Keressen minket

Kiemelt cikk

Szlovákiában kitüntették a Nimród vadászújság munkatársát

A szlovákiai Palárikovoban (Tótmegyer),  2017. június 28-án a CIC megalapításának 89. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, magas rangú vendégek – köztük Ivan Gasparovic korábbi szlovák államelnök – jelenlétében a Szlovák Vadászkamara és az Érsekújvári Vadászszövetség, a szlovák-magyar vadászati kapcsolatok elmélyítése érdekében tett fáradozásai elismeréseként kitüntetésben részesítette munkatársunkat, Szilágyi Bay Pétert. Gratulálunk! (Z.A.)

Szilágyi Bay Péter

 

Kiemelt cikk

KITEKINTŐ: Szerbia -> 31 kutyát neveztek a Šujica Petar emlékversenyre – GALÉRIÁVAL

Szerbiában a társasvadászatnak nagy hagyományai vannak. Ha régebbi újságokat lapozgatunk, akkor is erős közösségi életről olvashatunk. Most, a Vajdaságban, Vojvodinában, Banatsko Karađorđevoban, magyarul Pálmajorban rendezték meg a II. Šujica Petar emlékversenyt, amelyre mintegy 31 kutyavezető jelentkezett. Az Agro Jager News a helyszínről tudósított.

II. Šujica Petar emlékverseny megnyitója Banatsko Karađorđevoban

Az előzetes jelentkezések miatt három bírót kértek fel, hogy ütemesen lehessen levezényelni a II. Šujica Petar emlékversenyt. A felkérést végül Žika Mitrović, Novica Spasojević és Milan Mirić kaphatta meg. Banatsko Karađorđevo a Bánátban helyezkedik el, viszonylag közel húzódik a román határ. Olyan sík vidék ez, mint nálunk a Hortobágy, annyi különbséggel, hogy az asztal simaságú a tájon a termőföld olyan, hogy szoktuk mondani itthon is, hogy elég csak rászórni az ilyen földre a magot, az akkor is terem. Annyira egyenes, annyira sík a táj, hogy vonalzót lehetne tenni a horizontra. Hány kilométerre lehet az a gabonasiló – érdeklődöm, amelyre egyöntetűen érkezik a válasz: 25 km!

 

Forrás: Frommer Fegyverbolt, Budapest. https://frommerfegyverbolt.hu/

Az aszály itt sem végzett félmunkát. Az emberemlékezet óta nem látott forróság ezt a vidéket sem kímélte. Menni kell reggelizni és szólnak hozzám szerbül, magyarul, van, aki angolul, amonnan németül kérdezték, hogy akár úgy is beszélhetünk. „Negoram srbski” – (Nem beszélek szerbül)– Nem baj, beszélhetünk magyarul is – mosolyog rám egy kedves hölgy.

Kora reggeli nevezés Banatsko Karađorđevoban

Sokan vagyunk. Meglehet, hogy 50-nél többen is, de a nagy vadászháznak megsem kottyan, amely bent a faluban, a falu szívében, szépen takarosan szigetelve és ahogy kell, zöldre festve várja a folyamatosan érkező vadászokat. Aki Szerbiába indul vadászni, tudnia kell, hogy Szerbia vendégszeretete magasan messze teljesít. Aki kijön vadászni, hajtani, segíteni, annak ott a helye az asztalnál is. Senki nem maradhat ki és az államtitkár mellett ott ülnek a falubéli hajtók is. A szokás maga az élő törvény!

Reggeli Banatsko Karađorđevoban, a II. Šujica Petar emlékversenyen

A reggelire már tegnap óta készültek és hajnalban már sült a pljeszkavica és a csevap is, de volt ott sült szalonna, kolbászok, és persze disznósajt. Sajtok, túró, savanyúság, éppen csak a tányérainknak volt egy-egy zsebkendőnyi hely. Nem lehetett kívánni olyat, amit ne hoztak volna elő. Milyen bicskád van? Ez meg az enyém! Üdvözlünk Szerbiában! Gyere! Együnk!

