Keressen minket

Vadászat

Szarvasbikavadászat a Drávaszabolcs és környéke vadásztársaságnál – Az első szarvasbika

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

Élete első szarvasbikáját sikerült elejtenie Horvát Szabolcsnak, aki szeptember végén Baranya megyébe indult, hogy a szarvasbőgés csúcsán, Siklóson, a Drávaszabolcsi Földtulajdonosi Vadásztársaság területén cserkeljen – tájékoztatta az Agro Jagert Demeter Attila. A társaság Baranya megyében gazdálkodik, közel 11 000 hektáron. Erdősültségük megközelíti a 20%-ot. Ez a terület szarvasban gazdag, s mitovább a megye, az ország, egyik legjobb gímszarvasállományával is bír. Évről évre kapitális szarvasbikákat ejtenek el s hozzá kell tenni, hogy az eredmények tükrében, sok évtizedes – helyes – vadgazdálkodási gyakorlatukról, az érmesarányuk a leghitelesebb adat, hiszen minden második trófeásvadjuk éremmel büszkélkedhet. Évente 15 hektár vadföldet művelnek, amely mellett további 10 vagon takarmányt juttatnak ki. Baranya megyében járunk…

A Drávaszabolcs és Környéke Földtulajdonosi Vadásztársaság területén hozták terítékre a fényképen látható gímszarvasbikát. (Fotó:  Agro Jager News)

Az országban kevés szó esik arról, hogy egy-egy vadásztársaság állhatatos és a vadászati idényben a visszafogott, megfontolt, szakmai alapokra helyezett döntései kevesek ahhoz, hogy ekkora területen sikereket érjenek el a vadgazdák. Ehhez olyan közös gondolkodás kell, amelyben persze az egyéni kompetenciák, az egyéni döntések, mint a Drávaszabolcs és Környéke Földtulajdonosi Vadásztársaság esetében is additívek, tehát a társaságok jó döntései végül összeadódnak. A vadásztatás során természetesen igaz ez a főidényre és később, a szelekciós vadászatok alkalmával is hangsúlyos, amely mind a vadásztársaság, mind a tágabb értelemben vett élőhely tekintetében, megteremti annak a lehetőségét, hogy számokban is figyelemre méltó legyen a baranyai társaságok tevékenysége.

Néha vadász, erdész berkekben szoktuk mondani, hogy a vadat megtermi az erdő. Ez részben igaz is, hiszen a többszintes, a kísérő fafajokkal, cserjeszintekkel bíró, vízben, táplálékban gazdag élőhelyek nélkül nem lehetne csodákat várni. Szarvas esetében, amikor tudjuk, hogy egy-egy bika akár több társaság területén is felbukkan, már egyfajta közös gondolkodás, a visszafogottság nélkülözhetetlen, hiszen a vad nem ismer határokat és a világkiállítás alkalmával megrendezett tudományos konferencián, Csányi Erika kutatásaiban bemutatta, – a szarvas, telemetriás mozgását vizsgálva,- hogy egy-egy bika több vadásztársaság területén is feltűnik az év során.

Napokon keresztül tartott a cserkelés. Odabent pedig, a régi, öreg bőgőhelyeken szóltak az erdei orgonák… (Fotó: Drávaszabolcs és Környéke Földtulajdonosi Vadásztársaság – Agro Jager News)

Így, egy-egy, ígéretes, jó bika, a közös bírálati szempontok miatt lassan-lassan végül megöregszik, biztosítva ezzel a következő „szarvasgenerációk” fennmaradását is. 

