Horgászat
🎣 A Duna hercegnője
Pénzes István augusztusban kapitális süllőket fogott a Dunán
Egy pergetőhorgász két augusztusi rekordja
Írta: Pénzes István
A horgászszenvedélyem egészen gyermekkoromig nyúlik vissza, amikor még egy háromméteres nádbot volt a hű társam – libatollúszóval felfegyverezve. Ahogy teltek az évek, komolyabb felszerelések kerültek a kezembe, és egyre nagyobb örömmel és kíváncsisággal cserkésztem a ragadozóhalakat. Már akkor is ezek vonzottak leginkább – noha még nem a folyóvíz világában.

Fotó: Pénzes István – Agro Jager News
Tíz éve már, hogy a Dunán horgászom, és ezen belül is a pergetés művészetének hódolok. A célhal számomra mindig is a süllő volt – mert úgy gondoltam (és most is úgy gondolom), hogy ez az egyik legnehezebben becserkészhető halfajta. Én pedig szeretem a kihívásokat. Természetesen a sok szép élmény és siker mellé rengeteg betlis nap is társul, de épp ez adja a sport értékét. Idén augusztusban két olyan fogásom is volt, amelyekre még sokáig emlékezni fogok. Ráadásul egy héten belül. Két különböző napon, de nem ugyanazon a helyen sikerült megfognom két kapitális süllőt – wobblerrel. — 🌒

Fotó: Pénzes István – Agro Jager News
Az első nagy találkozás.
Egy nagyon meleg, fülledt augusztusi munkanap után érkeztem a Dunára, még sötétedés előtt. Szúnyogból millió volt – ahogy ilyenkor szokott lenni –, de a hely, amit kiszemeltem, korábban már több szép süllőt is adott. Amint leengedtem a súlyt a csónakból, hangos balinrablásokra lettem figyelmes – ami jó jel: sok táplálékhal tartózkodott ott. A nap utolsó sugarainál történt is az első kemény koppanás. A hal brutális erővel küzdött a wobbler horgain, és az első fejrázásokból azonnal tudtam: süllő, és nem is kicsi. Sajnos néhány másodperc után lemaradt. Nem akadt rendesen a horog. Ilyenkor mindig a plafonon van a pulzusom – nem a fogás hiánya bosszant igazán, hanem az, hogy nem tudtam meg, mekkora lehetett. Újabb dobás – és néhány perc múlva ismét elementáris kapás. A fárasztás intenzív volt, és végig csak azt mantráztam magamban: „mutasd meg magad”. Végül a fejlámpa fényében megláttam: életem legnagyobb süllője volt. A csali teljesen eltűnt a szájában, és a horog jól akadt. A felszerelésem megbízható volt – kifejezetten a dunai süllőzésre van hangolva. Néhány perc múlva már a csónakban volt egyéni rekordhalam. A boldogság szavakkal nehezen leírható. Azt hiszem, minden pergetőhorgász álma egy ekkora süllő – nekem most valóra vált. — 🌫
A második – még talán nagyobb – találkozás.
Néhány nappal később visszatértem ugyanarra a helyre, hasonló időpontban. Most azonban sem balinrablás, sem kishalmozgás nem volt észlelhető. A körülmények nem voltak bíztatóak, de mégis kitartottam – ezerszám csíptek a szúnyogok, és kapás sem volt már egy órája. Úgy döntöttem, átcsónakázom egy másik helyre, egy sűrű akadórengetegbe, ahol nappal is veszélyes pergetni – de én már jól ismerem, hol kell vezetni a műcsalit.

