FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

46 év sok idő, a hosszú évtizedek alatt sok minden változott… „Régen inkább klasszikus vadászatok voltak jellemzőek, de ez sajnos a mai szemlélet szerint már túl sok időbe telik. Vörösalmához, de Kardosfához is számos emlék fűz, sok téli fogatos, szános vadászat volt akkoriban, rengeteg vendég igényelte, így hónapokat töltöttünk el vadászattal az erdőn. Fogatolásra inkább lombhullás után, a téli időszakban került sor, nyáron nagy volt a takarás. Lehetett így vaddisznóra, szarvasra, sőt Kardosfán muflonra is vadászni. Voltak 20 éven keresztül visszajáró vadászok Svájcból, ők mindig egy hetet töltöttek nálunk, úgy jöttek már, mintha haza jönnének. Reggel felültünk a fogatra vagy a szánra, attól függ, milyen idő volt, elvittünk magunkkal egy-két vendéget és egész nap mentünk. Délben tartottunk egy pihenőt, közben sütöttünk valami kis ételt. Időt szántunk a vadászatra, ez a mai rohanó világban már nem így megy sajnos. Nekem a vadászat élménye azonban mindig is fontosabb volt, mint a trófea.

Fotó: SEFAG Zrt. Facebook oldala

Kedvelem a kihívásokat, ezért szeretek bőgésben gímbikára vadászni, semmihez sem fogható hangulata van! Először meglátja az ember, aztán hosszú időn át csak figyelgeti, majd tervezget, hozzá kell férni valahogyan, sokszor olyan helyeken, ahol nem könnyű, bent az erdőben, a sok tehén között. Mekkora élmény, ha a viszontagságos körülmények között sikerül egy bikát terítékre hozni! Hogy mit jelent nekem a szeptemberi szarvasbőgés? A bőgés mindig ünnep, amikor maghallom augusztus végén a bikát, akkor már nincs maradásom, hív az erdő és én minél többet szeretnék kint lenni. Nagy kedvencem a muflon is, hisz vadászata nagyon sportos, sokat kell menni utána, cserkelni kell akár egész nap, meg kell érte küzdeni, nem adja könnyen magát.”

A SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. Magyarország egyik legnagyobb állami erdő- és legnagyobb vadgazdálkodója.

A hivatásos vadászok élete amúgy sem egyszerű, kell egy biztos családi háttér. „Nekem, hála a feleségemnek, ez megadatott. Van egy fiam és egy lányom, mindketten vadásznak, a fiaméknál már van unoka is, két és féléves, de már volt kint velem az erdőn. Mindig is szerettem a Zselicet, itt is élek és a kollégákkal is mindig megtaláltuk a közös hangot, ha voltak mélyebb pontok, mindig volt valaki, aki átsegített rajtuk. Én is próbálok segíteni, ha azt látom, hogy egy munkatársnak szüksége van rá. A kölcsönös tisztelet és a barátság hatja át a munkakapcsolataimat is, Simon Tamással – a Kelet-Zselici vadászterület vadgazdálkodási ágazatvezetőjével – is régóta dolgozunk együtt, vele is kialakult egy jó baráti kapcsolat.”

A munkás éveket tekintve a tavalyi bőgés volt az utolsó, ekkor esett élete legnagyobb trófeatömeggel rendelkező agancsosa. „A kíséretemben került terítékre „az idény bikája”, egy 13,52 kg-os kivételes példány Vörösalmán -, azt hiszem, ez egy szép megkoronázása volt az elmúlt az éveknek.”

Hosszú pályafutása során már több elismerést is magáénak tudhat, a március 21-én kapott oklevél ezek sorában a harmadik volt. „Kaptam egyet 2004-ben, 2014-ben egy Hubertus keresztet ítéltek oda nekem, 2018-ban és most 2024-ben pedig egy-egy elismerő oklevelet. Az ilyen alkalmakkor mindig meghatódom, annak ellenére, hogy sosem vártam el ezeket, hisz nem ezért csinálom, de tagadhatatlan, hogy egy jóleső érzés, hogy az embert értékelik.”

Éreth János jelenleg a nyugdíj előtti három hónapos felmentési idejét tölti és július 2-án nyugállományba vonul. „Ami biztos, az erdő eztán is marad és a vadászat sem szűnik meg a nyugdíjazásommal, hisz eddig sem munkaköri kötelességként fogtam fel a hivatásomat, ezután is járom majd az erdei ösvényeket és persze szeretném egyengetni a fiatalok útját. Szeretném megismertetni a területet azokkal, akiknek átadom. Nekem több mentorom is volt az évek során, akikre jó szívvel emlékszem vissza. Az egyik, aki átcsalt a Mecsekerdőtől, Ingola István. Ő még most, 82 évesen is aktív, mellette nagyon sokat tanultam, de Félix István is meghatározó alakja volt szakmai pályafutásomnak, aztán volt még egy másik igen jó barátom, a sajnos időközben elhunyt Németh Ferenc, aki szintén egy nagytudású ember volt, érdemes volt tanulni tőle. A fiataloknak azt üzenem, folytassák az általunk járt utat és mentsék át legjobb tudásuk szerint a meglévő vadállományt a következő generációnak és ha olykor vannak is nehézségek, sose adják fel, mindig szolgálják az erdőt és benne a vadat szívvel, lélekkel!”