Forrás: Frommer Fegyverbolt, Budapest. https://frommerfegyverbolt.hu/

A vadászatra Horvát Szabolcs szeptember 23-án érkezett Dr. Szepesváry Zsolt vendégeként. Péntek volt, – emlékeztek vissza az elejtés körülményeire. Egyes területeken már korán beállnak a bikák, míg máshol éppen csak a bőgésre érkeznek, toppannak be. A jól felkészített vadászterületeken ekkora már tiszták a nyiladékok, féllábszárig ér a bőgőhelyekre vetett napraforgó, kukorica, kalászos magkeverék, meg ki tudja hányféle növény kerül még a vadföldekbe. Ez az idő azonban nemcsak a vadászatról szól, hanem arról is, hogy a következő évtized szarvasállományát indítják útra a vadgazdák, az erdészek. Ahol a rudlik, a tehenek, ünők jól érzik magukat, oda később a borjú is vissza fog térni. Mondhatjuk úgy is, hogy „bevésődik” a vad tudatába egy-egy nyugodt, táplálékban gazdag terület, s ha úgy hozza a sor, a régi váltókon mindig hazatalál…

Muharos, gazos “csík” a kukoricák között. (Fotó: Drávaszabolcs és Környéke Földtulajdonosi Vadásztársaság – Agro Jager News)

Horvát Szabolcsék eközben kitartóan járták a területet, de csak fiatal, vagy ígéretes bika lépett ki elébük, amelyeket csendesen visszahúzódva, hátrahagytak.

– Láttad milyen erős volt felül? – mondta Daczó Zoltán hivatásos vadász, avagy magyar nyelvünk még szebben jellemezte ezt a szakmát: vadőr.

– Láttam és mekkora rózsája volt?! – mondta a vendég.

– Kölyökbika még, hadd menjen! – nyugtázta Daczó Zoltán.

Így és ekképpen diskuráltak maguk között odakint, de persze csak csendesen, hiszen félszavakból is megértik egymást a vadászok. Igen, ők bújták most a sűrűket, azok voltak odakint…

Egy-egy öreg, ősi bőgőhelyen szépen szóltak az erdei orgonák és néha agancscsörgést is lehetett hallani „odabentről”. Most oda, biztos nem tudunk bemenni! Meg, ne is járjuk ott össze az erdőt. Ne járjuk…

Vannak, akiknek elmondjuk, elmondják a vadőrök az efféle titkokat. Úgy tűnik, Szabolcs ezek közé a szerencsések közé tartozik. Régi törvények az effélék és egy jó erdész, egy jó vadőr egy bika miatt nem hajtja szét az erdőt. Erről szól ma is, a régi iskola…

Eltelt, vége lett a szombati esti lővilágnak is: Besötétedett. Egyszer csak úgy van az, hogy látjuk ugyan a bikát, de már nem tudjuk biztonsággal elbírálni. Így volt ez régen is és így van ez most is – jó helyeken. Menjünk. Hajnalban majd visszatérünk, hátha még kint találjuk! Addig az erdő, az éjszaka nyújtotta biztonság, legyen csak a vadé…

Egy patak medrén csak egyesével tudtak átkelni a vadászok. (Fotó: Drávaszabolcs és Környéke Földtulajdonosi Vadásztársaság – Agro Jager News)

A vasárnap reggel korán érkezett. A virradat már kint találta a vadászokat – talán a szerencse nekik kedvez kitartásukért, vagy ki tudja miért? Ekkor lépett ki elébük egy 11, talán 12 évesre bírált bika. Ám a hajnal a szarvasnak is jelzés: itt a pihenés ideje és sokszor a sűrűbe lépő tarvad miatt tűnnek el a bikák is. Tudjuk mi ezt. Láttuk már megannyiszor – nincs idő tovább várni, mert Siklóson is megmozdult a rét. Nappali, rejtett pihenőhelyükre vonultak a tehenek, kecses ünők s velük együtt, a terület öreg ura is már láthatóan készülődött. Mindjárt véget ér a hajnali bőgés, mikor aztán elröppent az ólomdarázs…

A vérebvezetőt és a vadőrt Horvát Szabolcs és Kelemen Tibor is elkísérte az utánkeresésre. Kemény terep várt mindannyiukra. (Fotó: Drávaszabolcs és Környéke Földtulajdonosi Vadásztársaság – Agro Jager News)

