Aki a Börzsöny lábainál járja a Dunába, illetve az Ipolyba torkolló patakok völgyeit, egyre gyakrabban találkozhat körberágva kidöntött fatörzsekkel, faanyagból eszkábált gát-építményekkel, felduzzasztott tavacskákkal. Egyre többen tudják, hogy ezek a jelenségek a térségünkben is újra terjeszkedő, őshonos nagyrágcsáló fajunk, az eurázsiai hód (Castor fiber) élettevékenységének nyomai.

Fotó: Ipoly Erdő Zrt.

Hódunk megtelepedésének jelei már nem csak erdőn-mezőn, hanem a folyóközeli települések patakparti kertjeiben is tapasztalhatók, ahol a gyümölcsfák megrágásával, a vízfolyások átrendezésével komoly károkat okoz. Egy hazánkból százötven éve kipusztított, a környezetét alakítani képes állatfaj visszatérésének vagyunk tanúi. Ám ez egészen más környezetben zajlik, mint ami a vidéket a történelmi időkben jellemezte. A hód néhai élőhelyeinek nagy részét belakta, vagy intenzíven műveli az ember, állományait pedig már nem, vagy alig korlátozzák nagyragadozók.

Elsőre örvedetes, hogy egy nagytestű őshonos fajt újra üdvözölhetünk a faunánkban, amely tájformáló tevékenységével értékes vizet tart vissza, és fokozza a biológiai sokféleséget. A számára alkalmas élőhelyeken terjeszkedve azonban, egy határon túl már nemcsak vízügyi, erdő- és mezőgazdasági problémákat vet fel, hanem akár természetvédelmi kérdéseket is.

Ezért, a hódok szakmai és társadalmi megítélése ellentmondásossá vált. A dilemmák feloldásához számos ágazat együttműködésére van szükség, egészen a jogalkotásig.  Most ott tartunk, hogy a szakterületek párbeszéde megkezdődött. A hód-ügyben cikkek jelennek meg, konferenciák szerveződtek. Ezek eddig a tényeket tárták fel, különböző nézőpontokból.

A konfliktusok feloldását szolgáló tennivalók pontosítása azonban még a szakemberekre vár. Cikkünk ezzel a háttérrel kíván figyelmet irányítani a hód és az ember kapcsolatára. Hódunk ismételt hazai megjelenése az ezredforduló környékére tehető, annak minden kedvező és kedvezőtlen hatásával együtt.

A fajról általánosságban

Fotó: Ipolyerdő Zrt.

Az eurázsiai hód (Castor fiber) a földrész legnagyobb termetű rágcsálója, a hódfélék családjának egyetlen őshonos képviselője. Hossza a jellegzetes, lapos és pikkelyes farkával együtt 100-120 cm, tömege meghaladhatja a 30 kg-ot. A nemek között csak méretükben van látható különbség.

Bundája sötétbarna, a fiataloké világosabb. Mellső, rövidebb lábait kézszerűen használja, hátulsó lábainak ujjai között úszóhártya feszül. Hátsó lábujjainak egyikén speciális karom fejlődött. Faroktő-mirigyeinek váladékát, a hódpézsmát ezzel keni szét, hogy a bundáját vízhatlanná tegye.

15 percig is kibírja a víz alatt, levegővétel nélkül.

Hallása és szaglása fejlett, látása nem túl jó. Kizárólag növényeket fogyaszt. Tavasszal, nyáron inkább vízinövényekkel, lágyszárúakkal táplálkozik, télen pedig a fák kérgét, hajtásait rágja a folyamatosan növő metszőfogaival. Főként a puhafákat (pl. fűzfélék, nyárfák) kedveli.

Méretes fákat is képes körberágva kidönteni, hogy azok zsengébb ág- és kéregrészeit, rügyeit, leveleit elfogyassza, illetve a törzset, a vastagabb ágakat gátépítéshez használja fel.

Illatanyagai a kommunikációt és territóriumának jelölését szolgálják.

