Keressen minket

Mezőgazdaság

Ünnepi szenátusi üléssel és zászlóavatással vette kezdetét a MATE első teljes tanéve

Print Friendly, PDF & Email

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem 2021/2022-es tanévének ünnepi tanévnyitóján Dr. Gyuricza Csaba rektor kiemelte a vidék és a vidéki értelmiség támogatását, felzárkóztatását, valamint az Egyetem következő fontos mérföldköveit – közölte a MATE.

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem 2021/2022-es tanévének ünnepi tanévnyitóján Dr. Gyuricza Csaba rektor kiemelte a vidék és a vidéki értelmiség támogatását, felzárkóztatását, valamint az Egyetem következő fontos mérföldköveit – közölte a MATE.

Nagy István agrárminiszter (Kép: MATE)

A ceremónia díszvendége Dr. Nagy István agrárminiszter és Dr. Csányi Sándor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány Kuratóriumának elnöke voltak, az ünnepség keretei között Lévai Anikó az Egyetem patrónusaként felavatta a MATE zászlóját.

Az agráriumnak ma több kihívásra is választ kell adnia, egyebek mellett a globális éghajlatváltozás következményeire, a hatékony élelmiszertermelés feltételeinek megteremtésére, illetve a természeti erőforrások és a véges termőterületek fenntartható használatára – mondta Nagy István agrárminiszter Gödöllőn a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) tanévnyitó ünnepségén. Az agrárminiszter egy új korszak nyitányának nevezte a nagy múltú kutatóintézetek csatlakozását a MATE rendszeréhez, amely szavai szerint Közép-Európa legnagyobb agrárkutatási és felsőoktatási intézményét hozta létre.

Csányi Sándor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány Kuratóriumának elnöke azt hangsúlyozta, hogy a jövő élelmiszerét olyan országoknak kell megtermelniük, amelyek a magyarországival hasonló adottságokkal rendelkeznek: ahol van megfelelő föld, van elegendő víz. Hozzátette, hogy a mostani járvány rámutatott arra, ha nagyon nagy baj van, akkor minden állam a saját lakosságának ellátását tartja szem előtt.

Csányi Sándor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány Kuratóriumának elnöke (Kép: MATE)

A statisztikai adatok egyértelműen az agrárképzések népszerűségének növekedését jelzik, amely pozitív változásban egyértelmű szerepe van hazánk legnagyobb kiterjedésű felsőoktatási intézményének, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemnek. A jövővel kapcsolatos intézkedések sorában Dr. Gyuricza Csaba rektor kifejtette, hogy a „Vidéki-Magyarország” egyetemeként kiemelt küldetésünk a vidék és a vidéki értelmiség jövőjének támogatása, felzárkóztatása. Egyre többen ismerik fel, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszertermelés az elkövetkező évtizedekben minden bizonnyal az egyik legmeghatározóbb, az egész világ számára kiemelt stratégiai ágazat lesz, ezzel párhuzamosan pedig az agrárszakma presztízse is nőni fog. A MATE multidiszciplináris intézményként mindezekhez tevőlegesen tud hozzájárulni. „Egyik legfőbb célunk, hogy a vidéken élők azonos eséllyel jussanak azokhoz a tárgyi és szellemi javakhoz, amit a városok lakói elérhetnek” – fejtette ki a MATE rektora.

Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora (Kép: MATE)

A 2021. február 1-jén megalakult, agrárfókuszú, multidiszciplináris Egyetem már most eredményes hónapokat tudhat maga mögött, hiszen központi általános és pótfelvételi eljárást követően összesen 3595 hallgató kezdheti meg az idei tanévet, akik közül 31 fő külföldi, túlnyomórészt külhoni.

A 2021/2022. tanév több szempontból is különlegesnek számít, hangsúlyozta a MATE rektora ünnepi beszédében. „Hosszú ideje ez az első alkalom, amikor a járvány okozta korlátozások nélkül, felszabadult lélekkel találkozhatunk Campusunkon. Az új tanév kezdete azzal a reménységgel tölt el, hogy immár a jelenléti oktatás körülményei között láthatunk munkához; tanításhoz és tanuláshoz, kutatáshoz és eredményeink gyakorlatba ültetéséhez.” A rendezvény kiemelt pillanata a felsőoktatási intézmény zászlójának felavatása volt, amelyet az Egyetem patrónusa, Lévai Anikó jelenlétében Balogh Péter Piusz Premontrei apát szentelt fel. Az ünnepségen Dr. Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese címzetes egyetemi docens címet vett át.