A feszült, több napi vadászat, a meg-megálló bika, számukra hol jobb, hol rosszabb pozícióban torpant meg előttük. Mi több: élete első bikája karnyújtásnyira állt Horvát Szabolcs előtt! Jó szelük miatt a szarvasok szagát is érezte, persze Siklóson se ma kezdték a szakmát. Közel voltak. A dörrenés után azonban egy villanás alatt eltűnt minden vad a placcról. A bika jól jelezte a találatot, csak a becsapódás zaja volt kissé élesebb. Ilyenkor már a jó vadőr tudja, hogy óvatosabban, körültekintőbben kell eljárni és Horvát Szabolccsal együtt nézték meg a rálövés helyét. Nyomot, vért és vágott szőrt találtak, amiből a jó vadász már tudja, hogy hol érte a lövés a vadat. Jelzések, hát eljött a nyomolvasás ideje: elugrott a bika. Minden jel arra mutatott, hogy ne induljanak a vad után. Jaj, aki volt ilyen helyzetben, de tudja, hogy mennyire nehéz pillanatok ezek! Mert elfeküdhetett 100 méterre is, de akár a sűrűben elfekve ugrásra készen áll s ha megzavarjuk, felugorva talán végleg elveszejtjük! Várni! Várni kell! Ne induljunk egyedül a nyomába… – döntötték el, döntötte el Daczó Zoltán vadőr.

6,4 kilométer után érték be. (Fotó: Drávaszabolcs és Környéke Földtulajdonosi Vadásztársaság – Agro Jager News)

Daczó Zoltán mindenképpen vérebes segítség mellett döntött és délutánra Dabis László meg is érkezett a kutyájával. Reggeli megérzése, gyanúja hamarosan megerősítésre talált. A nyomot a véreb bár gyorsan felvette, de az első száz méter után következett egy, majd két kilométer és a kutya még mindig nem „kérezkedett” hajszára. Ekkor már tudták, hogy a sebzett, feltehetően láblövéssel ugorhatott el. A kutya a mögöttük álló kilométerek ellenére továbbra is biztonsággal tartotta a csapát. Vezette gazdáját, a helyi vadőrt és persze Horvát Szabolcsot. Hamarosan a szomszéd vadészterület hivatásos vadásza fogadta őket a területhatárnál és együttesen indultak tovább. A jó orrú véreb végül a rálövéstől 6,4 kilométerre érte be és állították meg a bikát.

Horvát Szabolcs a vadászház udvarán szarvasbikájával. (Fotó: Drávaszabolcs és Környéke Földtulajdonosi Vadásztársaság – Agro Jager News)

A szarvasbika korát végül 12 évesre tették, a trófea súlya 9.76 kilogramm volt, amelyet a Baranya Megyei Kormányhivatal ezüstérmesnek minősített – tájékoztatta az Agro Jager Newst, olvasónk, Demeter Attila, aki hozzátette, hogy a magyar vadászati hagyományoknak megfelelően, illő módon, szarvasvadásszá avatták Horvát Szabolcsot.

Búcsú a nagy öregtől. Siklós. (Fotó: Drávaszabolcs és Környéke Földtulajdonosi Vadásztársaság – Agro Jager News)

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter

Fényképek: Drávaszabolcs és Környéke Földtulajdonosi Vadásztársaság

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu

 

Vadászat

A rókavakcinázás a gyakorlatban

Print Friendly, PDF & Email

A NÉBIH szakemberei cikket írtak a rókavakcinázásról

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A jelenleg használt vakcinát kifejezetten rókák szájon át történő veszettség elleni immunizálására fejlesztették ki. Az oltóanyag gyengített (attenuált) élő veszettség vírust tartalmazó vakcina. Az emberek és a házi állatok oltására kizárólag elölt (inaktivált) vakcinát használnak.

Fotó: MTI

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a magyar élelmiszerlánc biztonságának felügyeletéért felelős országos hatáskörű állami szervezet (Ábra: Nébih)

A kísérleti oltóanyagot még csirkefejbe, kolbász darabba rejtették. Az iparszerűen gyártott a vakcinákat már iparilag előállítható, különböző paraffinokat, növényi és állati anyagokat tartalmazó, a rókáknak attraktív masszába burkolták az élő vírust tartalmazó vakcina kapszulát (PVC és alufólia buborék csomagolás). A csalianyagba jelzőanyagot is tettek, hogy a csalétek fölvétele a későbbiekben kimutatható legyen.

