Keressen minket

Vadászat

A NIMRÓD Vadászújság Festetics grófra emlékezik

A Nimród Vadászújság az 1755. jan 1-jén, Ságon született FESTETICS GYÖRGY grófra, nagybirtokos mezőgazdászra, a keszthelyi Georgikon alapítójára, gróf Széchenyi István anyai nagybátyjára († 1819. április 2.) emlékezett meg. Festetics fiatal korától, 18 évig a hadseregben szolgált, majd hazatérése után megalapította a Georgikont, amelybe az éppen 200 éve elhunyt (1820. december 27.) Tessedik Sámuel is bekapcsolódott. Tessedik már látta, hogy a vidéket fejleszteni kell és ez iskolák nélkül nem fog menni. Festetics pedig saját gazdasága számára kívánt jó szakembereket képezni. Akkor Magyarországon az első gazdasági iskolák európai viszonylatban is az elsőknek számítottak. Festetics munkája ma is él s a csak Georgikonnak emlegetett keszthelyi kar, hamarosan az ország legnagyobb egyeteméhez az Agrár- és Élettudományi Egyetemhez csatlakozik 2021. február 1-jén, ahogyan a szarvasi Campus is. Úgy tűnik, hogy Tessedik és Festetics gróf munkássága, célkitűzésük újra találkozik. 

Gróf Festetics György, mint a Graeven huszárezred alezredese több tiszttársával – köztük Laczkovics Jánossal – 1790-ben az Országgyűléstől kérte a magyar ezredek itthontartását; ezért II. Lipót – aki egyébként is az udvar veszélyes ellenfelei közt tartotta számon – Belgiumba helyezte át büntetésül. 1791-ben leköszönt rangjáról, és családi birtokára, Keszthelyre vonult vissza. Zala vármegyében vitt ellenzéki szerepe miatt I. Ferenc 1798-ban megfosztotta kamarásságától, és eltiltotta az udvartól.

Sárguló diákok koszorút helyeznek el Forrás: Georgikon

A nemzeti kulturális törekvéseket bőkezűen pártfogolta. Saját, 162 ezer holdas birtokán tapasztalta a hazai mezőgazdaság elmaradottságát, és a korszerűsítés érdekében Nagyváthy Jánost meghívta jószágkormányzójának. 1792-ben gimnáziumot létesített Csurgón, Nagyváthy tanácsára, 1797-ben pedig megalapította a Georgikont, Európa egyik első mezőgazdasági főiskoláját, amelyet 900 holdas tangazdasággal látott el. A Georgikon megalapításánál Albrecht Thaer és Tessedik Sámuel tanácsait is kikérte. A mezőgazdaság tanárául Pethe Ferencet hívta meg; a Georgikon több iskolatípust magában foglaló tanintézet volt: a Tudományos Gazdasági Iskola, Parasztiskola, Pristaldeum, Erdésziskola, Kertésziskola, Ménesmester- és lovásziskola, Mérnökiskola, Gazdasszonyképző Iskola.

A Georgikon főépületében minden esztendőben megkoszorúzzák Festetics gróf mellszobrát Forrás: Georgikon

 

A gróf 1817-től, Helikon néven, évente irodalmi ünnepségeket rendezett, amelyre hivatalosak voltak a kor legismertebb költői. Nagy pártfogója volt a tudományoknak, tagja a göttingeni tudós társaságnak. Élete során többek között fejlesztette Keszthely városát, a családi kastélyt, és segítette a magyar ügyek előmenetelét, akár a bécsi udvar ellenében is. Festetics György halála után a Georgikon egészen az 1848–49-es szabadságharcig működött; ekkor be kellett zárni, mivel a diákok és a tanárok csatlakoztak a szabadságharchoz az udvar ellen. Azonban 1865-ben újra megnyitotta kapuit, de már mint Országos Gazdászati és Erdészeti Tanintézet, mely 1905-től akadémiai, 1962-ben főiskolai, majd 1970-ben egyetemi rangot kapott. Ma már a Pannon Egyetem Georgikon Karaként működik, és folytatja a Festetics György által megálmodott célok elérését.