Fotó: Ipoly Erdő Zrt.

Hódunk monogám, a párok életük végéig kitartanak egymás mellett. Párzási időszakuk a hímek illatkibocsátásával kezdődik, januártól márciusig tart.

Mintegy 110 napos vemhesség után, egy-két utód születik május-júniusban. A kölykök a 2-3 éves korukig szülőkkel maradnak – így többgenerációs családok élnek együtt.

A nőstények a szaporulat gondozásáért, a hímek inkább a védelemért és az élelemért felelnek.

A fiatalok önállósodva, a szülőhelyüktől 10-20 km távolságban foglalnak új szállást és telepszenek le, vízpartok, mocsarak mellett. Családonként egy átlagosan 1-2 km hosszú partszakaszt, vagy néhány hektáros területet foglalnak el – ezt a territóriumot védik a fajtársakkal szemben. Mivel veszély esetén vízbe merülnek, a parttól csupán 20-50 méteres sávban mozognak, leginkább éjszaka.

Az eurázsiai hód ritkán épít várat, inkább partfalba ásott, akár 10 méter hosszúságú üregekben lakik.

A vízszintet faágakból és szerves hulladékból épített gátakkal megemelve biztosítja, hogy a kotorék bejárata a víz alatt maradjon. Kedvelt élőhelyei a legalább két méter magas, meredek falú partszakaszok. Lassú folyású vizek puhafás, cserjés környezetét keresi.

A hód nem alszik téli álmot. A természetben 15-20 évig is elélhet.

Fotó: Ipolyerdő Zrt.

A hód a Kárpát-medencében is elterjedt volt – de a kártétele miatt, valamint prémjéért, pézsmájáért (illatanyagát, a kasztóreumot a parfümipar használta), és a húsáért intenzíven vadászták.

Főként emiatt, a 19. század közepére gyakorlatilag kipusztult.

Legközelebb az ezredforduló előtt, az ausztriai, Duna-melléki telepítésből származó hódok bukkantak fel a Szigetközben. Elterjesztésüket a Hortobágyi Nemzeti Park karolta fel. A WWF 1996-2008 között folytatott visszatelepítési programjában, hód-kihelyezések történtek a Hanságban, Gemencen, a Tisza és Dráva partjain. Mára már az összes folyónk mellett találkozunk a nyomaival, valamint országszerte előfordulnak hódok a kisebb tavakon, patakokon is.

Természetes ellenségei, a nagyragadozók (például a farkas) ritkák. Ugyan a terjedőben lévő aranysakál a hódot is prédának tekinti, de az állományait nálunk nem veszélyezteti.

A faj igen alkalmazkodóképes, urbanizációra is hajlamos. Már a fővárosban is megvetette a lábát – a Duna partszakaszain és a Dunába folyó patakok mentén. Becsült hazai egyedszáma már jelentősen meghaladja a tízezret. További terjedése – a még szabad élőhelyek elfoglalásáig – biztosra vehető.

A hód az EU-ban Natura 2000 jelölőfaj, az Élőhelyvédelmi Irányelv és a Berni Egyezmény hatálya alatt. Magyarországon ezen felül is védett, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.

A hód megítélésének különböző szempontjai

A hódot „ökoszisztéma-mérnöknek” szokták nevezni. Az ember után ő az egyik legjelentősebb faj, amely befolyásolja a tájat, ahol él. Az életmódja jelentős hatásokat gyakorol a környezetére.

Ezek a hatások lehetnek támogató, közömbös vagy akadályozó jellegűek – attól függően, hogy éppen milyen szempontból nézzük őket. Tehát minden szempontból fontos figyelemmel kísérni az eurázsiai hód populációinak alakulását és körülményeit.

A közelmúltban két, országos szinten szervezett konferencia is foglalkozott a hód elterjedésével és az ebből fakadó konfliktusokkal.

Ökológiai szempontú megítélése

A hód visszatelepítését az egyik legsikeresebb természetvédelmi akciónak tartják Európa-szerte.