Vadászház Banatsko Karađorđevoban, a Vajdaságban

A beiratkozás sorsolással kezdődött és régi barátokra emlékezve egy percre, néma főhajtással indították el a 2022/20023-as szezont. A versenyt nem más, mint Šujica Petar, a társaság nagy tiszteletben álló elnöke tiszteletére szervezték meg, idén már második alkalommal. A kalapok kerültek a kézbe. A régi elnök, a jó barát hangja még a vadászházban visszhangzik. A megemlékezés még fáj, hiszen még a legkisebbek is ismerték, hát még azok, akikkel együtt küzdöttek azért, hogy legyen vadászház, hogy megmaradjon a társaság! Jó földek, de gazdálkodni is kell és van úgy, hogy már éltében tudja mindenki, hogy nagy elnöke van a társaságnak. Šujica Petarra így emlékeznek. Ő ilyen volt – mondta valaki mellettem, s ha nem is párásodtak be a szemek, de egy-egy torokköszörülés elárulta, hogy hiányzik a régi jó barát…

Megelevenedik az udvar Banatsko Karađorđevoban

Menjünk mi is és megelevenedik az udvar. A 31 vizsla, amelyek eddig szoborként ültek a gazdáik mellett, tudták, hogy indulunk és szinte vitték a vadászokat: majd tudják ők, melyik autó az övék! Így keresi majd a kakast is! Úgy legyen- tette mellé egy másik vadász és kézszorításokkal, kölcsönös drukkolással, végül három felé vált a csapat!

Indulás előtt – Banatsko Karađorđevo

Az Agro Jager Newsnak Djurdjica Maric szervező, kiemelte, hogy a verseny szervezési munkájában Dragan Nikolić vállalta fel a legnagyobb feladatot, hiszen az LD “Papo” Banatsko Karađorđevoból (Pálmajor) fogadta a versenyt, továbbá Trivun Ćulum – LD “Banatski Despotovac” -tól vett még részt ebben az egész napos programban. Így hárman sikerült megszervezni a II. Šujica Petar emlékversenyt, amelynek a verseny lebonyolítása jelentette az egyik nagy kihívást, miközben nagyon sokan dolgoztak azon, hogy a vendégek jól érezzék magukat Banatsko Karađorđevoban. Sokan dolgoztak, hogy legyen reggeli és sokan dolgoztak azon, hogy az ebéd, majd az esti hidegtálak, a zenészek és egyáltalán a vendéglátásra mindenki büszke lehessen a faluban. Ennek az összefogásnak az eredményét élvezhette mind az, aki nevezett és megmérettette magát ebben az erős mezőnyben.

Csak egyszer engedjenek innen ki!

Ezek a versenyek nagyon fontosak és jelentős eseménynek számítanak, hiszen ilyenkor nemcsak a kutyák, hanem a kutyavezetők is versenyeznek és egymástól, a bíróktól is értékes tapasztalatokat szereznek. Tanulnak és mi több látjuk egymás kutyáit is, hiszen kellenek a    kölykök is. Vannak kiemelkedően jó felépítésű, jó adottságú, jó orrú kutyák, amelyek alapjai lehetnek a szerbiai vadászkutyások bázisának.

Régi vadászok, régi vadászatokról mesélnek a vadászház fényképei!

Összefoglalta, hogy a helyszínt a Lovačko društvo “PAPO 1923” biztosította. Újvidéktől keletre, mintegy 80 kilométerre vagyunk, ahol mezei nyúllal, fácánnal és az őzzel gazdálkodnak. Fürjvadászataik messze híresek, arra mindenképpen érdemes majd visszatérnem – invitálnak. Egyébként a faluban él Nemanja Svorcan is, aki elkötelezett dúvadvadász és csak ebben az évben 230 aranysakált ejtett el. Nemanja bólogat, itt ül előttem, ezt a terepjárót ő vezeti és mikor megállunk, fényképek is kerülnek elő.

