Megszűnik az Ügyfélkapu
Vadászat
Orvvadászati kerekasztal megbeszélés
Az Ipoly Erdő Zrt. Váci Erdészete és a Váci Rendőrkapitányság közös szervezésében 2015. május 15-én a katalinpusztai Kirándulóközpont erdészházában rendezték meg „Az élőhelyvédelem hatósági eszközei és az orvvadászat helyzete a váci térségben” elnevezésű kerekasztal megbeszélést, mely a 2013. májusában indított közös erdő- és vadvédelmi program egyik lépcsője.
A megbeszélésen jelen volt többek között a térség mintegy 15 vadászatra jogosult szervezet képviselője, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója, a Fővárosi és Pest Megyei Vadászkamara elnöke, és a megyei Vadászati Hatóság képviselője is.
A megbeszélést Haraszti Gyula az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgató-helyettese nyitotta meg. Ezt követően Latorovszky Gábor r.alezredes, a Váci Rendőrkapitányság vezetője kapott szót, aki a saját és a főkapitány úr nevében is méltatta az eddig elért eredményeket és a közös erőfeszítések sikereit.
A megbeszélést Sárközi Attila r.százados, kiemelt főnyomozó folytatta, aki több éve már a kapitányság erdő- és vadvédelmi kapcsolattartója. Prezentációjában kiemelte az erdei élőhelyvédelem és orvvadászat témájában a DNS alapú fa azonosítást, mely a projekt eddigi legnagyobb bűnüldözési eredménye. Az Erdészeti Tudományos Intézet Igazgatójának, Dr. Borovics Attilának és munkatársai kutatásainak köszönhetően lehetővé vált az erdőterületeken a jogellenes fakivágással elkövetett falopások tudományos alapú szakértői bizonyítása, melyet a kapitányságunkkal történő szoros együttműködés révén a hazai bűnüldözésbe is bevezettek. Az országban először a Váci Rendőrkapitányság illetékességi területén alkalmazták a módszert, mellyel számos bűncselekmény elkövetését sikerült már bizonyítani. A módszer sikerét mi sem fémjelzi jobban mint az, hogy a legtöbb ügyben már bírósági ítélet is született.
Sárközi Attila ezt követően ismertette az orvvadászat és az ezzel összefüggésben elkövetett lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett, lopás és természetkárosítás bűntett bűncselekmények nyilvános elemeit, az orvvadászati eszközöket.Előadásában bemutatta az orvvadászat általános helyzetképét, az elkövetés sajátosságait és jellemzőit, valamint rámutatott ezen bűncselekmények látenciájára. Kiemelte továbbá, hogy a felderítésben a társadalmi együttműködés és információ átadása kiemelkedő fontosságú.
A helyzetkép alakulásához hozzászólt Nagy István, a Fővárosi és Pest Megyei Vadászkamara titkára, valamint Kemenes Miklós nyá. r. ezredes, a vadászkamara sportvadász alelnöke is.
Dobó István, az Ipoly Erdő Zrt. Váci Erdészetének Vezetője a vadászatra jogosultak közötti kommunikáció fontosságát és a jogszabályalkotók munkájának szerepét emelte ki beszédében.
Török Zsolt a megyei vadászati hatóság képviseletében első sorban a hatóságok közötti kommunikáció fontosságát és eredményeit hangsúlyozta, valamint az egyes jogi ambivalenciákról szólt.
A megbeszélés végén több vadászatra jogosult személy is hozzászólt még a témához. A program lezárásaként 6 újabb – a Váci Rendőrkapitánysággal kötendő – megállapodás utolsó lépcsői is lefektetésre kerültek, melyek reményeink szerint összességében nemcsak a fegyveres orvvadászat és az erdőterületi falopások felderítésében, hanem a védett természeti értékek megóvásában is segítséget nyújtanak majd a jövőben.
vac.hu
Vadászat
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
A digitális állampolgárság szerepe a vadászjegy érvényesítésében:
Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.
Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.
A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.
Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.
Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.
Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.
Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.
Forrás: OMVK
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Kedves Vadásztársak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2025/2026-os év vadászjegy kiadásának rendje az elmúlt évek tapasztalatai alapján módosul. Nem írunk ki időpontot a társaságoknak, hanem előre egyeztetett időpontban fogadjuk képviselőiket. Időpontot egyeztetni a kamara elérhetőségein: veszprem@omvk.hu, 88/422-298 lehet.
