Természetvédelem
A 2022-es téli Vonuló Vízimadár Monitoring eredményei
Magyar Madártani Egyesület: A 2021-ben újjáalakult Vízimadár-védelmi Szakosztály elsődleges céljai között szerepel a VVM (Vonuló Vízimadár Monitoring) felmérések kiterjesztése, további önkéntesek bevonásával. Az ehhez kapcsolódó kampányunkat a Monitoring Központtal közösen az idei év első számolására időzítettük, ami egybe esett a Wetlands International koordinálásában szervezett európai télközepi számlálással. A felmérésekbe az MME önkéntesei mellett bekapcsolódtak a nemzeti park igazgatóságok munkatársai is.
MME: A szinkronszámlálások január 14. és 17. között zajlottak, 205 vizes élőhelyen, mely során 98 megfigyelő számolta a madarakat országszerte. A felmérések során 52 vízimadárfaj 138 495 példánya került a távcsövek elé.
A leggyakrabban megfigyelt 10 vízimadárfaj a következő volt:
nagy lilik (Anser albifrons) – 66 809
tőkés réce (Anas platyrhynchos) – 29 571
nyári lúd (Anser anser) – 11 721
csörgő réce (Anas crecca) – 6 299
dankasirály (Chroicocephalus ridibundus) – 3 826
kárókatona (Phalacrocorax carbo) – 2 904
kerceréce (Bucephala clandula) – 2 665
bütykös hattyú (Bucephala clandula) – 2 155
sztyeppi sirály (Larus cachinnans) – 2 003
szárcsa (Fulica atra) – 1 774
A felmérések során a természetvédelmi szempontból kiemelt prioritást élvező, fokozottan védett fajok egyedei megfigyelésére is sor került, mint a kis kárókatona (Phalacrocorax pygmeus – 424 pld.), a kis lilik (Anser erythropus – 3 pld.), a vörösnyakú lúd (Branta ruficollis – 40 pld.) és a cigányréce (Aythya nyroca – 31 pld.).
Ritkább, szórványosan előforduló madarak közül a felmérések során sikerült megfigyelni énekes hattyút (Cygnus cygnus – 8 pld.), apácaludat (Branta leucopsis – 1 pld.), hegyi récét (Aythya marila – 7 pld.), fekete récét (Melanitta nigra – 2 pld.) és ezüstsirályt (Larus argentatus – 2 pld.).
Továbbra is buzdítunk mindenkit, hogy csatlakozzon az egyesület VVM programjához!
Természetvédelem
Tanyaromok: ahol egykor gyerekek játszottak, ott most madarak nevelik fiókáikat
A madarak visszafoglalták az elhagyatott tanyákat a Csanádi pusztákon
A Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó Csanádi pusztákat járva még napjainkban is láthatók az egykori tanyasi élet nyomai – igaz, már csak romokban. Az udvarok zöldellő fáin és a romos padlásokon azonban ma is van élet: a hajdani lakhelyek most madaraknak adnak otthont.
Manapság már nagyon kevesen adják arra a fejüket, hogy a településektől távol, tanyán éljenek. Nem is olyan régen, néhány évtizede azonban még kifejezetten általános volt a tanyasi életforma, kiterjedt tanyavilág működött az egész magyar Alföldön, így a Csanádi puszták térségében is.
Bár sok tanya teljesen eltűnt már a föld színéről, néhányuknál a valamikori tanyaudvart megkímélték a beszántástól, műveléstől, így az ott régen ültetett fák még megvannak, sok esetben sűrű bozót nőtte be a tanyahelyeket. Ezek a pusztákba, szántóföldekbe beékelődő kis facsoportok jelzik a hajdani otthonokat. Az egyébként igencsak fátlan vidéken ezek, a régi tanyasiak által ültetett fák felértékelődnek, pihenő-, kilátó-, fészkelőhelyet biztosítanak például a térség ragadozó madarainak, egerész- és pusztai ölyveknek, parlagi sasoknak.