Népszerűek a vadászkutyás-programok Szerbiában

A kutyás rendezvények nagyon kedveltek Szerbiában és a támogatók szívesen ajánlottak fel díjakat is. Így az USR Jamura, Mesna zajednica Banatsko Karađorđevo, Firma ŽarVel- hrana za pse i mačke “Gosbi”, Fima Aćanski vállalta, hogy díjakkal és további anyagi támogatással segítik a versenyt, hogy a nevezési díjakat leszorítsák és a vendéglátáshoz hozzájáruljanak.

Milan Mirić, kutyabíró lapunknak értékelte a versenyt: a terep adottságok, az egész éjszaka tartó hosszú és kiadós esők megnehezítették a helyszínek megközelítését, miközben nem kedvezett a mezei munkának sem. Mind a három esetben magas fűben, sok helyen derékig érő füves, itt-ott gyékényes, helyenként felbukkanó nád között rendezték meg a versenyt.

Az utolsó eligazítás a területen!

A kutyavezetők feladata az volt, hogy megtalálják a területen a fácánokat. Lehetőleg a kutyáknak meg kellett állni a vadat és meg kellett várni, míg a vadat felugrasztotta a vezetője. Annak ellenére, hogy sokféle vadászkutyával neveztek, alapvetően elvárható, hogy a kutya visszahívható legyen, fajtától függően a vadász körül keressen, megállja a vadat, vezényszóra bevárja a vadászt. Miközben a lövésre nem ijedhet meg és a lőtt vadat szabályszerűen kell behoznia, átadnia. A feladat bár egyszerűnek tekinthető, a nehézsége mégis az apró részletek külön-külön teljesítésében rejlett. A bíróknak egymás bírálatában meg kellett bízni és a vadászháznál összesítették és állították fel a végső rangsort.

A verseny igazi pillanatai Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter

A verseny minden résztvevője emléklapot vehetett át és a díjátadó után a vendégek és a szezonnyitó tiszteletére vacsorát adtak, amely alatt a helyi együttes húzta a talpalávalót.

  1. Šujica Petar emlékverseny végső eredménye alapján végül az első díjat Milan Veskov, a második díjat Miljan Vujević, míg a harmadik díjat David Jović vehette át!

Az első díjat Milan Veskov, a második díjat Miljan Vujević, míg a harmadik díjat David Jović vehette át.

A vadászat végén, vacsorára káposztás csülköt tálaltak fel, amelyet levében hosszú ideig főztek, mindaddig, míg a csontról le nem vált a hús és azt szálasan szét nem lehetett szedni. A csülök mellé, a levébe, aztán kockára vágott savanyú káposztát adtak, összefőzték és úgy kínálták. A nehéz füstölt hús és a savanyú káposzta mellé további köretként pedig egészben főtt krumplit szolgáltak fel, amelyet éppen csak annyi vízben főztek meg, hogy a sorban összerakott krumplit ellepte.

Vacsora Banatsko Karađorđevoban

Szerbiából, Dr. Szilágyi Bay Péter jelentkezett
Fotó: Agro Jager News

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu

 

Tovább olvasom

Kiemelt cikk

Aranysakált hoztak terítékre Csesztregen

Zala megye nyugati részén, Csesztreg község határában, aranysakálra vadászott Fentős Dániel, a Parasza-Kerkamente Vadásztársaság területén.

A fényképen látható aranysakált Fentős Dániel hozta terítékre Csesztregen. (Fotó: Agro Jager News)

Tagi selejt gímszarvasbikát szeretett volna elejteni október második felében, azonban a körülmények nem kedveztek a vadásznak. A Csesztreg egyes területrészen maga előtt egy lucernatábla és egy erdő terült el. Majdnem besötétedett, s már eldöntötte, hogy elindul hazafelé, amikor a kereső hőkamerájában egy négylábú állatra lett figyelmes, ami ütemesen haladt, pontosan  a magaslese irányába. Folyamatosan figyelte a vad mozgását, elsőre nem tudta eldönteni, hogy vörös rókát vagy egy aranysakált lát maga előtt. A kedvelt sípjait bár előkészítette, nem merte használni, mert attól félt, hogy a ragadozót elijeszti. Ilyenkor bölcsebb nem tenni semmit, csak várni, mert egy erősebb hívóhang megzavarhatja a szőrmés kártevőket.

