Természetvédelem
Későn érkező madaraink egyike a sárgarigó
Március havában még nagyon becsapó lehet az első felcsendülő sárgarigó (Oriolus orilus) ének, akkortájt gyakran utánozzák a seregélyek. Azonban április végén már más a helyzet!

Sárgarigó Fényképezte: Ifj. Vasuta Gábor
A sárgarigók afrikai szállásukról érkeznek haza, így történt ez április 25-én is, mikor a Tüskevári-erdőben éppen a fakusz részére kihelyezett mesterséges odúkat ellenőriztem. (Az odúkban már kirepülés előtt állnak a fakusz fiókák.) És akkor felcsendül az első sárgarigó ének, két hímet is sikerült látni, hallani.
Nagyon szépek a sárgarigó régi, népi elnevezései, úgymint a aranymálinkó, (személy szerint ez a madárnév a legszebben csengő) szolgabíró, sárga venyhe, aranybegy, huncutbíró és lórió.
Sík-és dombvidéki ligetes erdők, nagyobb kastélykertek, temetők, fasorok, gyümölcsöskertek költőmadara. Fészke a madarak között igazi remekmű, fák ágvillájában mesterien, szinte művészi ügyességgel szövi a fészekcsészét, amely, növényi rostokból áll.
Maga a fészekcsésze az ágvillában csüng lefelé, ebben költi 4-6 fehér alapon feketén rajzolt tojásait. Évente egyszer költ, de ha első meghiúsul, akkor pótköltésbe kezd. Sok rovart, hernyókat, cserebogarakat fogyaszt. Gyümölcsérés idején nagy kedvence a szeder, vadcseresznye. Éneke pedig szinte mindenki számára ismerős, a huncut a bíró!
Megpillantani igen nehéz, csak akkor tudjuk mikor magasan a lomkoronában egyik fáról a másikra repült át, ekkor a aranyló sárga színe nagyon szembetűnő.
Védett madárfaj, természetvédelmi értéke 25 000 forint.
Forrás: www.ng.hu
Borítókép: Sárgarigó Fényképezte: Ifj. Vasuta Gábor
Természetvédelem
KITEKINTŐ: Németország, Bonn: a város ismét csökkenteni akarja a nutriaállományt a Rheinauensee térségében
Bonn városa vadászattal kívánja csökkenteni a nutriák számát. A Dél-Amerikából származó nutria Németországban is inváziós faj, mivel természetes ellenségei alig vannak, gyorsan szaporodik, és jelentős kárt okoz a vízparti élőhelyekben.
Természetvédelem
Trópusi színek a Kis-Sárrét egén: megérkeztek a gyurgyalagok
Ebben az időszakban napi rendszerességgel találkozhatunk vonuló gyurgyalagokkal.
A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén ebben az időszakban napi rendszerességgel találkozhatunk vonuló gyurgyalagokkal. A pusztákon sétálva már messziről hallhatjuk, amint csapatokba verődve, egymással kapcsolatot tartva hallatják jellegzetes, gurgulázó hangjukat, amiről a nevüket is kapták. Ha felpillantunk az égre, meg is láthatjuk ezeket a trópusi madarakra jellemző, igen színes tollazatot viselő madarakat, melyek megjelenésével nem sok hazai madárfajunk vetekedhet. A gyurgyalag hasa és mellrésze kékeszöld, dolmánya, feje gesztenyebarna, vállfoltja és torka aranysárga.

Fotó: Wenczel Erika – KMNPI
Egyik legkésőbb visszaérkező, melegkedvelő madarunk, amely csak május első harmadában jön meg telelőhelyéről. Ősszel augusztus második felében megkezdi vonulását, hogy a telet melegebb területeken, Kelet- illetve Dél-Afrikában töltse.
Viszonylag rövidebb itt tartózkodása alatt repülő rovarokat zsákmányol, amelyeket valamilyen leshelyről, például ágról, vagy villanydrótról figyel és enyhén hajlott csőrével, röptében fog el. Méhészmadár néven is emlegetik, mivel étlapján méhek és darazsak is szerepelnek.
Telepesen költ, lösz- és homokfalakban, homok- és agyagbányákban, csatornák, folyók meredek partfalában alakít ki üregeket fészkelés céljára. Évente ebben a rövid időintervallumban csak egyszer költ, fészekalja 6-7 tojásból áll, melyeken mindkét szülő kotlik. A fiókák táplálásában is mindketten részt vesznek, a kis gyurgyalagok pedig 30-34 napos korukban már ki is repülnek.
A folyószabályozások előtti időkben a természetes, függőleges partfalakon jóval nagyobb telepekben fészkeltek a gyurgyalagok. Állományaikra napjainkban sok veszély leselkedik, a homok és löszfalak leomlásakor a költőhelyek megsemmisülnek.
Forrás: KMNPI
Fotó: Wenczel Erika
Természetvédelem
Orbán Zoltánt nevezték ki az Élő Környezet Minisztérium szóvivőjének
A hiteles környezetvédelem alapja a párbeszéd. Ezért kértem fel Orbán Zoltánt, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szaktekintélyét minisztériumunk szóvivőjének – közölte Gajdos László miniszter.

Orbán Zoltánt nevezték ki az Élő Környezet Minisztérium szóvivőjének.
Az elmúlt 15 évben a civil szervezeteket sokszor akadályként kezelték, én szövetségesként tekintek rájuk. Hiszek abban, hogy csak az elkötelezett szakemberek bevonásával építhetjük újjá az ágazatot. Bízom benne, hogy a hangja eljut mindenkihez – emelte ki Gajdos László miniszter.
Forrás:
Gajdos László miniszter Facebook oldala







