Keressen minket

Vadászat

Vadveszély az utakon – Mit kell tennünk, ha elütöttünk egy vadat?

Vadgázoláskor nemcsak a saját biztonságunkra kell figyelni, hanem a jogszabályi kötelezettségeinkre is.

Közzétéve:

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Az őzek üzekedési időszaka jellemzően július végétől augusztus végéig tart. Ilyenkor az állatok – különösen alkonyatkor és hajnalban – sokkal aktívabbak, figyelmetlenebbek, gyakran váratlanul, a magas vagy sűrű növényzet takarásából futnak át az utakon, ezért jelentősen megnő a vadgázolások száma. Dugmanits Réka, halgazdálkodási és vadászati szakügyintézőnk arra hívta fel a figyelmet, hogy ebben az időszakban különösen fontos, hogy komolyan vegyük a vadveszélyt jelző táblákat, és az előírásoknak, illetve a szürkületi, éjszakai csökkent látási viszonyoknak megfelelően megválasztott sebességgel, körültekintően közlekedjünk!

A fénykép illusztráció Fotó: Bódis Máté – Agro Jager News

A baj azonban olykor minden elővigyázatosság ellenére is megtörténhet. Vadgázoláskor nemcsak a saját biztonságunkra kell figyelni, hanem a jogszabályi kötelezettségeinkre is.

Mit tegyünk ilyenkor?

  • Álljunk félre! Ha a közlekedési helyzet lehetővé teszi, KRESZ előírásainak megfelelően álljunk meg biztonságos helyen, kapcsoljuk be a vészvillogót, és helyezzük ki az elakadásjelző háromszöget.
  • Ha a baleset személyi sérüléssel járt, vagy a vad elpusztult, illetve megsérült, hívjuk a 112-es segélyhívót! Ott tudni fogják, milyen segítséget küldjenek a helyszínre! A rendőrség szükség esetén értesíti az illetékes vadászatra jogosultat is.
  • Ne közelítsünk a sérült vadhoz! A sebzett állat olykor kiszámíthatatlanul viselkedhet, és akár súlyos sérülést is okozhat. A sérült vad ellátása vagy szükség szerinti elejtése kizárólag az arra jogosultak, például hivatásos vadászok feladata.
  • Ne vigyük magunkkal az állatot! Az elütött vad nem válik az autós tulajdonává! Az elhullott vad feletti rendelkezési jog a vadászatra jogosultat illeti meg. Az állat engedély nélküli elszállítása jogellenes eltulajdonításnak is minősülhet.
  • És a végére egy javaslat: Dokumentáljuk a helyszínt! Készítsünk fényképeket a járműről, a helyszínről, és ha biztonságosan megtehető, az állatról is. Ez később fontos lehet a biztosítási ügyintézés során.

Mire kell még odafigyelni?

Ahogy arra már korábban utaltunk, több szempontból is fontos, hogy vadgázolás helyszínét soha ne hagyjuk el bejelentés nélkül. Egyik indok a szükséges hatósági intézkedések végrehajtása, azonban emellett csaknem ugyanilyen fontos, hogy a sérült vad mielőbbi felkutatása, szakszerű ellátása vagy szükség szerinti elejtése az állatvédelmi szempontok érvényesítését szolgálja, emellett csökkenti a további közúti balesetek kockázatát is.

Ábra: Vas Vármegyei Kormányhivatal

Számolni kell továbbá azzal is, hogy ha egy vad átfut az úton, várhatóan további egyedek is követhetik. Különösen igaz ez az őzekre és a vaddisznókra. Ha egyet látunk, legyünk még óvatosabbak, és számítsunk a társaira!

A nyárral nem szűnik meg a veszély!

Fontos, hogy a vadveszély a hónap végével sem ér véget, hiszen ekkortól veszi kezdetét a gímszarvasok bőgési időszaka. Emellett nem szabad megfelejtkezni a vaddisznókról sem, akik a nyár végén ugyancsak gyakrabban mozognak a mezőgazdasági területek és közutak közelében. Kérünk mindenkit, hogy vezessenek fokozott óvatossággal!

Forrás: Dugmanits Réka, halgazdálkodási és vadászati szakügyintéző – Vas Vármegyei Kormányhivatal

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Vadászat

Elfogadták a Vadászkamara kommunikációs stratégiáját

Új döntéseket jelentett be az OMVK

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A szervezet Elnöksége szeptember 9-ei ülésén döntött egy átfogó, az ágazati kommunikációt újratervező és meghatározó tervezet megvalósításáról. A testület ülésén, amelynek a szervezet székhelyének is otthont adó hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Vadászati Múzeum adott otthont, egyebek mellett a hivatásos vadászok bértáblaajánlásáról, a csapdázáshoz és a kotorékozáshoz kapcsolódó jogszabálymódosítási javaslatokról, illetve a jövőre Gödöllőn megrendezendő Vadászkürtös Európa-bajnokságról is szó esett.