Forrás: Frommer Fegyverbolt, Budapest. https://frommerfegyverbolt.hu/

Fotó: Agro Jager News

Mivel időben fel tudott készülni a lövésre, kivárt. A hőkamera képéből aztán megállapította, hogy egy nagytestű aranysakál tart felé. Ameddig csak tudott várt, azonban a háta mögül fújt a szél, pontosan a ragadozó irányába. Körülbelül 200 méterre lehettek egymástól, amikor a toportyán megállt, szimatolt, próbált szél alá kerülni. A tapasztalt vadász tudta, hogy eljött az ő ideje. Fegyverét kibiztosította, felkapcsolta a fegyverlámpáját és a nyolcszoros nagyításon lévő céltávcső segítségével, a 7×64-es kaliberű fegyveréből lövést adott le. A lövést elhibázta. A lövedék vélhetően az állat fölött csapódott a lucernába. Az aranysakál abban a pillanatban elugrott. A lövés pillanatáig kocogott, azonban most teljes erővel futott az erdő nyújtotta menedék irányába. Dani, egy fél másodpercig beletörődött a hibázásba. De aztán: „Aranysakál nem mehet el lövés nélkül, még akkor is, ha messze van!” – villant az eszébe a rutinos aranysakálvadászok mottója.

Gyorsan újratöltött. A fegyverlámpája folyamatosan követte a sakál mozgását. Újra célzott. Figyelembe vette a sakál mozgásának irányát, és a távolságot is. A sakál oldalirányba tört ki, majdnem ugyanabba az irányba tartott, ahonnan jött. Minden pillanatok alatt zajlott. A vadásznak gyorsan döntéseket kellett hoznia. A zalai vadász nagyvadra maximum 100-150 méterig tesz lövést. Az aranysakál vadászata még tapasztalt vadászoknak is feladja a leckét, mindig a helyzethez kell igazítanunk a lehetőségeket. A csesztregi vadász egy pillanatra végig is gondolta a szituációt és a lőtudását. Ösztönös viselkedésében azonban egy pillanatig sem kételkedett. Felé, és elé célzott legalább másfél métert. A tapasztalt vadász soha nem használja céltávcsövét teljes nagyításon, mert akkor nem lehet követni az eseményeket. A sakál már majdnem elérte az erdőt. Ekkor másodjára is lövést tett a vadra. A becsapódás hangja hallatszódott. A lövést a vad is jelezte. A toportyán pár méter múlva elcsendesett. A vadászban felmerült a sebzés lehetősége is, de a vad nem mozdult többet. Ekkor a magaslesen egy pillanatra megállt. „Ilyen lövés az életben talán egyszer van! – mesélte lapunknak az elejtő, aki nagyon boldog, mert a mostani egyeddel terítékre hozta a 16-ik, megközelítőleg 14,5 kilogramm tömegű aranysakálját. Fentős Dániel tavaly kezdett el intenzíven aranysakálokra vadászni. Az összes egyedet egy év alatt hozta terítékre. Előfordult olyan eset is, amikor  az aranysakál felbukkanását követően az őzek egymást riasztva, azonnal elszaladtak. Ott Csesztregen, az őzek kifejezetten idegesek lesznek, ha aranysakál bukkan fel a revírjükben. Többször megtapasztalta azt is,hogy hívásra az aranysakál a falu határából bukkant fel, a házaktól alig 100-200 méterre. Az elmúlt évek során ez a visszatelepült ragadozó egyre jobban alkalmazkodik az emberi környezethez. A viselkedése egyre jobban hasonlít a vörös rókáéhoz. Pár év múlva talán előfordul olyan eset is, hogy a falu házaitól nem vörös róka, hanem aranysakál lopja el a baromfikat. A toportyán, ha teheti, és ha nem hibázik, mindig szél alá kerül. A sokat megélt egyedek maximálisan meg akarnak bizonyosodni arról, hogy nincs veszély. Zala megyében a gímszarvasbőgés kezdetéig a helyi aranysakál állomány szinte eltűnt. Az utódnevelés időszakában a felnőtt egyedek rendkívül óvatosak, féltik az utódaikat. Hívásra ezekben a hónapokban itt sem reagálnak, ami egyezik az országos tapasztalatokkal. Annak ellenére, hogy számtalan éjszakát kint töltöttek a helyi vadászok, egyik alkalommal sem láttak sakált a nyáron. Mivel a területen jelentős a vadkár, ezért több vadász éjszakákon át őrizte a helyi kukoricaállományokat. Egyes mezőgazdasági táblákon még a kukoricák talpon állnak. Jelentős a takarás, amit a toportyán mindig kihasznál. A vadászata rendkívül nehéz, mivel gyorsan tanul és okos ragadozó – talán ennek is köszönhető az, hogy egyre többen vadásznak rá kisebb-nagyobb sikerrel Magyarországon – zárta beszámolóját Fentős Dániel.