Forrás: MATE

Mezőgazdaság

Új eszközök és szankciók segítik a termelőket a felvásárlókkal szemben

Print Friendly, PDF & Email

Az Országgyűlés elfogadta a termelővédelmi törvénycsomagot

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Szankcionálhatóvá válnak a felvásárlók általi, 30 napon túli késedelmes fizetések a gazdálkodók felé az Országgyűlés által elfogadott termelővédelmi törvénycsomagnak köszönhetően – közölte Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár. A szabályozás új lehetőségek megteremtésével javítja a termelők felvásárlókkal szembeni kiszolgáltatott helyzetét és jogi eszközökkel biztosít erősebb védelmet számukra. A legtöbb új szabály a szükséges felkészülési idő biztosítása érdekében 2025. január 1-jétől lép életbe.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

Feldman Zsolt kiemelte, világszerte jellemző az, hogy az élelmiszer előállítási láncban a termelők arányaiban nagyobb kockázatokat viselnek, az eredményekből pedig kisebb mértékben részesülnek. Ennek oka, hogy a termelők legtöbbször kisebb alkuerővel és érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek, mint a láncban felettük álló feldolgozók vagy a kereskedők. A kockázatok és az eredmények arányosabb megosztása érdekében szükség van a termelők szabályokkal történő támogatásra, azért, hogy a felvásárlók, feldolgozók ne háríthassanak minden kockázatot a termelőkre. A termelők számára emellett átláthatóbbá és tervezhetőbbé kell válnia a felvásárlási folyamatoknak – tette hozzá.

Az államtitkár szerint a magyar kormány az agrárium vonatkozásában arra törekszik, hogy ne csak a támogatáspolitikában, hanem a hazai termékpályák működésében is előrelépés történjen. Ezért folyamatosan fejleszti a hazai szabályozási rendszert, mely megalapozza a hazai termelők felvásárlókkal szembeni védelmét, helyzetük jogi eszközökkel történő javítását és integrációjuk erősítését. Ezt szolgálja a most elfogadott termékpiacokról szóló törvény módosítása is, mely számos, a termelők védelmét erősítő, kézzelfogható szabályozási elemet tartalmaz. Ezek közé tartozik a kockázatmegosztási rendelkezések kötelező alkalmazása a zöldség-gyümölcs, valamint sertés- és baromfi ágazati szerződésekben, a 30 napnál későbbi késedelmes fizetések hatékonyabb szankcionálása 2025. január 1-jétől, valamint bizonyos esetekben a felvásárló tevékenységtől történő eltiltásának bevezetése. A cél mindezzel az, hogy ne egyedül a termelő viselje a termékpálya működésének teljes kockázatát. Fontos cél, hogy a szerződések a jövőben egyértelműen tartalmazzák ezeket a kockázatokat és a teherviselés arányait. A termelők védelmének javítását szolgálja az is, hogy az ágazati érdekképviseleti szervezetek mintaszerződéseket vezethetnek be a jó gyakorlatok széleskörű elterjesztése érdekében – hangsúlyozta.

Kifejtette, ez a törvénymódosítás kiterjed a vertikális együttműködésekre vonatkozó, önkéntesen alkalmazható termeltetői szerződés kategóriájának és szabályainak megteremtésére is. Ez az új szerződéstípus keretet ad a termeltetői együttműködéseknek, ami nemcsak a termelők helyzetét teszi kiszámíthatóbbá, hanem a feldolgozók alapanyag ellátottságának biztonságához is hozzájárul, valamint csökkenti a piaci túltermelés kockázatát is. A termeltetői együttműködésekre vonatkozó előírások alapján az árat olyan módon kell meghatározni, hogy az a szerződés egész időtartamára vonatkozóan biztosítsa az átláthatóságot és kiszámíthatóságot – ismertette Feldman Zsolt.

Az agrártárca azt kívánja elérni, hogy ezek a szabályok gyorsan és sikeresen beépüljenek a magyar mezőgazdasági gyakorlatba és átláthatóbb, tervezhetőbb viszonyokat teremtsenek országszerte.

Forrás: AM

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Aszály információk: 2024. május 2.

Print Friendly, PDF & Email

Az aszály alakulása május elején

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A mögöttünk álló egy hétben nagyrészt száraz, többnyire napos időjárás volt a jellemző hazánkban. A múlt csütörtökön, pénteken és szombaton kevés helyen előfordultak még gyenge záporok, majd országszerte száraz napok következtek, és csak szerda estétől eredt el néhol ismét az eső.

Ábra: MME

A talaj felső fél méteres rétege sokat száradt az elmúlt egy hét során, a felszínközeli néhány centiméter ismét teljesen kiszáradt. Kritikusan száraz felső 20 cm-es talajréteg a déli országrész középső tájain található, míg máshol egyelőre kielégítő a talaj felső 20 illetve 50 cm-es rétegének nedvességtartalma.
Az említett területen tapasztalhatók aszály jelei a tavaszi vetésű növényeknél.
A folytatásban változékonyabbra fordul az idő, növekszik a csapadékhajlam, elsősorban záporos jellegű csapadékra van kilátás. Csütörtökön és pénteken főként az ország délnyugati felén kell ismétlődő záporokra, zivatarokra számítani, így a déli országrészben is enyhül az aszály, majd vasárnap az északi országrészben várhatók nagyobb számban záporok, zivatarok. A záporos időjárás a jövő hét első felében is folytatódik.

Forrás: MME

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Mérsékelt emelkedés a FAO élelmiszerár-indexben

Print Friendly, PDF & Email

A hús- és gabonafélék és növényi olajok magasabb jegyzése túlszárnyalta a cukor és tejtermékek árcsökkenését

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Róma, 2024. május 3. – Feljebb kúszott áprilisban az élelmiszer-alapanyagok nemzetközi piaci árainak mutatója, miután a hús jelentős és a növényi olajok és gabonafélék mérsékelt drágulása érvényesült a cukor és tejtermékek alacsonyabb árával szemben az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) ma frissített indexében.

©FAO/Rijasolo

FAO élelmiszerár-index, ami a nemzetközi kereskedelem legjelentősebb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi le, március óta 0,3%-kal erősödött, de még így is 9,6%-kal múlja alul az egy évvel korábbi értékét.

A gabonafélék árindexe szintén 0,3%-kal emelkedett márciushoz képest, megszakítva a három hónapja tartó árcsökkenését. A búza exportpiaci ára stabilizálódott áprilisban miután a főbb exportőrök közötti verseny ellensúlyozta az Európai Unióban, Oroszországban és az Amerikai Egyesült Államokban tapasztalt kedvezőtlen időjárási körülményeket. A kukorica külpiaci ára nőtt a nagy kereslet hatására és az ukrán infrastruktúrában bekövetkezett károk  okozta logisztikai fennakadások és a betakarítás előtt a brazil termés körüli aggályok miatt. A rizsfélék almutatója 1,8%-kal csökkent főleg az Indica alacsonyabb jegyzésének köszönhetően az aratás jelentette nyomás közepette.

A növényi olajok árindexe is 0,3%-kal erősödött áprilisban 13 hónapja nem látott szintre érve, ahogy a napraforgó- és repceolaj drágulása ellentételezte a pálma- és szójaolaj árcsökkenését.

A FAO húsárindexe 1,6%-kal nőtt az elmúlt hónapban, mivel mind a szárnyas-, a szarvasmarha és a birkahús is megdrágult a nemzetközi piacokon. A sertéshús ára globálisan valamelyest csökkent, tükrözve a lanyha keresletet Nyugat-Európában és a főbb importpiacokon, például Kínában.

A cukor indexe 4,4 %-kal esett, így 14,7%-kal múlva alul a tavaly áprilisi értékét. A csökkenés főként a javuló ellátási helyzetnek köszönhető, kiemelten a vártnál nagyobb indiai és thai termésnek és a kedvező brazil időjárásnak.

A FAO tejtermék árindex 0,3%-kal csökkent, pontot téve egy féléves drágulási ciklusra. A fő okok között találjuk a sovány tejpor gyengélkedő importkeresletét és az amerikai dollár erősödése miatti alacsonyabb nemzetközi sajtárakat. A stabil importkereslet által fűtve a vaj nemzetközi ára ezzel szemben nőtt.

További részletek itt.

Megnyirbált búza-előrejelzés

Megjelent a FAO új Gabonakínálati- és keresleti gyorsjelentése is, amelyben 2846 millió tonnára növelte a szezon globális gabonatermelésre vonatkozó előrejelzését, ami 1,2%-os bővülést jelentene éves szinten. A frissített számok a Mianmarból és Pakisztánból érkező adatokra reflektálnak.

A FAO szakértői valamelyest csökkentették a 2024-es globlis búzakibocsátásra vonatkozó előrejelzést, ami a várható 791 millió tonnával még így is félszázalékos éves bővülést jelentene.

A szemestermények esetében a fő betakarítási szezon a déli félteke országaiban hamarosan kezdődik, ám a nem megfelelő időjárás lehűtötte a hozammal kapcsolatos várakozásokat a főbb termelő országokban, mint Brazília és Dél-Afrika.

További részletek itt.

Forrás: FAO

Tovább olvasom