Fotó: OMVK

A hivatásos vadászok bértáblája

Az első napirendi pont keretében Fehér Sándor hivatásos vadász alelnök a szakszemélyzet bértáblaajánlásáról, annak frissítéséről beszélt. Mint elmondta, a téma aktualitását az adja, hogy a Vadászkamara négyéves stratégiai tervében külön is szerepel a hivatásos vadászok megbecsültségének javítása, ennek pedig egyik eleme az első alkalommal 2017-ben közzétett, és utoljára 2022-ben frissített ajánlás elkészítése. A módosítás a vármegyei hivatásos vadász alelnökök véleményének bekérését követően született meg. Az alelnök megjegyezte: meglepően nagy szórás volt a javaslatok közt, a javaslatok átlaga került az összeállított előterjesztésbe, az emelés ezzel együtt a korábbi összegekhez képest így is jelentős. A bértáblaajánlás, amely mellett a kamara érveket is felsorakoztat majd, további, a szaktárcával is folytatott egyeztetéseket követően válik majd nyilvánossá. Az érdekképviseletnek kiemelt feladata lesz, hogy lehetőségeihez mérten igyekezzen az iránymutatást egyfajta etalonként elfogadtatni a szakmával.

Fehér Sándor a stratégiában megfogalmazott életpályamodellről is szólt: véleménye szerint ilyet akkor lehetne bevezetni, ha az kötelezően megvalósítandó elemeket tartalmazna, ezzel szemben a munkáltatók döntéseit a Vadászkamara nem tudja befolyásolni, mint ahogy a munkaadó vadászatra jogosultak és a munkavállaló hivatásos vadászok megegyezésére, azaz a munkaszerződés tartalmára sem lehet ráhatása. Ennek tükrében az életpályamodell kidolgozása jelen körülmények között nem releváns.

Szintén a hivatásos szakszemélyzethez kapcsolódó téma az utánpótlás biztosítása: e tekintetben a Vadászkamara – ugyancsak a stratégia mentén – a szakképzést folytató oktatási intézményekkel kíván együttműködni. Az első lépés egy egyeztetés összehívása lesz, miután tisztázódik, miként alakul át a szakképzés rendszere a változások előtt álló közoktatásban.

Kommunikációs stratégia

Második napirendi pontként a kommunikációs stratégiát tárgyalta a testület, amelynek időszerűségét dr. Jámbor László, a szervezet elnöke is hangsúlyozta felvezetésében. Földvári Attila szóvivő az előterjesztéshez kapcsolódó előadásában kiemelte: a Vadászkamara kommunikációjának a megváltozott médiakörnyezethez kellene igazodnia. A hagyományos, elsősorban sajtókommunikációra és hiteles tájékoztatásra épülő gyakorlat helyett a társadalmi elfogadottság tudatos erősítésére, a proaktivitásra és az új, jellemzően közösségi médiához sorolható csatornákra, illetve az azokhoz illeszkedő formátumokra kell helyezni a hangsúlyt. Ehhez óhatatlanul külső szakértők segítségét, szolgáltatásait is igénybe kell venni. A stratégia alapja egy reprezentatív kutatásokra épülő, adatalapú cselekvési terv, a vadgazdálkodás, a vadászat, illetve a Vadászkamara imázsának, márkájának – brandjének – tudatos kialakítása, valamint hiteles szakértők, ismert személyiségek és „véleményvezérek” bevonása.

A kommunikáció középpontjába elsősorban a vadászat természetvédelmi és társadalmi haszna, a természetjárás, a kalandérzet, illetve a vadhús és a vadgasztronómia kerülne. A stratégia fontos eleme továbbá a vadászok közössége saját erejének mozgósítása, valamint egy hatékony belső kommunikációs rendszer – rendszeresen frissített honlap, médiafigyelés és online hírlevél – kialakítása.

Az összefoglaló előadás fő üzenete, hogy egy olyan információs térben, amelyben féligazságokkal vagy egyenesen valótlanságokkal támadják a vadgazdálkodási ágazatot, ezzel a közvéleményt is befolyásolva, a hiteles és aktív kommunikáció már nem pusztán hivatali feladat, hanem a ma ismert vadgazdálkodás és vadászat fennmaradásának egyik záloga.

Az elnökség a stratégiát elfogadta és támogatta, a szükséges források biztosításáról a későbbiekben születhet döntés.

Országos Vadász-Gyermeknap

Erre a rendezvényre idén – részben az elmaradt Országos Vadásznapot is pótolva – Hatvanban, a vadászati múzeum szervezésében került sor. Az eredményekről Dikasz Tamás ügyvezető igazgató számolt be. Mint elmondta, a rendezvény túlmutat egy egyszeri eseményen: létrehozták a vadásznap brandjét, megfogalmazták mottóját („Ahol a természet szeretete összeköt bennünket!”), és ezek mentén szervezték meg az egésznapos programsorozatot. A korábbi – elsősorban tavalyi – év tapasztalataiból merítve bővítették a helyszíneket, illetve beléptetőrendszert alakítottak ki. Ez utóbbi révén tudható, hogy az Országos Vadász-Gyermeknapra összesen 11 135-en látogattak el. (Az eseményről részletesen itt olvashat.)