Írta: Dr. Szilágyi Gergely

Fotó: Fentős Dániel

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu

Tovább olvasom

Kiemelt cikk

TESZT: A KONUS új hőkamerája, a FLAME és az “iker” sakálok

Aki munkája, hivatása vagy hobbyja miatt járja az éjszakát vagy külterületeken él, akinek tanyája, földje, értékes szántóföldi vagy kertészeti kultúrája van, sose felejti el azt az élményt, amikor bepillanthatott egy hőkamerába. 15 éve a rendőrség Szegeden, a Móra Ferenc Múzeum előtt bemutatta az egyik speciálisan felszerelt autóját, amelyben nagy teljesítményű hőkamerával figyelték a határainkat. Akkor, szinte elérhetetlennek tűnt ez a technika! Az Agro Jager szerkesztősége most, a budapesti FROMMER Fegyverbolt jóvoltából, a KONUS legújabb hőkameráját tesztelhette: a FLAME 7951-et! Ezt vittük el Szegedre, onnan Peszere-pusztára és Kórósra is.

Vadászat végén hazafelé. Black hot funkcióban a KONUS Flame legújabb hőkamerája. (Fotó: Agro Jager News)

A napokban megcsörrent a telefonom és Tibori Ádám, a Frommer Fegyverbolt fegyvermestere köszöntött. Mindig van miről mesélni, hiszen a fővárosi vadászbolt nemcsak vadász golyós és sörétes fegyvereket árul, hanem azokat karbantartja és ha szükséges akkor javítanak is. Különleges felszerelések, optikák és a speciális szerelékek miatt annyi minden történik náluk, hogy mindig van egy-egy új témánk. Persze nekünk is rakott már össze egy-két dolgot, így a szakmás beszélgetések mellett lassan tíz éve kifogyhatatlan mennyiségű megbeszélnivalónk van. Ám kíváncsian vártam, hogy most mi fog történni?

Fusion funkcióban a KONUS FLAME hőkamerája. Jól látszik, hogy a melegebb részek élesen világíanak, míg a hidegebb környezett sötét lila színű. (Fotó: Agro Jager News)

Sokáig nem is váratott, mert valami rosszul betekert choke adott neki egyújabb feladatot. Dolga volt, határidőre vállaltak javítást!

  • Péter, ha van időd – folytatta – akkor ugorjatok be, mert „Jutka” (Albert Judit cégtulajdonos) összekészített nektek egy hőkamerát. Próbáljátok ki!

