Keressen minket

Horgászat

Szelektált busahalászatot szerveztek a Kákafoki-holtágon

Egy tonna busát értékesítettek a Kákafoki-holtágból

Közzétéve:

Nem várt, nagyszámú érdeklődéssel és vásárlóval zárult – majd fogyott el ma a tartóhálóról – a Kákafoki szelektált busa.

Fotó: KHESZ

A Szarvas-mezőtúri kompátkelő felé vezető út ma sok autóval és sorbanálló emberekkel népesült be, akik a Kákafoki holtág lehalászott busáiból szerettek volna vásárolni. A meghirdetett időpontban nem várt, rendkívül nagyszámú vásárló jelent meg a helyből érkezőkön felül Monortól egészen Nagyváradig.

A Szarvas–Mezőtúr irányába vezető út ma megtelt autókkal és sorban álló emberekkel, akik a Kákafoki-holtág lehalászott busáiból szerettek volna vásárolni. A meghirdetett időpontra rendkívül sokan érkeztek, nemcsak a környékről, hanem Monortól egészen Nagyváradig.

A várakozók körülbelül 60 százalékát sikerült kiszolgálni. A sor végén állók sajnos busa nélkül maradtak, mert a tartóhálón lévő teljes mennyiség – közel 1000 kg (83 darab) – néhány óra alatt elfogyott.

Fotó: KHESZ

A szervezők nevében ezúton is elnézést kérünk azoktól, akik a mostani alkalommal hal nélkül mentek haza. Mivel ilyen jellegű, lakossági busavásárlást közkívánatra, de először szerveztünk meg, előre nem tudhattuk, mekkora érdeklődés várható. Kérjük a megértésüket.

A nagy érdeklődésre való tekintettel jövő szombaton ismét megszervezzük a busavásárlási lehetőséget 8 és 12 óra között.
A halász a fogási lehetőségek függvényében igyekszik nagyobb készlettel felkészülni. Előre jelezzük, hogy a halvásárlás a tényleges fogás mennyiségétől függ, így a pontos mennyiséget és az összes érdeklődő kiszolgálását továbbra sem tudjuk garantálni.

A mennyiség személyenként várhatóan legfeljebb 1–2 darabra lesz korlátozva. A vásárlási lehetőség kizárólag magánszemélyeknek, otthoni fogyasztásra szól. Kereskedelmi mennyiséget nem adunk ki.

Köszönjük a nagyszámú érdeklődést, a bizalmat és a megértést, valamint a halászok és munkatársaink munkáját!

Forrás: KHESZ

Horgászat

KITEKINTŐ (Kanada): Horgászat az English River mentén

Tóth Zoltán élménybeszámolója Kanadából:

Published

on

 

Tovább olvasom

Horgászat

Pergetve fogtak harcsát

Heves vármegyében, a Markazi-tóból pergetve szürkeharcsát fogtak. Karlik Dominika élménybeszámolója:

Published

on

Egy figyelemre méltó fogásról számoltak be a horgászok Heves vármegyéből: egy 25 kilogrammos harcsát emeltek ki a Markazi-tóból. A kapitális ragadozót Sándor Dávid fogta a kora reggeli órákban, pontosan hat órakor. A hal gumicsalira, pergetve érkezett, a kapás pedig egy fűzfa előtt mintegy két méterre történt.

A 154 hektáros Markazi-tó régóta kedvelt célpontja a ragadozóhalas horgászoknak, és az ilyen méretű harcsafogás tovább erősíti hírnevét. A sikeres akció a hajnali órákban zajlott, amikor a ragadozók aktívabban táplálkoznak, így a jól megválasztott módszer és csali meghozta az eredményt.

Fotó: Karlik Dominika

Sándor Dávid számára különösen értékes ez a fogás, hiszen 8 éves kora óta, immár 27 éve horgászik ezen a tavon. A mostani harcsa így nemcsak mérete miatt emlékezetes, hanem egy hosszú, helyismeretre épülő horgászmúlt újabb kiemelkedő pillanata is.

A 25 kilogrammos harcsa nemcsak a horgász számára jelentett maradandó élményt, hanem a térség horgászturisztikai vonzerejét is növeli. Az eset jól mutatja, hogy a Markazi-tó továbbra is komoly lehetőségeket kínál a nagytestű ragadozók kedvelőinek.

Írta és fényképezte: Karlik Dominika

Tovább olvasom

Horgászat

63,5 kilós óriás a Berettyóból

Egy igazán komoly méretű harcsát zsákmányoltak Szeghalomnál

Published

on

Különleges fogásról érkezett a napokban hír a Berettyó partjáról: 2026.03.26-án az esti órákban egy igazán komoly méretű harcsát zsákmányoltak Szeghalomnál.

Fotó: KHESZ

Fehér Sándor a nem mindennapi fogásról a következőket mondta el: Március 26-án este 20 óra után nem sokkal sikerült horogra csalnom ezt a nagy harcsát. Aznap még a hidegfront előtt ki szerettem volna ülni a Berettyóra Szeghalmon. A hely nem volt számomra idegen mert tavasszal harcsára itt szoktam horgászni. Azon az estén is a szokásos módszert használtam, kishal volt a csali Upose szereléken. Este, 20 óra után egy igen határozott ütés volt a botomon, amit a csörgő jelzett is. Az akasztás után igen kemény 20 perc következett. Nem ment el távolra, igaz nem is engedtem, próbáltam felhúzni, de nem igazán akarta magát megmutatni. Végül sikerült kiemelni a fejét, ekkor láttam meg, hogy ezt a halat nem lesz egyszerű kiemelni a vízből. Még vagy háromszor kitört, mire úgy meg tudtam fogni a száját, hogy sikerült a partra húzni. A hal hossza 215cm, súlya pedig 63,5 kg volt.  – mesélte a szeghalmi horgász.

A fogás jól mutatja, hogy a Berettyó továbbra is kiváló élőhelye a ragadozó halaknak. Az ilyen különleges fogások nemcsak élményt jelentenek a horgászok számára, hanem inspirációt is adnak másoknak, hogy tisztelettel és odafigyeléssel forduljanak vizeink élővilága felé. A rekordközeli zsákmány híre gyorsan terjed és bizonyára még sokáig beszédtéma marad a Berettyó partján.

Gratulálunk a szép fogáshoz, köszönjük a beküldést!

Forrás: KHESZ

Tovább olvasom