A kiemelt témákon túl

Bajdik Péter arról is tájékoztatta az elnökséget, hogy a Vadászkamara központja egy részletes jogszabálymódosítási javaslatot juttatott el az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztériumhoz az elmúlt időszakban előtérbe került témával, a kotorékvadászattal kapcsolatban. Mint elmondta, szakértői munkacsoportok közreműködésével születtek meg azok az anyagok, amelyeket megkapott a szaktárca; ennek illetékesei a médiában is megjelent módon már egyeztettek az elképzelésekről a szintén érintett Élő Környezetért Felelős Minisztériummal.

Ugyancsak Bajdik Péter foglalta össze a Vadászkürtös Európa-bajnokság előkészületeivel kapcsolatos tudnivalókat, amely versenynek hazánk adhat otthont. A rangos megmérettetésre Gödöllőn kerülhet sor 2027. őszén, a Vadászkamara a technikai hátteret biztosítja a rendezvényhez. A résztvevő országok kürtös szakemberei a tervek szerint Gödöllőn találkoznak 2026. október 26-án, a rendezőiroda szervezésében. (Részletek a rendezvényről, annak eddigi előkészületeiről itt olvashat.)

Az Európai Vadászati és Természetvédelmi Szövetséggel (FACE) folytatott egyeztetésekről is a Vadászkamara főtitkára számolt be. A szervezetnek a kamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet is tagja (a tagdíjat az előbbi fizeti). Augusztusban a magyar érdekképviseletek vezetői találkoztak a FACE elnökével, Laurens Hoedemakerrel és David Scallan főtitkárral. Az egyeztetést összefoglalva Bajdik Péter elmondta, hogy a FACE élénken érdeklődik a magyar vadgazdálkodás, vadászat keretrendszere és gyakorlata, mint sok szempontból követendő példák iránt, a magyar fél számára pedig hasznosak lehetnek azok a tapasztalatok, amelyeket a FACE szerzett a vadászat elleni támadások kivédésében Európa más országaiban. A FACE tagdíjemelést is tervez több tagország, köztük Magyarország esetében, amelyet a Vadászkamara elfogad, annál is inkább, hogy a jövőben szorosabbra kívánja fűzni az együttműködést a nemzetközi szervezettel.

A két, Vadászkamara által is támogatott, jelenleg futó kutatásról is friss információkat tudhattak meg az Elnökség tagjai. Az őzek szaporodásbiológiáját vizsgáló programról Bajdik Péter elmondta: több mint 1600 értékelhető minta érkezett be, ami európai szinten is párját ritkító eredmény. (Erről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel /MATE/ közös kutatásról a Nimród Vadászújság idei januári számában, a Vadászkamara hírlevelében olvashat, amely itt érhető el.) A róka- és aranysakálállomány Echinococcus multilocularis-fertőzöttségét vizsgáló, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal közös projekt a közeljövőben indul el (a kezdeményezésről bővebben a Nimród Vadászújság idei júliusi számban megjelent hírlevelünkben olvashat).

Az Egyebek napirendi pont keretében Pap Gyula, a kamara Veszprém vármegyei Területi Szervezetének elnöke egy országos ifjúsági találkozó terveit, elképzeléseit ismertette: „Jövőnk a természet” mottóval Pápán – ahol korábban már két országos vadásznapra is sor került – egy, a természetet népszerűsítő egynapos eseményre kerülhet sor a Vadászkamara kezdeményezésére. Ezen a környezet- és természetvédelmen, a vadgasztronómián, a színpadi bemutatókon túl a képzőművészet, a mesterségbemutatók és a vadászat tematikája is teret kapna. A megvalósítás a jövőbeni anyagi lehetőségek függvénye is.

Dr. Jámbor László egyebek mellett a Nimród Vadászújsággal kapcsolatban is adott tájékoztatást. Ezt októbertől új kiadó jelentetni meg, de 2026 végéig a lapban az eddigi gyakorlat szerint 16 oldalon olvasható lesz a Vadászkamara hírlevele, amelyet az azt korábban igénylő vadászok megkapnak az év végéig.

Forrás: OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

KITEKINTŐ: Görögország – újabb kutya pusztult el

Újabb kutya pusztult el Filíben – farkastámadásra gyanakodnak Görögországban

Published

on

 

 

Tovább olvasom

Vadászat

Koros bika a terítéken – Szántód

Koros gímbika esett Szántódon, a SEFAG Zrt. területén

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

„Magyar vendégekkel, egy apa-fia párossal kezdtük meg az idényt. A vendégek augusztus 31-én érkeztek, így szeptember első reggelén már vadászhattunk is.

Fotó: SEFAG Zrt.

A száraz, vízhiányos körülmények miatt meglehetősen nehézkes a vad megközelítése cserkeléssel, így magaslesen várva próbálkoztunk. Az esti vadászaton hosszú várakozást követően végül az óvatosan elénk lépkedő visszarakott, öreg, 12 év körüli gímbika elejtésével nyitottuk meg az idényt Kerekiben” – osztja meg az olvasókkal Uracs István, a kísérő vadász.

Forrás: SEFAG Zrt.

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

 

Tovább olvasom