 

Forrás: NIMRÓD Vadászújság
Borítóképen Gróf Festetics György, forrás: wikipédia

Tovább olvasom

Vadászat

Újra mentes az ország a madárinfluenzától és már nem kötelező zártan tartani a baromfikat

Az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) vonatkozó előírásai szerint Magyarország visszanyerte madárinfluenzától való mentességét. Tekintettel a járványügyi helyzet kedvező alakulására az országos főállatorvos visszavonta a baromfik zárt tartására vonatkozó rendelkezését, azonban a megelőzést segítő előírások betartása, a fedett helyen történő etetés és itatás a jövőben is országszerte kötelező.

A fénykép illusztráció. Forrás: Pixabay

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a magyar élelmiszerlánc biztonságának felügyeletéért felelős országos hatáskörű állami szervezet (Ábra: Nébih)

Hazánk magas patogenitású madárinfluenzától való mentességét a WOAH nemrég erősítette meg weboldalán (https://www.woah.org/en/what-we-offer/self-declared-disease-status/). A kedvező besorolás visszamenőleg, július 27-től érvényes, mely információról  Dr. Bognár Lajos országos főállatorvos hivatalos levélben tájékoztatta a partnerországok illetékes hatóságait az importkorlátozások feloldása érdekében. A harmadik országokkal kapcsolatos naprakész kereskedelmi információkról a Nébih honlapján (https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza-kereskedelmi-informaciok) tájékozódhatnak az érintettek.

2022.  augusztus 10-én megjelent az országos főállatorvos legújabb határozata is, hogy visszavonta azon intézkedését, mely szerint Magyarország madárinfluenza szempontjából magas kockázatú területein* kötelező zártan tartani a baromfikat. A könnyítésre a járványhelyzet kedvező alakulásnak köszönhetően kerülhetett sor, ugyanis a Nébih laboratóriuma 2022. június 9-e óta nem mutatott ki újabb fertőzést sem házi, sem vadon élő, sem pedig fogságban tartott madarakban.

A madárinfluenza betegség újbóli megjelenésének elkerülése érdekében kiemelten fontos, hogy az állattartók betartsák a járványvédelmi minimum feltételeket. Ennek értelmében továbbra is országszerte érvényesek a fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen történő etetést és itatást előíró rendelkezések. A takarmányt és alomanyagot zárt helyen kell tárolni, vagy utóbbit fóliával letakarni, hogy ne férjenek hozzá a vadmadarak.

A madárinfluenza betegséggel kapcsolatosan tudnivalókról és aktuális információkról a Nébih tematikus oldalán tájékozódhatnak az érintettek: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza.

Háttérinformáció:
* madárinfluenza szempontjából magas kockázatú területek: Békés, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
A kockázati besorolás a Nébih interaktív térképén (önállóan beállítható réteg formájában) is megtalálható: http://airterkep.nebih.gov.hu/aaijo/hpai/hpai.htm
Forrás: Nébih
Tovább olvasom

Vadászat

Aranysakál kölyköket fényképeztek a Kis-Balatonnál – Galériával

Zala megyében, Horváth Zoltán, vadász-, természetfotós, egyéni cserkelésre indult a fényképezőgépével a Kis-Balaton vidékén. Fényes nappal igen nehéz célzottan aranysakált fényképezni  – osztotta meg tapasztalatait Zoltán, aki sok évtizedig erdészként járta a magyar erdőket. Miután elfoglaltuk a lest, a lehető legnagyobb csöndben várni kell, akár fél órát is. Bármennyire is csöndesek voltunk a magasles megközelítésekor, a vad tudja, hogy „valami” ott járt.

