Vadászat
KITEKINTŐ: Szerbia – Új kutatás tárta fel a sakálok vándorlását
A Belgrádi Egyetem Biológiai Karának szakemberei az aranysakálok mozgását és viselkedését vizsgálták.
A Belgrádi Egyetem Biológiai Karának szakemberei öt év elteltével ismét GPS-nyakörvvel jelöltek meg egy sakált, hogy pontosabb képet kapjanak ennek a ragadozónak a mozgásáról, szokásairól és viselkedéséről. A faj az elmúlt évtizedekben Európa jelentős részén, így a Balkánon is nagymértékben terjeszkedett.

A fénykép illusztráció. Fotó: Jakabfi Zoltán természetfotós
Az Állatökológiai és Állatföldrajzi Tanszék munkatársai február elején jelölték meg a Vasa névre keresztelt sakált. Ahogyan öt évvel korábban Koja esetében, most sem kellett sokat várni arra, hogy fény derüljön a ragadozó szinte hihetetlen mozgására.
Az első 42 nap során Vasa az Obedska bara természetvédelmi területtől északra fekvő erdőkben tartózkodott, egy valamivel kevesebb mint 11 négyzetkilométeres területen. Március 19. és 28. között Šabac közelében mozgott, mintegy 6,16 négyzetkilométeres területen, majd kezdetét vette az igazi kaland: északnyugat felé, Horvátország irányába indult, és mindössze hat nap alatt 95 kilométert tett meg!
Ez idő alatt kétszer is átúszta a Száva folyót. Először Šabactól körülbelül tíz kilométerre, egy olyan helyen, ahol a folyó mintegy 400 méter széles, másodszor pedig Sremska Mitrovica közelében, ahol a Száva szélessége megközelítőleg 250 méter.
Március utolsó előtti napján Vasa a Batrovci–Bajakovo határátkelő közelében átlépte a szerb–horvát határt – így elkerülte a torlódást és a határon történő fényképezkedést. A legfrissebb adatok szerint jelenleg Vinkovci közelében tartózkodik. Teljesítménye lenyűgöző: átlagosan óránként 840 métert tett meg, legnagyobb sebessége pedig elérte a 6,3 kilométer/órát. Mozgását továbbra is nyomon követik.
Öt évvel ezelőtt a Belgrádi Egyetem Biológiai Karának szakértői csoportja, prof. dr. Duško Ćirović vezetésével, valamint a jakovói és surčini vadászok segítségével GPS-nyakörvvel jelölt meg egy sakált. A Koja névre keresztelt hím akkor körülbelül kétéves volt. Nem kellett sokáig várni az első nagy meglepetésekre.
Egy hónappal a megjelölése után Koja útnak indult. Miután elhagyta Alsó-Szerémséget, átúszta a Szávát, majd kelet felé vette az irányt. Egy héttel később Smederevo közelében átúszta a Moravát, négy éjszakával később pedig a Mlava folyót is.
Koja az első két hét alatt összesen 148,5 kilométert tett meg, és légvonalban 76 kilométerre távolodott el kiindulási helyétől. Útja során átúszta a Szávát, a Moravát és a Mlavát. Ez önmagában nem jelentett különösebb meglepetést, Koja azonban kétszer keresztezte a Miloš Veliki autópályát, három alkalommal pedig a Belgrád–Niš autópályát is.
Háromhetes vándorlás után elérte Veliko Gradištét, ahol néhány napig maradt. Ezt követően a Duna mentén indult vissza nyugat felé. Ismét átúszta a Mlavát és a Moravát, majd eljutott Smederevóba, ahol néhány napot a Duna melletti ipari övezetben töltött.
A feltételezések szerint a fiatal sakál saját területet és egy nőstényt keresett, amellyel párosodhatott. Ez az ösztön késztethette arra, hogy hatalmas távolságokat és számos akadályt küzdjön le. Négy hét alatt nem kevesebb mint 264 kilométert tett meg.
Addig a szakemberek úgy vélték, hogy a sakálok mozgáskörzete lényegesen kisebb annál, mint amit Koja útja során tapasztaltak.
Vajon milyen meglepetéseket tartogat még Vasa?
Forrás: Chevnik
Jakabfi Zoltán természetfotós oldala itt tekinthető meg
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A szervezet Elnöksége szeptember 9-ei ülésén döntött egy átfogó, az ágazati kommunikációt újratervező és meghatározó tervezet megvalósításáról. A testület ülésén, amelynek a szervezet székhelyének is otthont adó hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Vadászati Múzeum adott otthont, egyebek mellett a hivatásos vadászok bértáblaajánlásáról, a csapdázáshoz és a kotorékozáshoz kapcsolódó jogszabálymódosítási javaslatokról, illetve a jövőre Gödöllőn megrendezendő Vadászkürtös Európa-bajnokságról is szó esett.

