – „barátaink” – még azt a jogot is sajnálják, hogy törvényesen végezhessék tevékenységüket, vagyis vadászhassanak, ami az egyetlen törvényes bevételi forrásuk (nekik, ellentétben egyesekkel, senki nem ad támogatásokat, „grantokat”). És még önök fognak a lábuk alatt rohangálni, és azt kiabálni, hogy „mindent rosszul csinálnak”! Mert ugye a támogatóik felé is el kell majd számolniuk!

A következő fejezet címe: „A vakcinázási terület meghatározása”. Itt erre hívnám fel a figyelmet:

„A WHO veszettségügyi szakértői bizottságának ajánlása szerint a rókák perorális immunizációjára szolgáló minimális terület legkevesebb 5000 km² [5000 km² = 500 000 ha – VJ].
Emellett megjegyzik, hogy a perorális immunizációs kampányok akkor a legsikeresebbek és legköltséghatékonyabbak, ha azokat egy adott térségben a veszettségjárvány lecsengő szakaszában indítják.”

Megjegyzem: Ukrajnában jelenleg nem a veszettségjárvány lecsengéséről beszélhetünk, hanem épp ellenkezőleg – a gyors súlyosbodásáról.
Ezen felül Ukrajna hivatalos vadászterületeinek együttes nagysága kb. 38 800 000 ha (388 000 km²). Emlékeztetek: legalább 20 csalétek/dózis szükséges 1 km²-re vetítve. Ez azt jelenti, hogy a 388 000 km²-nyi vadászterületen legalább 7 760 000 dózis (tehát közel 7,8 millió dózis) vakcinás csalétket kellene szétszórni.

A perorális immunizáció költségeivel kapcsolatban sikerült kideríteni, hogy az idei évben közbeszerzés zajlott az egyik hazai veszettség elleni vakcina megvásárlására. Információink szerint 826 375 dózis megvásárlásáról volt szó, összesen 39 021 427,50 hrivnya értékben, ami 47,22 hrivnya/dózis árat jelent. Ha 7,8 millió dózisra van szükség a vadászatra jogosult területek teljes lefedéséhez, akkor csak a vakcina ára 366 427 200 hrivnyára rúgna! És ez csak egyetlen immunizálási menet költsége! A módszertani utasítás pedig azt írja elő, hogy:

„A vakcinát évente kétszer kell alkalmazni, és a védőoltási programot ugyanazon a területen több egymást követő éven át kell folytatni, még legalább három évig az utolsó veszettségeset után.”

Remélem, hogy azt, hogy a 366,427 millió hrivnyát előbb meg kell szorozni kettővel, majd hárommal, önök is ki tudják számolni. De a biztonság kedvéért mondom: az összeg legalább 2 milliárd 198 millió 562 ezer hrivnya lenne.
Honnan teremtsenek elő ennyi pénzt a vadászatra jogosultak (beleértve az állami szervezeteket is), különösen most, amikor a vadászat tiltása miatt a fő – és gyakorlatilag egyetlen – bevételi forrásuk megszűnt? Még a vadásztársaságok sem tudnak tagdíjat beszedni, ha nem nyithatják meg a vadászatot – az altruisták és „bolondok” száma az országban egyre fogy. Támogatási forráshoz („granthoz”) pedig korántsem jut mindenki…

Ha figyelmesen elolvassuk a perorális vakcinázás hazai és nemzetközi alkalmazásának történetét, világosan látszik, hogy elégtelen mennyiségű vakcina vagy rövid ideig tartó alkalmazás (például a Poltava megyében 2002–2005 között folytatott hároméves program) nem hozott kielégítő eredményt.

A Módszertani ajánlásokban ez áll:

„1985 óta az Egészségügyi Világszervezet égisze alatt, az Európai Unió pénzügyi támogatásával széleskörű kampányok kezdődtek a rókák veszettség elleni perorális immunizálására. Ezek rendkívül hatékonynak bizonyultak, alapvetően megváltoztatták és ma is alakítják a veszettség epizootológiai helyzetét Európában. Jelentősen javult a veszettséghelyzet Nyugat- és Közép-Európában, míg a járvány gócpontja Kelet-Európába tevődött át. 2017-re az Európai Unió szinte minden országa „veszettségtől mentes” státuszt szerzett.”

Figyeljék meg, hány év telt el 1985 és 2017 között! És azt is, honnan származtak a pénzügyi források, amelyekkel ezt az eredményt elérték!

A fentiek alapján egy józan gondolkodású ember számára világos kell legyen, hogy a vadászterületeken végzett veszettség elleni perorális immunizáció, a hazai és külföldi szakemberek tapasztalataira támaszkodva, ígéretes eszköz, de a nemzetközi közösség és az ukrán állam komoly támogatása nélkül gyakorlatilag megvalósíthatatlan. Ráadásul a háborús szükségállapot jogi keretei között ilyen mértékű összegeket veszettség elleni immunizációra fordítani – ha őszinték vagyunk – jelenleg szinte lehetetlen feladat.

A fentiek figyelembevételével úgy gondolom, hogy ebben az időszakban, és különösen a mi országunkban ésszerű megoldás lenne, ha a ragadozók számát a törvényben – az „A vadgazdálkodásról és vadászatról szóló törvényben” – meghatározott, hagyományos és elérhető eszközökkel (kilövés, állományszabályozás) csökkentenénk, és optimális szinten tartanánk. Ezzel párhuzamosan fokozatosan lehetne átállni a perorális immunizációra, amint ahhoz a nemzetközi szervezetek és az ukrán állam megfelelő pénzügyi támogatást biztosítanak (ezt most nem részletezem, mert jelenleg fontosabb a veszettség elleni mai gyakorlati küzdelem témája Ukrajnában).

Más megoldást – számomra legalábbis – senki nem fog tudni meggyőzően bizonyítani.

Forrás: Ukrajnai Országos Vadász- és Vadászterülethasználók Szövetsége