Fotó: Horváth Zoltán – Agro Jager News

A tapasztalt vadász előzetesen egy olyan helyet választott ki, ahol egy tarló repcetábla terült el, egy mozaikos terület szélén. Köztudott, hogy a könnyű táplálékszerzés reményében, az aranysakál kifejezetten keresi a tarlókat, a frissen kaszált réteket, mezőket. Rövid idő elteltével, egy mezeinyúl bukkant fel, ami lépésben egyre közelebb jött a magasleshez, majd eltűnt egy fedettebb részen.Nem sokra rá felbukkant egy kis barnafolt, ugyanazon a nyomon haladva, mint pár perccel ezelőtt a mezeinyúl. Bizony egy kölyök aranysakál jött a nyomon! A fényképezőgép eközben felkészült a találkozásra. A sakál jött magától pontosan Zoli irányába, egyre közelebb. Azonban nem minden feltétel volt optimális, mivel a magasles egy dombon helyezkedett el, ami mögött nem volt semmilyen takarás. A kölykök nem tudták hogy figyelik őket, azonban a szülők 150-200 méter távolságból felügyelték kölykeiket. A vörös rókával szemben, az aranysakál falkában marad, egymást segítik, tanítják. Ha a falka összefog, akár még vaddisznómalacokat is rabolhatnak kocáktól. Kora tavaszi hónapokban nem egyszer hallani malacvisítást az erdő mélyéről. A vörös rókák, territoriális viselkedésük miatt, a saját kölykeiket „elverik”, miután már képesek magukat ellátni.

Fotó: Horváth Zoltán – Agro Jager News

A két felnőtt sakál felbukkanása mindent azonnal megváltoztatott. Az egyik egyed azonnal megállt, alig mutatva magát és a magaslesre nézett. Azonnal kiszúrta a fényképezőgépes vadászt. Tizedmásodperc alatt be is ugrottak egy fedett helyre. „Minden baj a lesről jön” – mottója az aranysakáloknak. Ha a toportyán már találkozott emberrel és lövést is tettek rá, soha többet nem követi el ugyanazt a hibát mégegyszer. A fiatal nádi farkas, a kölyök vérebhez hasonlítható. Az aranysakál fiatal időszakában még sete-suta, butácska. Kisebb-nagyobb sikerrel próbálja megérteni a világot . Ilyenkor kifejezetten könnyű őket terítékre hozni. A fiatal egyedek lassan tanulnak, próbálják elmélyíteni a vadászati tudásukat, amikor tücsköket, békákat, gyíkokat keresnek a területen. Majd pár hónap elteltével valami történik, és „öntudatra” ébrednek. Hirtelen egyik pillanatról a másikra, az aranysakálok nagyon „okosak” lesznek. Természetesen sok hibát is vétenek, de egyre nehezebben lehet őket megtéveszteni.

Vélhetően a klímaváltozásnak köszönhetően, egyre enyhébbek a telek Magyarország területén is. A hó gyakorlatilag megszűnt, a tél sem olyan fagyos, mint jó pár évtizede. Ennek is köszönhetően egyre több gázlómadár telel át a Kis-Balaton körül. Az ornitológusok is folyamatosan monitorozzák, figyelemmel kísérik a fajok alkalmazkodását a változó feltételekhez. A szürkegém, nagykócsag áttelelő állományai évről-évre egyre nagyobbak. A téli hónapokban, ha a vizek befagynak, búzavetéseken pockokat keresnek. Azonban éjszakára a nádasokba térnek vissza éjszakázni. Az aranysakál gyorsan kitanulta a madarak szokásait. A mancsa miatt könnyen tud mozogni a vizes élőhelyeken, mocsarakban. A vörös rókára nem jellemző az, hogy nagykócsagot vagy szürkegémet támadjon meg.