Fotó: Pénzes István – Agro Jager News
A motort jó előre leállítottam, és csendben sodródtam le a kiszemelt helyre. A harmadik dobás után intenzív koppanás, és már a karomban is volt az erő. Süllő. A fejrázásokból ítélve – talán még nagyobb, mint az előző. Itt nem lehetett hibázni: a víz alatt tuskók, fatörzsek, gyökerek adnak rejteket a halaknak, de egyben a horgász számára is komoly kockázatot jelentenek. A fejlámpát azonnal felkapcsoltam, és a fárasztás során végig arra figyeltem, hogy ne engedjem mélyre a halat. Néhány perc küzdelem után feljött a felszínre – ezüstös teste gyönyörűen csillant meg a lámpafényben. Sikerült a csónakba emelni, és a mérete az előzőhöz volt mérhető. Néhány gyors fotó után természetesen visszanyerte szabadságát. — Ez az augusztus örökre emlékezetes marad számomra. Élményekkel teli időszak volt, tele izgalommal, kihívással, és persze: megvalósult álmokkal. A Duna hercegnője, a süllő, ismét megmutatta magát – és én remélem, hogy lesz még szerencsém hozzá a jövőben is.
Írta és fényképezte: Pénzes István

Horgászat
„Ilyen nincs és mégis van!” – rekordponty Csepelen
Krikkó Ádám a Duna csepeli szakaszán keszegezés közben egy hatalmas pontyot akasztott. Élményeiről beszámolt lapunknak: Vasárnap úgy gondoltam, nem árt egy kis agyfertőtlenítő peca, így hajnalban kimentem a csepeli részre. Fél hat felé érkeztem, és az első szabad helyre be is ültem.

Fotó: Krikkó Ádám – Agro Jager News
Gyors kajakeverés egy keszeges pecához: semmi bonyodalom, egy egyszerű keszeges etető, és csonti bele. Botok elő, sima, egyszerű MH feeder, mert a dobótáv kell a nagyobb keszegekhez. Jöhet a bevetés. Csalinak 4-5 csonti ment fel és egy pici lebegő pellet, mert az már bevált.
Hét óráig csak maszatolós kapások voltak, majd végre jött egy kicsit komolyabb. Gondoltam, na végre megvan az első, bár ez sem lesz nagy. A bevágás pillanatában megjött a „mintha egy betontuskót akasztottam volna” érzés – csak ez mozgott. 🙂
Azt sejtettem, hogy 10 kg feletti, mert nem rázta a fejét, hanem ha megindult valamerre, akkor konokul tolta az irányt. Közben azon gondolkodtam, hogy ezt hogyan fogom kiemelni egyedül, amikor nagy merítő nincs is nálam, csak egy 50×50×60-as méretű… És vajon a szerelék kibírja?
0,16-os fluorocarbon előke volt fent. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy ez könnyen elszakadhat, ha erőltetem. Az első 20 percben sokat nem irányítottam, csak hagytam úszni, finoman visszafogva, és amikor hagyott egy kis szünetet, akkor próbáltam közelebb csempészni. Így sikerült kb. 15 méterre húzni, nagyjából 50-60 méterről, és éreztem, hogy fárad.
Na, ekkor jött a második, hevesebb roham a nádasok felé. Először a jobb oldali nádast vette célba. Tudtam, hogy onnan nem tudom kifordítani, ezért megnyitottam a féket: hadd menjen. Abban a pillanatban visszaindult középre, de még ekkor sem nagyon tudtam megállítani a finom szerelék miatt, csak lassítani. Az ellenállást érezve egy szép nagy körben a bal oldali nádas felé tört ki. Újra engedtem neki, ő pedig megint a nyílt víz felé vette az irányt.
Közben éreztem, hogy végre ismét közelebb tudom csempészni. Ezt a nádas–nyílt víz játékot még kétszer eljátszottuk, mire végre előttem volt 6-7 méterre…
Ekkor láttam meg a hátát egy fordulásnál, és örültem, hogy barna nadrág van rajtam. 😃