Éppen jókor kaptuk a hívást, mert másnap Pestre készültem. Szeretek hozzájuk menni, mert a jóformán a Fradi pálya mögötti üzlet, az M5 és az M3 autópálya felől is gyorsan megközelíthető és vagy reggel vagy délután hazafelé tőlük könnyedén elérem valamelyik utat, aztán csak a lovak közé kell vágni és irány Debrecen, vagy Szeged vagy éppen az M0 – a „gyűrű”, ahogy a németek beszélnek Berlinben, csak nálunk még nem kerek a dolog…

Forrás: Frommer Fegyverbolt, Budapest. https://frommerfegyverbolt.hu/

Egy-két helyen már láttam hivatásos vadászoknál hőkamerát és amikor visszaadtam a „bepillantás” után, olyan vaknak éreztem magam.

Még délután volt, amikor a vidéki házunkhoz értem. Régi, sokgenerációs öreg ház, kemencével persze. Nagypapám itt nőtt fel, édesanyám itt született. A dédszüleim vásárolták és egy-két fát még ők ültettek. Néhány öreg akácot és a vén diót az udvaron biztosan!

Német vizslám Ottokár White hot funkcióval fényképezve a KONUS FLAME hőkamerájával. (Fotó: Agro Jager News)

Jól tudtam, hogy a kertben és a lucernán egy őzbak egy suta és két gida „lakik”. Miattuk ugyan a kisfákat be kell kötni, de szabadon bejöhetnek a kertig. Sőt, szinte a kertkapuig el szoktak jönni. Lámpafényben meg lehet nézni őket, de azt már nem igen szeretik. Nem is háborgatom őket. Főleg hajnalban szoktunk találkozni. Ottokár, az egyéves német vizslám lelkesen szimatolja is a kis családot, de mivel mindig „betesszük”, becsukjuk a kaput, tudják, hogy biztonságban vannak és minden este vissza is jönnek. Mindig érdekelt, hogy mit csinálnak, végre meg lehet őket figyelni – zavarás nélkül!

Ottokár Black Hot funkcióban a Vas Sándor hídja és a Fehér híd között Peszere-pusztán. (Fotó: Agro Jager News)

Az utca csendes volt, szemközt a lucernán sem mozdult semmi, még Jolanda, a szomszéd nagy fekete-fehér macskája sem egerészett. A Táncsics utca is mozdulatlan s ahogy ellépek a ház sarkától, csak a denevérek cikázását lehetett látni. A ház és a kert körül tovább folytatódik a lucerna, nem véletlen, hiszen a lucerna miatt a veteményben sincs nyúlkár. Hihetetlen, de működik: ha a vadnak van mit enni, nem csinál kárt.

A KONUS FLAME hőkamerája Fusion programjára váltva. A képen Ottokár. (Fotó: Agro Jager News)

Végre! Az őzeinket is megtalálom!

A kamera bekapcsolása után az első gombbal nagyítani lehet, a második funkcióval színt tudok váltani, a harmadik gombbal képet és videót, míg a negyedik gombbal ki és be tudom kapcsolni az eszközt. Ezzel készenléti funkcióba is tudok váltani. Négy másodperc után kikapcsol, majd egyetlen egy érintésre azonnal visszakapcsol.

A kerti őzeink jól ismerik Ottokárt. Black Hot funkcióban a KONUS Flame hőkamera. (Fotó: Agro Jager News)

A kerti őzeink jól ismerik Ottokárt és nem félnek tőle. Azonban jól szemlélteti a fotó, hogy a vad, a kutya miatt, megriad. Nyugodt esti, éjszakai kérődzése megszakad. Ez különösen a késő őszi, téli hónapokban okozhat jelentős vadgazdálkodási kérdést. Az esti, a külterületeken sétáltatók észre sem veszik, hogy a szabadon engedett kutya, hogy széthajthatja a vadon élő állatokat. Persze evidens, hogy ez nemcsak vadgazdálkodási, hanem természetvédelmi kérdéseket is felvet, a kóbor vagy gazdátlan kutyák esetében pedig hatványozottan jelentkezik.