Nemcsak a tanyaudvarok fái, de maguk az épületek, a régi otthonok is élőhelyet jelentenek számos védett madárfaj számára. Ezek a tanyaépületek még természetes anyagokból, sárból, szalmából, nádból épültek. Mióta nem lakják, és nem tartják karban őket, lassan omladoznak, összedőlnek, végül újra eggyé válnak a földdel. A tetők beszakadnak, az omladozó falakban számos üreg keletkezik. Ezeket a helyeket keresi például több bagolyfaj is. Egyik legimpozánsabb megjelenésű éjjeli ragadozónk, a gyöngybagoly például előszeretettel rakja tojásait a romos épületek padlásaira, ahol védett körülmények között nevelkedhetnek fiókái. A lakott emberi településeket is kedvelő kuvikok szintén szívesen választják költőhelyül a romok falainak üregeit, padlásait. Vörös vércsékkel is találkozhatunk, ha a tanyaromokon találnak olyan alkalmas párkányt, üreget, ahol költeni tudnak. A színpompás szalakóták és búbosbankák is gyakran költenek ezeken a helyeken, a nagyszámú mezei veréb és seregély mellett. Az énekesmadarak közül még a házi rozsdafarkúra jellemző a romos épületekben való fészkelés. Nem egyszer előfordul, hogy az épületekben maradt, korhadó, poros bútorokban találkozunk madárfészkekkel.
A pusztákat járva épp ezért érdemes alaposabban szemügyre venni egy-egy régi tanyahelyet. Az udvarok, melyeken nem is oly rég még gyerekek játszhattak, ma már madárzsivajtól hangosak.
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Szemétszedés a Júlia úton a „Tavaszi Nagytakarítás” kampány keretében
Erdészek és önkéntesek szemetet szedtek a Síkvidéki Erdészet területén
Jelentős mennyiségű hulladékot szedett össze a több mint ötven fős csapat a Júlia út környékén.
A TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. az AÖFK Tavaszi Nagytakarítás Kampányához csatlakozva hulladékgyűjtést szervezett április 9-re a Síkvidéki Erdészet Júlia út környéki területére. Az erdőgazdaság helyi és soproni személyzete kiegészülve a Soproni Egyetem két karáról – Erdőmérnöki Kar, Benedek Elek Pedagógiai Kar – érkező hallgatókkal és oktatókkal jelentős mennyiségű hulladékot gyűjtött össze a közutak és az erdőkbe vezető utak környezetéből.
A nagyobb „gócpontokból” platónyi gumi és elektronikai hulladék is kikerült, de a begyűjtött kommunális hulladék többségét a műanyagflakonok és az alumíniumdobozok adták. Köszönjük a résztvevők lelkesedését és segítségét! Kérünk minden erdőlátogatót, hogy saját hulladékát ne az erdőterületen helyezze el, mivel az nem csak a természetre, de az erdőben kiránduló vagy ott munkát végző embertársainkra is veszélyt jelenthet!
Forrás: TAEG Zrt.
Természetvédelem
Halászmadarak az apaji halastavakon
Gyenge László természetfotós Apajon fényképezett.
Gyenge László természetfotós Apajon fényképezett. Élményeiről számolt be lapunknak:
Miután véget ért az északi kárókatonák inváziója, fő halpusztítónak maradtak a szürke gémek (a nálunk költő kárókatonák mellett). Mindkét faj hazai állománya nagyjából 3000 költőpár. És természetesen ott koncentrálódnak, ahol sok a hal, például a halastavakon.
Apaj határában van egy nagy halastórendszer, ahová rendszeresen járok madarakat fotózni. Az üzemvitel része, hogy egyes tavakat lehalászás után időnként leeresztenek. A tómeder mélyebb gödreiben mindig marad valamennyi víz és benne persze halak is, amelyek szinte vonzzák a hallal élő madarak sokaságát. Az említett apaji tavak térségében mostanában vagy 200 szürke gém, tucatnyi vörös gém, kárókatona, néhány fehér és fekete gólya, rétisas, halászsas, búbosvöcsök és számtalan sirály igyekszik éhségét csillapítani, többnyire a sekély vízben megrekedt halakból.
Képeimen a szürke gémek halászatát illusztráltam. Erős csőrvágásukkal ők bizony kilós vagy annál is nagyobb pontyokat képesek megszigonyozni, aztán zsákmányukat vagy le tudják nyelni, vagy sem. Ha túl nagynak bizonyul számukra valamely halálra szúrt hal, annak teteméből leginkább a sirályok lakmároznak.
Írta és fényképezte: Gyenge László