A vakcinázási kampány a terület kijelölésével kezdődik. A terület alapján a szakemberek megtervezik a kiszórási útvonalakat, és rögzítik az adatokat GPS-ben. A nemzetközi ajánlás alapján 20 adag/km2 sűrűséget terveznek, ami kilométerenkénti kiszórási útvonalnál 50 méterenkénti kidobást jelent.

A következő fázis a kisrepülőgépek fölkészítése, mely a kijelölt repülőtereken történik. A gépekbe szerelnek egy félautomata kidobó berendezést kézi megszakítóval, fedélzeti számítógépet, GPS berendezést és egy fenékkamerát.

Ezeket egymással összekötve betartható a tervezett útvonal, a kívánt sűrűségű kidobás és dokumentálható minden lépés: a konkrét repülési útvonal, minden egyes vakcina kidobási koordinátája, valamint a nem szórt szakasz videofelvétele is.

Ábra: NÉBIH

A földi személyzet feladata, hogy a kiszerelt ülések helyére útvonalanként elhelyezze a szükséges vakcinamennyiséget. További feladatuk az üzemanyag töltése útvonalanként, valamint a szükséges ellenőrzések elvégzése.

A repülőgépvezető átveszi a soron következő útvonal nyomtatott verzióját, ellenőrzi a gép felkészítését, az útvonalat feltölti a GPS-re, majd aktiválja a berendezéseket és felszállási engedélyt kér.

A kiindulási pont koordinátáit elérve elindítja a kiszórást. A repülés közben a pilóta folyamatosan figyeli a tilalmazott területeket (vízfelület, út, vasút, lakott terület, munkavégző személyek), melyek felett kikapcsolja a kiszórást.

A pilóta a befejezési pont koordinátáit elérve kikapcsolja a berendezéseket és visszarepül a repülőtérre. Ezt követően indul újra a ciklus. Egy útvonal általában másfél-két óráig tart.

 

Készítette: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

Tovább olvasom

Vadászat

Március 30-tól indul a tavaszi rókavakcinázás

Print Friendly, PDF & Email

Három nap múlva elindítják a rókák veszettség elleni tavaszi vakcinázását

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A rókák veszettség elleni tavaszi vakcinázása 2024. március 30-án kezdődik Magyarország déli és keleti vármegyéiben. Az immunizálással párhuzamosan ebzárlat és legeltetési tilalom lesz érvényben az érintett térségekben.

Fotó: NÉBIH

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a megelőző intézkedések betartása össztársadalmi érdek, a veszettség gyanújának jelentése pedig jogszabályi kötelezettség.

Az immunizálás során a vakcinatartalmú csalétkeket kisrepülőgépek segítségével juttatják ki az érintett területekre. A művelet a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, valamint az egyes területekre vonatkozó konkrét időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal és a települési önkormányzat tájékoztatja a lakosságot. A külterületeken plakátok figyelmeztetik majd a kirándulókat. A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe és az érintett települések vármegyei bontású listája a Nébih weboldalán is elérhető.

Tervezett immunizálási útvonalak 2024 tavaszán

Ábra: NÉBIH

A veszettség fő terjesztője a vörös róka, melynek hazai állománya nagyságrendileg hatvanezer egyed. A veszettség a vadon élő és a házi emlősállatokra, valamint az emberre egyaránt veszélyt jelent, a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskáknak pedig ajánlott.

A betegség a keleti szomszédainknál, Ukrajnában és Romániában rendszeresen előfordul, ezenfelül az utóbbi időszakban Szlovákia keleti régiójában is több helyen megjelent. 2022-ben Magyarországon szintén megváltozott a veszettséghelyzet, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, az ukrán határ közelében 2022-ben 4, 2023-ban 16, 2024-ben ezidáig 12 veszettségesetet állapítottak meg a szakemberek. 2022. szeptemberétől Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye elveszítette a betegségtől való mentességét, de az ország többi része továbbra is mentes maradt.

A betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása révén következett be. Jelenleg az Ukrajnához közeli területeken a szokásosnál nagyobb a járványügyi kockázat, mivel a háború miatt az ottani állategészségügyi hatóságok nem tudták végrehajtani a rókák vakcinázási programját.