Kérjük, hogy az aláírt, kitöltött biztosítási nyilatkozattal, adatlappal jöjjenek vadászjegyet érvényesíteni:
Sportvadász adategyeztetési lap
Hivatásos vadász adategyeztetési lap
Biztosítási nyilatkozat
A plasztik kártyát nem kell elhozni, de érdemes ellenőrizni, hogy megvan-e, pótlásra kamaránknál van lehetőség 12.500 Ft ellenében.
A vadászjegy ára nem változik: Vadászjegy: 25.000 Ft
Kamarai tagdíj: 4.000 Ft (a 70. életévet betöltött kamarai tagok mentesülnek)
Biztosítás 3.000 Ft
összesen: 32.000 Ft / 28.000 Ft
A Vadászjegy érvényesítése online is lehetséges, ennek menete: a https://ugyfelszolgalat.omvk.hu/ weboldal
A Belügyminisztérium igényeinek megfelelően Ügyfélkapu használata (ezt a fenti weblap automatikusan lehetővé teszi, csupán az ügyfélkapus felhasználónév és jelszó megadása szükséges. Fontos, hogy fizetés csak online – bankkártyával – történhet.
2025. január 16-ától megszűnik az ügyfélkapu, és ez az online vadászjegyérvényesítést is érinti! további segítség:
https://omvk.hu/hir/vadaszjegyvaltas-megszunik-az-ugyfelkapu
2025. január 01-tól 2025. február 28-ig egyénileg lehet a vadászjegyet érvényesíttetni a 2025/2026 vadászati évre.
Ügyfélfogadás ezen időszakban:
Hétfő-Csütörtök 8-15 óra,
Péntek 8-12 óra között
Kamarai honlapunkon naprakész információkat talál ügyfélfogadásunkról, rendezvényeinkről.
Üdvözlettel: A Veszprém Vármegyei Vadászkamara dolgozói
Forrás: Veszprém Vármegyei Vadászkamara
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Az Encsi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat két férfival szemben. Az elkövetők 2023 áprilisában részt vettek a Svájcból hazánkba vándorolt, M237 -es jeladóval ellátott farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében.
A vádirat szerint 2023. április 1-én, délután, a egyik férfi az akkor 10 éves fia felügyeletét a másik vádlottra bízta azért, hogy vadászni menjenek Hidasnémeti település környékére. A vadászat megkezdése előtt a férfi ideiglenes használatra átadta a gyermekének a vadászlőfegyverét. Tette mindezt annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy a másik férfi – csakúgy, mint a gyermek – lőfegyvertartási engedéllyel nem rendelkezik.
A gyermek Hidasnémeti külterületén – miután a vádlott átengedte részére a lövés lehetőségét – lelőtte a 250.000 forint természetvédelmi értéket képviselő, fokozottan védett állatot, amit a kilövés helyszínén hagytak.
Miután az apa értesült a történtekről, részt vett az állat tetemének felkutatásában, majd az elpusztult farkasról a 1.337.600 forint értékű jeladót levágta, és azt a tetemmel együtt az általa használt gépkocsi csomagterébe helyezte. Röviddel ezután a férfi a jeladót a Hernád folyóba dobta, majd az elpusztult állatot ismeretlen helyre szállította, amely azóta sem került elő.
A vádlott azzal, hogy a lőfegyverét használat céljából átadta részére, míg a másik férfi azzal, hogy a rábízott gyermek felügyeletére vonatkozó kötelességét súlyosan megszegte a kiskorú testi és erkölcsi fejlődését veszélyezette.
Az ügyészség a férfit természetkárosítás, lőfegyverrel visszaélés, kiskorú veszélyeztetése, valamint rongálás bűntettével, míg társát természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolja.
A gyermek életkorára tekintettel nem vonható felelősségre, az általa elkövetett cselekményért a vadászó vádlott közvetett tettesként felelhet.
Az ügyészség a jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlottakkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. Indítványt tett továbbá arra is, hogy a bíróság a vádlottakat határozott időre tiltsa el bármely olyan foglalkozástól, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülnének kapcsolatba, továbbá az apát vágleges hatállyal tiltsa el a vadászati foglalkozás gyakorlásától.
Forrás: Ügyészség
You must be logged in to post a comment Login