A kuyta mozgása persze zavarja a vadat. Ottokárt visszahívom. (Fotó: Agro Jager News)

A kamera tehát jól működik. Könnyen kezelhető. Egy élesség állító csavart is szereltek az optikára, amellyel szakaszosan lehet szemünkhöz állítani az eszközt. Én szemüvegesként is jól tudtam használni, akkor is, ha nem vettem le és csak a lencséhez emeltem. Nekem ez különösen fontos, hiszen a szemüveg le és felvétele, sokban akadályozná az esti megfigyelést.

Az őzek a kutya behívása után azért picit arrébb sétálnak. Hangunkat jól ismerve, csak arrébb léptek a ház mellett. Fontos, hogy jól kezelhető és visszahívható legyen a kutya. (Fotó: Agro Jager News)

Irány a halastó!

Az unokatestvérem jóvoltából bevettük magunkat a falu körüli halastórendszer szövevényes és idegen számára átláthatatlan nádi rengetegeibe. Menjünk fel a védgátra, mert onnan meg tudunk nézni mindent. Mutatok én neked még szarvasokat is! Persze kapva kaptunk az alkalmon, hiszen ritka lehetőség, hogy a tulajdonos engedélyével , bepillantsunk az éjszakai nádi, vízi világba, a határmenti falu életébe .

Szarvasok váltanak át előttünk a védgáton. A kamera Black hot funkcióban! Fotó: Agro Jager News

Lajcsi tudta is, mit keresünk!

  • Add csak ide, majd tudom én hol kell keresni!
  • Mit keresünk?
  • Mit keresünk? Mit keresünk? Hát orvhalászt, meg olyat, aki nem idevaló. Látod, ott az egyik éjjeli őr, meg a kutyája is! – nevet.

Vagyonvédelem: a hőkamera szélesebb lehetőségei

Az újságírás, a vadászat sok emberrel megismertetett. Sokan, sokfélék vagyunk, de a hőkamera ma már nemcsak a vadászoknak, erdészeknek lehet minden napi szolgálat eszköze, hanem a külterületeken élőknek, az őrzésvédelemben dolgozóknak, akik szeretnék tudni, hogy „ki jár” odakint az éjszakában. A tilosban – ahogy a régi öregek beszélték.

Autó az éjszakában. A KONUS Flame Black hot funkcióban. (Fotó: Agro Jager News)

A hőkamera azt is meg tudja mondani, hogy egy autó régóta ott parkol-e vagy most érkezett. Anélkül, hogy a hűtőrács előtt megállnánk vagy megfognánk a motorháztetőt. Látjuk, hogy van-e benne valaki, netán többen is ülnek benne. Mindezt úgy, hogy távolról figyeljük az eseményeket.

Fusion funkcióban azonban sokkal több információt kaphatunk a megfigyelt tárgyak hőmérsékletéről, ezzel együtt meg tudjuk állapítani azt is, hogy régen vagy éppen most érkezett az autó. A motorháztető, a kerekek féktárcsája ugyanis élénk színben játszik, amely arról árulkodik, hogy nemrégen parkolt le a jármű. (Fotó: Agro Jager News)

Vadászat, területbejárás- éjszaka

A hőkamerák, az éjjellátók körül sok esetben etikai kérdéseket is felvet a szakma, felvet a vadásztársadalom. Igen jó lenne erről beszélni régi tanáraimmal. Azonban arra teljesen tisztán emlékszem, amikor Szente László vadgazdálkodást oktató, de egyébként erdőmérnök tanárom beszélt arról, hogy téli időben érdemes lenne a katonai repülők adatait kiértékelve megbecsülni, hogy valójában mennyi is a magyar vadállomány nagysága. Azonban politikai kapcsolatait latba vetve sem tudta elérni, hogy ez egyszer is megvalósuljon.

A falu felől érkező róka, amelyet Red hot funkcióban fotóztunk. Érdekes találkozás volt. (Fotó: Agro Jager News)

Ha egy-egy kamera nem is képes erre, de egy szinkronszámlálással már képes lehetne a szakma arra, hogy megbecsülje, megközelítse a valóságot és ne a statisztikából megmagyarázott adatokat kapja meg évről, évre a magyar vadgazda.