Fotó: Horváth Zoltán – Agro Jager News

Horváth Zoltán több esetben talált olyan tetemeket, amelyeknek a csontjai is el voltak roppantva. Abban az esetben, ha rétisas zsákmányol gázlómadarat, a csont nem sérül, csak a lágy húst fogyasztják el a tetemről. Vélhetően aranysakál zsákmányolta az áttelelő gázlómadarakat. A Kis-Balaton környékén nem ritka, amikor rétisas, aranysakál kölyköt zsákmányol, amit ezidáig még nem sikerült megörökítenie a fotósnak.

Talán egy pozitívuma van az aranysakálnak a Kis-Balaton ökoszisztémájában. A rágcsálók gyérítése mellett, szinte egyedüli ragadozóként képes hattyút zsákmányolni. Ez a nagytestű madár territoriális viselkedést mutat, bármit megtámadhat. A célpont lehet ember, réce vagy kutya, a hattyú nem mérlegel. Az aranysakál pedig kihasználja a madár támadását.

Fotó: Horváth Zoltán – Agro Jager News

A faj opportunista, alkalmazkodik a területen lévő zsákmányállatokhoz. Éppen ezért, a viselkedése szinte minden esetben az élőhely milyenségétől függ. Országrészenként egymásnak ellentmondó megfigyelésekről számolnak be vadászok. A kölyök nevelés időszakában hívásra szinte alig reagálnak a felnőtt egyedek, ilyenkor a szezonálisan jól működő csalik sem hoznak eredményt. Zala megyében az aranysakálok színezete inkább „ordas”.

Egy “sötétebb színű” aranysakál a Kis-Balaton vidékén. (Fotó: Horváth Zoltán – Agro Jager News)

Dél-Somogy megye homokos területein főleg „sárga” színűek. Ez vélhetően az UV-sugárzás miatt alakul ki.

Egy világosabb színváltozat. A fényképen látható aranysakált Fentős Dániel hozta terítékre Csesztreg község határában. (Fotó: Fentős Dániel – Agro Jager News)

„Szegényebb” élőhelyeken az aranysakál akár nappal is mozoghat. Többször éri napfény a bundáját – összegezte megfigyeléseit Horváth Zoltán.

Írta: Dr. Szilágyi Gergely

Fotók: Horváth Zoltán, Fentős Dániel, Varga Attila, Kominek Róbert

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu

Tovább olvasom

Vadászat

A vadásztanfolyamok és -vizsgák új szabályai

Július 29-én, a Magyar Közlöny 2022. évi 128. számában megjelent és augusztus 1-jétől hatályos az agrárminiszter 19/2022. (VII. 29.) AM rendelete, amely számos új szabályt tartalmaz úgy a vadásztanfolyamos képzésekre, mint a vizsgáztatásra vonatkozóan. A rendeletmódosítással kapcsolatban a szaktárca rendszeresen kikérte a Vadászkamara véleményét is, és észrevételeink, javaslataink jelentős részben beépültek az új jogszabályi szövegbe. Az alábbiakban foglaljuk össze a főbb változásokat a témakört 2014 óta szabályozó (és mostantól hatályon kívül helyezett) rendelethez képest.

Fotó: OMVK

A tanfolyamszervezőket érintő főbb változások:

· A képzéseket a korábbi 15 nap helyett 8 nappal azok kezdete előtt, illetve a képzés során bekövetkező változásokat haladéktalanul be kell bejelenteni a hatóságnak (azaz az Agrárminisztériumnak).

· A jogszabály meghatározza a tanfolyamszervező által a végzett résztvevőknek kiadott, a képzés teljesítéséről szóló, a vizsgára jelentkezéshez szükséges igazolás adattartalmát.

· Vadgazdálkodással, vadászattal kapcsolatos ismeretek oktatásához elméleti tárgyaknál továbbra is felsőfokú szakirányú végzettség szükséges, a gyakorlatiaknál azonban elég a középfokú. Fontos változás, hogy a korábban felsőfokú vadgazdálkodási végzettséggel a teljes tanfolyam oktatható volt, azonban most meghatározásra került, hogy milyen ismereteket milyen végzettséggel és milyen szakmai gyakorlattal rendelkező személy oktathat. Az elsősegély oktatása kivételével az oktatónak érvényes vadászjeggyel kell rendelkeznie.

