Keressen minket

Horgászat

Őrizetben a betörők

A gyanúsítottak horgászfelszereléseket is loptak

Közzétéve:

Lopás bűntett miatt folytat nyomozást a Szerencsi Rendőrkapitányság egy 24 éves tiszatardosi férfival szemben. Az elkövető február 11-e előtt, Tiszatardoson betört egy hétvégi házba és onnan egy hangszórót és egy tévét tulajdonított el.

Fotó: Rendőrség

A gyanúsított ebben az időszakban egy 16 éves tiszaladányi fiúval egy, a Tisza folyó partján álló lakókocsit is feltörtek, ahonnan 12 darab horgászbotot, hét darab orsót, valamint egy horgászládát teljes felszerelésével (horgok, úszók, karabinerek stb.) tulajdonítottak el.

A nyomozók a két elkövetőt elfogták, még aznap gyanúsítottként hallgatták ki, illetve később az őrizetbevételükről is határoztak. A lopással okozott kár közel egymillió forint, rongálási kár pedig a százezer forintot is meghaladta.

Az elkövetők beismerő vallomást tettek. Az eltulajdonított dolgokat a rendőrök lefoglalták és visszaadták jogos tulajdonosának.

Forrás: Rendőrség

Horgászat

Kitekintő: Pisztrángtúra Montanában a Feketelábúak földjén – magyar felségjellel

Published

on

Talán könnyen ki lehet találni az elnevezésből – Feketelábúak –, hogy ez a terület egy rezervátum, és az egyik, első nemzetbeli (indián) törzshöz tartozik. A nevüket a rájuk jellemző fekete mokaszinról kapták. Aki horgászni szeretne, annak meg kell vennie egy külön horgászengedélyt a törzs vad- és halgazdálkodási irodájától. A terület maga közel 8000 km², és az USA Montana államának északi-középső részén helyezkedik el, a Gleccser Nemzeti Park (Glacier National Park) mellett, Kanadával határosan. A törzsnek 16 000 bejegyzett tagja van, igazgatási központja Browning nevű város.

Fotó: Horváth Zoltán – Agro Jager News

Ami a horgászatot illeti, azt alapvetően a pisztráng jellemzi. Az egyik kiváló horgásztó a Duck Lake (Kacsa-tó). Figyelembe véve a szezonalitást, a terület kiváló műlegyezést nyújt szivárványos pisztrángra. Ez a hal tavasszal ívik, ami itt májust jelent, mire a jég megolvad.

Én személy szerint szeretek “beöltözni” mellig érő, speciális, hőszigetelt gumiból készült ruhámba, és a vízben gázolva műlegyezni. Ez a horgászmódszer nem éppen hagyományos a magyar vizeken, ahol a ponty dominál. Én határozottan visszaemlékszem az első halamra egy Székesfehérvár melletti vízen – egy vörösszárnyú keszegre –, amit egy elcsípett léggyel fogtam.

Fotó: Horváth Zoltán – Agro Jager News

A folytatás már a Sziklás-hegységben történt, ahol megtanultam a legyezőmódszert. A part közelében nagy számban ívó pisztrángok kiváló lehetőséget nyújtanak legyezésre, durván május-június során. A megtartható halak száma napi négy darab. A méreteket a fotók elárulják.

Jellemző a korai szezonra, hogy nagy számban lehet halat fogni, ami sokszor szinte minden egyes dobásnál halat jelent. A szezon haladtával természetesen csökken ez az arány, és csökken az esély is. A halfogás mellett a Sziklás-hegység természeti szépsége külön ajándéka a természetnek az ide ellátogatók számára.

Számomra igen kedvező ez a terület, mivel autóval könnyen, egy röpke óra alatt el tudom érni, így gyakran “túladagolom” magamat pisztrángozással tavasszal. Ha valakit érdekel ez a terület, szívesen állok rendelkezésre információval a szerkesztőségen keresztül.

Honfitársi horgász üdvözlettel Montanából,

Horváth Zoltán

Horgászni szeretne Kanadában?

Keresse bizalommal Pálfai Gábort!

Tovább olvasom

Horgászat

Orvhalászokat ítéltek el Baján

A Bajai Járásbíróság két férfit ítélt el

Published

on

A Bajai Járásbíróság két férfit ítélt el, akikkel szemben orvhalászat miatt emelt vádat a Bajai Járási Ügyészség. 

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

Az ügy I. rendű vádlottja érvényes elektromos területi jegy nélkül, míg társa érvényes jeggyel 2022. augusztus 2-án a Duna folyam bal partján halgazdálkodási területen tartózkodtak egy motorcsónakban. Az I. rendű vádlott a tulajdonát képező halászgéppel egyedi engedély nélkül, ennélfogva tiltott eszközzel és tiltott módon pontosan meg nem határozható számú és fajtájú halat kábított el és gereblyéző módszerrel akasztott meg. Közülük legalább egy darabot a motorcsónakot irányító társa a csónakba beemelt (a hal további sorsa ismeretlen). A vádlottak az eszközöket a Duna bal partján elrejtették, majd, amikor a helyszínről egy személygépkocsival távoztak, a rendőrök igazoltatták őket. Az I. rendű vádlott a bűncselekményt felfüggesztett börtön próbaideje alatt követte el, mivel korábban orvhalászat miatt már elítélte a Bajai Járásbíróság. Őt a bíróság a jelen ügy kapcsán 11 hónap fogházra és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, egyúttal a felfüggesztett büntetés végrehajtását is elrendelte. Társával szemben 195.000 forint pénzbüntetést szabott ki.