Black hot funkcióban fotózott őz a Dráva mentén. (Fotó: Agro Jager News)

A másik ilyen gondolat, hogy etikus-e a vadgazdálkodásban használni, avagy nem? Erre azt tudom mondani: fácánt csak repülve, a nyulat csak futva illik elejteni. Trófeás vadat nem hajtunk. Evidens, hogy ezeket kiterjesztve, szokásjogunk tovább szélesedhet – természetesen a régi alapokra, régi szokásainkra építkezve.

White hot funkcióban az erdőből kiváltott őz. (Fotó: Agro Jager News)

Az első sakálok

A hőkamera első terítékfotója sajnos nem a mi kezünkben készült el, mert engedéllyel, vadászbarátaimnak, a legendás birkózó ikerpárnak kölcsön adhattam, akik már az első este, mikor mi Újvidéken, Délkelet-Európa legnagyobb vadászati kiállítás dolgoztunk az Agro Jagerrel, elejtettek nem egy, hanem kettő darab aranysakált is.

Dr. Kalcsevics László készülődik az esti lesre. A KONUS Flame White hot funkcióban: (Fotó: Kalcsevics Csaba – Agro Jager News)

Kalcsevics Csaba így emlékezett vissza:

„Lacival (Dr. Kalcsevics László) Deszkre indultunk. Kicsit változott a program, mert vendégek voltak náluk, de esti lesre mentünk. Tudta jól, hogy sakálok vannak kint a területen. Ezt hallották is és a vadőrük is jelezte. Rajta voltak már többen. Így megerősítve, mi ketten lesre készültünk. Amikor észrevettem a hőkamerában a sakálokat, tőlem elfelé mentek. Végig láttam, ahogy Laci lesét közelítették. Tudtam, hogy ő is látja az ő kamerájával, de minden eseményt követtem én is. Úgy 70 méterről ejtette el az elsőt. A kamerát letéve, a fegyverlámpájának fényére, az első sakál tűzben rogyott, míg a másikat futtában sikerült elejtenie. Jó volt végigkísérni az eseményeket. Látni, mi történik a testvéremmel!”

A KONUS FLAME hőkamerája, egyszerű könnyen kezelhető és ráadásul vízálló! (Fotó: Agro Jager News)

A KONUS új FLAME 7951-es hőkameráját egy USB kábelen keresztül könnyedén tölthetjük. Használtam hordozható akkumulátorról, töltöttem autóból, de szépen felveszi a töltést a TV USB aljzatáról és miközben másoltam át a fényképet a számítógépre, akkor is folyamatosan töltött. Egy estét teljesen kibír. Én három éjszakát is használtam töltés nélkül, nyilván ez a folyamatos használat függvénye is. Nekem, számomra, kaput, ablakot tett az éjszakára.

Biztonságot ad az éjszaki horgászoknak, a tanyákban élőknek és bármilyen vagyonvédelmi feladatokat ellátóknak is.

Békés megye: éjszaka egy tanyán. A vagyonvédelemben, a külterületeken elkövetett bűncselekmények visszaszorításában, fontos eszköz lehet a hőkamera. A KONUS FLAME Black hot funkciójában jól látszanak a szarvasmarhák és a tanya körüli éjszakai élet. Mozgás érzékelős kamerarendszerekkel kiegészítve, komoly visszatartóerőt képvisel. (Fotó: Agro Jager News)

A KONUS Flame hőkamerájával a birkózó ikerpár deszki sakáljai. (Fotó: Dr. Kalcsevics László – Agro Jager News)

Egyetlen egy dolgot nem próbáltam ki, a vízállóságát, mert ez az eszköz ilyen tulajdonságokkal is bír, de hamarosan erre is sort fogunk keríteni.
(Csak Albert Juditnak ne áruljuk el!)

Az eszköz tesztelésért, használatáért köszönetünket fejezzük ki Albert Juditnak, a budapesti FROMMER Fegyverbolt tulajdonosának!

Írta és fényképezte: Dr. Szilágyi Bay Péter

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu

 

 

 

Tovább olvasom