Ahány terület, annyiféle változatban kóstolhattunk bele az idei szarvasbőgési idény eseményeibe. Nincs mindenhová szabályként alkalmazható megfigyelés, csak helyileg érvényesülő tapasztalatok, amelyek nem húzhatók rá az országos értékelés megállapításaira. Ami azonban országos érvényű lehet, az az, hogy a nyáriasan forró szeptemberi időjárás sok vármegyében megváltoztatta, volt ahol teljesen felborította a gímek eddigi, korábbi évtizedekben megtapasztalt viselkedési szokásait.

Fotó: Horváth Zoltán – A vad és környezete

A bőgés leghamarabb az ország déli vármegyéiben indult be, elsősorban Baranya, Bács-Kiskun, majd követte Somogy, Tolna és csak nyögvenyelősen eléggé megkésve Vas és Zala, hogy elsősorban a Dunántúl általam is rálátással képviselt vármegyéit említsem.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Amíg a Dél-Dunántúlon és a Duna–Tisza közén már egészen korán Augusztus 20-a táján el kezdődött a bőgés és gyakorlatilag a tetőpontját már szeptember 12- 15-e körül el is érte és meg is haladta, addig pl. Somogy vármegyében szeptember 17-18-a tájékán volt a csúcs bőgés. Ugyanakkor Zala vármegyében nagyon vontatottan indult be a bőgés…Késő este mozdultak csak ki a szarvasok és hajnali ködben időben vissza is váltottak az erdők sűrűjébe. Még nyugodt területeken sem volt nappal bőgés, a nagy szárazság következtében a sűrűn látogatott erdei dagonyák sarát keményre gyúrták a gímek…Az pedig, hogy reggelenként több tíz bika egyidejű bőgésétől harsogjon erdő-mező, az idén több vadászterületen csak szép álom maradt!

Fotó: Horváth Zoltán – A vad és környezete

Nyilvánvaló, hogy a rendkívüli extrém meleg szeptemberi időjárás is komoly befolyással bírt lokálisan a szarvasbőgés eseményeire…
További megfigyelés volt, hogy az elejtett főbikák helyén visszamaradt tarvad rudlikban sok napon keresztül nem vette át szerepüket komolyabb, a közelben lévő koros bika, jelezve azt a körülményt, hogy néhány területen már vészesen megfogyatkozott a kívánatos, az örökítést elvégző idősebb gímbikák száma, helyettük, gyerekesen nyekergő, fiatal siheder bikák csoportjai nyálazták a tarvad hátát.

Fotó: Horváth Zoltán – A vad és környezete

Azt hiszem ez a legrosszabb, ami egy ilyen borítási idényben történhet… amikor az éretlen, még testi fejlődésben lévő, gyerekbikák borítanak.
Ezért aztán a csapatbikák terítékre hozásával gyakorlatilag vége is volt a bőgésnek, néhány lehetetlen, nem vadászható helyre beállt korosabb szarvasbika bőgésétől eltekintve a borítások csendben zajlottak. Nem volt messze hangzó harsonázás, nappali jövés-menés, hiányzott az egész bőgésből a virtus és a szenvedély!

Horváth Zoltán természetfotós

Talán nem lenne haszontalan, ha az aktuális ivararány körül is szakmailag egy kicsit körülnéznének az illetékesek, mert szerény véleményem szerint a jelenlegi ivararány túlságosan elbillent a tarvad javára. Akkor, amikor egy főbika 18-24 fős tarvad rudlit terelget az nem normális állapot, az arra utal, hogy vészesen lecsökkent a helyi állományban a koros, a dominanciára törekvő, lehetséges szarvasbikák egyedszáma.
A probléma pedig azáltal válik súlyossá, amikor ezt a főbikát ráadásul még terítékre is hozzák és az általa korábban birtokolt tarvad rudli nyálasszájú, a nagy létszámot képviselő „sleppnek”, éretlen kamaszbikáknak lesz véglegesen szerelmi áldozata.

Fotó: Horváth Zoltán – A vad és környezete

Ez elsősorban lokális probléma, de ha elővesszük a statisztikát (Országos Vadászati Adattár) – és ennek tanulmányozására érdemes néhány órát rááldozni – akkor vármegyei szinten is találkozhatunk, írásban foglalt anomáliákkal. Van olyan vármegye, ahol az adatokból számítva (tavaszi nyitóállomány és az egész esztendei lelövések számából ) feketén-fehéren előjön a vármegye gímszarvasállományának 1:1,44 -hez végső számadata, ami tudvalévő, már a kerti hús célú gímszarvas nevelés javasolt ivararányának felel meg!

Fotó: Horváth Zoltán – A vad és környezete

Azért ez vármegyei szinten eléggé durva adat, számolva azzal, hogy ez egy konszolidált, az egész vármegyére vonatkoztatott átlagos érték és ezzel szemben helyileg ettől esetenként brutális eltérések lehetnek a valóságban. Országos szinten zajlik a csülkös nagyvad létszámának apasztása, sok helyen a terítékre került, első agancsú, fiatal bikákat tehénként jelentik le, vagyis a statisztika nem a valóságot tartalmazza, de ugyanakkor az ilyen hamis adatok betakarják azt a körülményt, hogy a tarvad állománya létszámában lényegesen magasabb a kelleténél.

