A Predátor című akciófilm jeleneteit idézte fel a hőkamera képe június 7-én, az egyik Kunpeszér-környéki védett lápréti élőhelyen. A hőképet ezúttal kollégáink használták még pirkadat előtt, hogy kvadrokopter segítségével „predátorokat” keressenek a sűrű, magassásos, magaskórós növényzetben. 

A fokozottan védett hamvas rétihéja ugyanis ilyen növényzetben, a talajszinten építi fészkét. A költési időben számukra végzetes kaszálás mellett a területek legeltetése is kedvezőtlen számukra: a rövidre rágott növényzetben a szőrmés ragadozók sokkal könnyebben rájuk találhatnak.

Nappal visszaellenőrzött, tojásokat melengető, rejtő színezetű tojó hamvas rétihéja (fotó: Kazi Róbert)

Csoportos fészkelés

A hamvas rétihéják meglepően közel, akár 20 méterre is építhetik a fészkeiket egymástól. Ezen a védett területen több csoportos költőhelyet ismertünk meg az elmúlt években. A koncentrálódó párokra kiemelt figyelmet kell fordítani, hiszen kisebb területen egyetlen intézkedéssel egyszerre több egyed védelméhez is hozzájárulhatunk.

Az idei évben gabonában és természetes növényzetben is észleltünk ilyen csoportos fészkeléseket. A fészkek pontos helyének azonosítására azért volt szükség, mert a napokon belül kezdődő legeltetés a megfigyeléseink alapján érintette volna a fészkeket.

A fészken ülő tojó éjjeli hőképe (felvétel: Kazi Róbert)

Miért éjszaka repült a kvadrokopter?

Mivel a legeltetést nem szerettük volna indokolatlanul korlátozni, a lehető legpontosabb helymegjelölésre volt szükség. Nappal már több próbálkozás történt kvadrokopterekkel, de a növényzet változatos színezete, magassága és formája szinte lehetetlenné tette a fészkek megtalálását. A hőképes éjszakai repülés viszont rendkívül hatékonynak bizonyult.

A korai ébredést ellensúlyozta az eredmény: a négy ismert párból három fészkét sikerült azonosítani, így a legelésből kizárt területet is pontosan meg tudtuk határozni.

Biztonságosabb a madarakra nézve

A hőkamerás eszköz hatékonyságát jól mutatja, hogy távolról is jó felvételeket tud készíteni, miközben a kotló madarakat egyáltalán nem riasztotta meg. Később, már napfénynél egy néhány másodperces visszaellenőrzést végeztünk, melynek zavaró hatása minimális volt.

Ez a biztonsági szempont azért is fontos, mert a fészekről vagy annak közeléből felrepülő rétihéják esetenként rátámadnak a drónra, ami sérülésveszélyt jelenthet számukra

A sötétben derengő kijelzőfények különös hangulatot adnak az éjszakai órában (fotó: Turny Zoltán)

Köszönjük a hőkamerás drón biztosítását a Syba Napvédelem Kft-nek, valamint Kazi Róbertnek a szakmai segítséget! 

A fészkek felderítése a Grassland-HU LIFE integrált projekt  keretében valósult meg.

Írta: Turny Zoltán – KNP

A Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén nem költenek ugyan barna kányák, de időnként sikerül megpillantanunk egy-egy, a folyó felett suhanó példányt.

Ha ragadozómadár-sziluettet pillantunk meg az égbolton, sok esetben csupán az élőhelyi adottságokból már szinte egyértelműen megállapíthatjuk, milyen fajról van szó. Ha például valamelyik folyóvizünk felett közepes méretű, karcsú, enyhén villásfarkú ragadozót pillantunk meg, akkor az nagy valószínűséggel barna kánya lesz.

Fotó: Balla Tihamér

Ahogy a pusztai élőhelyekhez hozzátartozik a parlagi sas, a nádasokhoz a barna rétihéja, úgy a folyók tipikus, de ritka ragadozója a barna kánya. A Maros mentén húzódó ártéri ligeterdők, szántókkal tarkított kaszálórétek alkalmas fészkelő- és táplálkozóhelyet is kínálnak a faj számára. Mindezek ellenére hosszú évek óta nincs ismert fészkelése a hazai szakaszon, még a tiszai torkolathoz közelebb eső részeken sem, holott a Tisza mentén rendszeresen költ. Bár fészke nem került elő, azért rendszeresen fel-felbukkan a Maroson is, és mindig megkapó látványt nyújt ez a karakteres, folyókhoz kötődő ragadozó madár.

Megjelenésének legfeltűnőbb eleme az enyhén villás farka, mely a hazai ragadozók közül csak még ritkább rokonára, a vörös kányára jellemző. Világos barnásszürkés feje, barna teste, hosszú, karcsú szárnyai vannak. Táplálékának döntő részét dögök teszik ki. Előszeretettel portyázik hosszában a folyó felett, a felszínen úszó, elpusztult halakat lesve. Nyáron, amikor nagyobb számban jönnek a felszínre elpusztult kagylók, akkor azokat is szívesen fogyasztja. Igazán látványos jelenet, ahogyan csaknem vízszintesen, a vízfelszínnel párhuzamosan repülve kapja ki a vízből a sokszor nagyméretű kagylókat. A kaszálások megindulásával az ártéri rétek felett is láthatunk kányákat, az oda gyülekező, sok más ragadozó között.

Forrás: KMNP