A több évtizedes program számos országot érintett. Indító hatására a korábban néhány ezresre becsült, szigetszerű állományai milliós egyedszámú populációvá fejlődtek a földrészünkön.

A klímaváltozás problémái különös jelentőséget adnak a természetes vizek visszatartásának, a biológiai sokféleség fokozásának és a szén-dioxid megkötésének.

A hód újbóli megjelenése önmagában is növeli a biodiverzitást, gátépítő tevékenységével pedig értékes vizek elfolyását képes lassítani. Vizes élőhelyeket képez, amivel más fajoknak is teret biztosít, gazdagítva az ökoszisztémát. Vízinövények, halak, kétéltűek, madarak, rovarok, rákok és egyéb gerinctelenek tömegei találhatnak így új életterekre. A hódok olyan sekély és fával teli tavacskák, vizes élőhelyek létrehozásában jeleskednek, amelyekkel nélkülük nem találkoznánk.

A visszatartott vizek jó hatással vannak a termőhelyekre, a talaj- és a légnedvességre is.

A gátakban és a hódvárakban hosszú időre felhalmozott, holt faanyag természetes szénraktár.

A hód partközeli növényzetre gyakorolt hatásának megítélése már természetvédelmi szempontból sem egységes. Egyes tapasztalatok szerint, az általa okozott bolygatások inkább az őshonos fajok térfoglalását segítik elő, míg más megfigyelések az invazívok terjedésének fokozódó kockázatát látják.

Természetvédelmi megítélésének az eredője azért még mindig pozitív.

Műszaki és gazdasági szempontú megítélése

Noha a természetes vízvisszatartás napjaink aktuális kérdése, műszaki és gazdasági irányból mégis kritikusan értékelik a hódok terjedését – amivel arányosan növekszik táj-átalakító szerepük jelentősége.

„A védett állatok fákat döntenek ki, töltéseket fúrnak meg, patakokat duzzasztanak vissza, amivel az árvízvédelemben, a termő- és lakóterületeken is károkat okoznak. Csak a vízügynek évi százmilliós plusz költséget kell kiköhögni miattuk. Településvezetők, vízügyesek, gazdálkodók, biológusok sürgetik a megoldást, ami lehet gyérítés, hódmenedzserek munkába állítása és „no hód-zónák” kialakítása is” – idéz egy tanulmányból az egyik hetilap.

Igen: az árterek modern hasznosítása miatt, e hatások egy része ember-vadvilág konfliktushoz vezet.

A hód rágása, kotorékásása, vár- és gátépítése egyaránt ellentétek forrása, továbbá a hódüregek nagy károkat okoznak a vízügyi létesítményekben. A töltésekben ásott vájatok felszámolása, az ismételt ásás megakadályozása a vízügyi igazgatóságokat többletfeladatokkal és költségekkel terheli.

A hódgátak befolyásolják az árhullámok levonulását és a vizek szétterülését a tájban. Elbontásukat az ország számos területén, rendszeresen kérelmezi a vízügy a természetvédelmi hatóságnál.

Az építmények problémákat okozhatnak beépített, mélyfekvésű területeken, vagy hídlábaknál is.

A hódgátak okozta elöntés esélyét és mértékét szintezéssel, vagy domborzati modellel lehet értékelni.

Erdőgazdasági jelentőségük érdemben nem a börzsönyihez hasonló hegyvidéki erdőkben van, hanem az ártéri és galériaerdőket kezelő gazdálkodókat érinti. Napjaink felszaporodott hódállománya az ilyen adottságú faállományokban, évente már sok százmilliós nagyságrendű rágáskárokat okoz.

Az ember közelségét megszokni képes hód belterületi kártétele pedig külön téma is lehetne, ahol az állatok járat- és üregásása a föld alatti közműveket is meggyengítheti.