Fotó: OMVK
A hivatásos vadászok bértáblája
Az első napirendi pont keretében Fehér Sándor hivatásos vadász alelnök a szakszemélyzet bértáblaajánlásáról, annak frissítéséről beszélt. Mint elmondta, a téma aktualitását az adja, hogy a Vadászkamara négyéves stratégiai tervében külön is szerepel a hivatásos vadászok megbecsültségének javítása, ennek pedig egyik eleme az első alkalommal 2017-ben közzétett, és utoljára 2022-ben frissített ajánlás elkészítése. A módosítás a vármegyei hivatásos vadász alelnökök véleményének bekérését követően született meg. Az alelnök megjegyezte: meglepően nagy szórás volt a javaslatok közt, a javaslatok átlaga került az összeállított előterjesztésbe, az emelés ezzel együtt a korábbi összegekhez képest így is jelentős. A bértáblaajánlás, amely mellett a kamara érveket is felsorakoztat majd, további, a szaktárcával is folytatott egyeztetéseket követően válik majd nyilvánossá. Az érdekképviseletnek kiemelt feladata lesz, hogy lehetőségeihez mérten igyekezzen az iránymutatást egyfajta etalonként elfogadtatni a szakmával.
Fehér Sándor a stratégiában megfogalmazott életpályamodellről is szólt: véleménye szerint ilyet akkor lehetne bevezetni, ha az kötelezően megvalósítandó elemeket tartalmazna, ezzel szemben a munkáltatók döntéseit a Vadászkamara nem tudja befolyásolni, mint ahogy a munkaadó vadászatra jogosultak és a munkavállaló hivatásos vadászok megegyezésére, azaz a munkaszerződés tartalmára sem lehet ráhatása. Ennek tükrében az életpályamodell kidolgozása jelen körülmények között nem releváns.
Szintén a hivatásos szakszemélyzethez kapcsolódó téma az utánpótlás biztosítása: e tekintetben a Vadászkamara – ugyancsak a stratégia mentén – a szakképzést folytató oktatási intézményekkel kíván együttműködni. Az első lépés egy egyeztetés összehívása lesz, miután tisztázódik, miként alakul át a szakképzés rendszere a változások előtt álló közoktatásban.
Kommunikációs stratégia
Második napirendi pontként a kommunikációs stratégiát tárgyalta a testület, amelynek időszerűségét dr. Jámbor László, a szervezet elnöke is hangsúlyozta felvezetésében. Földvári Attila szóvivő az előterjesztéshez kapcsolódó előadásában kiemelte: a Vadászkamara kommunikációjának a megváltozott médiakörnyezethez kellene igazodnia. A hagyományos, elsősorban sajtókommunikációra és hiteles tájékoztatásra épülő gyakorlat helyett a társadalmi elfogadottság tudatos erősítésére, a proaktivitásra és az új, jellemzően közösségi médiához sorolható csatornákra, illetve az azokhoz illeszkedő formátumokra kell helyezni a hangsúlyt. Ehhez óhatatlanul külső szakértők segítségét, szolgáltatásait is igénybe kell venni. A stratégia alapja egy reprezentatív kutatásokra épülő, adatalapú cselekvési terv, a vadgazdálkodás, a vadászat, illetve a Vadászkamara imázsának, márkájának – brandjének – tudatos kialakítása, valamint hiteles szakértők, ismert személyiségek és „véleményvezérek” bevonása.
A kommunikáció középpontjába elsősorban a vadászat természetvédelmi és társadalmi haszna, a természetjárás, a kalandérzet, illetve a vadhús és a vadgasztronómia kerülne. A stratégia fontos eleme továbbá a vadászok közössége saját erejének mozgósítása, valamint egy hatékony belső kommunikációs rendszer – rendszeresen frissített honlap, médiafigyelés és online hírlevél – kialakítása.
Az összefoglaló előadás fő üzenete, hogy egy olyan információs térben, amelyben féligazságokkal vagy egyenesen valótlanságokkal támadják a vadgazdálkodási ágazatot, ezzel a közvéleményt is befolyásolva, a hiteles és aktív kommunikáció már nem pusztán hivatali feladat, hanem a ma ismert vadgazdálkodás és vadászat fennmaradásának egyik záloga.
Az elnökség a stratégiát elfogadta és támogatta, a szükséges források biztosításáról a későbbiekben születhet döntés.
Országos Vadász-Gyermeknap
Erre a rendezvényre idén – részben az elmaradt Országos Vadásznapot is pótolva – Hatvanban, a vadászati múzeum szervezésében került sor. Az eredményekről Dikasz Tamás ügyvezető igazgató számolt be. Mint elmondta, a rendezvény túlmutat egy egyszeri eseményen: létrehozták a vadásznap brandjét, megfogalmazták mottóját („Ahol a természet szeretete összeköt bennünket!”), és ezek mentén szervezték meg az egésznapos programsorozatot. A korábbi – elsősorban tavalyi – év tapasztalataiból merítve bővítették a helyszíneket, illetve beléptetőrendszert alakítottak ki. Ez utóbbi révén tudható, hogy az Országos Vadász-Gyermeknapra összesen 11 135-en látogattak el. (Az eseményről részletesen itt olvashat.)