Fotó: Krikkó Ádám – Agro Jager News
Tudatosult bennem, hogy ezt egyedül, kis merítővel esélytelen kiemelni. Közben próbáltam segítséget szerezni telefonon vagy bárhogy, de nem jártam sikerrel. Szerencsére ekkor ért mögém egy fiatal horgász pár, én pedig azonnal lecsaptam a lehetőségre: hátha van náluk nagy merítő. Nem volt, viszont készségesen rögtön jöttek segíteni.
A hal még próbált néha kitörni, de már 3-4 méteres kirohanások után sikerült lassan meríthető távba hozni. Itt kezdődött az igazi zsonglőrködés: vajon hogyan fogjuk fejjel belebuktatni a kicsi merítőbe? Végül sikerült.
Ott, a part szélén állva esett le igazán: ez a meccs papíron majdnem elment. És mégis nálam volt! Külön köszönet és hála az ifjú párnak a segítségért!
Jött a gyors mérlegelés és mérés: az eredmény 20,45 kg és 82 cm. Láttam, de nehéz volt elhinni, hogy ott állok a parton, és azt látom, amit látok. Egy örök klasszikus jutott eszembe: „Ilyen nincs, és mégis van!” – Török László / Magyar Rádió, 1988.
Pár fotó után jött a következő nehéz feladat: hogyan tesszük vissza a csúszós köveken? De ezt is sikeresen megoldottuk.
Jobb ajándék nem is lehetett volna a közelgő gyereknapra, mint a saját rekord megdöntése, ami eddig 11,75 kg volt. Hogy majdnem a duplája lett, az már csak a pont volt az i-re.

Fotó: Krikkó Ádám – Agro Jager News
Igazából innentől úgy voltam vele, hogy amit lehetett, kihoztam a napból. Akár haza is mehetnék, de eleve a víz látványa miatt mentem ki. A foglalkozás elérte célját: ez a negyven perc teljesen kitakarította az agyam.
Ilyen egy jó „peca”!
Írta és fényképezte: Krikkó Ádám
Van egy szép élménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Horgászat
Ezekkel mindig történik valami Diósjenőn
Pálinkás Viktor és barátai harcsára horgásztak Diósjenőn
Pálinkás Viktor élménybeszámolója:
Onnan indul a történet, hogy 2025-ben, Diósjenő taván, a II. Baráti Harcsafogó Versenyen, Viktor és Moxi tórekordot állítottak fel, és a tavat feljegyezték a MOHOSZ ranglistájára is, a kifogott 94,5 kilogrammos harcsájukkal.

Fotó: Pálinkás Viktor – Agro Jager News
Idén a csapat címvédőként érkezett Diósjenőre, és már az öltözetükön is látszott, hogy kemény úriemberek szállnak újra versenybe a tavon.
Az első éjszaka csendesen telt, de a hajnal hangosra sikeredett… A kapásjelző először megcsippant, majd a ráható erő visításra kényszerítette! Mint mindig, Dodi ért elsőként a botokhoz, és határozott bevágással jelezte a halnak, hogy a kemények csapatához érkezett. Itt hozzátenném: Dodi technikáját tanítani lehetne. Folyamatos, egyenletes halvezetés — nem sokan tudják utánozni. A csapat a stégen várta a bajszos vendéget. A stég körüli kis csatát ismét a kemények nyerték. Mikor a hal a stégre került, a barátok összenéztek, és hangosan elhangzott a csapat neve:
NEM MI VÓTUNK!!!
Négy nap leforgása alatt temérdek élmény, nevetés és sztori került elő, az utolsó napon pedig kiderült, hogy a csapat háza táján még egy deci tej is elfogyott… Senki sem vállalta magára.
Lehet, hogy azzal festették fehérre az utolsó halukat? Az történt, hogy az utolsó éjjel a brigád aludt, csak Moxi volt talpon, és ekkor jött az idei év különdíja… Amikor a harcsa betépte a szakító segéddamilt, Moxi Dodit megelőzve bevágott a halnak — ez is különdíjat érdemelne. Szép lassan jött kifelé a hal, néha kissé nehezen is. Mint később kiderült, mindkét horog akadt, ezért volt nehézkes a fárasztás.

Fotó: Pálinkás Viktor – Agro Jager News
A csapat ismét a stégen állt, és nem maradhatott el a felkiáltás:
NEM MI VÓTUNK!!!
A gyönyörű hal egy albínóharcsa volt. A csodálatos tavon élmény a horgászat, ezek a baráti találkozók pedig folyamatos mosolygós koccintásokkal telnek. A főszervező, Zsolna Mihály évről évre színvonalasabb baráti találkozókat szervez a horgászegyesület segítségével. Székely Mihály, a horgászegyesület elnöke mindig kedves szavakkal és mosollyal az arcán fogadja a harcsahorgászokat.