A fentebb felsoroltak alapján kulcsfontosságú a hazai állategészségügyi védekező intézkedések fenntartása, úgymint a vadon élő rókák vakcinázása, az ebek kötelező oltása, valamint a veszettség gyanús esetek jelentése az állategészségügyi hatóság felé. Fontos tudni, hogy a betegség gyanújának jelzését jogszabály is előírja. Az idegrendszeri tüneteket mutató, elhullott háziállatok, valamint az elhullottan talált vadállatok esetében az állategészségügyi hatóság gondoskodik a mintavételről.

A téma iránt érdeklődők a Nébih veszettséggel foglalkozó tematikus honlapján többek között a betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és a megelőzéséről is részletes tájékoztatást olvashatnak.

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom

Vadászat

Újabb eredményes dúvadhét Dél-Hevesben

Print Friendly, PDF & Email

Újabb eredményes dúvadgyérítési hét zajlott le Dél-Hevesben

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Újabb eredményes dúvadgyérítési hét zajlott le Dél-Hevesben 2024. március 11. hetében. Azt követően, hogy a Heves Megyei Vadásztársaságok Szövetsége által meghirdetett dúvadgyérítési hét zárásakor kiváló teríték mellett tehették tiszteletüket a résztvevők, a Pélyi Tiszatáj Vadásztársaság a tavalyi kezdeményezést folytatva 2024 márciusában is meghirdette a helyi szintű dúvadgyérítési hetet a saját, valamint a vele közvetlenül határos Duna-Tisza közi vadgazdálkodók részére.

Fotó: OMVK

Az esemény Lázár Viktor hivatásos vadász kezdeményezésére és szervezésében valósult meg. A mögöttes elgondolás elsősorban az volt, hogy bár a 2023-as év – különösen 2022-höz viszonyított – kedvező időjárásának köszönhetően a téli társasvadászatok számos területen régen látott jó eredményeket hoztak, az apróvad védelme nem vált kevésbé fontossá. Mivel a jelenlegi törzsállományok jó alapot adhatnak a következő évek gazdálkodásához, most igazán fontos, hogy a vadászatra jogosultak a tőlük telhető mértékben megadják a lehetőséget a további gyarapodásra, aminek elengedhetetlen része a dúvadgyérítés.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A 2024. 03. 17-én, Tarnaszentmiklós közelében megtartott záró rendezvényen képviseltette magát a házigazda mellett a Forrás Vt. (Heves), a Tiszanánai Természetbarátok Környezet- és Vadgazdálkodási Egyesülete, az Alba Vt. (Kisköre), a Wild-Farm Vt. (Tiszasüly), továbbá az Ördöghát Vt. és a Széchenyi Zsigmond Vt. (Jászkisér), amely vadászatra jogosultak a 309. sz. Jászsági, a 310. sz. Dél-hevesi, valamint a 311. sz. Tisza-tavi vadgazdálkodási tájegységekbe tartoznak.

Fotó: OMVK

A résztvevők éltek a Heves vármegyei vadászati hatóság által az apróvad szaporodási időszakára tekintettel kiadott, vadászati idényen kívüli elejtésre vonatkozó engedéllyel, így a terítéken 4 aranysakál és 38 róka mellett 18 borz, 9 dolmányos varjú, valamint 4 szarka is feküdt. Bár a cél hangsúlyozottan nem a versengés, hanem az apróvad érdekében végzett (de természetesen a védett fajok számára is hasznos) közös munka volt, a tavalyi eredményt minden faj tekintetében sikerült felülmúlni.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

A gyérítésben néhány vadásztársasági tag mellett szinte kizárólag az érintett vadásztársaságok hivatásos vadászai vettek részt, munkájukat elismerés illeti!

Fotó: OMVK

A teríték melletti tiszteletadást követően a jelenlévők közös vacsorával zárták az eredményes hetet, mely során jó alkalom nyílt a szakmai kapcsolatok, vadászbarátságok ápolására is.

Forrás: Dr. Kovács Imre tájegységi fővadász, Dél-hevesi tájegység Agrárminisztérium, Vadgazdálkodási Főosztály – OMVK

Tovább olvasom