Ugyanakkor, a települések között létrejött gátrendszerek a víz meglassításával, oldalirányú kivezetésével fékezhetik az árhullámok levonulását, csökkentve az árvízcsúcsokat. E rágcsálók tevékenységének pozitív hozadéka, hogy a mederduzzasztással és a medren kívüli elárasztással szerepet kapnak vízkészleteink megőrzésében, az aszályok mérséklésében. Ezért olyan stratégiát kell kialakítani, melyben nemcsak kockázatként tekintünk építményeikre, hanem azok árvíz mérséklő és vízmegtartást támogató szerepét is figyelembe vesszük.

Fotó: Ipoly Erdő Zrt.

A hódkár szemmel látható nyomai

A konfliktusok kezelése

Legutóbb egy idén nyáron megvalósult konferencia nyitott párbeszédet a hód általi vízvisszatartás jelentőségéről, és a hódhatások kezelésére kifejlesztett gyakorlatok alkalmazási lehetőségeiről.

Érdemi egyetértés itt még nem alakult ki, de biztató a megindult információ- és tapasztalatcsere.

Külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy a hódgátak elbontása, az állatok áttelepítése, vagy hagyományos kerítések építése sem kínál hosszútávú megoldást a konfliktushelyzetekre. Ausztriában és Szlovéniában azonban már alkalmaznak a hódok távoltartására és a „várak” vízszintjének szabályozásra valóban alkalmas, nálunk is adaptálható műszaki eszközöket.

Fotó: Ipoly Erdő Zrt.

A hódállomány túlszaporodása a vadászat eszközének bevetését is szükségessé teheti. Egyes országrészekben ott tartunk, hogy több száz hód gyérítési célú elejtésére kérnek és kapnak természetvédelmi hatósági engedélyt vízügyi és gazdálkodó szervezetek.

A konferencia témája volt a patakok árterén, részben a hód-tevékenység révén kialakuló, időszakosan vízzel borított területek (nedves rétek és mocsarak) megőrzése, amely nemcsak vízgazdálkodási és természetvédelmi, hanem mezőgazdasági kérdés is. Az EU már támogatja a vízzel borított területek megtartását, ami a hóddal összefüggő konfliktusok kezelésének is fontos pénzügyi eszközévé válhat.

Patak-ártereken a helyi adottságoknak megfelelőbb tájhasználat – tehát intenzív szántóföldi művelés helyett gyepgazdálkodás, a legmélyebb területeken pedig felhagyás – ösztönzésével, támogatásával az ember-hód konfliktusok, így a szükséges beavatkozások száma csökkenthető lehet.

A konferencián számos hazai és külföldi szakember adott elő, és a végén mindenki levonhatta a saját következtetését. A közös nevezők megtalálása érdekében, a párbeszédnek folytatódnia kell!

Fotó: Ipoly Erdő Zrt.

Dióhéjban

Nagyon kisarkítva: a hód hazai térnyerését a természetvédők, ökológusok hatalmas szakmai sikerként értékelik, s kiállnak a faj további védelme mellett. A műszaki és gazdasági érdekek képviselői leginkább a faj károkozását szenvedik el, és a következményekkel nem számoló, azokért helytállni képtelen – ezért felelőtlen kezdeményezésnek tartják a visszatelepítését.

Szerencsére egyre többen képviselik, fogadják el az ember és a hód együttélésének természetességét.

Ám ahhoz, hogy ezt ne terheljék konfliktusok, meg kell teremteni hozzá a megfelelő kereteket és tompítani az érintettek ellenérdekeltségét. A folyamat egyik része lehet a hódok legális távoltartása a legérzékenyebb területektől, a másik pedig a jelenlétüket elviselők támogatása, korrekt kártalanítása.

Fotó: Ipoly Erdő Zrt.

Legelőször pedig, széles körben kell terjeszteni a hódokkal kapcsolatos tudásanyagot!

Sokat tehetünk a hódokért már csak azzal is, hogy megismerjük őket – és nem csupán egy óriási rágcsálót látunk bennük, hanem egy fontos jószágot, amely alakítja és gazdagítja a környezetünket.

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36 70 330 91 31