A kiemelt témákon túl
Bajdik Péter arról is tájékoztatta az elnökséget, hogy a Vadászkamara központja egy részletes jogszabálymódosítási javaslatot juttatott el az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztériumhoz az elmúlt időszakban előtérbe került témával, a kotorékvadászattal kapcsolatban. Mint elmondta, szakértői munkacsoportok közreműködésével születtek meg azok az anyagok, amelyeket megkapott a szaktárca; ennek illetékesei a médiában is megjelent módon már egyeztettek az elképzelésekről a szintén érintett Élő Környezetért Felelős Minisztériummal.
Ugyancsak Bajdik Péter foglalta össze a Vadászkürtös Európa-bajnokság előkészületeivel kapcsolatos tudnivalókat, amely versenynek hazánk adhat otthont. A rangos megmérettetésre Gödöllőn kerülhet sor 2027. őszén, a Vadászkamara a technikai hátteret biztosítja a rendezvényhez. A résztvevő országok kürtös szakemberei a tervek szerint Gödöllőn találkoznak 2026. október 26-án, a rendezőiroda szervezésében. (Részletek a rendezvényről, annak eddigi előkészületeiről itt olvashat.)
Az Európai Vadászati és Természetvédelmi Szövetséggel (FACE) folytatott egyeztetésekről is a Vadászkamara főtitkára számolt be. A szervezetnek a kamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet is tagja (a tagdíjat az előbbi fizeti). Augusztusban a magyar érdekképviseletek vezetői találkoztak a FACE elnökével, Laurens Hoedemakerrel és David Scallan főtitkárral. Az egyeztetést összefoglalva Bajdik Péter elmondta, hogy a FACE élénken érdeklődik a magyar vadgazdálkodás, vadászat keretrendszere és gyakorlata, mint sok szempontból követendő példák iránt, a magyar fél számára pedig hasznosak lehetnek azok a tapasztalatok, amelyeket a FACE szerzett a vadászat elleni támadások kivédésében Európa más országaiban. A FACE tagdíjemelést is tervez több tagország, köztük Magyarország esetében, amelyet a Vadászkamara elfogad, annál is inkább, hogy a jövőben szorosabbra kívánja fűzni az együttműködést a nemzetközi szervezettel.
A két, Vadászkamara által is támogatott, jelenleg futó kutatásról is friss információkat tudhattak meg az Elnökség tagjai. Az őzek szaporodásbiológiáját vizsgáló programról Bajdik Péter elmondta: több mint 1600 értékelhető minta érkezett be, ami európai szinten is párját ritkító eredmény. (Erről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel /MATE/ közös kutatásról a Nimród Vadászújság idei januári számában, a Vadászkamara hírlevelében olvashat, amely itt érhető el.) A róka- és aranysakálállomány Echinococcus multilocularis-fertőzöttségét vizsgáló, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal közös projekt a közeljövőben indul el (a kezdeményezésről bővebben a Nimród Vadászújság idei júliusi számban megjelent hírlevelünkben olvashat).
Az Egyebek napirendi pont keretében Pap Gyula, a kamara Veszprém vármegyei Területi Szervezetének elnöke egy országos ifjúsági találkozó terveit, elképzeléseit ismertette: „Jövőnk a természet” mottóval Pápán – ahol korábban már két országos vadásznapra is sor került – egy, a természetet népszerűsítő egynapos eseményre kerülhet sor a Vadászkamara kezdeményezésére. Ezen a környezet- és természetvédelmen, a vadgasztronómián, a színpadi bemutatókon túl a képzőművészet, a mesterségbemutatók és a vadászat tematikája is teret kapna. A megvalósítás a jövőbeni anyagi lehetőségek függvénye is.
Dr. Jámbor László egyebek mellett a Nimród Vadászújsággal kapcsolatban is adott tájékoztatást. Ezt októbertől új kiadó jelentetni meg, de 2026 végéig a lapban az eddigi gyakorlat szerint 16 oldalon olvasható lesz a Vadászkamara hírlevele, amelyet az azt korábban igénylő vadászok megkapnak az év végéig.
Forrás: OMVK
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ: Görögország – újabb kutya pusztult el
Újabb kutya pusztult el Filíben – farkastámadásra gyanakodnak Görögországban
„Magyar vendégekkel, egy apa-fia párossal kezdtük meg az idényt. A vendégek augusztus 31-én érkeztek, így szeptember első reggelén már vadászhattunk is.

Fotó: SEFAG Zrt.
A száraz, vízhiányos körülmények miatt meglehetősen nehézkes a vad megközelítése cserkeléssel, így magaslesen várva próbálkoztunk. Az esti vadászaton hosszú várakozást követően végül az óvatosan elénk lépkedő visszarakott, öreg, 12 év körüli gímbika elejtésével nyitottuk meg az idényt Kerekiben” – osztja meg az olvasókkal Uracs István, a kísérő vadász.
Forrás: SEFAG Zrt.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131