Fotó: Horváth Zoltán – A vad és környezete

Nem mondom, hogy országos a probléma, véleményem szerint főleg a kiemelten jó élőhelyet használó gímállományok esetében tapasztalható meg ez az anomália. Amíg egyes vármegyét is lefedő térségekben úrrá lettek ezeken a problémákon és kiváló bőgési terítéket produkálnak, más tájegységekben még évtizedekig fognak együtt élni és szenvedni ettől, aminek következtében, a mindent elözönlő tarvad mennyisége és a folyamatosan fogyatkozó és fiatalodó bika létszám mellett, csökken a bőgés intenzitása, felborul a nemek közötti kívánatos ivararány és a gímmel történő gazdálkodás átcsúszik egyszerű vadhús termelésbe…

Fotó: Horváth Zoltán – A vad és környezete

Az extrém időjárási körülmények mellett a fentebb részletezett tényezők azok, amik az idei szarvasbőgés eseményeit, olyan változatossá formálták, amíg az egyik vadászterületen a megszokott időben és normálisan zajlott, addig egy másikon pedig nyögvenyelősen, szó szerint vért izzadva kellett a bőgő bikát a csepőtésből kivakarni.

Fotó: Horváth Zoltán – A vad és környezete

Évtizedek óta váltakozó intenzitással foglalkozom vadfotózással. Mivel az ország sok vadászterületén megfordulok – vadászati múltam örökségeként – fotózni, elképesztő különbségek fedezhetők fel csak a fotózás kapcsán a vad viselkedésében. Vadászterületen a csülkös nagyvad szinte éjszakai életmódot folytat. Az intenzív vadászat által gerjesztett hatalmas vadászati nyomás következtében a vad rejtekhelyéről nagyon későn vált ki és még világosodás előtt már vissza is vált! Az idei bőgésben tett megfigyelésem az is, hogy vadásztársasági területen nappali fénynél a szarvasok idegesek voltak, ha ki kellett valahonnan váltani, azt futásban tették és csak a takarást elérve lassúltak meg.

Fotó: Horváth Zoltán – A vad és környezete

Ugyancsak ilyen stresszes körülményekkel találkoztam egy hivatalosan öt esztendőre kibérelt vadászterület nagyvadállománya kapcsán is. Pedig a bérleti díj egy évre 10 millió Ft volt és e mellett ugyanennyi volt az éves kifizetett vadkár is. Nyilvánvaló, hogy bőséggel volt csülkös nagyvad a területen, amelynek vadászatát a bérlő fű alatt, már a vadászterületen ingatlannal rendelkező hazai és külföldi illetőségű, de magyar vadászjeggyel rendelkezők számára is, némi haszon fejében átengedte. Nos itt még a legelő őzek fejei is minden harapás után magasan a levegőbe repkedtek, mert a vad végtelenül bizalmatlan, zavart és stresszes állapotban élte életének mindennapjait.

Fotó: Horváth Zoltán – A vad és környezete

Teljesen más a helyzet a nemzeti parkok egyes helyein, de ott is csak ahol tilos a társas vadászati módok alkalmazása és csak egyéni, kísért vadászatok engedélyezettek. Ráadásul az etetés is tilos, nincsenek szórok, nagyvadetetők, a nagyvad minden emberi rásegítés nélkül éli természetes vadonbeli életét. Emberrel ritkán találkozik, a találkozás során nyert tapasztalatok többnyire pozitívak a vad számára, ezért, ha embert lát, csodálkozik, nem menekül fejvesztve, sőt sokszor kíváncsiságtól hajtva még közeledik is. Na ezek a helyek az igazi fotósparadicsomok.

Fotó: Horváth Zoltán – A vad és környezete

És ha már ez a téma is szóba került, akkor arról is érdemes lenne beszélni, hogy minden határon túl nőtt jelenleg Magyarországon a fotós turizmus, annak is a természet fotózása iránti igénye, hogy úgy mondjam „tömegsporttá” nőtte ki magát ez a szabadidős tevékenység!

Fotó: Horváth Zoltán – A vad és környezete

Ezt figyelembe kellene venni a vadgazdálkodást, vadászatot folytató egységeknek is…és nyitni kellene ez irányban! Úgy, ahogy ma már egyre több helyeken anyagi ellenszolgáltatás fejében, nagy látogatottságot produkáló szarvasbőgés hallgató túrákat szerveznek az érdeklődők számára, talán nem lenne lehetetlen, ha a vadgazdálkodók, (vadfarmok, vadasparkok) meghatározott időpontokban fotózási lehetőségeket biztosítanának.

Fotó: Horváth Zoltán – A vad és környezete

Akár kíséréssel, akár lesbérlettel vagy napi jegy váltással a területen történő szabad közlekedés biztosításával. Ez a vadászati turizmus ezidáig még hazánkban kiaknázatlan szegmense, s bár bevételében nyilvánvalóan csak töredéke a vadásztatásból szerezhető jövedelemnek, de egy irányított tevékenységű, egészséges kapcsolatokat építő és törvénytisztelő természetfotós társadalom kineveléséhez járulhatna hozzá, nem utolsósorban csökkenthetné a vadászattal és a vadászokkal szemben kialakult jelentős társadalmi ellenszenvet.

A cikk publikálást a szerző engedélyezte az Agro Jager News részére

Írta és fényképezte: Horváth Zoltán – A vad és környezete

A vad és környezete Facebook oldala itt érhető el

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu