Keressen minket

Vadászat

VII. Vendvidéki trófeaszemle

Trófeszemlét rendeztek a „Hármashatár” Vadásztársaságnál

Közzétéve:

Hetedik alkalommal rendezte meg 2023. október 8-án a „Hármashatár” Vadásztársaság alsószölnöki vadászházának udvarán, az idei évi bőgésben elejtésre került gímbikák trófeáinak bemutatóját.

Fotó: Dolgos Noémi és Dr. Jandrasits László

Akárcsak a szeptemberben itt vadászó bérvadászokat, most is szikrázó napsütés és nyárias meleg fogadta délután 14.30 órakor a megjelenteket. Az OMVK Vas vármegyei Területi Szervezetét Kenesei István titkár, Nagy László a Vadgazdálkodási Bizottságának elnöke és Doncsecz Gábor sportvadász alelnök, a vendéglátó vadásztársaság tagja képviselte.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

 

Az Országos Magyar Vadászkamara a hivatásos, valamint a sportvadászok önkormányzattal rendelkező, közfeladatokat, továbbá általános szakmai érdekképviseleti feladatokat is ellátó köztestülete, (Ábra: OMVK)

Az ízlésesen díszített állványokon elhelyezett 27 gímbika trófea előtt Dolgos Gyula, a társaság elnöke nyitotta meg a rendezvényt, köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően Kenesei István kamarai titkár mondta el köszöntő szavait, melyben kitért a vadászokat érintő, november 1-étől életbe lépő új jogszabályi változásokra is.

Majd Ujlaki Rudolf a vadásztársaság alapító tagja, az Ellenőrző Bizottság elnöke elevenítette fel a társaság múltját alapításának 40 éves évfordulója alkalmából. Beszédében kitért az itt szolgált hivatásos vadászokra és megköszönte a jelenlegi vadőreink Viktor István, Timbókovics Balázs elkötelezett szakmai munkáját.

Megemlítette a társaság évek során elért jóléti fejlesztéseit (vadászház, szolgálati terepjáró gépkocsi, traktor, munkaeszközök, vadföldek létesítése stb.), valamint a jelenlegi beruházásokat (pótkocsi, többfunkciós melléképület építése) is. A program szerint Szabó Imre szakmai irányító, fegyelmi bizottsági elnök értékelte az idei bőgési szezont és annak eredményeit.

Ha vadászruházat, akkor->EWIDENT     Az áruházat a fényképre vagy ide kattintva éred el!

Elmondta, hogy szeptember elején idén is vontatottan indult a bőgési időszak, csak alig szólaltak meg a bikák a területen, hasonlóan mint az ország többi nagyvadas területén.  Elmondta, hogy az időjárás egyben kegyes is volt hozzánk, mert a szárazság miatt könnyen meg lehetett közelíteni a bőgőhelyeket, de a nyárias meleg miatt a bikák csak sötétben mozdultak meg és már hajnalhasadás előtt beváltottak tarvadaikkal a lombok közé.

Fotó: Dolgos Noémi és Dr. Jandrasits László

Az elmúlt évek forgatókönyve alapján aztán szeptember 15-e után bekövetkezett a javabőgés is. Egyre több agancsár került utolsó ravatalára a vadászház udvarán kialakított terítéken. Az idei évben sorsolás útján 7 tagunk is lehetőséget kapott szarvasnász idején gímbika elejtésére. Az előző idényhez hasonlóan kiemelkedő trófeatömegű egyed nem került terítékre, azonban a kiállított trófeák közül kettő haladta meg a 7 kg-ot, három pedig 6 és 7 kg közé esett.

Fotó: Dolgos Noémi és Dr. Jandrasits László

A 27 közül 1 érdemelt ezüstérmet, 5 pedig bronzérmet. Az érmesek átlagsúlya 6.67 Kg. Ezt követően kiemelve Schäfer Martin vadászmester, a két hivatásos vadász, valamint a kísérők szakszerű munkáját megköszönte az eredményes vadásztatást nekik.

További részletekért kattintson a fényképre!

A következőkben a vadásztársaság nevében Dolgos Gyula elnök adott át emléklapot és tárgyi ajándékot a jelenlévő két alapító tagunknak Ujlaki Rudolfnak és Vadász Ferencnek. Majd az Országos Magyar Vadászati Védegylet díszoklevelét Kenesei István nyújtotta át a 40. évfordulóját ünneplő társaságnak. Ezután az emléktáblánknál a Kamara nevében Doncsecz Gábor alelnök, a vadásztársaság nevében pedig Kutas Zoltán gazdasági felelős helyezett el koszorút.

Fotó: Dolgos Noémi és Dr. Jandrasits László

A tolmácsolást osztrák vendégeink részére Czuczainé Skaper Hilda segítette. Az ünnepi hangulatot a Vas Vármegyei Vadászkürt Egyesület 3 kürtöse szolgáltatta. A hivatalos programot követően mindenki megtekinthette a kiállított trófeákat, majd a vendéglátók a résztvevőket a vadászház mögött felállított rendezvénysátorba invitálták, ahol ízletes ételeket és jóféle italokat fogyaszthattak.

Fotó: Dolgos Noémi és Dr. Jandrasits László

Reményeink szerint jövőre újra találkozhatunk a soron következő VIII. Vendvidéki Trófeaszemlén.

Írta: Dr. Jandrasits László titkár – OMVK

Vadászat

29. alkalommal találkoztak a vadászok Balatonfűzfőn

2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak, amely immár közel három évtizede jelenti a vármegye vadászainak egyik legfontosabb lövészeti találkozóját. A korongvadász versenyre ezúttal 49 induló nevezett, akik egyéniben és csapatban is összemérhették felkészültségüket.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A rendezvény ünnepélyes megnyitóján a Bakony Vadászkürt Egyesület tagjai a hagyományokhoz híven „Gyülekező” kürtszignállal köszöntötték a résztvevőket. Ezt követően Pap Gyula, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara elnöke üdvözölte a megjelenteket. Köszöntőjében felidézte, hogy a mostani már a huszonkilencedik alkalommal megrendezett nagydíj, és örömmel állapította meg, hogy olyan vadásztársak is jelen voltak, akik az első versenyen is rajthoz álltak. Beszédében kitért arra is, hogy az elmúlt évtizedek alatt természetes generációváltás zajlott le nemcsak a versenyzők, hanem a lőtér munkatársai között is. Elismerően szólt a létesítményben megvalósult fejlesztésekről, majd eredményes és sportszerű versenyzést kívánt valamennyi résztvevőnek.

A megnyitót követően a szervezők ismertették a technikai tudnivalókat, kiosztották a rajtszámokat, valamint külön hangsúlyt fektettek a biztonsági előírások betartására. A versenyzők ezt követően foglalták el helyüket a pályákon, ahol kezdetét vette a megmérettetés.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A verseny során számos kiváló sorozat született. A jól sikerült találatokat gyakran taps és biztatás kísérte, de a koronglövészet természetéhez híven akadtak bosszantó hibák és kihagyott lehetőségek is. A sportszerű légkör azonban végig megmaradt, a résztvevők pedig ismét bizonyították, hogy a koronglövészet nem csupán verseny, hanem közösségi élmény is.

Eredmények

Férfi egyéni

  1. Siffer Géza – 47 találat
  2. Hüll László – 45 találat
  3. Kokojev Vitalij – 44+1 találat (szétlövés után)

Női egyéni

  1. Hettyei Emőke – 45 találat
  2. Hettyei Anita – 39 találat
  3. Hettyei Bianka – 29 találat

Csapatverseny

  1. Bakonyerdő Zrt. „A” csapata – 121 találat
  2. Tési Fennsík Vadásztársaság – 119 találat
  3. Noszlopi Vadásztársaság – 118 találat

Különdíj
Csobánc Vadásztársaság – 124 találat

Az eredményhirdetésen a legeredményesebb egyéni és csapatversenyzők vehették át díjaikat csatári Lászlótól, a lőtér tulajdonosától és Pap Gyula vadászkamarai elnöktől, majd kötetlen beszélgetés mellett zárult a nap. A résztvevők ellátásáról a hagyományoknak megfelelően a tavalyi év győztes csapata gondoskodott, míg az italokat a Veszprém Vármegyei Vadászkamara biztosította.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A jó hangulatú rendezvény végén már a jövő évi jubileumi találkozó került szóba: a XXX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjon a vendéglátás feladata a különdíjas eredményt elérő Csobánc Vadásztársaságra vár majd.

A huszonkilencedik nagydíj ismét bebizonyította, hogy a lövészeti felkészültség fejlesztése, a biztonságos fegyverkezelés és a vadászközösség összetartozásának erősítése kéz a kézben jár. A résztvevők egyhangú véleménye szerint kiváló hangulatú, emlékezetes napot tölthettek együtt Balatonfűzfőn, amely méltó előfutára volt a jövő évi jubileumi, harmincadik versenynek.

Fotó: Szegedi László

Forrás: -PS- OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Hivatásos vadászok regionális válogató versenye

A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először,

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először, regionális jelleggel. A verseny célja a három legjobb jáger kiválasztása egy nívós válogató keretében, ahol a megyék legjobbjai képviselik majd a Területi Szervezetüket júliusban, az országos megmérettetésen.

Fotó: OMVK

20 versenyző indult összesen a versenyszámokban, úgy, mint korong- és golyóslövészet, trófeabírálat, sebzési jelek vizsgálata, teszt és növényfelismerés.
A somogyi kamarai delegáció hat versenyzőből és a korábbi helyi versenyek bíráiból állt.

Versenyzőink közül Rózsa Martin, Boda Csaba és Beda János lettek az I-III. helyezettek, míg Rózsa Martin az összesített versenyben előkelő ezüstérmes helyet vívott ki, így ő képviseli Somogyot a főversenyen. Igazán jó hangulatú és színvonalas versenyt raktak össze a helyiek, külön köszönet Kenesei István titkár kollégának!

Jövőre Somogyon a sor a rendezést illetően, és bár magasra került a léc, szeretettel várjuk a vasi és zalai hivatásos vadászokat egy hasonlóan jól szervezett versenyen!

Forrás: Dr. Kemenszky Péter – OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Az eddigieknél is intenzívebb vaddisznóállomány-csökkentés indul az ASP megfékezésére

Az országos főállatorvos rendkívüli vaddisznóállomány-csökkentési intézkedéseket rendelt el a járvány további terjedésének megakadályozása és a hazai sertéságazat védelme érdekében.

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Az afrikai sertéspestis (ASP) házisertés-állományban történt megjelenése miatt az országos főállatorvos rendkívüli vaddisznóállomány-csökkentési intézkedéseket rendelt el a járvány további terjedésének megakadályozása és a hazai sertéságazat védelme érdekében.

Fotó: NÉBIH

A beavatkozások Pest, Komárom-Esztergom és Fejér vármegyékben az M1–M3 autópályák menti 10 kilométeres sávban, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Vállaj térségében elrendelt megfigyelési körzet területén, az érintett vadgazdálkodási egységekben valósulnak meg. Az intézkedések a vaddisznóállomány csökkentésére, területenként meghatározott állománysűrűségi célértékek elérésére és fenntartására, valamint a teljesítés fokozott ellenőrzésére irányulnak.

Az afrikai sertéspestis továbbra is Magyarország egyik kiemelt állategészségügyi kockázata. A vírus évek óta jelen van a hazai vaddisznóállományban, amely a fertőzés természetes fenntartójaként játszik szerepet. A júniusi házisertés-kitörés arra is rámutat, hogy a korábban elrendelt járványvédelmi intézkedésekkel – kiemelten a diagnosztikai célú kilövéseket és az állománycsökkentési intézkedéseket – nem minden térségben sikerült egyforma hatékonysággal elérni a kitűzött járványügyi célokat, ami több tényezőre, köztük a végrehajtás eltérő mértékére és a területi sajátosságok összetett hatására vezethető vissza.

Az országos főállatorvos dr. Nemes Imre döntése alapján Pest, Komárom-Esztergom és Fejér vármegyék területén, az M1 és M3 autópályák nyomvonalától számított 10 kilométeres sávban célzott, rövid határidejű rendkívüli állománycsökkentési műveletnek kell indulnia. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Vállaj térségében kialakult házisertés-kitöréshez kapcsolódóan a megfigyelési körzetekben elrendelésre került az állomány teljes felszámolása, a fent leírt többi területen pedig meghatározott állománysűrűségi célérték elérése és fenntartása. A teljesítést szigorú hatósági ellenőrzés kíséri, nem teljesítés esetén komoly szankciókra, bírságra számíthatnak a vadászatra jogosultak.

Minden elejtett állatból kötelező mintavétel történik, a hullákat pedig előírás szerint ártalmatlanítják, miközben a résztvevők ruházatának és az eszközök fertőtlenítése is kötelező.

Az ASP betegséggel kapcsolatban minden fontos információ elérhető a Nébih tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis

Forrás: NÉBIH

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom