Sütő Péter beszámolója az idei menyhalszezonról a Rábán.

Pedig minden jó: hideg van, deresedik rendesen. A vízállás alacsony, a víz tiszta. És kereshetem őket a sekélyben, sóderen, vagy mélyebb gödrökben, bedőlt fák közt, vízre lógó bokrok tövében, meder közepén, vagy a partvédő kövezésnél, netán a túloldali sekélyes, iszapos szélben – 17:00-tól 22:15-ig – semmi. Ma sem akadtam rájuk.

Márna, bucó akad, de a menyusok… Nem tudom, hogy merre járnak. Novemberben az első igazi próbálkozás 10. percében beugrott egy. Azt hittem, itt a Kánaán, de sajnos nem. Az érdekesség kedvéért megosztom, hogy annak a halnak egy rák volt a gyomrában (nem szeretnék a rák fajtáját illetően vitát generálni).

Az érdekes az, hogy az utóbbi évek megfogyatkozott menyhalainak gyomrában egyre gyakrabban találok tízlábú, ollós rákokat, és semmi mást, míg 5-6 éve 20-30 bolharák duzzasztotta a hasukat. Valami megváltozott ezen a téren is. Érdekes lenne tudni, más vizeken mivel táplálkozhatnak? Az egyedszám-csökkenés lehetséges okai közt szerintem a rendelkezésükre álló táplálék változása is helyet kaphat.

Görbüljön mindenkinek!

Írta és fényképezte: Sütő Péter

A terület, amit szeretnék röviden bemutatni a korábbi ízelítő után, az Északnyugati Területek (Northwest Territories, rövidítve NWT). Ez Kanada három területéből (Yukon, Északnyugati Területek és Nunavut) az egyik, a tíz provincián kívül. A „terület” elnevezés arra utal, hogy ezek a régiók kevésbé fejlettek, mint a provinciák, ami elsősorban sajátos elhelyezkedésükből, a hatalmas távolságokból és a rendkívül ritkán lakott területekből adódik.

Fotó: Horváth Zoltán – Agro Jager News

Az Észak-nyugati Területeken főként az indiánok, azaz az “első nemzet” népei élnek, míg Nunavut az inuitok otthona. Fontos megjegyezni, hogy az “indián” kifejezést az őslakosok nem szívesen használják, helyette az „első nemzet” megnevezést részesítik előnyben, hasonlóan ahhoz, ahogy az „eszkimó” helyett az „inuit” elnevezést használják. A terület fővárosa Yellowknife, amelynek neve (Sárgakés) arra utal, hogy az érkező európaiak észrevették, hogy a helyi lakosok réz eszközöket használnak. A város a Nagy Rabszolga-tó partján fekszik, és 1967-ben lett a terület fővárosa, majd 1970-ben kapott városi státuszt.

Fotó: Horváth Zoltán – Agro Jager News

Kanada hosszú ideig nem tudta hatékonyan közigazgatni ezt a hatalmas területet. Nunavut például csak 1999-ben vált önálló egységgé, előtte a NWT része volt. Az Észak-nyugati Területek jelenlegi területe több mint tízszerese Magyarországénak (93 000 km² helyett 1 144 000 km²), amelyből 163 000 km² vízfelület (12%). Lakossága 40 ezer fő, így ez a legnépesebb a három terület közül. A Nagy Rabszolga-tó (Great Slave Lake) neve a slavy első nemzet jelenlétére utal. Ez a tó Észak-Amerika legmélyebb tava (600+ méter) és a világon a 10. legnagyobb. A tóból indul ki a Mackenzie-folyó, Észak-Amerika második legnagyobb vízgyűjtő területű folyója a Mississippi után. A Mackenzie deltája, a második legnagyobb a világon, az északi-sarkvidékbe ömlő folyók közül, az oroszországi Lena után.

Fotó: Horváth Zoltán – Agro Jager News

A régió népszerű a természet szerelmesei körében, évente több ezer horgász és vadász érkezik ide. Emellett az arany- és gyémántbányászat is jelentős, világviszonylatban is kiemelkedő. Yellowknife városa autóval a Mackenzie Highway-n keresztül érhető el, amely az egyetlen országút, amely összeköti a területet a külvilággal. Alternatívaként rendszeres repülőjáratok is elérhetők és az érkezőket egy kitömött jegesmedve fogadja, amely éppen egy fókát üldöz a jég hátán. Érdekesség, hogy a gépkocsik rendszámtáblája medve alakúra van formázva.

Horgásztúra az Aurora Nights Lodge-ban

Az Aurora Nights Lodge (Északi Fény Éjszakái Horgásztanya) a Nagy Rabszolga-tó déli oldalán, a Taltson-folyónál található. A tanya elérhetősége csak repülővel lehetséges Yellowknife-ból, majd motorcsónakkal közelíthető meg a torkolattól. A repüléshez jellemzően bush plane-eket (kis, speciális terepre alkalmas repülőgépeket) használnak. A tanya egy első nemzetbeli család tulajdonában áll és inkább tábori körülményeket kínál, de a csukázás minősége felülmúlhatatlan. A fogások között 100 cm feletti, 10+ kg-os példányok voltak a jellemzőek.

Fotó: Horváth Zoltán – Agro Jager News

Első alkalommal egyedül érkeztem a táborba, de a horgászcsapat, akikkel később megismerkedtem, szívesen fogadott, és a következő években együtt tértünk vissza a túrákra. Egy emlékezetes eset alkalmával egy leszakított gumikalapácsot (csalit) egy másik horgász fogta ki, majd visszaadta nekem – ugyanaz a hal kapta el a csalit, amit korábban elvesztettem. Ez a csali azóta is a falamon lóg, mint emlék.

Horgászüdvözlettel: Horváth Zoltán

Horgászni szeretne Kanadában?

Keresse bizalommal Pálfai Gábort!

Tóth Zoltán osztotta meg kanadai élményeit:

Mielőtt valaki megijedne, rögtön tisztázom, hogy ez csak egy kifejezés, amit akkor használnak, ha valaki felkészületlenül vág bele egy nagyobb feladatba. Mégis belevág, minden kockázat ellenére.

Én is így jártam, amikor egy horgásztúrán vettem részt egy hat fős profi csukázó csapattal a távoli Észak-nyugati Területeken, Kanadában (Northwest Territories). Az előző évben „fogadtak örökbe”, amikor egyedül horgásztam mellettük. A terület a Nagy Rabszolga-tó (Great Slave Lake) déli oldalán volt, a Taltson folyónál, ami a tóba torkollik. A deltától egy órás motorcsónakos útra volt a horgásztábor. A „horgásztábor” kifejezés talán túlzás, inkább sátortábornak illett nevezni, de csukázás szempontjából az első öt között van Észak-Amerikában. Yellowknife-ból repültünk be, egy másfél órás légi út során.

Fotó: Horváth Zoltán – Agro Jager News

Nem akarok számokkal senkit megzavarni, de a terület (Kanadában 10 tartomány és 3 terület van) elmaradottabb, mint egy tartomány. Ez a terület Magyarországnál több mint tízszer nagyobb, lakossága azonban mindössze 41 ezer fő. Yellowknife a főváros, ahol a lakosság többsége él. A Nagy Rabszolga-tó 27 000 km²-es, és a világon a 10. legnagyobb tó. Érdekesség, hogy Yellowknife először lett főváros, és csak azt követően érte el a „város” elnevezést fejlődése során.

Fotó: Horváth Zoltán – Agro Jager News

Szeretek könnyű szerelékkel horgászni; Székesfehérvár környéki vizeken, a Velencei-tavon és a Gaja-patakon, üldöztem a pontyokat, kárászokat, dévérkeszegeket. Ott hallottam először a vadon szavát, ami nagyon fiatalon magával ragadott. Aztán változott a terep. Ebben a csapatban a profi csukázók felszerelése nekem túl durvának tűnt: rugalmatlan, rövid botok, erős fonott zsinórok és hatalmas kanalak jellemezték a repertoárt. Én rugalmas bottal és 0.20-as monofil damillal horgásztam. Ez váltotta ki a barátságos zsémbelődést: „Mi van, öreg? Kést hoztál a pisztolypárbajra? Csak nem pisztrángozni jöttél?”

Fotó: Horváth Zoltán – Agro Jager News

Ez érthető volt, hiszen a csukák bőven egy méter felettiek voltak. A barátságos versenyre természetesen én is beneveztem, és… csodák csodájára, az én csukám lett a legnagyobb a hét során.

A könnyű szerelék azt igényli, hogy nem lehet erőltetni a halat, ezt minden horgász tudja. Hátránya, hogy a hal jobban elfárad a kifogás során, amit az óvatos kímélet és a gondos, gyors visszahelyezés kárpótolhat.

Fotó: Horváth Zoltán – Agro Jager News

Szeretem, és szerencsére van lehetőségem követni a vadon szavát, amit először Jack London novelláiból ismertem meg, és amelyre a mai napig hallgatok. Természetesen a régi vizeken, Székesfehérvár körül magyarul hallgatom a vadon szavát. Továbbra is pontyozok és kárászozok, a compóról nem is beszélve. Egy-egy túra után pedig legurítok néhány korsó jó magyar sört.

Fotó: Horváth Zoltán – Agro Jager News

Honfitársi horgász üdvözlettel Montanából.

Írta és fényképezte: Horváth Zoltán