Fotó: Pálinkás Viktor – Agro Jager News
Délelőtt kezdődött az eredményhirdetés, és a horgászegyesület ismét kitett magáért, mert üres hassal senkit nem engedett haza: egy finom étellel kedveskedtek a résztvevőknek. Köszönünk mindent, Diósjenő, jövőre támadunk…
Ui.: Mikor távoztak az autók, és elérték az erdő szélét, Diósjenő kedves lakossága már csak annyit hallott, hogy négy öblös hang azt kiáltja:
NEM MI VÓTUNK!
Rögtön összenéztek, és sorolták:
DODI, VIKTOR, SÜNI, MOXI…
Írta és fényképezte: Pálinkás Viktor
Van egy szép élménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.
A közösségi médián keresztül ismertem meg Pécz Józsefet, aki szabadidejének nagy részét rendkívül eredményesen tölti a Pilismaróti-öbölben. Köztudott, hogy az egyik legeredményesebb horgász, aki képes nagyobbnál nagyobb pontyokat kifogni. Sikereiről és tapasztalatairól kérdezte lapunk:

– Körülbelül 4-5 évvel ezelőtt kezdtem el ismét komolyabban horgászni. Horgászengedéllyel 1986 óta rendelkezem. Senkinek sem kell bemutatni, milyen drámai változásokat okozott a koronavírus egyik pillanatról a másikra. 2019 decemberében, a kínai Vuhan városában tört ki a vírus. Akkor még hihetetlennek hangzott, hogy kis hazánkat is eléri. 2020 márciusában igazolták az első esetet Magyarországon. A hatóságok ezt követően lezárták a határokat, és hirtelen a családom élete is teljesen megváltozott. Minden felborult egyik pillanatról a másikra.
Megközelítőleg húsz évig roncsderbiztem, ekkor azonban ezt is elengedtem. Egy korszak lezárult. Ekkor döntöttem úgy, hogy ismét elkezdek horgászni. A közösségi médiában láttam, mekkora halakat lehet fogni a Pilismaróti-öbölben. Mivel a nyári családi nyaralás elérhetetlenné vált, a feleségemmel úgy döntöttünk, hogy vásárolunk egy lakókocsit, amellyel bármennyi időt a vízpart mellett tölthetünk. Az első próbánk során szinte azonnal sikerült megszákolni egy 11 kilogrammos amurt, amelyet több hasonló súlyú hal követett.
Ekkor kezdődött el az igazi nagy szenvedély. A bojlis horgászat lett a nagy szerelem. Szerencsére a feleségem mindig toleráns volt velem, így a horgászattal kapcsolatban is megértő maradt. Nem titok, hogy az elmúlt évben körülbelül 150 alkalommal voltam kint horgászni, időjárástól függetlenül. Legyen bármilyen cudar is az idő, akár még a téli hónapokban is.

A napi tapasztalatok aztán elkezdtek kombinálódni a megfigyelésekkel, az információcserével és a folyamatos tanulással. A horgászat is egy gyorsan változó „tudománnyá” vált, amelyben nagyon gyorsan le lehet maradni, mert közben a halak viselkedése is változik. Újabbnál újabb tippek és trükkök jelennek meg, a nagy fogások pedig a siker egyik ismérvei.
A megcélzott nagy halakhoz minden szükséges felszerelést lépésről lépésre beszereztem. 3,75 librás botokkal és 130 grammos ólmokkal horgászom, Korda Krank horgokkal, amelyek az egyik legjobbak a kavicsos aljzaton. A körülmények miatt érdemes két-három horgászat után cserélni a horgokat, mert az élük gyorsan tompulhat. Folyamatosan tanulok másoktól. Az elmúlt időszakban már én is klippelem a horgokat, nem kötöm őket saját kezűleg.
Az elmúlt években komoly gyakorlati tapasztalatokat szereztem a bojlik terén is. Mindent kipróbáltam, időt és pénzt nem kímélve. Végül Jankovics Krisztián termékei mellett maradtam, amelyeket az egyik legjobbnak tartok a vadvízi horgászatokhoz. A halak viselkedése nagyban függ a víz hőmérsékletétől. Minél melegebb a víz, annál jobban szeretik a pontyok az édes ízű csalikat. A mangós, cseresznyés és szilvás ízekkel szinte mindig eredményt tudok elérni. Míg pontyot szinte bármikor horogra lehet csalni, az amur csak 14 fokos vízhőmérséklet felett aktivizálódik. A fűzött tigrismogyoró az egyik kedvenc csalijuk.
Ezzel szemben a téli időszakban a kisebb bojlik működnek jobban. Szinte minden esetben 13–30 milliméteres bojlikat kínálok fel. A több kapás érdekében etetőhajót is alkalmazok. A nagyobb halak már sokat megéltek, sok horgásszal találkoztak. Saját tapasztalatból tudom, hogy a tökéletes formájú bojlikat a kapitális halak gyakran elkerülik. Éppen ezért mindig megfaragom őket kocka vagy trapéz alakúra. Dőlőbóját használok, előtte pedig kitapogatom a medret. A meder ismerete nélkülözhetetlen. Közismert, hogy a ponty mély iszapba nem szívesen megy bele. Emellett a nagy halaknak már nincs igazán félnivalójuk, ezért sokszor külön, magányosan járnak.

