Keressen minket

Természetvédelem

Drog helyett tigriskölyköt találtak

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda egy házkutatás során tigriskölyköt talált Tiszafüreden

Közzétéve:

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) természetkárosítással és veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegésével gyanúsít egy 40 éves tiszafüredi férfit, aki saját otthonában tartott egy párhónapos tigrist.

Fotó: Rendőrség

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Tiszafüredi Rendőrkapitányság novemberben egy kábítószerrel kapcsolatos ügyben nyomozott, amikor olyan információkhoz jutottak, hogy egy tiszafüredi férfi egzotikus állatokat tart. Tekintve, hogy az ilyen jellegű ügyek nyomozásában a KR NNI Kiemelt Ügyek Osztály Környezeti Bűnözés Elleni Alosztálya rendelkezik speciális szaktudással, így a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei nyomozók felvették velük a kapcsolatot.

November 19-én Tiszafüreden a vármegyei rendőrök és a KR NNI munkatársai közösen hajtottak végre akciót, melynek keretében a férfit elfogták, és ingatlanában kutatást tartottak. Ennek során kábítószert ugyan nem találtak, azonban a ház egyik melléképületében egy körülbelül 2-3 hónapos tigriskölyköt fedeztek fel, valamint több egzotikus élőlény – köztük ara papagájok, ázsiai Prevost-mókusok és sarkantyús teknősök – is előkerült. Utóbbi állatokkal kapcsolatban egyelőre jogsértés gyanúja nem merült fel, azonban a tigriskölyök tartása okán a tulajdonos – tekintve, hogy az állat veszélyes és védett – több bűncselekményt is megvalósított.

A KR NNI szakemberei így a 40 éves férfit természetkárosítás, valamint veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegése bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatták ki, mivel nem rendelkezett a tigris tartásához szükséges engedéllyel.

A tigriskölyök ideiglenesen a Fővárosi Állat- és Növénykertbe került, ahol szakemberek gondoskodnak róla. Jeney Áron r. dandártábornok, a KR NNI igazgatója, valamint dr. Garai Gábor r. ezredes, az iroda igazgatóhelyettese és munkatársaik ellátogattak az intézménybe. Az állatkert főigazgatója, dr. Sós Endre tájékoztatta őket, hogy a kölyök egészséges, testsúlya közel kilenc kilogramm. Az állattól vérmintát vettek, amelyet genetikai vizsgálatnak vetnek alá az alfajának pontos meghatározása érdekében. Végleges elhelyezéséről ezt követően döntenek.

A tigris különösen veszélyes fajnak számít, tartása kizárólag állatkertek és cirkuszi menazsériák számára engedélyezett. Magánszemélyek részére ilyen engedély nem adható.

Forrás: Rendőrség

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Természetvédelem

KITEKINTŐ: Németország, Bonn: a város ismét csökkenteni akarja a nutriaállományt a Rheinauensee térségében

Bonn városa vadászattal kívánja csökkenteni a nutriák számát. A Dél-Amerikából származó nutria Németországban is inváziós faj, mivel természetes ellenségei alig vannak, gyorsan szaporodik, és jelentős kárt okoz a vízparti élőhelyekben.

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Bonn városa 2026. május 11-én bejelentette, hogy a Rheinauensee környékén ismét vadászattal kívánja csökkenteni a nutriák számát. A következő tavaszi és nyári hónapokban ezért újra vadászok dolgoznak majd a Rajna bal partján fekvő Rheinaue területén. Az intézkedés oka, hogy az elmúlt években jelentősen megnőtt az állomány.

Fotó: Wild und Hund

A város már 2022-ben és 2023-ban is engedélyezte a nutriák vadászatát. Ezt követően 2023 őszén kevesebb mint tíz állatot számoltak össze. A 2025-ös felmérések során azonban ismét több mint 80 nutriát mutattak ki. A város tájékoztatása szerint ezért újabb beavatkozásra van szükség, hogy megakadályozzák az inváziós rágcsálók ellenőrizetlen elszaporodását.

A nutriák – más néven hódpatkányok – eredetileg Dél-Amerikából származnak, Németországban és az Európai Unióban is inváziós fajnak számítanak. Mivel természetes ellenségeik nagyrészt hiányoznak, az állatok gyorsan képesek szaporodni. Bonn városa arra hivatkozik, hogy az uniós rendeletek és a német szövetségi természetvédelmi törvény alapján köteles fellépni az inváziós fajok terjedése ellen.

A Rheinauensee partján a nutriák a város szerint jelentős károkat okoznak. Üregeikkel aláássák a part menti területeket, emellett lehántják a fák kérgét, amivel egyes fás szárú növényeket is veszélyeztetnek. Különösen problémásnak tartják, hogy az állatok víz alatti növényeket fogyasztanak. Ezeket az úgynevezett makroalgákat a Rheinauensee nagyszabású helyreállítása során telepítették be, és az érzékeny ökoszisztéma fontos részének számítanak.

Forrás: Wild und Hund

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Természetvédelem

Trópusi színek a Kis-Sárrét egén: megérkeztek a gyurgyalagok

Ebben az időszakban napi rendszerességgel találkozhatunk vonuló gyurgyalagokkal.

Published

on

A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén ebben az időszakban napi rendszerességgel találkozhatunk vonuló gyurgyalagokkal. A pusztákon sétálva már messziről hallhatjuk, amint csapatokba verődve, egymással kapcsolatot tartva hallatják jellegzetes, gurgulázó hangjukat, amiről a nevüket is kapták. Ha felpillantunk az égre, meg is láthatjuk ezeket a trópusi madarakra jellemző, igen színes tollazatot viselő madarakat, melyek megjelenésével nem sok hazai madárfajunk vetekedhet. A gyurgyalag hasa és mellrésze kékeszöld, dolmánya, feje gesztenyebarna, vállfoltja és torka aranysárga.

Fotó: Wenczel Erika – KMNPI

Egyik legkésőbb visszaérkező, melegkedvelő madarunk, amely csak május első harmadában jön meg telelőhelyéről. Ősszel augusztus második felében megkezdi vonulását, hogy a telet melegebb területeken, Kelet- illetve Dél-Afrikában töltse.

Viszonylag rövidebb itt tartózkodása alatt repülő rovarokat zsákmányol, amelyeket valamilyen leshelyről, például ágról, vagy villanydrótról figyel és enyhén hajlott csőrével, röptében fog el. Méhészmadár néven is emlegetik, mivel étlapján méhek és darazsak is szerepelnek.

Telepesen költ, lösz- és homokfalakban, homok- és agyagbányákban, csatornák, folyók meredek partfalában alakít ki üregeket fészkelés céljára. Évente ebben a rövid időintervallumban csak egyszer költ, fészekalja 6-7 tojásból áll, melyeken mindkét szülő kotlik. A fiókák táplálásában is mindketten részt vesznek, a kis gyurgyalagok pedig 30-34 napos korukban már ki is repülnek.

A folyószabályozások előtti időkben a természetes, függőleges partfalakon jóval nagyobb telepekben fészkeltek a gyurgyalagok.  Állományaikra napjainkban sok veszély leselkedik, a homok és löszfalak leomlásakor a költőhelyek megsemmisülnek.

Forrás: KMNPI

Fotó: Wenczel Erika

Tovább olvasom

Természetvédelem

Orbán Zoltánt nevezték ki az Élő Környezet Minisztérium szóvivőjének

Published

on

A hiteles környezetvédelem alapja a párbeszéd. Ezért kértem fel Orbán Zoltánt, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szaktekintélyét minisztériumunk szóvivőjének – közölte Gajdos László miniszter.

Orbán Zoltánt nevezték ki az Élő Környezet Minisztérium szóvivőjének.

Az elmúlt 15 évben a civil szervezeteket sokszor akadályként kezelték, én szövetségesként tekintek rájuk. Hiszek abban, hogy csak az elkötelezett szakemberek bevonásával építhetjük újjá az ágazatot. Bízom benne, hogy a hangja eljut mindenkihez – emelte ki Gajdos László miniszter.

Forrás:
Gajdos László miniszter Facebook oldala

Tovább olvasom