· A rendelet előírásait a hatályba lépés előtt a hatóságnak már bejelentett tanfolyamokra akkor kell alkalmazni, ha a képzés augusztus 1-e után indul.

· Az új rendelet hatályba lépése előtt engedélyt kapott tanfolyamszervezőknek 2022 végéig kell igazolniuk, hogy képzéseik oktatói megfelelnek a jogszabályban előírt feltételeknek.

Az Országos Magyar Vadászkamara (a továbbiakban: Kamara) a hivatásos, valamint a sportvadászok önkormányzattal rendelkező, közfeladatokat, továbbá általános szakmai érdekképviseleti feladatokat is ellátó köztestülete, (Ábra: OMVK)

A tanfolyamokat érintő főbb változások:

· A foglalkozások csak jelenléti oktatásban tarthatók meg. (Így az online oktatás lehetősége megszűnik).

· A jogszabályalkotó egyértelműsítette a tanórák időtartamát, amelyet 60 percben határozott meg. A korábbitól eltérően a tanfolyam időtartamára legalább 100 órát ír elő a rendelet, tehát nincs felső korlát. Elméleti órából egy napon legfeljebb 8 tartható.

· A témakörök közé bekerültek a vadállományt fenyegető járványos vagy nagy gazdasági kárral járó állatbetegségek és az ellenük való védekezés alapvető járványvédelmi ismeretei.

· A kizárólag vadászíjjal, ragadozó madárral vagy magyar agárral vadászni kívánó hallgató a tanfolyamra jelentkezéskor írásban nyilatkozik, ha a gyakorlati lővizsgát nem kívánja teljesíteni. A nyilatkozat tényét a tanfolyam teljesítéséről szóló igazoláson is rögzíteni kell.

A vizsgákat érintő főbb változások:

· Mindenki csak a Vadászkamara lakóhelye szerinti területi szervezeténél vizsgázhat. Akinek korábban sikertelen volt a vizsgája, nem abban a megyében van a lakóhelye, ahol vizsgázott, és még nem járt le a tanfolyam elvégzéséről szóló igazolás, az szeptember végéig vizsgázhat újra ugyanabban a megyében. Azt követően a lakóhelye szerinti vadászkamarai Területi Szervezetnél jelentkezhet vizsgára.

· A vadászvizsga díja 20 ezerről 25 ezer forintra emelkedik. (A fegyverismeretre és -használatra vonatkozó, illetve a vadászíjász, solymász, agarász kiegészítő vizsga ára továbbra is a vizsgadíj 50%-a.)

· Az elméleti vizsgarészen történő bukás esetén legfeljebb egy éven belül legfeljebb kétszer próbálkozhat újra a vizsgázó csak az elméleti vizsgarésszel, azt követően már a gyakorlati vizsgarészt (lővizsgát) is újra le kell tennie. Ahogy eddig is, a teljes vizsgadíjat kell megfizetni minden esetben.

· A gyakorlati (lőtéri) vizsgán a sörétes lövészetnél a korong kérése vállból leengedett fegyverrel történik.

· A vadászíjász, solymász és agarász kiegészítő vizsgákra a Vadászkamara központjánál kell jelentkezni(eddig ez a Vadászkamara Fővárosi és Pest megyei Területi Szervezetének illetékessége volt). A vizsgákat a kamara központja által kijelölt területi szervezet rendezi meg.

· A rendeletben módosult a vadászíjász és a solymász kiegészítő vizsga szabályzata(utóbbiba beépült a természetvédelmi vizsga ismeretanyaga, így a továbbiakban a solymászoknak nem kell külön természetvédelmi vizsgát tenniük), valamint bekerült a jogszabályba az agarász kiegészítő vizsga szabályzata is.

Forrás: OMVK

***

Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu

 

Tovább olvasom