A nagy fogás mindig hatalmas örömöt okoz, ilyenkor egy szivart szoktam meggyújtani a parton. Természetesen minden fogást megörökítek, videókat is készítek. Ezt követően a helyi horgászrend szabályait betartva minden esetben visszaengedem a halakat. Tavaly összesen 17 szivar fogyott el. Több olyan eset is volt, amikor a kifogott hal mérete még engem is meglepett.
Az egyéni rekordom 23, illetve 27 kilogramm volt, amelyekhez különleges történet is kapcsolódik. Karácsony előtt mindig adakozni szoktam. Minden évben december 26-tól szilveszterig kint ülök a parton és folyamatosan horgászom. Mindig akad olyan horgászfelszerelésem, amelyet már nem használok, kidobni viszont soha nem szerettem semmit, ezért ezeket rendszeresen felajánlom másoknak. 2024-ben a közösségi médiában kerestem meg a pilismaróti közösséget, ahol egy kisebb ajándékcsomagot ajánlottam fel egy olyan fiatal horgásznak, aki anyagi okok miatt nem tud megfelelő felszerelést vásárolni. Egyetlen édesanya jelentkezett, akinek a kisfia szeretett volna horgászni.
A találkozót a parton beszéltük meg, ahová néhány déli gyümölcsöt is összekészítettem az ifjú horgásznak. Miután átadtam neki mindent, a kisfiú egy pillanatra megállt, és azt kívánta nekem, hogy fogjam ki életem legnagyobb halát. Ez december 20-án történt, ami nem éppen a rekordfogások optimális időszaka. Nem sokkal később érkezett meg a 23 kilogrammos ponty. Akkor sajnos segítség nélkül kellett megszákolnom ezt az óriási halat. Bár nem voltak ideálisak a körülmények, a fogás után be is mentem a vízbe, hogy segítsek a halnak az elúszásban. Mindketten elfáradtunk – talán ő egy kicsivel jobban, mint én.
Egy évvel később megismétlődött a történelem, ugyanott, ugyanazokkal a szereplőkkel. A kisfiú ismét jó szerencsét kívánt nekem, ezt követően pedig megfogtam életem legnagyobb pontyát, amely elérte a 27 kilogrammot. Örömömben sírva fakadtam. Soha nem gondoltam volna, hogy a Pilismaróti-öböl megajándékozhat ekkora hallal.
Azért, hogy másnak is legyen hasonló élménye, én is felkaroltam egy körülbelül 15 éves fiút, akinek lépésről lépésre próbálom átadni a tudásomat, ahogyan annak idején nekem is segítettek mások gyerekkoromban. Mindenkinek csak azt tudom javasolni, hogy menjen ki horgászni, amennyit csak tud, mert előbb-utóbb megérkeznek a szebbnél szebb halak is. A fogás nélküli napok pedig a vadvízi horgászat természetes részei. A víz próbára teszi a horgászokat. Akik türelmesek és kitartóak, azok akár kapitális halakat is foghatnak a Pilismaróti-öbölben.
Írta: Dr. Szilágyi Gergely






