Az ítélet nem jogerős.

Kecskemét, 2025. április 3.

Forrás: Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya

Tovább olvasom

Horgászat

Sétálgatunk? Sétálgatunk?

Varga Szilárd élménybeszámolója:

Published

on

A laikusokat és kételkedőket ki kell ábrándítanom, mert a következőkben nem egy hóbortos, céltalan parti kószálgatásról fogok értekezni, hanem egy célzott, pergető technikát szeretnék bemutatni az olvasók számára.

Mint azt mindannyian tudjuk, kifejezetten sikeresek lehetünk a rablóhalak felkutatásában a különböző mesterséges építmények, kikötői oszlopok és vasfalak közvetlen közelében. Az ilyen tereptárgyak mindig kiemelt haltartó képességgel rendelkezhetnek, amit érdemes szem előtt tartanunk. A vasfalak aljában a halak előszeretettel bújnak meg, különösen, ha a fal szegélye védett a napsütéstől, tehát árnyékos. A rablóhalak viselkedésére jellemző, hogy előnyben részesítik azokat a területeket, ahol kilétük rejtve maradhat. Tipikus példa erre a csapósügér, amely tökéletesen kihasználja a kikötők védfalai által biztosított rejtekhelyeket.

Fotó: Varga Szilárd – Absolute Fishing

Az ilyen vasfalakat mindig azon az oldalon, vagy olyan időpontban érdemes felkeresni, amikor a fal tövét nem éri közvetlen napsütés. Többféle módszerrel is próbálkozhatunk a rablóhalak becserkészésére, és a megfelelő montázs kiválasztása több szempont mérlegelését igényli.

A műcsali vezetése a következőképpen történik: magunk mellett függőlegesen leengedjük a csalit, majd amikor teljesen leér, lágy pöccintésekkel kezdjük el kutatni a mederben tartózkodó ragadozókat. A gumicsalit néhányszor meglibbentve próbáljuk meggyőződni arról, hogy tartózkodik-e az adott ponton zsákmányra leső rablóhal. Ha nincs kapás, egy lépést tovább haladva folytatjuk a műcsali pattogtatását, így igyekezve felkutatni a csíkos bélpoklosokat. Ezzel a módszerrel végigsétálhatunk a védfalak mentén, és nagy eséllyel találkozhatunk egy-két sügérrel.

A különböző technikák alkalmazásával még eredményesebbek lehetünk, például a Ned-Rig, a Drop Shot vagy egy egyszerű jiges gumihalas módszer is hatékony lehet. Mivel a csalink közvetlenül alattunk helyezkedik el, finoman emelgetve hosszabb ideig tarthatjuk egy adott ponton, anélkül hogy elsodródna a célhelyről. Ha megbizonyosodtunk arról, hogy az adott ponton nincs rablóhal, akkor egy lépéssel tovább haladva ismételten nekilátunk a műcsali emelgetésének. Ezzel a lassú, részletes módszerrel szinte végigtapogathatjuk a védfalak alját, és jó eséllyel rábukkanhatunk egy sügérre.

Az emelgetés magasságának megválasztása is fontos tényező. Tapasztalataim szerint általában 30-50 cm-es felugrasztás bőven elegendő, de a víz hőmérséklete is befolyásolja ezt. Lehűlő vízben akár 20 cm-es fellibbentés is elegendő lehet, ilyenkor a csalit hosszabb ideig érdemes egy helyben tartani, és türelmesen kivárni a sügér támadását. Télen a csapósügér lassabban reagál, ezért a visszahullás végén akár 4-5 másodpercig is várhatunk a következő mozdulat előtt. Nyáron ezzel szemben a melegebb víz miatt nincs szükség erre a türelmesebb technikára, ilyenkor intenzíven és folyamatosan táncoltatva vezethetjük a csalit. Ha sügér van a közelben, biztosan lecsap rá.

A megfelelő csali kiválasztása szintén kulcsfontosságú, és széles skálán mozoghat. Én például a Hiki és a Fanatik UL csalijaitól kezdve a Zander Pro Shadig szinte mindenféle plasztikkal próbálkozom. A legfontosabb tényező azonban a megfelelő helyszín és időpont megválasztása. Fontos, hogy akkor próbálkozzunk, amikor a vasfal vagy egyéb műtárgy szegélye árnyékban van, hiszen ilyenkor nagyobb eséllyel találunk ott sügért.

Próbáljátok ki Ti is ezt az igazán érdekes és élvezetes pergetési módot, és garantáltan nem fogtok csalódni!

Görbüljön mindenkinek!

Írta és fényképezte: Varga Szilárd – Absolute Fishing

Érdekel a pergetés világa? Csatlakozz te is az Absulte Fishing közösségéhez!

Tovább olvasom